Lehetetlen időzítés

Küszöbön álló probléma vagyok - mit kezdesz velem?

21.Lehetetlen időzítés

Egy kis fogyókúra nem a világ vége.. Vagy az? Öhm.. Mindegy, a kajámat már nem kapom vissza, John egyszerűen lusta volt visszafordulni a barlangba, én pedig nem mertem egyedül. Persze, ott lett volna Pocky, de valahogy nem akaródzott John mellől elmenni. Biztonságot nyújtott a jelenléte. Bármennyire is titokzatos, ebben az erdőben még ő is megbízhatóbb, mint ezek a fura növények vagy állatok.. a szörnyekről ne is beszéljünk.
Így hát végre könnyebb táskával botorkáltam tovább az erdő akadálypályáján. 
Legalább a ruháimat meghagyták.
Sokat gondolkoztam, a néma csendben történő "sétálgatásunk" alkalmával. Szörnyek, vámpírok, boszorkányok..sárkányok mindezekkel szembesültem. És egyáltalán nem lepődtem meg. Valahogy.. elvártam volna magamtól egy őszinte megrettenést! De nem, csak sodródok az árral. Nem zavar John jelenléte, de még Pocky-é se. Egy normális esetben félnem kéne? Nem? Nem? Nem..? 
- Félnem.. - motyogtam előrebambulva és azonnal megbotlottam valami kiálló fa gyökérbe. Így jár az, aki nem figyel! 
- Hm? - szólalt meg hosszú idő után először a vámpír vezetőm - Mitől félned? - vigyorodott el, hogy jól látszódjanak a kelleténél hosszabb, - de még nem a vérszíváshoz használatos - szemfogai. 
- Ó, ja, semmi, csak magamban motyogok! Nyugi, tőled egyáltalán nem félek! - mosolyogtam. Őszintén, valóban ezt gondolom.
John lefagyott. - H-hogy merészeled?! 
- M-mi? - simogattam meg a tarkómat értetlenül. 
- Kellett nekem megmentenem.. - motyogta lesajnálóan. Ezek szerint nem igazán alakul a tervem, miszerint nem fogom hátráltatni. De! Hirtelen ötletem támadt, amit mint mindig, előbb mondtam ki, mint ahogy végig gondoltam volna.
- Nos, ha te vagy itt a nagy mester... akkor álljunk csak meg valahol, mesélj nekem, hogy sikerült eddig kijutni innen, illetve most miért nem lehet? 
- Az igazgató egy elmebeteg. - Ez aztán a bőbeszédű válasz! Köszönöm, hogy felvilágosítottál erről a tényről, amire magamtól rá sem jöttem volna. - De nyugi. Van benne embertelenség, szerintem ez csak valami trükk.
- Hé, miért nem keressük meg a többieket? Hátha ők már tudnak valamit! - pattant ki a fejemből az újjabb zseniálisnak vélt ötlet.
- Hajrá. 
- Öhm.. Úgy értem, keressük meg a többieket.. Többes szám első személy.. - utalgattam a mondandóm lényegére. Mert, hogy én egyedül bolyongjak ebben az erdőben.. nem lehetetlen, de veszélyes. Saját magamra nézve is, meg az erdő épségére nézve is. Még véletlenül elesek a fa gyökérben.. aztán felgyújtom ezt a helyet, vagy mi.. Pff.. Beleremegek a gondolattól is. 
Körbenézett, mintha keresné ki lehet még rajta kivűl a "mi"-ben.
- Ó, leesett! Pocky-val akarsz menni, mi? Jó utat, sok szerencsét! - felállt, elindult előre. 
- Héé! Nem úgy értettem. Veled akarok menni! Kérlek, segíts! Hisz, a sors úgy hozta, hogy csapattársak lettünk, nemde? - mosolyogtam bátorítóan.
- A sors sosem volt kegyes.. - motyogta egy sóhajtás kíséretében - Jól van.. Menjünk, keressük meg a többieket. 
- Köszönöm! Ígérem, hogy mostantól nem foglak hátráltatni! Igaz, Pocky? - mosolyogtam a kis sárkányomra.
- Felőlem.. De aztán tartsd is be.



08.Lehetetlen időzítés - Új iskola

  • Lehetetlen időzítés - Új iskola

- Köszönöm, amennyiben a szüleid engedélyezik,elfogadom az ajánlatodat.

Valyon miért ilyen régies a kiejtése?Olyan..jómódú..De mégis ilyesztően illedelmes..Valamiért..

- Ah, igen, a szüleim,őket bízd csak rám..

- Hogy gondoltad Leila? - hallottam meg a szüleim hangját.Az ajtómban álltak.És..Valamiért a tekintetük..Vérszomjas és gyülölő..

