Lehetetlen időzítés

Küszöbön álló probléma vagyok - mit kezdesz velem?

Napraforgó

Nem lehet mindennek mély érzelmi alapja - kellenek apró, kellemes pillanatok, melyek csak azért vannak, mert vannak.

Egy ember lépdel a hatalmas, végtelennek tűnő napraforgó mezőn. Óvatosan hajlítja el a napraforgó szárait, ügyelve arra, nehogy megsértse a virágot.
Léptei nyomán semmi sem történik.
Hisz, ő a Senki. Említésre sem méltó létezése.

Egy másik fut utána : nem törődve a virágokkal, átgázolva, egyszerűen kikerülve őket. Ahová leteszi lábacskáit, annak nyomán élet fejlődik valamely formán. Fű szál nő ki a földből, avagy egy napraforgó bimbó úgy dönt, ideje napvilágot látnia.
Az ő neve Mindenki.
Ezt követően felbukkan jóval lemaradva Mindenki után egy harmadik gyerek is, - hisz jól lehet látni, gyerekek ők, nem is felnőttek, maximum tizenkét évesek lehetnek - kinek lábnyomai mögött egy kotnyeles kis napraforgó magot dézsmáló veréb felugrik, kutya ugatás hallatára... egy méh tovaszáll egyik virágról a másikra... a nap előtt egy felhő ellebeg, mint akár egy primadonna.

Mindegy is, mi történik. A lényeg, hogy valami.
Hisz neve is ezt mondja : Valaki.
Ismerik egymást, talán játszótársak? S mégis miért nem éri utol Mindenki Senkit, kit követ? Pedig úgy szalad, szőkés haja csak úgy lobog. Egy kislány arcát lehet látni Mindenki személyében, aki egy fehér ruhácskát visel, hozzá kalappal rejti el két oldalt befont haját. Pipacs vörös szemei csillognak mosolygás közepette.
Valaki pedig nem igazán erőlteti magát, - már fáradt. A kisfiú megáll egy pillanatra, hogy kifújja magát. Sötét barna haja az arcához tapadt az izzadságtól. Fűzöld szemeivel feltekint rá, a nagy fényes gömbre az égen. A nap pedig továbbra is süt, közben melegével táplálva a növényeket és izzasztva az embereket.
Senki, akiről nem is lenne mit mondani, úgyszintén egy fiú arcával rendelkezik. Komor arccal sétál, céltalanul. Szőkés haja kicsit sötét, bár a nap kiszívta belőle jócskán a barna színt. A szeme színe... az ég színéhez hasonlítható csak. Egyszerűen gyönyörű, és egyben hihetetlen is.
- Senki! - kiálltja Mindenki. A fiú fekete nadrágját vette észre végre a napraforgó szárak közt, hosszas üldözés után. Miután az nem reagált, csak folytatta útját, újra próbálkozott : - Senki! Várj... várj meg.
A fekete farmer már nem mozdul. A lány szeme reménykedően felcsillan. Utoléri Senkit, és végre megpihenhet egyet. - Tényleg... nem lett volna szabad azt mondaniuk, amit. - kezd bele a mondandójába a lány - De utána bocsánatot kértek! Tényleg, higgy nekem. Kérlek.
- Mm. - fordul meg Senki, hogy Mindenki szemébe nézhessen - Nekem nem nagyon tűnt úgy. Minden esetre, hinni hiszek neked. - bólint - De attól még semmi sem változik.
- Gyere vissza játszani! Mindenki hiányol téged. - kérleli a kislány
- Nem hinném. Hisz tudod, én csak egy kis “Senki vagyok. „ – morogja Senki gúnyosan.
Zörgést hallanak a hátuk mögül. Mindenki összerezzen hirtelenjében a félelemtől. Óvatosan megfordulnak mindketten, a hang irányába figyelve. Mindenki hunyorít, hogy kivegye, mi is lehet az. Aztán kirajzolódik egy test formája.

- Én vagyok az, Valaki! - kiállt – Ti vagytok azok, srácok?
- Igen! - válaszol Mindenki vidáman. Belenéz az ég kék szemekbe. - Látod? Valaki is utánad jött! Ne csináld már! Hagyd magad mögött ami megtörtént. Gyere vissza, és legyen minden olyan, mint eddig. A játéknak folytatódnia kell! Nem igaz? - megragadja Senki kezét, válaszát meg sem várva. - Továbbá... amit mondtak, csak egy nagy butaság. Te nem vagy senki. Te egy értékes élet vagy, mint mindnyájan! - Valakivel a nyomukban elkezdenek arra menni, ahonnan jöttek.
- Hé... öhm, Mindenki... Tudod, merre megyünk? - kérdezi félénken Valaki. Senki csendben szedi a lábát, de Mindenki még mindig nem engedte el a kezét.
- Nem, nem tudom. Talán te?
A válasz fejrázás.
- Nos, akkor csak megyünk. Hiszen, egyszer csak ki kell jussunk innen. Egyszer mindennek a végére  jutunk! - mosolyog barátaira. Azok pedig viszonozzák a mosolyt. Még Senki is.
Kis kalandjuk nem tart sokáig. Amikor kiérnek a napraforgók közül, kiderül, hogy nem is mentek be olyan messzire.
És ahogy a kivezető útjuk véget ért, úgy a történetünk is befejeződött.

Ez a szó a szabadság

 

Reggel van. Egy új nap reggele, egy új nap, amikor túl kell élnem.
Jöhetnek a kihívások, állok éléjük.
Megmozgatom a fülemet, kinyitom a szememet, de azonnal visszacsukom, mert még túl sok nekem ez a fény. A barlangba, - ahol a csapatommal élek - besüt a nap. Újra kinyitom a szememet, mert a nap sugara játékosan csiklandozza az orromat. Most már a fejemet is felemelem. Jöhet egy jókora nyújtózkodás.

Jó is egy teli hassal való lefekvés után egy kényelmeset aludni!
Körbenézek, hogy felkeltettem-e valakit. Nem. Remek. Egyedül szeretek lenni, meg amugy is, korán van még. Úgy is csak morognának rám, ha véletlenül fel merészelném kelteni akár egyikőjüket is.
Apám a falka vezére, a területünk megkoronázatlan királya.
Kisétálok óvatosan, puha mancsaim hangtalanságát élvezve, és amint kiérek a barlangba, ahol már bátortalanul kel fel a nap, leugrálok a sziklák mélyedéseit használva lépcsőnek.
Boldog vagyok, amiért élek. Nincsenek gondjaim, kivétel ez alól a túlélés. A pillanatban élek, nem a múltban, és nem is a jövőben. Fülelek, hallgatózok. Afrika általános hangjai ütik meg a fülemet - születésem óta ez az altatódalom. Idegesítő szárnyasok rikoltozása, rovarok zümmögése, fűszálak rezzenése. Majmok makogása, madarak szárnyainak suhanása.
Nem érzek veszélyt, a levegő friss, a fűszálakon még látni lehet a zuzmarát : értékes víz, ha nincs máshol. De most éppenséggel nem vagyunk vízhiányban, kivételesen. Így hát csak a mancsomat mosdatják meg a kis vízcseppek. Beleborzongok a hidegbe. Viszont jól esik. Lesz ennél melegebb is. Akkorra elraktározom ezt az érzést.
A folyó felé sétálok, komótosan, nem sietve. Félni nincs kitől, inkább féljenek ők tőlem.
Kihívom a tiszteletet. Nem kímélek senkit, aki semmibe vesz. Csúcs ragadozó vagyok. Egy büszke állat az oroszlánok nemes véréből. A folyónál már akad egy kis tolongás, de puszta jelenlétemmel utat vágok magamnak. A folyó közelében élő kanalasgémek felröppennek, a szememmel követem először rendszerezetlen, majd rendszerezett alakzatukat. Ők ráérnek inni, de én most vagyok szomjas. A folyó széléhez lépkedek, ahol a - már - langyos víz kicsit megérinti a karmaim szélét.
Mintha meghajolni előttem, és megcsókolná a lábamat alázatosan.Szeretem ezt az uralkodói érzést.
Gyorsan lefetyelem a vizet, mohón, mert jól esik. Közben a víz visszatükröz engem. Le sem veszem a hullámokról a szememet, bár a füleim minden pillanatban hallgatóznak. Egy zöld szempárt látok a víztükörben. Aztán feljebb nézek, a zöld szempárok fölé. Ott pedig sárga fények úsznak.
a zöld szempárokban csillognak a sárga napsugarak fényei.
Boldog vagyok, amiért bőséges és termékeny hónapban járunk. Voltak ennél rosszabbak is. Amikor még nekünk, dicső oroszlánoknak is meg kellett alázkodnunk, minden percben védenünk a bőrünket. Szörnyű volt. De jobb nem arra gondolni, ezért nem is gondolok.
Lehet, hogy létezik az oroszlánoknál okosabb, többet tudó lény is. Nem tudok róla.
De biztos vagyok benne, hogy van valami, amit ezért a tudásért fel kellett áldoznia. Nekem semmit sem kellett feláldozzak. 
És mégis, van valamim, amit mindennél jobban becsülök, és belehalnék az elvesztésébe.
Megvan az, amire mindenki vágyik, de sokan nem kapják meg.Egy rövidke szó ez.

