Lehetetlen időzítés

Küszöbön álló probléma vagyok - mit kezdesz velem?

Vérsziget és az álom - 6.fejezet

A tündérke reggel nagyot ásítva kelt, kinyújtózkodott, elvégezte a reggeli rutinját, majd Ellaluna keresésére indult. Nem alhatott túl messze tőle, talán egy fán kapta el az álom.
Fölreppent a cseresznyefák gallyai közé -, onnan észre véve a fa tövében ülő két lányt. Ellaluna varázslata elmúlt, mint az várható is volt. A másik lány azomban egy elég különleges szerzet volt. Hosszú, bolyhos, fekete nyúl fülek lógtak ki csipkés kalapja alól, mely illett ruhájához. Combig érő lila haja vállára omlott, légzésével egy ütemben fel-le mozogva. Showny elmosolyodott meglepődése után. Megtalálta az első szellemét, ami egyenlő volt azzal, hogy most már nem jogos a királynő a kivégzésére. Fellélegezhetnek. Ám bár gyanús, hogy ilyen csend van mindenhol, - képletesen értve. Hogy már megtalálták őket, az ezer százalék biztos. A Királynőnek a legkivállóbb hadserege van. Akkor mégis miért nem támadott?
Veszélyes kis játékba keveredtek, nem is tudván. Az egész olyan, mint egy sakk játék. Ha jól lépsz, kicselezheted az ellenséged, de észre kell venned az ő szándékait is, vagy ha nem, akkor ő csal téged csabdába.
- Jó reggelt, Showny. - hunyorgott lassan pislogva Ellaluna - Akkor ez mégsem csak egy álom. Még mindig itt vagyok, igaz? - dünnyögte álmosan. Szemei már nem is voltak olyan kisírtak, bár sebei és koszos ruhái és test részei még mindig a szörnyű élményekről uralkodtak.
- Jó reggelt, Luna. Nem, nem egy álom. Ha az is lenne, mindenképp élvezd ki minden percét, mert bármikor megtörténhet a baj. - figyelmeztette
Nyuszifül kisasszony szemei kipattantak és mintha nem is reggel lenne, máris energia dúsan csillogtak, új kalandokra várva. - Reggeeelt! - kiáltotta nagyot nyújtózkodva - Oh, szia kis tündérke. - mosolyodott el - A nevem Alice. És te? - nyújtotta ki a kezét
- Showny. - fogta meg a felé nyújtott kéz egy újját. Apró kézfejével ez számított kézfogásnak. - Örvendek, hogy megismerhettelek.
- Úgy szintén! Mikor reggelizünk? - sétált pár lépést kiérve a mezőre. A fűszűlakat már javában simogatta a nap meleg sugara, ő is közéjük terült behunyt szemekkel.
- Öhm, nem igazán tudom.. - követte Ellaluna és Showny is - Azt hiszem, majd ha oda értünk az ikrekhez.
- Megyünk valahova? Jujj, de jó! - vigyorgott még mindig a földön fekve Alice. - Öö.. jaa, hogy most! - pattant fel - Akkor, előre! - lépkedett katonásan. Jobb bal, jobb bal!
Ellaluna furcsának vélte, amiért semmi holmijuk nem volt. Csak magukat vitték, és a ruhájukat, ami az ő esetében eléggé megviselt volt. De hirtelen erős lüktetést érzett fejében, és egy hang szólalt meg, amit csak ő hallott. Feje őrületesen fájt.
Az egész egy gyerekes és naív álom. Te nem vagy itt. Te a mocskos kis világodban éled reménytelen mindennapjaidat! 
Ellaluna fogait összeszorította, szemét lehunyta, és próbálta kizárni gondolataiból a hangot, de az csak nem távozott.