- Hát izé,elvihetnénk John-t a gimibe,ha már úgy is oda megyek én is,egy üres hely még van,nem? -gondolkoztam,és a kezem a tarkómra helyeztem

- Igen,amennyiben az uriember méltóztatik viselkedni..

Na tessék,anyuék is jönnek ezzel a régimódi stílussal..Pff. Mindjárt a kutyám is leül és illedelmesen kikéreckedik a ,,mosdóba"..

- Hah, míly szórakoztató gondolataid vannak! - mosolyodott el John.

- Hogy érted ... - kérdeztem volna, de a szüleim először rosszallóan John-ra pillantottak, majd belémfolytották a szót. De most mi? És miért nem tudhatom? Áh.. Na mindegy. Csak összefutunk még egyszer az életben, ha már egy suliba járunk.. Asszem'.

- Menjünk, ha időben oda akarunk érni! John, nincs semmi cuccod? - néztem rá, pontosabban a sebre, ami a karján terjengett. Egész normálisan elláttam, bár a vér már átitatta a kötszert. Szólni akartam volna, hogy indulás előtt még cseréljük le a kötést, de a szüleimet már épp eléggé zavarta egyáltalán az idegen fiú jelenléte, nem hogy még több gyanakvásra késztessem őket a seb felhozásával.. Mondjuk, már tuti szemet szúrt nekik.

- De, van. - állt fel - Megkeresem, mert lent felejtettem.

Miután John is megkereste a bokor mögül(??)az egyszem bőröndjét, elindultunk.Szerencsénkre alig 2 óra autóval,így még az évnyitó beszédre oda érünk,és ha minden jól megy,még Kittyvel is találkozhatok.
Az út csendesen telt,a szüleim nem áradoztak,komolyan nézték az utat.John se nagyon ,, méltóztatott"(ha már úgyis használják ezt a szót,én miért ne mondhatnám?)szóba elegyedni velem.
Mélyen elgondolkoztam azon,hogy milyen lesz az új életem..

,Valami változni fog,azt érzem.És..Lehet hogy John is benne lessz..' - ebbe a gondolatba akaratlanul is belepirultam. Majd John-ra néztem.Aki az ablakon kifelé bámulta az elhaladó kocsikat,fákat.

-Hamarosan apu törte meg a mély gondolkozásomat. - Végálomás,kiszállás!

-Oké,oké apa..Kérlek..Khm.. - néztem John felé,jeleve hogy ne égessen le jobban.

-Gyere ide kicsim! - húzott magához először any,majd apu,és mindketten megöleltek.Azt hiszem egy életre elegem van a nyálas búcsuzkodásoktól..

-Köszönöm a fuvart. - biccentett eggyet John,majd elindult a kapu felé.Gyorsan köszöntem mégegyszer  a szüleimnek,majd utána futottam.

-Hé,várj meg! - kiálltottam utána. Ő lazán megállt,és hátrafordult. Az a pillantás..OMG! Azt hiszem..Érzek valamit..

Gyorsan utolértem. -Megyünk eggyütt?

-Ha akarod.

-Oké,te ismered ezt a helyet?

-Igen.

-Az jó.. -mondtam,mert nem igazán tudtam msát mondani rá. Ennyit arról,hogy beszélgetni fogunk.Na mindegy,miután beléptünk a kapun,amin az iskola címere,egy..És itt kicsit melidőztem a táblát látva..Fekete orchidea.Pont mint az álmomban..

-Gyere,mi lesz már?

-Se..semmi. - Üdv,Flower Gimi! - sóhajtottam mégegyszer felnézbe a táblára.Majd továb mentem.Az iskola nagy,vaskos falú építmény. Két részből állt.Vagyis inkább három részből.Mert a fiúk és a lányok külön,egymástól távollévőkl ,,szárnyban" laknak,középen pedig egy torny van,és a tanárok szobái.Nem is tudom,kicsit furcsa,hogy itt laknak,de majd meg szokjuk..Elméletileg..

20.Lehetetlen időzítés

Nyan-nyan, újra itt a Lehetetlen időzítés! ^^ Ezentúl megpróbálok gyakrabban írni! :3



Jó. Oké. Semmi baj. Ő nem vámpír. Csak félig. Nem fogja kiszívni a véremet.
Viszont. Egy fiúval fogok aludni.
De. Nem leszek egyedül. Itt van nekem Po... Hol van Pocky??
- Hé, Pocky! - üldöztem az ide-oda repkedő ( egyébként elkezdtem Pocky gyanánt gondolkodni azon,hogy hogyan tudnak repülni a sárkányok..) kis állatkát.
Mire elkaptam ( és rájöttem hogy vacsorázott épp;bogarakal) John már el is aludt.
- Jó éjt.. - suttogtam,és én is nyugovóra tértem.