Ez a szó a szabadság.
Nem cserélném el semmire. Szerencsétlen teremtményeknek tartom azokat, akiknek ez nem adatik meg. Talán még sajnálom is őket.
Vagyis nem. Mert nem érdemlik meg a sajnálatomat.

Merry Christmas! ~ :3

Így karácsony estéjén nem tudom hányan látjátok kis irományomat,de mindenkinek..

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket mindenkinek, és boldog új évet! ^^
Ki mit kapott karácsonyra? Én könyveket ( természetesen. :D ) és ruhákat kaptam. 
Fairy Oak 7. - Ég veled, Fairy Oak. :( Utolsó rész.. ;c

 

 

 


Random képek.. :"3

Bad Cat Boy~ :3


 

Ez vagyok én. Valaki,aki semmi.Aki egy álomban él,és már mindegy.A nevem és a korom nem fontos..Miért is?Hisz nem is hallanak.Az emberek nem látnak,csak bántanak.Igy kerültem én is ide..Az álmaimba,amik beszippantottak.
A szüleim,-emlékezetem szerint - gazdagok voltak.Megvettek nekem mindent,amit csak akartam.De én nem akartam semmit.Csak igaz barátokat.Sajnos ezt is megadták.Volt egy Hamis-Legjobb barátom,-Ikki.De kiderült,hogy őt is csak a szüleim lefizették.Pedig hogy könyörgött..Azt mondta,hogy tényleg lefizették,de nagyon kedvel engem,és nem számitott arra,hogy ennyira jóban leszünk..Neki már nem is kell a pénz.És még valamit mondott,de az csak rám tartozik. Kegyetlen voltam,és elmentem.Otthagytam a földön.Nem hittem neki.Pedig talán igazat mondott.Mindegy.
A továbbikban mindenkitől elhúződtam.Nem tudtam,ki a abrát,és ki a hamis barát.A szüleim minden dilidokihoz beirattak,elvittek egy napsütétes szigetre is 2 hétre..De engem akkor már semmi nem érdekelt.Mert elhitettem magammal,hogy minden rossz.Továbbra is éltem,ott voltam..de csak fizikailag.Másképp nem birtam.Mindig elkalandozott a lelkem,-messze.Mig egy nap meg nem értettem,hogy hol van a lelkem.
És követtem.Igy kerültem be az álmomba.Nem érdekel már a külvilág.Ez nem egy mese álom,amiben hercegnő vagyok,és értem jön a szőkeherceg.Ez az álom szelence.Ide ragadtam be,és itt vagyok már évszázadok óta.Nem unatkozom.Rengeteg gondolatom van.Godolkozom az élet értelmén.Azon,hogy milyen érzés csak lenni.
Magányosan,a nyuszifüleimet felfelé tartva,-néha meg-meg mozgatva,hogy még ott vannak-e - szorogagom a macimat,mint a kicsi kislány, a nagy világürben.
És le-le tekintek mik történnek a földön..

 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

Shizu-kun!!~ *-*

 

 



Zuhantunk..
le a mélybe,a fehér pokolba
Zuhantunk..
el akartam érni őt,aki a legfontosabb számomra
De pille testét csak húzta lejebb az örvény.
Zuhantunk..
és kezdtem eltünni.Tudtam,hogy ez lessz,ha elmondom neki azt.
Zuhantunk..
és én nem értem el őt.
Zuhantunk..
és én eltüntem.

 

 



 

 

 

 

 

 

 

 

Kokoro-neesan,,Kitty-nyann,Orsee-sanpai ^^

 

 

 


:3

 


Peace ^^

 

 


 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

x"3 Ez nagy..

 

 

Yogi és az alternativ Yogi. :3 Természetesen Natsuki a kedvencem,és nem mondok le róla,de Yogit is kedvelem.Ő is hasonlit Natsukira.Csak ööö..Kicsit ,,harcosabb,, változatban. ^^

 

 


 

 

~Nyan Kawaii :3

 

 


 


 

 

 

 

 

 

 



 

 

 



 

 





 

 




A fal, mely elválaszt

 

Szinte egész életemben erre vártam. Egy esélyre, hogy kitörjek.  Nem is igazán az esélyt, - mert tudtam : úgyse jön el - hanem inkább az alkalmat a véghez viteléhez. Gyűlölöm ezt a tétlen életet, amit félelmük kényszerített az emberekre. Egy városban élünk, mégis ketté szeli egy fal, ami gonoszan mosolyog és senkit nem enged át. Egyszer csak felemelték, - megnyomtak egy gombot azzal a földből lassan elő bújt a rettenet. Túl későn jöttek rá ennek a falnak építésének céljáraNincs kijárata. Vagy az egyik oldalon maradsz, vagy a másikon, mindezt a háborúk eredményeként. A városunk egy fele eltűnt a térképről, egy bizonyos ok miatt
Ezért kellett a fal,mely elválasztja az embereket szeretteiktől, barátaiktól, rokonaiktól.. Megváltást nem ismerve kegyetlenül áll a mai napig is.Iskolában voltam, tizenkettő éves lehettem a fal felhozatalakor. A mi városrészünk maradt saját országunké, míg a másik, a keleti idegen nemzeté lett. A családom, az otthonom, a múltam.. minden ott maradt, a másik oldalon.
A szüleimmel megszűnt a kapcsolatom, miután az iskolánkból árvaházat alakítottak. A gond az volt, hogy egyetlen árva sem volt. Mindenkinek megvoltak a maga szülei, de ezzel nem törődtek, új otthonba adtak minket. Engem senki nem akart, nem is nagyon ajánlgattak, híres voltam a szótlan rosszcsontságomról. Mindig szót fogadtam, de ha épp semmit sem mondtak, romboltam, kifejezve a gondolataimat. Ezt kicsit rossz néven vették egy lánytól.

Szívemben, legtöbb kortársaiméhoz hasonlóan düh és kétségbeesés lakozott, hiányoztak a szüleim, tenni akartam valamit értük. De hamar rájöttem, nem minden az, aminek látszik. Sok ezren próbáltak átjutni a falon,- de egyikük sem látta meg azt a túloldalt, melyet reméltek. Agyonlőtték, megölték őket az őrök. Így csendben tűrtem, azt, hogy árvaházról árvaházra hurcolnak kegyetlenül elbánnak velünk. Persze egy idő múltán megszöktem, elkezdtem a saját útjaimat járni.
Mára tizennyolc éves vagyok, és eldöntöttem átszököm. Ki tudja meddig, mettől lesz ez a fal. 
Nem tehetem meg hogy minden embert kimenekítsek..
De ha ügyes vagyok, sikerül átsurrannom. A napokban felmértem a terep nehézségét. 
Az őrök minden nap pontban délben cserélnek. Ez az egyetlen esélyem. Zajt kell keltenem, fel kell bolydítanom őket abban az időpontban, akkor álcázva magam fel se tűnök. Átugrom a falat, és vár a szabadság.
Gyorsnak kell lennem, hacsak nem akarom a másik oldalon lyukas fejjel végezni.
A szél erősen fújt. Ez jó jel, így a hang erősebben terjed.
Egy..két... - Há'! - suttogtam, rázendítve egy erősítőkkel felszerelt gitárral a fal környékén egy házban.

Úgy játszottam,mint még soha.
Teljes erőmből pengettem a húrokat, gondolva hogy soha többé nem tehetném meg. Lehet, hogy igazam 
is lesz.. Füldugóim segítettek hogy meg ne süketüljek, de így is tudtam, hogy az egész város zeng.