Ne hazudj magadnak! - kiáltotta a Hang dühösebben - EZ NEM LEHET IGAZ! Elhiszed?! Elhiszed, hogy léteznek tündérek? Unikornisok? Mint a kislányok álmaiban? Varázslat? Nincs itt a helyed! NÉZZ MAGADRA! - ordította. - Egy valamit jegyezz meg. Neked itt nincs semmi keresnivalód. - fejezte be monológját, majd végre újra hallhatta saját gondolatait a lány. De rögtön meg is bánta. A hang teljesen összezavarta. Eddig.. eddig a elméje legmélyebb zugába rejtette el az ő világában megélt kínokat. Emlékezni sem akart rájuk. Azt hitte, itt most más lesz. Nem gondolkodott azon, mi ez a hely. Csak ment. Sodródott az árral, nem szemben. Félhetett volna, lehetett volna bizonytalan, bizalmatlan, rettegő, de ő nem tette, hanem mosolyogni próbált. És sikerült neki. Semmi más nem számított. De a hang. Olyan érzése támadt, mintha tényleg csak egy álom lenne. Mit keres itt, végülis? Hogy illik ő ide, ebbe a csodálatos világba? A tündérek és más varázslatos lények, amik csak a mesékben léteznek.. ezeket mind elfogadta, pillanatnyi habozás nélkül. De mi áll mögöttük? Ilúzió, vagy valóság?
- Ellaluna? - kérdezték felváltva Showny-k. A lány gyorsan felegyenesedett, megrázta a fejét, nyomott mosolyt erőltetve az arcára.
- Nem tudom mi történt, de hirtelen erősen elkezdett fájni a fejem. Ne aggódjatok. - próbált vigyort erőltetni.
A tündérke gyanúsan méregette, Nyuszifül kisasszony pedig az eléjük táruló látvány irányába kémlelt. Szemeiben visszacsillogott a napfény, ami épp lemenőben volt.
Egy ezer színű kaviccsal kirakott útra tértek rá, még egész régen, most pedig az véget ért, egy patak, vagy talán tavacska partján. A patakot hatalmas tölgyfák, bükkök és egyéb változatos erdei fák vették körül, de ágaik közd beszűrődött a nap lágy fénye, ami a vizen pihent meg. A mókosok még vígan hancúroztak -, a patak nem túl széles átmérője miatt jól lehetett látni őket - és egy nagy, mögötte két kicsi fekete gömbőc sietett egy bokor menedékébe. Sündisznó mama és kicsinyei. Alice szeme nem hiába időzött el annyit e tájon. Ellaluna ugyan nem vette észre az egészet, búskomor hangulatában odasétált a vízhez, és benne figyelte magát. Egy koszos, kócos szaggatott ruhájó lányt látott. Akár rabszolgának is beállhatnék ilyen külsővel.
Showny meg akarta szólítani őt, de végül csak mellé röppent. Csendben álltak, meg sem szólalva. Egy idő után Alice-nek is feltűnt az, hogy nem haladnak. - Akkor .. Megérkeztünk? - kérdezte reménykedését hangjába sűrítve. Nagyot ásított - Nem vagyok álmos, csak tudjátok ennyi út után..

- A barlang jobbra van. - jelentette ki Showny, de még mindig előre nézett - Csak a fák eltakarják. - magyarázta. Valamin töprengett, de végül csak elhessegette a dolgot - Remélem otthon találjuk őket. - repült bal felé.
- Showny.. - szólt vigyorogva Alice - A jobb oldal erre van.. - mutatott a helyes irányba.
- Elnézést, lelkileg nem itt jártam! - lőtt ki gyorsan, hogy utolérje a két lányt.
Ekkor egy fiatal fiú sétált feléjük, komor tekintettel.

Vérsziget és az álom - 5.fejezet [2]

 

Vérsziget és az álom - 5.fejezet [2.rész]

 

- Felébredtem. - fordult meg, hogy Ellalunával szembe állhasson...Egy arc, aki pontosan olyan volt, mint Ellaluna.
- Te.. én vagy? - tette fel az igen buta kérdést, de más eszébe sem jutott.
A nyuszi füles (Ellaluna közelebbről is megnézte,és valójában nyuszi fülek voltak) lány szégenlőssé vált, az előbbi hangja teljesen elhalkult, - bár még mindig eggyezett Ellalunáéval.
- N-nem tudom... A nevem Ellaluna és én vagyok az egyik Szellemed. - mondta fejét lehajtva, és a füleit kezdte birizgálni.
- Á! Szia.. Ellaluna. Örvendek. A nevem..Ellaluna. Figyelj, nagy baj lenne,ha megváltoztatnánk a neved? - kérdezte és lassan kezdte felfogni, hogy mégis mitörtént. De a név nagyon nem tetszett neki. Inkább olyan Alice-s, mint a mesékből : Alice Csodaországból a nyuszi. Csak hát ott az fiú,szóval nem nevezhetjük úgy el.. Ezért Alice lessz.
- O-oké... - mondta - Nekem jó lessz.Végülis, ha úgy vesszük, ez az én döntésem.. - nevetett fel.
- Igen. - húzta mosolyra a száját Ellaluna - Akkor..Örvendek a találkozásnak, Alice.
- Én is, Ellaluna.
- Valamit árulj el nekem. - kérte Ellaluna
- Mit szeretnél tudni? - nézett fel és lila szemeiben megcsillant a fény.
- Hogy kerültél ide? Egyszer csak lettél? Hogy nőttél fel?
- Nem igazán tudom.. Ez valahogy úgy van, hogy miközben zuhantál, mi megszülettünk a szíved darabkáiból..
- Hányan "vagytok"?
- Ezt én nem tudhatom. Csak észlelem, ha egy újjab Szellem, akár tiéd, akár másé a közelben van. De szóval, mint mondtam.. egyszer csak valahogy lettünk. Én mióta az eszemet tudom, ilyen vagyok..
- Hány éves vagy?
- Húsz.
- Csak három évvel vagy idősebb.
- Ühüm.
- És most,mit kéne csinálnunk?
- Semmit. Mostantól örökké melletted kell lennem. Ennyi.
- Oké.. - mondta Ellaluna és felröppent újra.
- Gyönyörű vagy. - követte a lány repülését Nyuszifül
- N-ne mondj ilyeneket, hisz te is az vagy.. Azok igaziak? - bökött a füleire
- H-hai!
[ Megjegyz.: Hai japánul az igen. ]


Egy porfelleg süvített végig a szürke útmaradványon.
Egy nő gyönyörködött művében, mosolya mögött gonosz szándék állt.
Szemeiben fel lehetett valamit fedezni.. 
A harag tüzét.