Reggel a fejemre csöpögő folyékony valamire -, hideg vízcseppekre ébredtem, amik átjutottak a barlagon, vagy mi és pont fölöttem volt kedvük lecsepegni. Kedves, mondhatom. Ám ez a barlang igen réginek és elnyűttnek tűnt, így nem csodálkoztam volna ha egyáltalán a reggelt nem éljük meg, mert eltemetnek a kövek.. Könnyebbűlten fellélegezhettem. Nem azért, szeretem a kalandokat, de inkább maradnék a "kevésbé életveszélyes" szintűeknél. Ez már vészesen súrolja az "életveszélyes"-et a mércén.
John már ébren volt. (ajaj, ez azt jelenti hogy látott alvás közben?!) És a tegnapi termosztjából szürcsölgette a vért a barlang bejáratánál egy kövön ülve.
OMG! Olyan.. helyes.. volt.. ahogy... a.. nap fénye megvilágította kócos haját.. ahogy..
- Aú!Pocky! Nem vagyok kaja, érted? - suttogtam, mert kis barátom szépen elrontotta az idilli "leskelődök" pillanatomat, és John felém nézett.
- 'Reggelt! - mosolygott rám álmosan, amitől szerintem jócskán elpirultam
- N-neked pedig jóéjtvágyat! - motyogtam
- Kösz. - bólintott folytatva az "evést", kényelmesen elhelyezkedve nézte a reggeli tájat. Csend keletkezett, ami miatt úgy éreztem fel kell tennem azt a kérdést, amely rég óta zavar.
- Öhm, aaakkoooor... - húztam el nagyra ezt a szót - Öhm...Szóval.. - birizgáltam az ujjaimmal a hátam mögött. - Most hogy izé, engem itt hagytak, neked pedig nem lett társad...
- Mire akarsz kijukadni? - vigyorgyott. Pedig pontosan tudta!!
- Hát hooogy talán... na jó! Az erőm még nem teljes, nem maradhatok örökké ebben a barlangban, és előbb-utóbb valamilyen szörny felfal ha nem segítesz és mivel se nekem, se neked nincsen társad gondoltam folytathatnánk eggyütt! - nyögtem ki egy szuszra - Igazán nem leszek a terhedre! Ígérem! - csuktam be a szemem várva a válaszát. Nem csodálkoznék, ha inkább itt hagyna.. Az én szerencsétlenkedésemmel talán nem is olyan biztos az ígéretem, miszerint nem leszek a terhére..
Direkt nem szólalt meg percekig. Ebben biztos voltam, ugyanis már rég biccentett egyet magában, csak élvezte hogy kínozhat.. Pár perc múlva végül megszólalt :
- Rendben.
- M-mi? - csodálkoztam. Pocky a hajamat tépdeste, nem tudom miért, de ez akkor abban a pillanatban legkevésbé sem zavart.
- Mondom oké. - szállt le a barlang bejáratának jobb oldalán elhejezkedő nagy kőről
- K-komolyan? - vigyorogtam szélesen az örömömet nem leplezve
- Ha még egyszer megkérdezed, lehet hogy meggondolom magam.. - fenyegetőzött
- K-köszönöm!! Majd Pocky harcol helyettem! - ajánlottan fel
- Tűzgyujtásra ha jó az a gyík.. - legyintett. A válasz dühös füstfelhő és egy hej. Gondolom érthető hogy hármunk közűl ki mit mondott..
- Semmi-semmi. Csak pakolj össze és menjünk már innen. - lépett a hálózsákjához. Ő már el is kezdett szedelőzködni.
- Öhm, de akkor hova? - vetettem fel
- Gőőzöm siincs. - dalolta viccesen. Milyen jó tudni! Mintha ez lenne a világ legviccesebb dolga. Nekem semmi bajom sem volt a bentlakásos sulival, oké, meg minden. Túlélem a szüleim nélkül, nem vagyok az a fajta apuci/anyuci elkényesztetett kicsi lánya. De azt nem mondták sajnos, - talán elfelejtettek tájékoztatni - hogy a kirándulásokkor szörnyekkel kell harcolnom, a barátnőm egy boszorkány akinek beszélő macskája van.. és a többi. Inkább meg sem akarom tudni még miket rejt ez a suli..