Erre biztos felfigyelnek a rohadékok!
A falnak támasztottam a gitárt és máris futottam. Nem vihetek semmit magammal némi élelmen kívül, a nehéz dolgok csak hátráltatnának.
11.58 - egy rakás doboz mögül figyelem a futkosó őröket
11.59 - éjj fekete hosszú hajam rusnya sapka alá helyezve sétálok fenntartott fejjel,
-a gyanú elkerülése lévett- a fal mellett
12.00 - a fal tetejéről az utolsó másodpercben még visszanézek, majd átugrom és bevetem magam a katonák közé.
Észrevettek, rengeteg fegyvert fordítottak felém. Féltem,a szívem hangosan dobogott,de elfutottam, olyan 
gyorsanahogy csak erőm bírta. Utánam lőttek.. De csak a két karomat találták el. Három golyó lövedék mélyedt a jobb karomban, de a másik sem úszta meg, egy rá is jutott. Erősen véreztem, a kínok kínját jártam, meg akartam állni, de nem lehetett, mert követtek. Előbb- utóbb csak abbahagyják, mert vissza kell menniük. Addig is, elrejtőzködöm egy sikátorban.
A hátamat egy oszlopnak támasztottam, fájdalomtól elgyengült testemet a földre csúsztattam.
Sebekkel tarkítva, de még élek. Viszont a legfontosabb : szabad vagyok. Átjutottam ide.

Alig öt perc alatt megváltozott az egész életem.
Elgyengűlve homályosan láttam a fájdalomtól. Súlyos sérüléseket szereztem, de nem törődtem az elfertőződéssel, és a kabátomat szét tépve próbáltam leszorítani a vérzést.
Egy idő után felhagytam a reménnyel, hátra dőltem. Nagyot sóhajtottam, és megfogadtam magamban, csak egy kicsit lehunyom a szemem. Semmi több, nem adom fel. A sapka leesett és kócos hajam alább bomlott vállaimra. Kifújtam pár tincset tehetetlenül, és lehunytam a szemem egy pillanatra.
- Hé! - kiáltott rám egy erős férfihang - Jól vagy? - térdelt le mellém a magas alak.  Angolul beszélt, legalább. A hangja erős volt, szőkés barna haja hosszabb tincsekben hullott homlokára, és fekete farmerhez barna bőrdzsekit viselt.

Normális esetben féltem volna,de most még az arcát sem láttam.
Elkezdte megcsomózni az elkezdett kötözésem, ami miatt halkan felnyögtem. - M-mit csinálsz? - nyögtem ki
- Nyugalom.. fáj, az biztos, szép kis sebeket szereztél, de segíteni szeretnék. Mégis hogy kerültél ide? - beszélt  hozzám nyugtatólag
- A f-fal! - suttogtam. Elkezdtem egyre élesebben látni a körülöttem lévő történéseket, újra.
Meglepődött, de felvont szemöldökkel folytatta a munkát. Egyik kezem már kész volt, erősen szorítva. A lövedékeket kézzel ki tudtam szedni,- nem a legtisztább megoldás, de rögtönöztem. 
- Hogy jutottál át? Eddig még senki sem jutott át, tudtommal.
Megráztam a fejem. - Biztos voltak mások is.. - motyogtam - Ki vagy te?
- Tim,Tim Hens, rendelkezésére hölgyem!
- Ühm. - mosolyogtam aprót - Az én nevem L. - nem a teljes nevem, így nem tudhat név szerint feljelenteni
- Örülök a találkozásnak, Ell. - mosolyodott el szélesen a fiú. - Kész is van! Ügyesen bírtad a fájdalmat.
- Köszi. Most már elmehetsz. - morogtam. Csak ne maradjon itt a nyakamon! Megmentett, blablabla, hős meg minden, ha találkozom vele a későbbiekben majd megköszönöm, de most hagyjon békén!
- Szerinted ilyen állapotban itt hagynálak? Gyere, járni még tudsz, nem?
- D-de. - bólintottam, és összehúztam a fogaim fájdalmamban. Megpróbáltam felállni, de visszaestem.

- Elmegyünk egy orvos ismerősömhöz, ő majd gondoz. Nem szabad erről senkinek mesélned, akár bíróságra is juthatsz. - komorodott el - Nem minden ember kedves.
- Nem mondod? Óh,és te az vagy? Honnan tudom, megbízhatok-e benned? - néztem rá gúnyosan. Bár megmentett, eszembe kell jusson, hogy senki és semmi nem az, aminek látszik.
- Csak bízz meg, és készt. - mondja annak, akit majdnem megöltek csupán azért, mert át akart lépni egy rohadék falon. Bízzak benne. Jah! Majd megfogadom a tanácsát ha piros hó esik..
Szökött vagyok, és nem bízhatok senkiben.
Vannak emberek,akik megtehetik hogy légi úton át közlekedjenek.
Bár ők is szököttek, de mivel dús gazdagok,- ha repülőjük van,azoknak kell lenniük- eltekint felettük az állam.
De egy egyszerű "pornépi paraszt" mint én.. valószínűleg felkerültem a körözöttek listájára.
- Tudom hogy pénz jár a körözöttek leadásáért. - sütöttem le a szemem, remélve ezzel kimutatom állítólagos
ellenszenvem.
- Az egész város tudja! Mindenki. Ezek - mutatott az oszlopra ragasztott papírokra - Mind téged és más szökötteket reklámoznak.
- Én csak a szeretteimet akarom újra látni. Ahhoz nem kell hogy eljátszd a hőst. - jelentettem ki komoran, és felevickéltem, mai tekintve mindkét karomon éktelenkedő hatalmas és fájdalmas sebekre, elég nehéz volt.
- Oké. Ha te nem jössz,viszlek én! - kapott fel és elindult. Mérges voltam, dühös, de mélyen legbelűl boldog is. - Bocs, Ell, de ez túl súlyos sérülés. Senkit sem hagynék itt. Akár bele is halhatsz. - suttogta.
Nem nagyon történik a magamfajta emberekkel ilyen. Ráadásul Tim.. a maga hosszú, karcsú termetével..sötét szőke rendezetlenül szétfújt hajával.. egész.. helyes, bevallom. Szerintem nem lehet több mint húsz éves, úgy velem egykorú.
- De az őrök.. - ellenkeztem
- Már tuti elhúztak. Nem ér meg egy szökevény ennyi üldözést.. Bár szerintem ez a szökevény igazán megérné. - mosolygott el. Azt hitte, nem hallom. De mivel a karjaiban tartott, arca egész közel került a sajátomhoz. Elmosolyogtam, és a fájdalmamnak engedve összeszorítottam a szememet. Az álom rögtön elnyomott, vagy nem is tudom.. lehet hogy csak el ájultam, lényeg ami lényeg, amikor felkelltem már egy nagy és puha ágyban találtam magam frissen bekötözött karokkal. Mellettem egy infúziós emelvény állt, ami az ereimen keresztül vizet pumpált belém. Gondolom, valami mini-korház. De.. élek, itt vagyok a másik oldalon. És.. esélyt kapok rá, hogy megváltoztassam a jövőmet.Egy ideig elmorfondílozok hogy akarom-e eggyáltalán. Végül aprón megrázom a fejem, és halkan suttogva kijelentem : ez egy új élet lesz, ahol nem kell minden lépésemnél gátlásokba botlanom.

Jelentkezem! - Mini történet : Fogoly..

Bediliztem. (tudom,nem ujdonság..) De komolyan..a suli kikészít.Ráadásul most a félévi halálos küzdelem..
Ezt magyarázatnak akartam szánni,amiért ilyen szépen eltűntem. ˘^˘
Tehát,miújság?^^  (csak költői kérdés,mert tudom hogy senki nem válaszol. :c )
Én mostan csak úgy előhozakolok egy kis mini-történetecskével ha nem bánjátok.~
Jó olvasást. c:


 

A halott fogoly..

 

A sötétben kettesével szelte a lépteit,de még így sem volt elég gyors,hogy észrevétlenül elsuhanhasson a lovas mellett.Mindig ez történik.A lovas ott áll,és nem hagyja átmenni.A félelem és a kétségbeesés hűen kitartott a leány szívében..