 

Pusztaságba vész tekintete.. Majd.. valamikor.


 

Gomene,hogy ilyen két részletbe tettem,-de semmiképp nem akartam ilyen hamar "lelőni a poént" ezért hagytam,hadd várakozzunk egy kicsit. ^^ Meg, (az igazi oka..) hogy a vége felé kifogyott az ihlet.Szóval egy kicsit várnom kellett.
Mindenkitől bocsánatot kérek~˘^˘

Lola~

Vérsziget és az álom - 5.fejezet [1]

 

Vérsziget és az álom - 5.fejezet [1.rész]

 

 

- Ne kapják el rögtön! Had játszadozzak! - mosolygott el, de nem kedvességből.
- Igenis. - hajolt meg szolgája egedelmesen. - Megtudhatom mi a terve?
- Hadjuk, meneküljenek csak. Most abban a tévhitben vannak, hogy győztek. Showny drágám, ezért még lakolni fogsz..- Csóválta a fejét a királynő, felállva trónjárólés ahogy felállt dús és hosszú hajgyönyörűsége hátára hullott, majd alatta kibukkantak szárnyai.

 

.. Fellebbent egy fa tetejére s onnan nézte megbűvölten a holdat, jó barátját, ki - szerénykedve -, rávetette ragyogó fényét. Nem lehetett eldönteni, hogy a nagy égitest a lány szeméből verősik rá az égre, vagysem fordítva.

- Sakura-chan ébredj fel..
Cseresznyevirágok bontakoznak,
Új érzések mutatkoznak!


- Anya, mi ez a dal? Nagyon szeretem! - tapsolt mosolyogva a kicsi Ellaluna - Énekeld el mégegyszer! - követelte és addig nem volt hajlandó újra az ágyba bújni, míg anyukája el nem kezdte a dalt. Lehunyta szemét és apró kis arcán mosoly jelent meg.

 

- Kellj fel Sakura-chan,
Fell kell kelned,mert már ébredeznek a virágok fáradtan..fáradtan..

-  folytatta egy hang,mely Ellaluna fülében ismerősen csengett,de folytatta,nem hagyta abba az éneklést!

- Sakura-chan.. - énekelte a reflént, keresve a válaszoló hang tulajdonosát
- Sakura chan.. - válaszoltak neki.
Ellaluna felröppent, hogy körbenézzen, mert ahol eddig ült, a fák takarták a széttekintést.
Egy emberlányt vélt felfedezni a selyemfű-mező közepén állva.
- Showny.. - sugta,de a tündér aludt. Hagyta. Tudta, - Showny még mielőtt aludt volna elmesélte-, hogy a tündérek úgy alszanak/működnek, mint egy felhúzós baba. Energiát kell gyűjtenie ahoz, hogy fel tudjon ébredni.
A lány felé repült. A holdfény hátulról világította, olyan mintha a holdban lett volna.
Körvanalai jól kivehetőek, hosszú, rendezetlenül széthulló tincsekből álló haj, kalap, a kalapból oldalt két toll, vagy valami olyasmi áll ki, csipkés ruha, mely teljesen összeolvad piros szine létére a lilás hajával.
Az arca még mindig rejtély - gondolta Ellaluna.
De azért halkan megkérdezte. - Sakura-chan?
- Felébredtem...


Vérsziget és az álom - 4.fejezet

 

A Tél tündére..



Elhozni a rideg télt.. Amikor minden újra elalszik..
Álomba ringatni az őszi tájat, lassítani a tavaszt..
Lefagyasztani a fák ágát, gyerekeknek havat ajándékozni..
Ez az én dolgom. Vidám, mégis szomorú.
Rideg, mégis melegséggel tölti el az embereket, amíg én kint az ablakból hullajtom rájuk a pilléket. Ők bent űlnek a kandalló előtt, beszélgetnek, várjak az emberi mítoszokból eredő "Mikulást" vagy "Télapót" melyek csak a gyerekek hitetlenítésére valók.
Mégis az arcuk, mikor kibontják az ajándékot.. Mindig annyi boldogságot tükröz,h ogy legszívesebben én is ott ülnék mellettük, hogy közelebbről szemlélhessem az érzéseiket.
Persze vannak olyan családok, akik ezt nem tehetik meg..
De olyanok is, melyek megtehetik, és bőven meg is teszik. Olyankor a gyerekek arcán nem látom azt az őszinte mosolyt.. mert mindent megkaphatnak. Gúnyos vigyor ül ki arcukon, mintha csak azt mondanák : tudtam hogy meg fogom kapni ezt!
Sokféle arcot láttam már karácsony éjjszakáján. Sok ablakon hagytam magam mögött jégvirágot. Néhány helyen hóvihart keltettem dühömben, máshol egy fuvallattal elsöpörtem a fehér tündérporom.
Én vagyok a tél tündére, - évezredek óta. Ezen semmi, és senki nem változtathat. A tél úgy megy, ahogy a természet anya utasítja. Én vagyok az ő jobb keze. A piszkos munkákat én végzem el.
De cserébe mindent megtehetek. Cserébe csak kiközösítést kapok.
Cserébe.. Kivagyok zárva. Mindig is az ablakon kívülről kell figyelnem.
Mert egy fonal megakadájozza, hogy beléphessek az ajtón.