Ez a táska feltűnően könnyebbé vált, mint tegnap volt. Ennyi mindent ettünk volna? Nem, az nem lehet. - Nem baj, ha egy picit megállunk? Valamit meg kell néznem.
- Legalább a következő folyóig menjünk el. Már hallom. - nézett előre John.
- Huh. Jó.
John irtó gyorsan tud menni. Még hogy lusta! Mese habbal. Azért csak megmutatkoznak a vámpír képességei. Igazából elég furcsa, de nem lepett meg ez a vámpíros dolog. Pedig eddig nem is álmodtam volna a vérszívó emberek létezéséről.. És akkor ilyen hamar felfogtam, elfogadtam.. furcsa, de mivel John-al először mint ember ismerkedtem meg, nem félek tőle. Ez olyan agyban döntődik el a kérdés fajta.
A folyóhoz érve, - tényleg nem volt túl messze - ledobtam a táskámat, ami szinte semmit sem huppant. Kinyitottam. Jó ideig csak néztem pislogás nélkül. Az óriási táska, tele kajával, meg mindenféle hasznos cserkész dolgokkal, szinte teljesen üres volt. Csak olyan dolgok maradtak, amik műanyagba voltak csomagolva..
- Po-pocky! - nyögtem ki végül nagyot nyelve - Nem tudsz véletlenül erről? - néztem rá szemrángások közepette.
- Nyugi van, Leila! Nem áll jól neked az ideges szerep. - hűtött le kedvesen. Picit elpirultam, de abbamaradt a szemrángás efekt. Olyan jó érzés hallgatni, amint kimondja a nevemet..  - Túl kicsi ez a gyík.. hogy vihetett volna el ennyi mindent? - szegezte rám gesztenye barna tekintetét.
- Tényleg, miért nem vérvörös a szemed színe? - húztam fel kérdőn a szemöldököm.
- Miért lenne az? Hát.. mondtam hogy én valami hibrid vagy mi a franc vagyok.. szóval csak ha vért iszom változik át a szemem színe. - eközben arcot mosott a patakban, reggeli mosakodás gyanánt. Bennem is felmerűlt, hogy jó lenne valahogy fogat mosni, arcot, és talán le is tusolni, de ez utóbbit már el is vetettem amikor Pocky rám támadt. Most már csak egy apró kícsóak vagy gyaknak néz ki, ami lebeg, de akkor és ott egy félelmetes sárkány volt. És John elmondása szerint még több fenevad, - szörny ólálkodik mindenhol, ezért kikövetkeztettem hogy valószínálek vízben úszkálni nem a leg biztonságosabb dolog.
- Szóval, visszatérve erre.. - csatoltam vissza a hátizsákom zsebeit - Senki nem hallott semmit? - néztem kisállatomra és John-ra felváltva. Nem, senki nem hallott semmit.
Remek. Akkor élhetek popkorn-on és chipseket! Legalább a nachos szószt és a nachost meghagyták.
- Hé, ha nagyon éhes vagy, meg kóstolhatnád .. - billegtette meg a kezében a véres termoszt - Nagyon finom. - tényleg finom lehet, de nem nekem. Inkább maradok a nachosnál és a többi egészségtelen műkajánál, ami megmaradt.
- Kösz nem. Maradok a mexikóinál. - dobtam fel újra vállamra a bazi nagy hátizsákot, jelezve, hogy tőlem folytathatjuk az utat.

02.Lehetetlen időzítés - Emlékek zavara

Amikor befejezték a szüleim az élménybeszámolót, elkezdtek engem faggatni. Hát igen, több mint száz év alatt sok minden történik az emberrel, még ha halhatatlan vámpír is.
- Emlékszel a naplódra?Amit még akkor kezdtél el írni amikor ...
- Amikor az egyetembe jelentkeztem -fejeztem be a mondatát.
,Hah.. Azóta megtartották? Ez nagy hiba volt. Nem tudom, szeretném-e újra átolvasni.. Az emlékekkel teli oldalak..'
- Kicsim, nem akarod el olvasni? - kérdezte anyu, miközben kivette apa kezéből a naplót, és felém nyújtotta.
- De,igen,csak nem itt,majd később. - mondtam,de azért elvettem,és mint valami kincs,eltettem a szobánkba,a párna alá.
,Majd ha mindenki lefeküdt,olvasok.' -Így is tetem.miután mindent megbeszéltünk,a szüleim a vendégszobájukba mentek,és nyugovóra tértek.
- Na, menjünk mi is.. Lassan reggel van, munkába kell mennem. - mondta, azzal levágódott az ágyba, és szinte rögtön tudtam,hogy elaludt.