-Mit akarsz? - kérdezte ezúttal is,reménykedve hogy most más választ kap.
-Kislány,menj szépen haza.
-Épp oda mennék!
-Nem úgy tűnik!
És nem engedte haza.Vissza kellett újra és újra fordulnia,mert a lovas minden egyes próbálkozásánál megállította,néha erőszakkal is.
Nem értette miért.Az emberek nem jártak arra,ahol megszállni kényszerűlt.
Egyszer csak fogta magát,és elindult az ellenkező irányba.Talán annyit mehetett mint azelőtt,és találkozott a lovassal.
-Hercegnőm,megmondtam hogy menjen haza.
-Végre megjött az eszed lágya! - akart elmenni mellette,de az orra elé eresztette kardját - Sajnálom,de ez itt az én területem.
-Ne viccelj velem!Már hónapok óta itt bolyongok,HAZA akarok menni,-láthatod hajamból és szakadozott ruháimból,-hogy civilizációval nem is találkoztam,mert az emberek nem járnak erre felé..
Csak játszanak vele.Mint az egér a gomolyaggal..Ide-oda dobálják,sosem lesz vége ennek.
-Akkor ön miért tette?
-Nem tudom!Egyszerűen elfelejtettem hogy kerűltem ide.Csak azt tudom,hogy ki akarok szabadúlni ebből az ördögi kőrből..
-Nem áll messze a valóságtól. - emelte el akardot,és a hejére tette - Ez valóban egy ördögi kör. - mosolygott a száj a páncélzat alatt.
-E-ezt meg hogy érted? - rémült meg a lány,és addig hátrált míg meg nem bottlott,és földre nem esett.A három ló fölé magaslott s azok gazdái le néztek szánakozó tekintettel rá.
-Nem akartuk elmondani de.. - léptetett elő a lovával még egy lovag
-..valójában halott vagy. - fejezte be suttogva a mondatot egy harmadik.
A hercegnő,-ahogy nevezte a középső lovag-szétterült,és szép ruhája a koszban fetrengett,könycseppekkel megtelve,melyek patakzottak megviselt hófehér arcán.Teljesen elvesztette a gondolkodásán való uralmat.Félt,de annyira hogy majd belehalt annak fájdalmába.
-Ne-nem,ne-nem l-lehet i-igaz!Hazugság.. - kiáltotta szaggatott levegővétellel,semmibe tekintő szemmel.A fekete eget szemlélte talán,ahová most röppent fel egy csapat holló?
-Ha az lenne... - emelte lassan a kezét az egyik a páncélos sisakjához - Akkor hogyan láthatnál minket, - vette le a sisakot - Ördögöket? - mosolygott.
-E-e-ez.... - sikoltott fel az láttán a lány,és eszeveszett iramban elkezdett futni.Többször megbottlott,hajából kiestek a díszek,szana-szét kócolódott,könnyes arcára rátapadtak a levelek..
-Halott lennék?Nem értem..miért lennék az?Miért látom az ördögöket?Mi rosszat tettem hogy erre a sorsra ítéltek az istenek? Miért..futok..? - lassúlt le a lány,és körbe nézett zihálva.
Hát persze.A szörnyek csak a kör szélénél állnak.Onnan be nem tudnak jönni.
-Szembe nézek velük..és..lesz valami. - mondta eltökélt hangon,és visszafordult.Kicsit sem volt eltökélt,teljes lényében reszketett a rá váró ítélettől,de próbálta az ellenkezőjét elhitetni önmagával.Közben letörölte arcáról a kost,összeszedte kiegészítőit a földről,és valamelyest méltóságos formába hozta magát,most már kevésbé nézett ki megcsapzott leánynak,inkább hercegnő volt.Aki fel kellett készüljön a legrosszabbra.
-Elfogadom hogy meghaltam.Tegyetek velem amit akartok. - állt oda a lovaghoz,aki mögűl újra elő jött a másik kettő.Saját szavai meglepték..Szíve erősen kalimpált,annyira fájt hogy majd kiugrott,minél hamarabb túl akart lenni az egészen.Az ilyedség,a félelem,a halál érzete..Gyötrelmes és szörnyű érzés.
-Végre,megtört a kicsi lány.A lelked kell nekünk.
-A tiétek.Végezzetek velem mihamarabb..de lehetne még eggyetlen kívánságom halandóként?
-Nem vagyunk mi angyalok..De..attól függ.Mond.
-Láthatnám utoljára az otthonomat?
-Megoldhatjuk.De most,hogy nekünk ígérted a lelked,már nem fognak látni.Senki.
-Megértettem. - bólintott a hercegnő

A kastély,melyben felnőtt..melyben testvéreivel annó vígan játszadozott most gyászba vonult.-Tehát igazat mondtak. -motyogta a lány.
Miután elvitték lovon az otthonához,egyedül hagyták egy kicsit,-had járja be az egészet.
Benézett a szülei hálószobájába..a trónterembe,ahol a szülei ültek..a testvérkéi ebédeltek,néma csendben.Minden más volt,-megállt az idő.De hát,így megy ez.Elbúcsúzott mindentől,elnézést kért a vőlegényétől hogy nem tudta teljesíteni jövendőbeli királynői feladatait,és visszament a lovagokhoz,akik már a hídnál várták.
-Hogy haltam meg? - kérdezte utoljára - Jogomban áll tudni.
-Saját akaratodból futottál bele a kelepcébe.Vagyis az erdőbe. - és elkapta a lány csuklóját - Most pedig,miután mindent megtettél,meghalsz.
A lány mellkasából fehéres fény lövelt ki,és a középső lovag kezébe egy fehér génygömb lebegett, és a lány teste semmivé lett.Ennyi volt csatra élete,nem több mint játékszer az ő felette állók számára..Tett is valamit?Évtizedek múlva emlékezni ofgnak rá?Valószínűleg nem.Mert ami egyszer elment..Azt nem lehet visszagozni.Rövid,kiszámíthatatlan és váratlan jó avagy rossz meglepetésekkel teli.Ilyen..az élet.

Hamúból lettünk,azé is leszünk.

 



Remélem nem volt túl morbid.Ezt még Halloween-ra írtam,amit szépen el felejtettem. (jujj,gomenasaiii) Szóval..Happy Halloween!! Utólag is.. ^^
Amugy..várhatólag jövök egy újjabb Alice Csodaországban résszel,és..Azt hiszem inkább a Lehetetlen időzítésről már nem is ígérek semmit.Majd valamikooor..~
De mostanában inkább hétvégén számítsatok új bejegyzésekre.

Happyyyy ^^

Hoy,minnasai~
Lola jelenleg a fellgekben van,végre újra zene.. *-* Mivel kapott egy "átmeneti-mp3"-at. ((: És ezért egy történettel kedveskedik,mert már olyan rég óta nem is írt..
Hogy miért? o_o Egy szó : iskola. Brrrrr... Q_________Q   és a hozzátartózójaa : dolgozat.. BRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRR ... O____________________________________O



Valaki állt az esőben.
Valaki arcáról cseppek gurultak lefelé,csak azok lecseppenése látszott,ugyanis a hajzuhatag eltakarta arcát.
A valaki mellett álló fiú vizslatta a valaki szőke haját,melyben kék tincseket fedezett fel.Próbálta megtaslálni valaki szemeit.
-S-ssajnálom a-amit aa su-suliban mondtam.Kérlek v-vedd semminek! - szipogta valaki,kisöpörve a haját arcából,hogy felnézzen,de meglepetésére a fiú szemeivel találta szemben magát.Azokkal a kékes zöld szemekkel,amik miatt sokat veszekedet tönmagával.
-Nem szeretném semminek venni.. - mondta,és elfordult,mert nehezen bírta a lány könnyes tekintetét. - Ne sírj.
-Gy-gyengék az idegeim.De látod,ezek már csak e-esőcseppek... - mosolyodott el félénken a lány,és a fiú közelségétől hirtelen felmelegedett.
-Hát persze. - mosolyodott el a srác is.
-Áhh,francba is,azt reméltem,hogy mint a filmekben,most el fog állni az eső.. - motyogta a lány.
-Kéred a kabátom?
-Köszönöm,de nem. - tett egy lépést előre a lány.
-Oké,akkor gondolom az esernyő sem érdekel,muhahaaaa
-Héééé!!! - állt meg,majd hátrált a fiú mellé,aki addigra már kinyitotta az esernyőjét.
-Az enyiiim!! - futott el
-Francot,egy szerencsétlen lányt hagynál megázni???? >o<" - futott a fiú után a lány.
-Hát persze! - vihogott az - Már amugy is mindegy ..

Így máris jobb. - gondolta a lány később a fiú és az esernyő biztonságban hazafelé menni.Az eső még mindig istenesen esett,de valahogy ez pont nem érdekelte.