 

 

Vérsziget és az álom - 4.fejezet

A gyönyörűségnek ára van..
Magas ára.
Félre kell lökni.
Meg kell ölni.
El kell pusztítani,
Azt,
Ami előtted áll.

 

"Azt hittem.. azt hittem egy csodás helyre érkeztem, ahol ilyen szót nem is használnak.. ez..ez nem lehet.. igaz.. ugye? NEM! ,,

Ellaluna torkán megakadt a mini-kenyér.
- V-vér?! Dehát miért? - köhécselte.
- Ez egy nagyon hosszú történet. Régebb ez az egész hely a tündéreké volt.
- Éh-értem. - mondta megkönnyebűlve, hogy túlvan az ,,életveszélyen" ,-vagyis lenyelte a kenyeret. 
Showny egy darabig csendben pakolászott. Ellaluna pedig magába mélyedve gondolkozott. Hogyan tovább? Mindkettőjük fejében ez járt.
Miért kell minden jóban egy kis rossznak lennie? Miért van az, hogy az én esetemben a "kis"-ből nagy lessz? Mindig.. Apa! Miért? Hisz mindig azt mondtad, hogy a jing és jang a világ.. és hogy teljes harmóniában van.. Akkor most mi történt?
Meg kell találnia az énjét! A királynő már biztos megtudta, hogy ide érkezett. Túl erős a kisugárzása. Talán már keresik is. Addig, míg védtelen és egyedül van, nem tehetek semmit .. Hacsak nem.. - tűnődött Showny és felröppent.
- Az ikrek! Megvan!! - rángatta Ellalunát.
- Hm? - nyelte le az utolsó falatokat is
- Ők is emberek! Biztos befogadnak! Nagyon kedvesek és őket nem fenyegeti a királynő, mivel megvan a Szellemük. Így nevezik az énedet. És..legalább találsz magadnak ruhát. Ez kissé.. - repült gyorsan, maga után hívva a lányt, aki próbálta az ütemet tartani, de végül mégis vissza kellett vennie a tündérkének az iramból.
- Mesélj róluk! - kérte az.Milyen emberek?Hogy kerültek ide?Miért vannak itt?Vajon tényleg befogadják?Hány évesek lehetnek?
- Ben és Lila.Tűz és víz,se egymás nélkül,se egymással.Így vannak.Viszont a Szellemük..Tökéletes harmóniában van.Iker-Szellemeknek nevezem csak őket.
Négyen élnek egy barlangban,repülve olyan fél óra..
- És gyalog? - kérdezte a lány aki már-már feladta.A még mindig gyenge teste teljes erőből tiltakozott.
- Nem tudom. 
Megálltak pihenni egy kőnél.A tündérke hirtelen gondolt eggyet,majd előhúzott egy -mini-medált,és körbe körbe repkedett.
Egy helyen erősen kezdett világítani.
- Ezaz!!
- Mi az? - lépdelt oda kíváncsian Ellaluna.Amit látott,el sem akarta hinni.Minden..ez az egész csak egy álom!Először tündérek,aztán pedig aranyszőrű lovak?!Vagyi..unikornisok..?? o_o
-Ez..ez..
-Ezek nem unikornisok.Hanem a királynő ménese.Varázserővel lettek megáldva,-már születésükkor.Minden eggye állat arany színét egy tündér halála kívánta. - sziszegte Showny,rá se nézve a tüneményekre.Ezzel szemben Ellaluna le sem tudta róluk venni a szemét.
A fű zöldebb volt ott,ahol ők legeltek..minden pompázott,beleértve őket is.
Két csikó épp kergetőztek,az első meg-meg előzte a másikat,de az csak még jobban nekilendűlt,mígnem utolérte az elsőt,és egymásba gabajodva hemperegtek.
Gyönyörű aranyszínű sörényük még a nap fényénél is szebben világított..Fehér szőrük tökéletesen engedte kibontakozni ezt a fényességet.

Óriási ménes..és azok a kis édes csikók!Olyan..elképzelhetetlen hogy egy ilyen jószágért egy életet kell fizetni..
Gyűlölöm ezeket az állatokat.Annak idején is..Miattuk..Lett ez a sorsom.Egy kis gebe ló miatt halt meg.. - szorította ökölbe aprócska kezét Showny.
- De..miért is hozott minket ide a medálod? - tért éshez Ellaluna.

