Gőzöm sincs mit csinálok, csak ülök a földön, kint a jéghédeg fűben. Még csak nem is a saját kertünkben. Hanem valahol egy dombon. Oda kerültem mert oda mentem, ilyen egyszerű. Fázom, hideg a kezem, átfut rajtam a borzongás, de csak megkövülten tűröm a fájdalmakat, jól esik jelen pillanatban. Cole St. Clair, ő az, aki megdobogtatta a szívemet, és akiért most könnycseppeket hullatok, amik talán nem sokkal később oda fagynak az arcomra. Tél van, a hó bármelyik percben beállhat, és én pont azt a percet választottam, hogy megnyissam a lelkemet. Jó volt a háttér zaj hangja a természet a szél zúgása és az egyszerű csend összekeveredett harmóniája. Cole egy híres énekes volt, a NARKOTIKA rockbandában. Cola az egész életét elcseszte, mielőtt még más megtehete volna. Cole vérfarkassá változott, mert még jobban akarta, hogy fájjon, nem tudom mit akart, de szerintem erről volt szó. Cole jelleme lenyűgöz, minden álmom lenne vele beszélni. cole St. Clair egy könyv karaktere, és én teljes mértékben belé estem. Ám nem csak ez a gond, természetesen nem csak ez a gond, ha csak ez lenne a gond elnyomnám magamban és boldogan mosolyogva élném naiv kis gyerekes életemet mint eddig tettem, tudatosan. A gond az, hogy nem értem az életet, vagy az élet nem ért engem, bizonytalan vagyok a gondolataim összemosódnak zavaros az elmém csak betűket látok amint kavarognak, de olyan gyorsan hogy majdnem nem is tudom elolvasni mit jelentenek a betűk sosem érnek véget nincs pont vagy vessző esetlen kérdőjel a végükön csak jönnek és jönnek és sosem akarnak elmenni a betűk nem fognak elmenni. De én el akarok menni, el innen, el Mercy Fallsba, el Minnestovába, el innen, messze de nagyon messze, sosem jönnék vissza, itt hagynék mindent. Távol mindentől ami bizonytalan távol nagyon távol talán nem boldogan élnék, de élnék és tudnám amit csinálok. Talán beszélhetnék cole St. Clair- al és jobb lenne. Akkor biztos minen jobb lenne, mert ebben a pillanatban azon kívűl hogy egy vérfarkas harapjon meg másra sem vágyom, el tudná valaki hinni? Nyilvánvalóan őrült vagyok az vagyok mert az vagyok, nem tudom miért lettem az egy újjabb dolog amit nem tudok és nem is fogok megtudni csak a gondolataim sebesen elkúszó áramlatából horgásztamki nagy nehezen, majd visszaesik valamikor a vízbe, és akkor aztán talán örökre eltűnik, vagy visszajön és ott lebeg mélyen a tudatalattimban csendesen szólongatva. Fáj a fejem, de örülök neki hogy kikészíthettem magamat. Fáj a fejem és nézem ahogyan apróm, fehér, szabálytalan kis pöttyök hullanak az égből leérve elolvadni a földön. Bár pille az én nadrágomat választotta, így szép kis foltos lesz hamarosan, remélem az lesz mert akkor talán meg tudok fagyni. Teljesen elvesztettem az uralmat a fejem felett csak bámulok magam elé és halgatom azt a sok mindent ami odabent van és el szeretnék menni. Majd valamikor elmúlik, valami lesz ezután is gondolom mert kell legyen, mert most nem álkl meg az élet megy tovább egyszer csak történik valami és akkor véget szakít ennek a pillanatnak és vége lesz és eltűnik a tenger mélyére a fölöslegesen talán fölöslegesen lehullajtott könnyeimmel együtt mert ott van a helye.