*Előzmények*

/5.órai szünet/

-Ai-kun! - álltam meg mögötte.
-Hm? - fordította felém a fejét
-Én..én..Szeretlek! - kiáltottam,és a bátorságom eddig tartott.Kifutottam,és beszárkóztam egy wécé-fülkébe.
Nem..nem..hogy lehettem ennyire hülye?Mi lessz holnap?És holnapután?Hogy fogom elkerülni?Mögöttem ül!!!!!!!!!Még meg sem vártam a válaszát....Hülye vagyok!Hülye!Hülye!! - ütöttem a kezével a fejére
-Hikaru! -hallottam a barátnőim hangját.Miért van az,hogy rögtön tudják hol vagyok?? >< Ezen még sírva is nevettem.
-Hikaru-chiii!! - kopogtattak minden ajtón,majd elém értek.
-Nem megoldás benn bőgni!
-De.
-Mindjárt jön a tanár,ha feltünt volna,becsöngettek.
-Szóljatok hogy szarul vagyok,haza megyek!Bezárkozóm a szobámba,és kisem jövök soha többé. - suttogtam.
-Na áljunk csak meg! - szólalt meg Inori-san,akiről tundni kell,nagyon nem bírja a szenvedéseket - Most komolyan fel akarod adni??Hova tűnt a régi lelkesedésed?Az erőd csak eddig futja?Tudod mit?Menj a francba haza! - ajtó csattanás.Ezek szerint kiviharzott dühösen.Remek.Bár,megérdemlem.Már nem sírtam.Kinyitottam az ajtót.
Yuki-chan azonnal megölelt,a töbiek pedig biztattak.
Visszamentem a terembe,és leültem a helyemre.Mintha semmi sem történt volna,úgy kezeltek.Vagyis sehogy.Ai rám se hederített szünetekben,órákon pedig szétperzselt a tekintetével,nehezen álltam meg hogy ne nézzek hátra.Valamit tennem kell.
Az utolsó szünetben találtam megoldást.Suli után megmondom neki,hogy az egész hülyeség,hagyja a fenébe.Remélem megérti.Csak megérti!!!>O<


/Suli után./
Futottam.Ai-t egyszerűen szem elől veszítettem.Hogy tud ilyen gyors lenni?És még esik is..És én miért érzem,hogy nem csak az esőcseppek áztatják az arcom?Miért vagyok ilyen gyenge?Nem..nem szabad lelassulnom..

Izisz Hercegnő



Esett a hó..az erdőben,japán legvégén,egy ici-pici falucska erdejében.
Egy lány zokogott,-egymagában,és várta hogy megfagyjon.A tél,-mintha teljesiteni akarná ezt a kivánságát -,apránként belepte.

Tovább»

100. bejegyzés!!!! *O* ^O^ >w<

 

Hoy,minnya...~!!
Most látja Lola leesett állakkal,hogy az előző bejegyzés volt kereken a 100.-dik!! *O*(najó, 101.-ik,de ezt a bejegyzést akkor kezdtem el csinálni,amikor megvolt a 100.-ik)
Oki,ezt most meg kell ünnepelnünk! *party face* x"3
Kaptok egy-két kitudja mit,legyen meglepi,olvasgassatok,és élvezzétek a jóóó hosszú bejegyzést!
* eltáncol zumbázva*
Hawaii Random!!!~ <3 Vagy Kawaii Random? xDĐ
Dőljetek hátra,és élvezzétek a képeket,olvasgassatok,és érezzétek jól magatokat! ^~


~Syo-chuuuu~!!
Na valyon kiknek küldöm ezt a képet? :) *-* Igen,ti Shou-fanclubb tagok!!xD x"3










~Köszönöm mindenkinek aki ezt a blogot olvassa/olvasta!  <3 
#szeretemazolvasoimat


~Peacee!! ^o^

 


 



 

 

Amikor már csak 1 életem van a játékban.. . -^-

 

~Meow

~xD x"3 Az ott az én macsekom.. xĐMindig is tudtam hogy valamire készül..+__+

 

Kellegyilyenpulcsiii!! OwO

 

 

I love Rabit!!~~

 

Usui Nyuszui.. x"Đ Ez nem tudom hogy lett Nyuszui,de Kawaii!! >3<


~ <3

 


De aranyosak!!~Love

 


~Kawaii Nyuszii~ ^w^ E:3

 

Kawaii!!!!~ *O*

~Hamm!!Jajj de szívesen beszállnék ényis az eddegélésbe! :'3

 






Kokoro-neesan,emlékszel? >w< 

 

 


Vocaloid~ ^o^



Aztaa!! ^O^ Mintha csak a cicámat,Rudit(Rudolfot)látnám! O~O


Lepkék!~Sugoi!

 

(^w^)

 

Vivaldi


Amikor szakad az eső,és egy halk nyüszítésre leszel figyelmes..Odasétálsz egy dobozhoz,ahonnan egy kis ázott-reszkető pamacs csóválja rád a farkát..
Azonnal magadhoz szorítod,és nem törpdsz vele,hogy tiszta víz,-így te is az leszel-hanem azonnal hazaviszed.
Ezentúl ő lessz a leghűségesebb társad,még utolsó lehelletével is téged véd..~

 



Rainbow ^w^

 



A gyönyörű Tokiyót a hajnal első sugara lágyan melengette,miközben egy fiú a cseresznyefák alatt mosolyogva nézte az elé táruló tájat.~

 

~Oyasumi ^^

~Ohayoooo ~o^

 

-Szeretlek..~
-Neeem!!!Nem mehetsz el!!
-De!És ezt jól jegyezd emg..Érzem..Érzem hogy még találkozni fogunk!Sohasem foglak elfelejteniii!! *beleharapnak*


Megfestem mások boldogságához vezető utat,mert a sajátomat már elrontottam.~

 



-Anyu? - kérdezte a szomszéd kislány,rám mutogatva - Miért ilyen szomorú ez a lány minden nap? Vajon mi lehet a baja? - rángatta aranyosan a mamája ruhaszélét.
-Nem illik ilyet kérdezni!És föleg nem mutogatni! - förmedt rá az,és megselytve,hogy mindezt hallottam,betessékelte a házba a gyerekét.
Hogy miért vagyok mindig ilyen szomorú?Ez egy hosszú történet.De megpróbálom elmesélni,-röviden.
Amikor 3 éves koromban elvesztettem a szüleimet,a családunkban senki sem akart örökbefogadni.Otthonba kerültem.A gyerekkorom ott töltöttem,egyedül,bezárva,még mindig sokkoltan.Mert csak egy kisgyerek voltam,akinek senki semmit sem magyarázott meg,és még szülei sem voltak.Nem az volt,hogy a többiek nem akartak velem barátkozni,-az elején próbálkoztak.De én hidegen elutasítottam őket.Miért is tettem volna mást?Akkoriben még eggyetlen barátom sem volt,hisz 3 éves voltam.Nem tudtam hogy kezeljem ezeket a kedves gesztusokat,így bezárkóztam.Volt egy lány,aki egészen sokáig próbálkozott,mígnem egy nap annyira megsértettem,hogy azt hiszem még én is hallottam,amint a szíve összetör.Pedig igazán kedves kislány volt.Miattam elhagyta a barátait,és folyton utánam koslatott.
Miután összetörtem a kislányt,mindenki megutált,-már eggyáltalán nem próbálkoztak.Csúnyán néztek rám,-alkalmanként ha valami olyat tettem,ami nekik nem tetszett,meg is ütöttek,-gúnyoltak és mindent elkövettek,hogy rosszúl érezzem magam.
Nélkülük is elég jól elvoltam a sötét gondolataimmal,de így,hogy még ők is dupláztak,egyre több fekete helye lett a szívemnek,és lassanként mindent belepett a magány és a szenvedés.Már öntudatlan állapotban voltam,és mindenkit,de mindenkit kényszerítettem,hogy utáljon.Ez ment egészen 9 éves koromig.Akkor egy önkéntes,aki az otthonban dolgozott,örökbefogadott.Biztos azt hitte,hogy én csak egy problémás kislány vagyok,de belül vajszívem van,és hercegnő szeretnék lenni,-mint a többiek.Rosszúl hitte.Nagyon rosszúl hitte.Attól a perctől kezdve,hogy beültetett a kocsijába,megnémultam.Azóta nem beszélek.Nem azért,mert nem tudok,hanem mert nem akarok.Abban a házban,ahová vitt rengeteg sérelmet gyűjtöttem.Meg akartam utáltatni magam,de az a nő annyira kedves volt,hogy rendes módszerekkel nem sikerült.Ezért elkezdtem rosszalkodni.Eltörtem a játékokat amiket nekem vett,-drága pénzért.Rendetlenséget csináltam,petörtem az ablakot a telefonjával..De ő mindeztbirkanyugalommal végigtűrte.Nemúgy a férje.Minden eggyes rossz cselekedetem után üvöltött velem,-és mikor a felesége nem látta-meg is vert.Én nem bántam,hisz ezekből semmit nem tanultam.Csak egyre nőtt bennem a vágy,hogy kiszabaduljak.Míg végül 12 éves koromban sikerült megtennem az eggyetlen dolgot,amitől még a nő is összeroppant.Már nem is emlékszem miért,arra sem hogy hogyan,de emgöltem a macskáját.És amikor hazajött,és hatalmas mosollyal köszönteni akart,meglátta a kinyúlt állatot.Ekkorra végre észhez tért,és beltetett a kocsiba,hogy visszavigyen az árvaházba,-gondoltam-.De nem oda vitt.Hanem egyenesen az elmegyógyintézetbe.
18 éves koromig ott éltem,mígnem elérve a felnőtt kort,kiengedtek.Inkább nem mesélem el miket tettem,és hogy ők miket tettek velem ott.Nemhogy kigyógyítottak volna.Csak egyre sötétebb hellyé tették a szívemet.
És most,19 évesen,középiskolásként egyedül élek egy kis,de otthonos kertes- házban.Megengedhettem magamnak,mivel a diliház fizette ki a teljes árát.
És azon gondolkodom,amit a kislány mondott.
Hirtelen megindulásból fogtam magam,és átmentem hozzájuk,majd miután becsöngettem,és a kislány ajtót nyitott,hatalmas mosollyal megöleltem,és majdnem 16 év útán először megszólaltam :
-Tudod,azért vagyok mindig szomorú,mert az emberek ezt teszik.És én jelképezem minden ember szomorúságát.De az olyan kislányoknak mint te - emeltem fel,és magamhoz szorítottam - Nem szabad szomorúnak lenniük..Csak mosolyogni. Érted? - néztem mosolyogva a szemébe
-Igen. - csillogtak a szemei.Ezután letettem,és visszatértem a szokásos életemhez.A szokásos mindennapi szürkeségemhez.Csak annyi külömbséggel,hogy amikor a kislányt megláttam,egy kis melegség öntötte el a szívemet.Mert ő megkérdezte,hogy
,,Vajon mi lehet a baja?"Eddig ezt annyi őszinteséggel,mint ő soha senki nem kérdezte meg.Csak fehér ruhás dili doktorok,vagy a gyerekek,-de mind gúnnyal a hangukban.