- Egy Szelén könycsepp felér a tündérek erejével.
- Szóval így hívják őket. De a lovak sosem sírnak! Vagy igen?
- Ezek különlegesek. - mondta cseppnyi csodálattal sem - Eggyütt megyünk oda.
- Én is?
- Igen.Biztosra veszem, hogy megérzik a kisugárzásodon..És segíteni fognak.
- Ööö.. oké..- mondta a lány és nagyon csendben, óvatosan odasétált az eggyik kancához. Minden ló felkapta a fejét, -beleértve a kancát is. Ellaluna tartotta az egy méter távolságot, nehogy elilyessze őket.
- Nyugalom.. nem akarlak bántani titeket! - suttogta lágy hangon.
A két kis csikó és az egész ménes kíváncsian nézett rá. Mindegyik állat megmerevedett. Ellaluna anyira félt, hogy ő sem mert mozdulni.
- És most? - kérdezte Showny-tól.
- Most jövök én. - odarepűlt a kancához. Minden ló fellélegzett, folytatták azt, amit eddig csináltak.
Míg Showny a kancával beszélt, Ellaluna leült lassan törökülésbe a fűre-Látta, hogy a két kis csikót nagyon érdekli, mi lehet ő, csak félnek.De amikor leült, erőt vett az eggyik magán, és társával a háta mögött elindult.
Ellaluna szeme felcsillant. Ezek a gyönyörűségek felé tartanak!
De nem mozdult. Levegőt is alig mert venni.
Amikor az első csikó odaért hozzá, előrenyúlt, és megszaglászta. Majd belenyomta a hajába orrát.
- Hé.. - kuncogott Ellaluna és simogatva kigubancolta az orrocskát hajából.
A csikók, miután megszagolták teljesen megnyugodtak. Már engedték hogy simogassa őket!
- Jól van.. nagyon ügyesek vagytok! Tudjátok, nem rég jöttem ide és még minden új nekem.. - suttogta, amikor a csikók, -talán az álmosságtól; talán a lágy szavaktól-lefeküdtek mellé - Ti is azok vagytok. De nem mehetek vissza, mert olyan már nincs. Ahol én éltem, már egy semmi.
Az egyik csikó fülére rászállt egy szentjánosbogár, és álmosan, már-már lehunyt szemmel megrázta a fejét. Ellalunának ez olyan hatást gyakorolt, mintha a csikó is rosszalná ezt a helyzetet.
- Igen, nem fogok visszamenni, itt maradok és megkeresem a Szellemem! Még találkozni fogunk! - puszilta meg mindkettőt, a két édesdeden alvó jószágot és felállt óvatosan.
Showny már várta a bokornál, egy fénylő zsákocskával.
- Ez meg?
- Csak azért sikerült ezt megszereznem, mert ismerem a gyenge pontjukat. -  És mert itt vagy te.- Tessék. - nyitotta ki a tarsolyt, amiből a ragyogó valami Ellaluna kinyújtott kezébe pottyant. Egy tökéletesen megformázott könycsepp, mely türkiszes színekben úszott, hol kék, hol zöld, hol fehér árnyalatok tűntek fel.
- Le kell nyelned.
Ellaluna felfigyelve Showny rossz hangulatára engedelmesen végrehajtotta. Majd megtörtént az, amire végleg nem számított.. Érzett a hátán valamit, valamit,ami ki akart bontakozni,ami élni akart. Felemelkedett a levegőbe, és egy gömbbe találta magát. Becsukta a szemét, átengedve testét a pillanat varázsának. Mintha minden megállt volna az idő. És ekkor hirtelen kinyitotta a szemeit és egyszeriben megjelentek a szárnyai.. majd fényes por vette körűl és mire az eltűnt, más ruhája lett. Még valami megváltozott. Felkelt a hold, s átvette az éjszaka a nappalt. Pedig mikor elindultak, még csak a tetőpontján járt. És nem is mentek oly sokat.
-Tündér lettél. Gyönyörű vagy. - suttogta Showny, csillogó szemekkel. - A méreted miatt ne aggódj. Ez természetes. Sosem leszel igazi tündér, ha Szelén könnyével változol át. Csak átmeneti hatás ez. Gyere..
Ellaluna szóhoz sem jutott.Nem tudta mit mondjon. Repült! Megtehette azt, amire mindig is vágyott! A lehetetlen most megvalósúlt. Boldogan próbálgatta a szárnyát, magasabbra, a hold fényében sütkérezett.. élvezte ahogy a ráfeküdhet a szélre, s az viszi gyönyörű hosszú szárnyait.. Míg nem egy kis patakhoz értek.
-Nézd meg magad! 
A lány, aki tündér lett.. óvatosan odalépett a tükörsima vízhez,és csak nézte tágranyílt szemekkel a látványt. Mintha nem is ő lenne! Lila szárnyi bokájkáig leértek,és csillámló hatást gyakoroltak, - mintha egy pillangó lenne! Haja, mely éjjfekete hosszan megnőtt, és hullámos tincsekben omlott rá szárnyaira, - néhol csillogott.. És a ruhája is káprázatos volt. Hófehér ruhácska, mely a térdéig ért, alatta fekete harisnya és balerina cipő. A ruhácskát ugyanolyan lila öv díszítette, mint amilyen színt kapot a szárnya és kétrétegő volt.. néhol fodrozva. A ruha újja a vállnál megállt, így azt csak a haja melegítette a hideg éjjszakában. De mintha nem is fázott volna.. Nagyon jól érezte magát! A szemem... A legszebb! Lila és szürke.. - gondolta Ellaluna, közelebbről megvizsgálva. Ugyanis a lány szemei, melyek eddig gesztenyebarnán-lilásan világítottak, most megváltoztatták színűket. Jobb szeme szürke, bal szeme pedig lila színt ötlött fel. Nem volt álmos, de Showny nagyokat ásított.
- Tudod hány órája vagyunk úton?
- Órája? - csodálkozott
- Igen. Körülbelűl három órát repültünk. De te ezt észre sem vehetted. Most kicsit meginog az időérzéked. Szükségem van a pihenésre. Egy olyan helyre megyünk, ahol nem találnak ránk. Már biztos hogy keresnek. Ha nem lett volna elég a kisugárzásod, most már az átváltozásoddal is árulkodtunk.. de ne aggódj, ez mind a tervben van. Ismerek jó helyeket, melyek valamikor nekünk.. nekem is jól szolgáltak.
Valójában csak azt akarta,hogy a lány még maradjon egy kicsit mellette. Annyira jó kisugárzással rendelkezett.. Jó volt ránézni.. mellette állni..Végül egy cseresznyefákkat körbenőtt tisztáson kötöttek ki. Mint a lovak körűl, -a füvet itt is selyemből készítették. - állapította meg a lány. A hold világított,a cseresznyevirágok hullajtották szirmaikat, egy-egy belekapott Ellaluna hajába, aki fellebbent egy fa tetejére, és onnan nézte a holdat. Cseppet sem volt álmos. Hisz éjj tündér.