,Na, ez gyors volt, akkor kezdjünk is neki.' Természetesen a többes számot csak saját maga bátorítására használta.Azzal elkezdte fellapozni a naplót. A betűk édes, és szomorú emlékekről árulkodtak.
Úgy döntöttem, vissza térek egy kicsit az időbe.. felelevenítem a múltat. Mindent, ami akkoriban volt sorsdöntőnek tartok most. Viszont érdekesnek vélem, hogy anno még nem is sejtettem semmit.. mindegy is. Vissza a naplóra.

,Ha úgy érzed, hogy rosszkor rossz időben vagy,
Nézz szembe a jelennel, és tudd hogy te mindig önmagad vagy!'

01.Lehetetlen időzítés - Amiért minden elkezdődött

Egy „Gyere, elmegyünk valahova.” Kijelentéssel John kisétál a kocsi kulccsal kezében. Bizonytalanul, de követtem, beültem mellé az első ülésre. Hogy hova visz engem, azt nem tudom, csak azt, hogy bízom benne, ezért vele megyek. Mikor hátrapillantottam az útra, nem láttam semmit a sűrű köd miatt. A sáros, vizes levelek a járdákat beborították nagy halmokba rendeződve. Megannyi színben pompázhattak, bár amikor elhajtottunk mellettük, csak nagy halom.. nem is, inkább egy körnek tűntek a homályban. Beszélgetni akartam, kérdezni akartam, de John irtó fáradtnak nézett ki, így inkább úgy döntöttem, nem rombolom az agysejtjeinek számát, csendben maradok. John hálásan bólintott, mosolygott egyet. Körülbelül fél órát utaztunk, mert nem volt túl nagy forgalom a mi kis városunkban ebben az órában.

- Megérkeztünk. – Egy templom előtt parkolja le a kocsit. Nem tudom, mit akarhat ezen a helyen. Kérdőjelek jelennek meg a fejem fölött, miközben gyanakodva fellépek a kőlépcső első fokára, de látom, hogy John nem megy fel.
- Ne aggódj, mi nem megyünk be. - nyugtat meg. Nekidől az omladozó kőből készült korlátnak, lecsukja a szemét.
- Akkor..? Miért jöttünk egy ilyen helyre? - kérdezem, mert még mindig nem értem, hogy lehet ilyen nyugodt.
- Várunk valamire. Egyelőre csak ennyit mondhatok. - Rám mosolyog. Ez jó jel. Legalább nem valami rosszra kell számítsak.

Jól van. Ha nem mondja el, hát nem. De.. Talán mégis tudnom kéne? - Az alatt a jó pár év alatt, amit együtt töltöttünk, már sikerült megismernem eléggé ahhoz, hogy tudjam, meglepetést tervez nekem. Mindig is szerettem az ajándékokat, csak azt a részét nem, amikor várni kell rájuk. Mégis, most próbáltam túltenni türelmetlenségemen.
- Hmm.. - kezdeném, de csak ennyit mondhatok, mert amikor épp kérdezősködni kezdhettem volna, kinyílnak a nagy ajtók és..
- Anya, Apa! - rohantam fel, hogy megöleljem őket. - Ti? Itt? Hogy-hogy? Miért egy templomban? Jól vagytok? Biztos sokat utaztatok, fáradtak vagytok? Hol fogtok aludni? Ugye nálunk?  - üdvözölöm a szüleimet, miközben széles ívben mosolyogtam Johnra. Tudom, hogy nem nagyon bírják egymást, mégis beszélt velük, elhozott. Hogy én milyen szerencsés lány vagyok, John mellett!
- Drágám, mintha ezer éve nem láttunk volna! - ölelt vissza Apa kedvesen. Olyan megnyugtató volt annyi idő után újra hallani a kedves hangját.. Rögtön régi mondandói kavarogtak a fejemben.. Mint például.. "Leila, kicsim.. olyan szép a hajad! Mint a nap, olyan narancssárga!" , "Leila, elkésel az iskolából!" , "Leila, fürdesd meg a kutyát!"..
- Egyszerre csak egy kérdést! - mosolygott Anya is. Miután kibontakoztam Apa öleléséből, hatalmasat kapott Anya is. Az ő lágy, kellemes és megnyugtató hangja is kimondhatatlanul jól esett szívemnek. Mert, valljuk be, jó sok minden történt a múltban.. De attól még ők a szüleim. Ha úgy vesszük.
John felszalad a lépcsőkön, hozzánk érve a szüleim bőröndjeit megragadja.
- Ezt otthon is meg tudjuk beszélni, nem? -