 


Csak mi ketten,és az örökkévalóság..~

 

Rabbit-Girl E:×

Pika-pikachu-Girl~

 


Elbúcsúzok mindenkitől,-hisz holnap megyek erdélybe-,de nem örökre.
Ha lessz gép a kezem között,majd írok. ^^
De azért nem kell búslakodni,majd olyan 20-24 nap múlva újra itthon leszek,és akkor jövök egy csomó új résszel,szinte minden történetemből!
(Lehetetlen időzítés,Vérsziget és az álom,Végső remény,Alice csodaországban,és jó pár minitörténet!)
De remélem tetszett a munkám! (szívvel-lélekkel,egész nap ezen dolgoztam)Most olvassátok el ezt a kis,szívmelngető rövidke történetet,amit mindenkinek írtam!Neked írtam! :)

 


 

 

 


~Hello!^w^ A nevem Yui Asuna!Másodikos főiskolás vagyok.19 éves.
Van egy bátyám,és a szüleimmel eggyütt egy tanyán,-vagyis inkább egy villában,ami körül tanya van-élünk.A szüleimé japán legnagyobb tej,-és húsüzeme.
Átlagos lánynak gondoltam magam,ezért nagyon meglepődtem azon,amikor Hana-val találkoztam.A lánnyal,akiről szinte semmit sem lehetett tudni,de mégis kerekestűl felforgatta az életem..
Minden úgy kezdődött hogy..

 


Eggyik reggel,az ajtóban készülődve a suliba,megláttam egylányt a házunk elött a hóban.A házunk..Hát jófordmán a semmi közepén van,így meglepődtem nagyon.

-Tomoee..? - szóltam a bátyámnak
-Hm? - nézett fel az újjságából


-Véletlenül nincs egy barátnőd? - kérdeztem azt,ami legelőször eszembe jutott.
-Nincs. - válaszolta furcsálló tekintettel.
-Oké.Jó tudni. - ettem egy csokis kekszet
-De miért kérded?
-Áh,csak egy lány áll a hóban,és egy filmjelenetet játszik..Tudod,azt a ,,hóban áll a főszereplő lány és bámul a semmibe,várva a hercegét". - magyaráztam még egy keksz között
-Miért nem hívod be?
-Mert mennem kell suliba!Yaya már biztos vár a busznál! - fejeztem be a kekszemet.



A legjobb barátnőm, Yaya,és a barátja,Tayan.

-Á,értem.Akkor csak menj oda,és vált két szót vele,oké?
-Hah!Jó..

 

-§-

 

-Szia! - köszöntem a lánynak,aki még mindig ugyanott ált,gyönyörű barna haja,-olyan színű,mint az enyém,- és ruhája már egyre jobban havasodott.De nem szólalt meg.Csak bámult előre.Meglengettem az arca előtt a kezem,de erre sem reagált.
-Hahhóó?~ - próbálkoztam. - Oké,figyelj!Nekem nincs időm itt órákig várni!Csak azt akarom mondani,hogy ha gondolod,bemehetsz hozzánk.A tesóm,Tomoe jófej.Nem kell félni tőle.Vagy jöhetsz velem.Nem tudom ki vagy,de nem hiszem hogy jókedvedből álldogálsz és bambulsz a hóban,itt,a semmi közepén. - és elindultam.
-Várj! - fogta meg a kabátom újjját. Haladás!Megtudtam,hogy tud beszélné,ráadásként még járni is! - A nevem Hana.
-Örvendek,Hana.Én Yui vagyok.Mit keresel itt?
-Nem tudom. - válaszolt őszintén.Szegény lány..
-Hogy kerültél ide?Várj,azt hiszem ezt útközben is meg tudjuk beszélni!Mehetünk?
-J-jó!- engedte el a kabátomat,és követett.-Nem tudom.Egyszer csak álltam itt,és másra nem emlékszem.
-És a neved?
-Nem tudom.Izé,a nevem tudom,csak azt nem tudom hogy honnan tudom.. - huhh.Kezdek rosszúl lenni a sok ,,tudom,tud" ragozásából..
-Áh.Értem.Akkor elmenjünk a rendőrségre?
-NE! - kiáltott fel - Én semmit sem tettem.. - hátrált
-Hé-hé!Nem kell félni!Csak azért,hogy talán..
-NEM!
-Okééé..- folytattam utamat.
Furcsa szerzet.A nevét kívűl,-és persze hogy egyszer csak ott állt a hóban,-semmit sem tud.Útközben próbáltam kiszedni valamit belőle,hátha ez csak valami vicc..De nem.Semmi.Nuku.Talán amnéziás lett.Ez a legésszerűbb válasz.Bár azt még mindig nem tudom,mit keresett itt,a semmi közepén..

 

-§-

 



-Yui!Yuiiii~ - hallottam meg a nevem már messziről.Ez tuti Yaya.
-Szia,miújság? - léptem hozzájuk,hogy eggyütt várjuk a buszt.Hana csendben állt mellettem.
-Ő..
-Hana.Ma reggel tal..találkoztunk.Ő az unokatesóm.
-Örvendek! - mosolygott rá Yaya
-Ühüm. - bólintott Hana.
-És átiratkoztál a mi sulinkba?
-Nem,én..- válaszolt volna Hana,de közbe vágtam.
-Hana csak a kávézóba ugrik be helyettem.A főnök megkért,hogytúlórázzak,és mivel nekem délutánonként nincs időm,délelött meg suli,így Hana,-aki nálunk tölri a karácsonyt,és a szilvesztert is,-felajánlotta,hogy ha már úgyis itt van,besegít.Igaz?
-Ühüm. - bólogatott nagyban.
Ez az!Milyen jó ötlet.Félrehúztam Hanat.
-Figyelj,én ezt komolyan gondoltam.
-Ehhh? - nézett rám rémülten
-Csak el tudsz menni a kávézóba,ha megadom az útvonalat..Innen nincs mesze,gyalog eljuthatsz oda..
-Nem-nem!Yui-chan nélkül nem megyek.
Nagyot sóhajtottam.Nehéz napom lessz.De még milyen nehéz!
-Oké.Akkor ost a következő lessz.Elkísérlek téged,-lógok az első két óráról,és megbeszélem a dolgokat a főnökkel,maj vállalom a következményeket,és visszamegyek a suliba.Így megfelel?
-De ez nem helyes!! >3< Akkor igazolatlanokat fogsz kapni és..
-Az a két igazolatlan belefér. - mosolyogtam rá bátorítóan.És láthatólag ezzel meg is győztem.
-Akkor menjünk is! - csapta össze a két kezét,és mosolygott rám