Vérsziget és az álom - 3.fejezet

Vérsziget és az álom - 3.fejezet

 

Lásd ha egyedül vagy..
Senkire sem számíthatsz,mindenki elhagy..
Kívánj..
Remélj..
Álmodj..
És hagyd,hogy valóra váljon az álmod!



"Miközben zuhantak,még hallotta a tündér hangját :
-Mindent el fogok magyarázni!
.

És elengedte magát a zuhanásnak.,,

- Kinyithatod a szemed! Ellaluna!Ellaluna!Ébredj! - kiáltotta a tündér a lány fülébe,míg az csak feküdt a sejmes füvön,és nézte az eget.
Ez egy álom..ez egy gyönyörű álom!A madarak csicseregtek,a szél édes méz illatot fújt,a méhecskék követték az ösvényét..Sok virág vette körül Ellalunát..A nap hétágra sütött..
- Gyönyörű! - kiáltott fel,és hirtelen felugrott,ezzel a földre söpörve a kis tündérkét.
- Bo-bocsánat.. - vette fel - De még mindig nehéz elhinni,hogy egy ilyen helyre keveredtem! - forgott a tündérrel a vállán. - Itt a fű zöld..Az ég kék..És minden olyan mesés! - esett hanyatt,-direkt,hogy érezze a friss fű illatát..hogy meghempereghessen..
- Egy pitypang! - ámuldozott - Felvette,és elfújta. - Kívántam! - nézett rá a tündérre,aki eközben egy gombán csücsült,mert belátta,kockázatos a lány vállán.
Ellaluna úgy viselkedett az álomvilágban,mintha egy kisgyerek lenne.
Futkározott a mezőn,nem zavarta a ruhája,ami lassan rongyokban állt..veges tekintetébe visszatért a fény,és mindent mosolyogva üdvözölt.
Showny alig bírta tartani vele a tempót,annyit futkározott.Pedig mióta nem evett! - jutott eszébe a tündérnek.
- Drágám..Jaj ne!A királynő őrjárata!Gyorsan! Húzódj be a bokorba! -  utasította az ember lányt.
Amikor elmentek a tündérek,kifújta magát.
- Miért járőröznek?És ki az a királynő?És mégis milyen lények voltak ezek?
- Olyan tündérszerű valamik.Mutánsok.
- De miért..
- Ha ennyit kérdezel, kifogyok a válaszokból. Ez bonyolult dolog. Most fontosabb az,hogy hazajussunk! Az erdő túloldalán lakom... De várj csak, először is mindenképp enned kell! - repült a méhekhez és valamit ,,beszélt" velük. 
Ellaluna csak csodálva nézte.
- Elképesztő! - nyújtotta ki a kezét,amikor nem sokkal később visszatért pár még egy nagy levélből készűlt tálat "tartva" , amiben aranyszínű méz forgolódott,tetején bogyókkal.
- Ribizli, málna és méz! Kóstóld csak meg, mennyei! Főleg ilyen időkben jó!
- De hiszen tél van! Hogy-hogy itt ilyen idő van? És málna? - eszegette az ízletes gyümölcsöket,és elégedetségét sok hmm-el jelezte ki.
- Az évszakok a királynő akaratától függnek. Kérlek erről ne beszéljünk. Ízlik?
-Igen! Tényleg nagyon finom! - bólogatott lelkesen a lány. Az égető fájdalom, amit már majdnem-majdnem meg is szokott; az éhség csillapult.
- Van valami az arcodon.. - célzott arra,hogy a lány teljes szája széle tele volt mézzel. - Mindegy. - legyintett.