Haza indulok. A szüleimmel együtt. Nagyon boldog vagyok, hogy viszont láthatom őket, nem is gyanakodom, nem is kérdezősködöm többet ennek okáért. Világutazók, lehet, hogy egyszerűen csak meg akartak látogatni. Ők szeretik ezt a munkát, de azt is tudom, hogy hiányzom nekik. Ezért ha tehetik és ha szabadságot kapnak, mindig meglátogatnak minket.  
Egész úton beszélgettünk. A szüleim meséltek, én pedig kérdezősködtem, mindenről. Nagyon-nagyon fel voltam dobva, hogy végre a teljes családommal lehetek. Mert John ugyan a barátom és együtt élünk, azért egy nagy házban ketten lakunk. És néha jó, ha vendégeink jönnek, betöltik a nagy ház üres hatását vidámsággal.
Hirtelen bele gondoltam -, amikor kiszálltam a kocsiból és a mi házunk felé baktattam -, hogy mennyi minden történt az elmúlt száz évben.. És hogy mennyire más lehet a nézőpontunk.. Mindkettőnknek. John-nak és nekem. De ezt hamar elhessegettem, mivel a szüleimre  figyeltem. Amikor bementünk a házba, a sütő órája, ami talán az egyetlen jól működő óránk, hajnali egy óra két percet mutatott. Ám attól még ez minket nem gátolt meg egy jó kis vacsorára, a szüleimmel együtt. Még John is megpróbálta odatenni magát. 

19.Lehetetlen időzítés

,,Elővett a hátizsákjából (csak az enyém ilyen nagy?!! ><) egy termoszt.
- Még mindig új nekem ez az egész.Te milyen lény vagy?
- És te?
- Passz.
Mosolyra húzta a száját.
- Hm.Én is igy vagyok..."


-
..Legalábbis annyit tudok, hogy véren élek.
- Remek. Akkor legalább azok ot fönn - mutattam a denevérekre - Nem egyedül ancsalognak a véremre.
- Nem talált. Sem, mi közöm a denevérekhez. Ráadásul ezek nem is vérszívók.. hanem zöldségevők.
- Ó. Ez megmagyaráz pár maguk után hagyott foltot.. - húztam el a számat a földet nézegetve. Szép, foltos mintázatú volt..
Nem kommentálta a felfedezést.
- Egyébként nem akarsz kijutni..? - kérdeztem, csak úgy mellékesen.
- Már voltam a kijáratnál.
- Mi? - csodálkoztam. Még egy nap is alig telt el, és ő már megjárta azt az utat?
- Zárva van.
- Mi hol mikor.. állj.. mi van zárva? - próbáltam értelmesen gondolkodni.
- A kapu.
- Itt komolyan.. egy erdőben.. van egy KAPU?!
- Ja. -  felelte lazán  - Ha feltűnt volna, amiután elindultunk, felhúzták a falat. Egyrészt, hogy a szörnyek ne jussanak ki, másrészt, hogy mi ne jussunk ki.
- De..
- Nyugi,szerintem ez csak az igazgító idei évi vicce.
- Haha! Mintha április elseje lenne! Kicsit eltévesztette a napszámot.. - motyogtam - És ez téged nem zavar?
- Egyszer csak ki enged! - mondta, miközben a hálózsákját göngyölte ki, teljes lelki nyugalommal. 
- És..
- Hé-hé.. - csitította a kérdéseimet - Nézd, elállt az eső! Nincs kedved kimenni, és lányos gondolatok közt bámulni az szépséges a szivárványt? Már ha van... 
- Ez inkább Kitty-s húzás. Alszol?
- Még nem. De szoktam! - tette hozzá gyorsan - Én vagyok a család lustája.
Aham. Gondolom azért, mert mondjuk a normál vámpírok nem alszanak..
- De most hogy így felhoztad.. - ásított, mint egy álmos cica - Nem is rossz ötlet.
Nem igazán figyeltem.. Magamban épp Neko-kunnak [ Írói megjegyz.: Macska-fiú ] neveztem el, és aranyos cicafüleket meg csengőt képzeltem rá..
Jó. Oké.. Ő nem vámpír. Csak félig. Nem fogja kiszívni a véremet.
Egy fiúval fogok aludni.
Nem leszek egyedül. Itt van nekem Po...
Hol van Pocky??
- Hé, Pocky! - üldöztem az ide-oda repkedő ( Pocky gyanántel is kezdtem gondolkodni azon, hogy hogyan tudnak repülni a sárkányok..) kis állatkát, rovarokat, bogarakat.
Mire elkaptam ( és rájöttem hogy vacsorázott épp, -bogarakal) John már el is aludt.
- Jó éjt.. - suttogtam, és én is nyugovóra tértem.

 

Nem szabad elfutnia a végzete elől...