Elköszöntem Yaya-éktól (addigra már Tayan is megérkezett,így ők elvoltak egymással..)és fjó lelkiismerettel bár,de elindultam Hana-val az oldalamon a kávézóba,ahol dolgozom.
-Egyébként mi van a táskádban? - kérdeztem,majd gyorsan hozzátettem :
-A nem tudom nem megfelelő válasz!
-Ööö..Akkor.. -kotorászott a táskájában - Egy pénztárca,pár papír,egy mobil,néhány rágó..
Hirtelen megálltam.Hogy eddig miért nem néztük meg a táskáját?!Talá be tudjuk azonosítani hogy ki ő!
-Hana,kérlek add ide a tárcát!Igen.Ahogy gondoltam.Itt van a személyi igazolványod.És a teljes neved...MI??!!!
Le kellett ülnöm egy padra,hogy megemésszem a látottakat. A személyiigazolványon a családnévnél..
Asuna áll.
De..Talán csak névrokonok vagyunk..Próbáltam magam nyugtatni,de nem sikerült,mert megláttam anya és apa aláírását a szülők aláírása-nál.
-Hana..Ismered a szüleidet?
-Szüleim? - nézett rám értetlenül.
-Hazamegyünk.Most azonnal. - tettem vissza a kártyát a pénztárcába,majd azt a táskába,és felhúztam Hana-t.
-De nem úgy volt hogy ..
-Úgy volt,de változnak a dolgok.


-§-

 


Mint mindig,most sem voltak otthon a szüleim.Ezért a még mindig újságot olvasó bátyámat vontam kérdőre.
Amikor berontottam a házba,első dolgom az volt,hogy a pofájába(a szemüvegébe) nyomtam Hana személyigazolványát.
-Na EZT hogy magyarázod meg,bátyókám?! - kiáltottam dühösen
-Nyugi..Alapból,mi lenne,ha megnézhetném?! Mert így hogy a pofámba nyomtad (volt kitől tanulnom a kifejezéseket ) semmit sem látok.Köszönöm. - mondta,amikor odaadtam neki.
-Ez.. - nézett fel furcsa tekintettel miután megnézte
-Igen.A szüleink aláírása,a mi vezetéknevünk,és ráadásul az én születési dátumom.
-Hm.Értem. - tértek vissza az eredeti arcvonásai
-Mit értesz? - fakadtam ki újra.
Eközben szegény Hana a konyhaasztal szélső székén űlt,és az asztalon aludt. (??) Hát,őt nem nagyon érdekelte,hogy talán rokonok vagyunk.
-Sajnálom,de nem mondhatom el. -tért vissza,pontosabban tért volna vissza az újságához,ha nem tépem ki a kezei közül.
-Addig nem kapod vissza,míg el nem mondod,mi az,amit tudsz.
-Azt hiszed egy újsággal meg tudsz vesztegetni? - nézett rám gúnyosan.
-NEm,az újsággal nem.Hanem.. - ráztam ki az újságpapírok közűl egy magazint - Ezzel tudlak megvesztegetni.Oh,milyen nagy trauma!Valyon kinek adjam oda?Apunak..Vagy az én szeretett bátyómnak? - lapoztam bele a magazinba,amit inkább nem nevezek meg.
-Te..
-Én? - néztem rá angyali tekintettel
-Jól van,jól van.Elmondom.De ha tudni akarod,ilyen mocskos trükkök nélkül is elmondtam volna,csak kérni kell.Szépen kérni.
-Na,halljuk!
-Én csak annyit tudok,hogy anyu és apu a születésedkor nagyon furcsán viselkedtek.Nem láthattam az ultrahangot sem,és csak annyit mondtak,hogy hugom lessz.És... - nézett Hana-ra - Azt eggyáltalán nem állították,hogy 1 hugom lessz..
-Szóval szerinted Hana..
-Az ikertesód!Nézz rá.És nézz tükörbe.Jó,neki talán egy nagyon kicsit hosszabb a haja,de te egyszer levágtad egy kicsit,szóval..
-Jesszusom..Az nem..Nem lehet..Hogy belőlem kettő lenne..Mindig..Ááá!! - rogytam le a földre.
-Gyere ide,Yui.. - ölelt magához Tomoe.Nem,nekem nem lehet még egy testvérem.Nekem csak Tomoe..Tomoe az én testvérem..
-Tomoe.. - suttogtam a könnyeimmel küszködve - Ígérd meg,hogy te mindig is csak az én bátyám maradsz!
-Hé.. Mindig is az voltam,és az is maradok. - ölelt szorosabban Tomoe. -Renben,most hogy így kibőgtük magunkat,hívjuk fel anyuékat.. - és,-mint végszóra,-ekkor betoppant anyu.
Elég fura látvány tárulhatott a szeme elé.A fia öleli a konyhakövön a lányát,-aki sír,-és a konyhaasztalnál egy barna hajú lány alszik édesdeden.
-Oké.. - hátrált anya - Én nem is zavarok.. Próbált kimenni,de én megállítottam.
-Hova-hova ? - néztem fel rá,és Tomoe felállt,majd felsegített engem is.
-A szobámba mondjuk? - mosolygot erőltetve
-És mivel magyarázod ezt?! - mutattam Hana-ra.
-Én?Hisz itt se voltam,honnan tudjam miért alszik egy lány a konyhámban!
-Mármint ezt! - mutattam fel neki is a személyiigazolványt
-Kicsim.. - vett nagy levegőt - Tudtam hogy ez a nap is eljön,de hogy ilyen hamar...
-Ne kertelj! - szóltam rá,és mérgesen a szemébe néztem
-Ő..
-Igen,ő?????
-Kérlek hallgass végig.Ő a.. testvéred. - mondta kis habozás után .Tudom,ez így most hirtelenül jött neked,és nekem is,mindannyiunknak,de ez az igazság. - szabadkozott az arcomat látva - Most biztos azt kérdeznéd,hogy akkor hogy-hogy csak most tűnt fel?Bár ezt még én sem értem,hogy került ide,de a válasz a kérdésre az,hogy nem akartunk ikreket.Ezért..
-Más szülőkhöz adtátok? Áh,értem én!
-Sajnálom. - nézett szomorúan a szemembe. - De most fontosabb dolog,hogy neki ezt nem szabad megtudnia.Hazavisszük.Várj,hívom máris apádat,és ő majd intézi a vonatjegyet..
-Hol lakik?
-Otakában.
-Az jó messze van.. - szeppentem meg - Re-renben.Akkor felébresztem,és elmagyarázom neki a helyzetet..
-Jó.Én addig megbeszélem ezt apátokkal. - pötyögött az ultra okos érintőképernyős telefonján,és elment.
-Hana.. - ráztam meg gyengéden a vállát.
-Hmm..?Máris reggel van? - pislogott nagyokat
-Nem..Már lassan dél van. -  néztem a faliórára
-Akkor jó..Még alszom egy kicsit.. - feküdt vissza
-Ne,várj..Emlészel már?
-Ja.A szüleim valamiért ideküldtek és.. - kezdett el fecsegni.Megnyugodtam.Végre emlékszik!Bár a megnyugvást követően éreztem még valami mást is..Fájdalmat.Fájdalmat,hogy bár még csak most ismertem meg az ikertestvéremet,-aki maga nem is tudja,hogy ő az én testvérem,-máris elmegy.
-Értem. - bólogattam. - A szüleim elintézik hogy hazamehess,mindjárt jön anya,és..De már meg is jött.Menjünk.
-Haza megyek?
-Igen. - mosolyogtam rá szomorúan.
-Hah! - sóhajtott boldogan.Nem tudom felfogni,hogy ő hogy élte át ezt a találkozást.. O_O


-§-

 

A vonatállomásra Tomoe vitt ki minket,a szüleim elkerültén a...a lányukat.
Amikor mosolyogva megölelt,majd felszállt a vonatra,valami megtört bennem,és újra elkezdtem sírni.Lehetséges,hogy a testvéri szeretet..Bár nem tudom.Csak sírtam,és integettem az ikertestvéremnek,aki,-már megint,- talán örökre elmegy,és talán sosem találkozunk .Ettől a gondolattól még jobban elkezdtem sírni,de ekkorra már Hana beült a helyére,és az ablakból integetett.Mosolya az én arcomra is azt csalt,és sírva-mosolyogva intettem vissza neki.Majd amikor a vonat elzakatolt,még sokáig követtem könnyekkel teli szememmel,mosolyogva a naplementében.



-Yui.. - szólt Tomoe,látva hogy nem tudok megmozdulni.
-Tudom.Mehetünk.- követtem,és hazamentünk.
Ez a nap nagyon emlékezetes volt számomra,bár jócskán átsírtam a felét.Attól még elgondolkodtam dolgokon,és azóta is sokat gondolon Hana-ra,az én ikertestvéremre.