- Ó-ó.. Vigyázz ... - akart valamit mondani Showny,de nem volt rá alkalma,mert egy gyors valami,körülbelűl egy méh méretű,- leterítette.
- Jól van Dodó...Jó kutyi,jóó! - próbált felálni.
- Egy repülő tündérkutya?Wáá!! - ugrált örömében Ellaluna.Neki már minden a teljes boldogság volt,azok után,hogy miket átélt..a pokolban..most hirtelen belecsöppent csodaországba...
- O-olyasmi.. - tolta le végül magáról a kutyát Showny. - Egyébként haza érkeztünk. - utalt a mini-házakra.
Showny bement a házába,és ott sürgösködött valamit..
Olyan hihetetlen volt minden!Tündérek..Tündérkutya..Álomvilág..Mini házak.. .De..
- Azt mondtad, később mindent elmagyarázol! 
- Igen,annak is meglessz az ideje!De először is,mindenképp keritenem kell valami ennivalót neked. - egyensúlyozott ki egy csomó mini-kenyérrel. - Ez elég kell legyen egy szelet kenyérnek,a te méretben.. és akkor.. Hol is van az a vizgyűjtő.. - vakargatta meg a fejét.- Á! Ez lessz a csészéd.Hozok teát,szerencsére abbvól jó sok van.. És kész is a reggeli.
Ellaluna csendben majszolt, közben farkasszemet nézett Dodóval, akinek nagyon nem tetszett az új jövevény...mérete.



- Felség, megtaláltuk! 
- És hol van?
- A tél tündér házánál.
- Pont ahogy gondoltam. Túl jószívű egy tündér! Rendeltessétek ide!



- Szóval itt mindenkinek van egy másik éne, akibe csak úgy, ha sétálok az úton, belefuthat?
- Hát, nem pont így... de igen. - mosolygott Showny,mert remélte hogy végre megérti a lány.
- Értem! - csillant fel a szeme.  - Vagyis nem egészen. Akkor nekem is van valahol egy bolyongó énem? Hogy került ő ide? Eddig még csak azt sem tudtam hogy létezik a hely! És akkor most meg fog keresni? És mi lessz ha megtalálom? Akkor eggyesülünk és két fejem lesz?
Szegény Showny.
- Nem,drágám,nem lessz két fejed,nem fogtok eggyesülni.Kicsit nagy a fantáziád. - mondta még mindig türelmesen. - Amikor elhoztalak téged,akkor született meg.És nem,nem egy kisbaba,hanem egy veled egykorú,vagy nagyobb..lány vagy fiú.
- Fiú is lehet? - szólt közbe tágra nyílt szemekkel Ellaluna
- Igen,megeshet. Na! De most halgass szépen végig! Szóval, ezek az ének lehetnek a jövőbeli énjeid, vagy csak az elrejtett, a szíved mélyén élő ének.
És igen, legtöbb esetben megkeres téged, ha csak nem egy gonosz én. Nem kell félni azoktól sem, csak nehéz megtalálni őket. De ha megtaláltad ezt az éned, akkor a királynő elfogad. Talán. És talán itt is élhetsz.
- Nektek, tündéreknek is van ilyen... izé énetek?
- Nem. Ez valamikor a mi országunk volt. - hangzott a válasz. A tündér amúgy is elég halk hangja megremegett. De többet nem is akart mondani.
Nem is tudott volna.
- Volt? - kérdezett vissza Ellaluna kíváncsiskodva. 
- Igen...volt. Mert egyszer jött a királynő... és ... minden megváltozott az uralmas alatt. Hagyjuk.
- És hogy hívják ezt a helyet? Vagy ez valami ország? Esetleg világ?

- Vérsziget. - mondta komor hangon.

 


Vérsziget és az álom - 2.fejezet

 

Vérsziget és az álom - 2.fejezet

,,-Nem.Mégsem.Ez már nem az otthonom.Ez csak egy romhalmaz. - állapította meg,párnája kemény kötését ölelve.-De akkor hova menjek?Bárcsak..Bárcsak itt lenne anyu és apu.. - felpattant,és kirohant a szobából.A mellette lévő ajtón nyitott be,de az már nem bírta,és beomlott,szobájával eggyütt. - Hát ennyi volt.Talán ha el sem jöttem volna..Akkor mi lett volna?! - vágott vissza magának – Talán akkor nem lenne ez.. Ez,mi?!Csak nem vártad volna el,hogy míg világ a világ, - ha eggyáltalán ez az – álljon itt a ház?!És Te?!Te romosabb vagy mint ez a porhalmaz!! - vitatkozott saját magával – Állj fel,és menj ki most azonnal,vagy örökké itt ülhetasz,holtan! - felnevetett – Az utóbbi nem is olyan rossz ötlet! - erre kapott saját magától egy pofont. - Ne is gondolj ilyenekre!!Felállok,és kimegyek!Sétálok egy jó nagyot,és ..megpróbálok..tiszta fejjel gondolkodni! - szorította ökölbe a kezét.
És megtette."

Másnap reggel kipihenten ébredt egy park padján.