18.Lehetetlen időzítés

"-Nem,dehogy..Á,majd meglátod!Figyelj,mivel ez még csak az első nap,még nem kezdődnek el a nagy dolgok.Először még a csapatársak - azaz mi - összeismerkednek,miután meggyőzödtek az igazgatói emberei az egészségünkről.Fizikailag.

Á!Leesett.Bólintottam.
Majd csak álltam mellette,és vártunk.
Hű,izgalmas lessz ez a hét Issy mellett! "

Azt mondtam volna izgalmas?!Hát inkáb fárasztó.. - gondoltam miközben futottunk(komolyan akkor minek egy sípájához jöttünk,ha nem is használjuk,hanem Bent a fedett téri tornateremben(??)futunk?!!! )
-I-i...
-Mi van?! - kérdezte..nem elsőre.
-Te ehzt hogyh bírod? - lihegtem
-Engem csak így vettek fel. Nem úgy mint eggyeseket.
-Eh? - itt már nem bírtam,meg kellett álljak
-Vagy bírod,vagy meghalsz. - mondta még utolsó jótanácsnak,és csatlakozott barátnőihez.
Akkor inkább az utóbbit választanám..
-Kezdődhet a verseny? - kérdezte fél órányi futás után(egész jól bírtam;csak a végén estem össze)
-Igen! - válaszolta mindenki,-beleértve magamat is,mert győzött bennem a versenyszellem.
-Akkor kérlek vegyétek át a felszereléseiteket,és áljatok a társatok mellé.Ezután névsorolvasás,és mehettek.A lényeg,-ismétlem-,hogy minél hamarabb kiérjetek élve az erdőből.Külömböző akadájokon kell keresztülmennetek,és megtalálnotok a bennetek lvő mágiát,-hogy túléljétek.A táskában,amit már mind megkaptatok,mindenkinél kell legyen egy tőr.Ez az eggyetlen fegyver,mást nem használhattok.Érthető?Akkor... -és elkezdte a névsorolvasást.
Majd miután végzett,utunkra eresztett minket.

~§~

 