 

The End

Bloody Moonlight - Véres Holdfény

 

Bloody Moonlight - Véres Holdfény

- Mutasd meg az utat min tovább léphetek.. Mely kivezet a
sötétségből,melybe szívem zárt! Mutasd meg, és vezess ki kérlek.. Ez az eggyetlen kívánságom. - nézett fel a vérvörös szemű lány, s hófehér haját a hold fénye vakítóan fényessé tette. Egyben megvilágította mellkasán összekulcsolt kezein a vért, - a friss vért.. s a körülötte lévő vértócsákon tükrözte magát,el nem felejtve a holt emberek fehér arcát is felfedni. Mindig is ezt csinálta. Miután megölte az embereket,imát mondott a holdnak. Mert érte csinálta. A hold miatt ölt.
- Anya, apa.. Bocsi. - mosolyodott el, és a hold elbújt látványától egy kósza felhő mögé,-sötétbe áztatva a lányt,-mintsem tovább fényesítse a gyilkos mosolyát.
Felállt,és otthagyva "családját" a vörös udvaron bement a házba.
Az éjjszaka csöndjét csak a szomszéd macska nyávogása törte meg,aki kiszabadulva a házból járta a környéket szórakozást keresve.
A lány hamarosan visszatért, -kezében egy égő fadarabbal.
a kályhából merítette a tüzet-,a kályhából,-ami nemrég még egy békés család házát melegítette.
- Mindig azt hajtogattátok, hogy halálotok után hamvasztást szeretnétek. Hát tessék! - dobta a fát a férfi, - kit régen apjának hívott - unalmas kockás kék ingjére. A lángok élvezettel emésztették fel az anyagot,majd az alatta lévő ember is.. Terjedtek.. és egyre csak terjedtek. Néha megvilágították a lány szemét,amiben ugyanolyan tűz égett mint amilyen látvány tárúlt elé.
Amikor a két emberből nem maradt más,mint egy láng-gömb,a lány visszament a házba,és becsukta maga mögött az elhúzhatő üvegajtót.Amint becsukta,az ajtó kattanását, - becsukódását jelentő hangját,-követve elkezdett havazni.
A fehér havat a tűz alig bírta lenyelni; - egy ideig hadakoztak egymás ellen, végül az egyre gyorsuló tömeges hópillék győzelmet aratva lassan-lassan, néhány társukat elvesztve, de sikeresen eltűntették a vörös füsttengert. Alatta nem találtak mást,csak port, és szürke szenet,így békésen hullottak alább, folytatva természetes menetrendjüket.
És eltemették a bizonyítékot, -a tetemeket.. A vért.

A lány eközben pakolt.
- Meddig aakrod még ezt csinálni..Várjunk csk,hogy is nevezted itt magad?Ah,megvan!Mayabi...? - kérdezte hirtelen egy hang,a lány pakolását megszakítva,-de csak egy pillanatig,amíg szemével páztázta,és rájött hogy én vagyok.
- Ameddig Ő akarja. - válaszolt,és ügyet sem vetve véres kezére tovább pakolt a bőrönbe.
- Nem lenne egyszerűbb, ha velem jönnél? - tettem fel a kérdést, - vagy századszorra.
- Nem. - felelte szintén vagy századszorra - Elküldtetek. - hangja keményen és szívtelenül csengett - Azok küldtek el, bukottnak neveztek.Tudod hogy hívtak.. - nézett maga elé,és próbáltam a vörösen izzó szemében az érzékenység csöppjét megtalálni,de üres volt. Becsukta a bőröndjét, amiben ruhák helyett palackok voltak.
Minden palackba egy emberélet fér. Miyabi-nak, vagy ahogy én ismerem, Maymoon-nak csak ez számított ebben a világban. Eljátszotta az emberek előtt a kedves, önzetlen árva kislányt, kivárta a legjobb alkalmat, a teliholdat, hogy a hold is lássa, és megölte őket. A puszta két kezével, még mindig mosolyogva.
Ez volt ő.
A Bukott Angyal Lelke;
Datenshi. ( Jelentése .: a Bukott Angyal)
Ugyanis ő csak egy lélek volt, soha nem is volt semmi más. Erre teremtették. Jóra. De rosszúl sült el a dolog..
Az, hogy a földre érkezett, csakis megszállással lehetséges. Bevallom,én is ezt használtam. De csakis azért, mert más választás nincsen. Hacsak nem akarok testelenül és láthatatlanul lélekként bolyongani. És gondolom rájöttetek, hogy ez a választás nem túl muris...
Mint kitalálhattátok, Angyal vagyok. Nem, én nem vagyok Bukott. Hogy kerültem ide?
Maymoon (az igazi neve,de azóta több gúnynév, névváltoztatás és a többi történt vele,s már lassan elkezdte elfelejteni valódi nevét) valamikor a legjobb barátnőm volt. Ezért döntöttem úgy, hogy követem.
Nem számüzettem magam, - bár megtehettem volna.Csak munkát váltottam. Eddig az volt a dolgom, hogy hálóval járkáltam fel-alá és elkaptam az elkószált halotti lelkeket.
Most pedig gyógyítanom, - illetve ha mást már nem tehetek, takarítanom kell. Embereket. Amolyan doki lettem.
Legtöbbször Maymoon-t követem, mert mögötte áll a legtöbb haláleset.
Furcsa szokásai vannak itt a földön. Miután megöli a csládját, fogja magát és elmegy egy bálba.Ugyanabba a ruhába, - már évezredek óta.
És ugyanazzal a férfival táncol, - évezredek óta.
Látszik, hogy szerelmesek. Csak azt nem értettem meg soha, hogy mi történik. Amikor lejárt a bál, a rejtélyes férfi eltűnik, ahogy Maymoon is, és ő új életetkezd, valahol messze.
Persze előtte leadja a szállítmányát Azoknak. A Feljebbvalóinak.. Nem is akarok róluk beszélni.


A lélek megmarad, az ember elhervad, - sok szív nem tart örökké, csak az igaz lelket hordozóké.

 

A szivárványos ég alatt - Csak te és én

A szivárványos ég alatt - Csak te és én

(Megjegyz.: Egy fiú szemszögéből láthatjuk mindezt!)

-Dan [-Daniel-] ,minden oké?
-Vanessa..
-Nézd csak,egy szivárvány% - mutatott fel az égre. - Mintha pont felettünk lenne!Kívánj valamit! -dőlt hozzám pajkosan.
-Ez csak egy szivárvány. - sóhajtottam.A hullócsillagoknál szokás csak kívánni..Hováű akartál menni?
Hirtelen megtorpant,és szemeállt velem.
-A szivárvány..gyönyörű égi képződmény,melyet a nap és az esőcseppek alkotnak eggyüttes erővel..illúzió..egy csodálatos illúzió!Az összetartás,a színes élet,a szomorúság,-tehát az eső,és a cidámság,-a nap összeálltak,és létrehozták ezt! - mutatott félkörösen a szivárványra - A boldogság és a szomorúság együtt..Kéz a kézben..Erős kötelékben!Nem mondhatod,hogy nem kívánsz valamit!Ez maga a boldogság,mely felváltja a szomorúságot. - összegezte.
-Értem. - bólintottam mosolyogva - Kívántam.
-Én is. - és folytattuk utunkat a..a könyvesboltba.
-Miért..
-Várj csak! - folyototta belém a szót,majd elsietett a pult mögé,és egy kis -könyvcsomaggal tért vissza.
-Tessék!Szeretném ha először megnéznéd...Utána elmondom--
Kibontottam.
Ez egy könyv,mint gondoltam..
Megnéztem közelebbről..
A borítón egy lány és egy fiú áll,a párizsi Eiffel torony előtt sétálnak,fejük felett szivárvány.
A címe : A szivárványos és alatt. Alcíme : Te és én.
Írója : Vanessa Poll.
Hirtelen óriási szeretet öntött el,és büszkeség.megöleltem.
-Köszönöm..De.. de miért?
-Hát a születésnapodra!Már alig vártam,hogy megnézd!Ezt a könyvet már régebb óta tervezem,de úgy döntöttem,a szüli napodig meg kell írnom,így nagyon sokat dolgoztam.. - mosolya beragyogta az egész helyet.
A cím altti első oldalon ez állt :

Ki örökké szeret és szeretni fog :
Vanessa Poll.

-Köszönöm..Köszönöm Vanessa! - szorítotam magamhoz,és megpusziltam a homlokán.

2.

Feedek
Megosztás
HTML
Powered by Blogger.hu