-Hah! - nyújtózkodott – Végre egy nyugodt nap!Tehát!Először élelmet kell keresnem!Aztán..Elutazom,ha találok valami járművet,és megnézem a világ többi táján mi a helyzet.. De mindenek előtt meleg ruhákra lenne szükségem!Itt a tél.. - fújt eggyet,és lehellete párává alakult.
Miküzben a város boltjait járta,egyszer csak meghallotta megint a lágy hangot..A nevén szólította.
-Ki vagy te?Mutasd magad! - kiáltotta.Egy élő teremtmény!
-Itt vagyok! - a hang egyre közelebbről jött...Majd meglátott közvetlenül a feje felett egy kék..szinte fehér fényforrást.Beletapogatott,és egy kis testet érzett meg..Gyorsan magéhoz szorította.
-Te...te élsz! - sírta,könnyein keresztül próbálta megszemlélni a kislányt. - Egy tündér..
-Igen kincsem,én tündér vagyok.A nevem Showny. [ejtsd:Sovni]A tél tündére vagyok.Azért jöttem,hogy elhozzam a telet,de ez fogadott.El kezdtem keresni valami élőt..Majd egyszer megláttalak téged.Szólítottalak..De szem elől tévesztettelek.Most végre megvagy.
-Én..én vagyok az eggyetlen ember a földön? - kérdezte,és elengedte a kis tündért,hogy könnyeit letörölje.
Showny elbizonytalanodottan nézett a kisírt szemekbe.Megesett rajta a szíve. - Nem..Onnan ahonnan én jövök,élnek még emberek.Itt.. - hangja gyászos váltott – Már semmi élőt nem találtam.Majd gyorsan hozzátette : -De te itt vagy!
-Igen..Én itt vagyok.És..és te most itt maradsz?
Showny habozott.Majd határozottan ezt válaszolta :
-Nem!Haza megyek.És magammal viszlek.
-Tényleg?
-Igen.Nem érdekel mit mondanak majd,nem hagyhatlak itt!Már semmit nem tehetsz,remélem megérted..
-Persze.Veled jövök.
-Örvendek,...
-Ellaluna,
-Örvendek,Ellaluna.
-De..Elvihetek innen valamit? - fogott a kezébe egy képet,a szüleiről és magáról.Családi fotó.
-Hát persze!Ha ezt szeretnéd.De mielőtt mennénk,még le kell tenned az esküt.
-Esküt?
-Igen.Ahhoz,hogy el tudjalak vinni a mi világunkba,kell a lakat s a kulcsa.A lakat az én szavam,s a kulcs a te szavad.
A kezét előrenyujtotta,és rámutatott egy pontra,ahohonnan egy kék fény kíséretében előbukkant egy,-tündér méretű-kulcs.
-Tessék! - lebegtette a lány kezébe.
-Most szorítsd össze a kezed,és mond utánam :
Esküszöm,hogy Királynőm parancsait örökké követni fogom,amennyiben a Vérszigetre lépek,s annak rendjét és törvényeit elfogadom.Nem kérdőjelezek meg semmit,amennyiben ezt megtenném,elfogadom bűnösségem és annak következményét.
Ellaluna megismételte,közbe erősen szorította a kulcsot.
Miután kimondta az utolsó szót,Showny emberméretűvé változott,-eltűntek a szárnyai.
Ellalunának nem volt sok ideje ámuldozni a tündér emberi alakja gyönyörűségén,mert az rögtön megfogta a kezét,és ősi szavakon mormolt valamit,majd eltűntek.
Miközben zuhantak,még hallotta a tündér hangját :
-Mindent el fogok magyarázni!
És elengedte magát a zuhanásnak.

Vérsziget és az álom - Prológus

Kicsit megkéstem,de itt a Prólógusa a Vérsziget és az álom-nak!

 

,Amikor kisebb voltam... hegedültem.
Szerettem.
Mert amikor zenéltem,csak én és a hegedű van. 
De egy nap, zeneórán az anyám elmondta.
Elmondta,hogy vége.
Apa és közte.Köztem,és közte.
Bár ne mondta volna el soha!!
-Miért??! -Ezt a kérdést teszem fel azóta minden nap.... '

 


Vérsziget és az álom

 

Prológus

-Ella...luna... - nem hallottam rendesen,de anyám hangját ismertem fel.

Mi is történik?Nem tudom.Én csak leültem.Feladtam.A világ meg...

A világ sötétségbe borult.Nem látom az embereket.Anyám hangja,és a feketeség.

-ELLALUNAAA! - ez már egy sikoj.

Lágy érintés..vagy nem?

*emlék*

-Luna!Kicsim..most vége! - jött hozzám anya,és megölelt.Nem sírtam.Nem voltam szomorú. A szívemet páncél védte.

-Hova mész anyu? - kérdeztem

-Egy szép helyre.. - suttogta,erősebben szorítva engem. -Ahol az emberek mindig vidámak,és mosolyognak. - egy könnycsepp.Nem az enyém.

-De olyan hely nincs is,anyu!Maradhatnál akkor itt is....

*vége*

-Vége!Luna,kérlek vigyázz magadra!El kell mennem..valahová! Mindenkinek!Erősnek kell lenned! Ez jusson mindig eszedbe! -felnéztem.

Apám,és anyám.együtt.Hihetetlen,de igaz.Ez már a valóság.A fekete valóság. Vége van.

-Sziasztok! - intettem a kezemmel.A páncél ... még mindig tartott.A szívem,erős.A burok védi.

Vérsziget és az álom - 1.fejezet

Itt...a Vérszigett és az álom történet eldő része. Jó olvasást.

Vérsziget és az álom  - 1.fejezet

-Vér!Ha-ha!Olyan vicces..Ahogy az emberek mind meghaltak.Magamra hagytak.Csak a vér maradt.Azt bezzeg itt hagyták! - nevet hátborzó hangon egy lány.

A holtak közt. Tovább»

2.

Feedek
Megosztás
HTML
Powered by Blogger.hu