Egy idő után már láttam Isy körül a feszültséget,-ami áramlott belőle.
Jó,ennek (talán) nagyban én voltam az oka..De akkor sem kellett volna azt tennie,amit tett!
Hogy mit tett?!
-Előremegyek,felmérni a terepet.Ugye em akarod,hogy váratlanul egy szörny előttünk teremjen?
Megréztam a fejem.
-Oké,akkor itt várj megMajd jövök!
Én meg nagy hülyn beleeggyeztem,és vártam a bazi nagy táskával a hátamon,egy kövön ülve.
Pedig igazán tudhattam volna a filmekből,hogy.. Ott is (a filmekben) ha egyszer azt mondják hogy ,,Majd jövök!" akkor az tuti hogy nem jön! >___< (általában)
Amikor leesett,hogy nem fog visszajönni,elkezdtem ssétálni. NYugodtan.(már amennyire egy szörnyekkel teli erdőbe lehet)
Kerestem a helyet,ahova tüzet rakhatok,és aludhatok.Előre elképzeltem hogy fogok.Rühejes volt..-.-
Egész jól elfogadtam,-vagy legalábbis felfogtam,hogy elhagytak.
Eleredt,-bocsánat-,elkezdett ömleni az eső.Próbáltam nem arra gondolni bőrig leázva egy vagy 60 kilós táskát cipelve,hogy ennél már nem lehet rosszabb(mert akkor lesz)sőt,még szitkozódtam is franciául,németül és spanyolul,de végül bekerültem az ,,ennél rosszabb már nem lehet" krizisbe,amikor még mindig ázva,-ugyanis sehogy sem akart elálni az a fichue [Megjegyz.:Francia káromkodás] eső -,egy barlang peremén áltam,ahova nem mertem bemenni.A furcsa hangok miatt.De sajnos mögöttem megjelent még a barlangnál is félelmetesebb valami.Egy szörny.El sem hiszem,hogy pont most,amikor egyedül vagyok,akkor kell engem megtámadni!!!!!!!!
És pont egy sárkány.Vagy valami olyasmi.Sárkáykigyó,na!
Nagy levegő be,majd ki,be ki be ki.. - hátráltam a barlangba.
A sárkány felém tartott..repült.
Oké.
Totálisan lefagytam.A félelemtől,meg mindentől.
Ekkor egy fehér..unikornis szarv (???) szerü pálca jelent meg előttem.
Gondolkodás nélkül elkaptam,és támdóan felé tartottam.
Jó.Ennyit tudtam tenni.Aztán elkeztem gondolkodni,mit tudhat vajon ez a pálca.Meg hogy hogyan használjam.
A sárkány furcsa tekintettel,mintha jót szórakozott volna azon ahogy a pálcát lóbálom felé,méregetett.
-Oké..Figyelj,nem lehetne hogy én elmegyek,te is elmész..és békében hagyjuk egymást?Mert én nem tudom mi a francot kéne ezzek a bigyusszal csinálnom... - próbáltam komprumisszumot kötni egy sárkánnyal.
-Gyógyitó Pálca! - hallottam egy hangot.
Megismételtem hát. - Gyógyitó pálca! - és erősen rákoncentráltam az erőmet a kezemben tartott tárgyra.
Kinyitottam a szemem..És nem láttam a szörnyet.
-Yess! - ugáltam bolond boldogságomban.
Az eső ugyan nem ált el,de nekem jobb kedvem lett.
A pálca meg a semmivé lett.
Nem,nem fogok most ezen agyalni! - döntöttem el.
-Jé,valami ott mozog.. - mentem közelebb a mozgó..gyikhoz?
Ez a sárkány..a sárkányka.Mini-sárkány.
Megaszántam őt az esőben,ezért felvettem,és bevittem a barlangba,ahova már letettem a hátizsákot.
-Nagyon aranyos vagy.De tudnál segiteni?Mindjárt hozok faágakat.. - tördeltem a barlang faláról a megfásúlt futónövényeket - És neked annyi lenne a dolgod,hogy tüzet gyujtasz.Nem nagy dolog,igaz?
-Naa,kisöreg!Lécciiii~ - kérleltem
Nagyot sóhajtott,de végül fújt egy kis tüzet.
Lpp dicsértem,és ölelgettem,simiztem,amikor újra megszólalt az a hang,aki a pálcával is kisegitett.
-Komolyan..Leila!..
Összerezzentem a hangjára,sejtettem ki az.
-Sz-szia John..?
-Talált süllyedt!  - lépett be a barlangba,ahol a tüz fénye megvilágitotta fekete kabátját és vöröses barna szemét,-amiben visszaverődött. - Látom jól elvagytok..
-Az én kis Pocky-mnál nincs aranyosabb teremtés!Igaz,Pocky? - válaszúl dühös füstfelhőt kaptam,de nem zavart.
-Pocky,mi? - jött beljebb
-De te mit keresl itt?Amugy ülj csak le,biztos fázhatsz.
-Ezt én  is kérdezhetném. - ült le velem szembe,a tüz másik oldalára- Leráztam.Csak hátráltatott.
-Jé.Én is valahogy igy vagyok.Mármiint nálunk engem ráztak le,de az kb. ugyanaz,nem?Ehehe..   - nevettem eröltetetten.
-Ja.Láttalak harcolni,unikornislány.Már majdnembeszáltam..
-Te voltál az,aki megmodta a Gyógyitó Pálcát?
Bólintott.
-Köszi..
-Nincs mit.
Elővett a hátizsákjból (csak az enyém ilyen nagy?!! ><) egy termoszt.
-Még mindig új nekem ez az egész.Te milyen lény vagy?
-És te?
-Passz.
Mosolyra húzta a száját.
-Hm.Én is igy vagyok...


 



~Nyann,rég nem irtam L.i-t,megérdemlem hogy megkövezzenek.. ><
Gomenasai,minna'!!!
De most bepótolom nyan! :'3
Igazából csak keddig lesz gépem (még erdélyben vagyok) de addig megpróbálok minél több dolgot feltenni!^^

~Lola

Lehetetlen időzítés ~




~Ez a kép..Maga a lehetetlen idözités...rengeteg fontos dolog van rajta.
Nagyon meg lehet érteni..legalábbis nekem sikerült. Szóval most megújúlt erővel,és megújúlt ihlettel fogom folytatni a történetet!Ja,és megváltoztatok ezt-azt..(főleg az elején)Azt nem tudom hogy mikor,de valamikor.

UI:. Emlékeztek Leila álmára?A fekete orchideával?...
Fontos szerepe lessz a történetben.

17.Lehetetlen időzítés

  • A kiképzés
  • 1.nap


-Muszáj-ezt-meg-csinálnom?! - sóhajtottam,és hagytam hogy Kitty kituszkoljon a szobából. - Ráadásul ezek a ruhák olyan..

-Leila,megyünk és kész!
-Hű,ma valaki milyen komoly! - viccelődtem.

-Legalább! - vágott vissza.

Jól van,ezt még Kitty-től se vártam volna el.
Hamar leértünk.Már mindenki ott volt.

Beleértve a 2-őt.(így nevezem őket,mivel láthatólag jóban vannak,és bőven elég nekem tudnom hogy kik ők.) Köszönni szerettem volna nekik,de  a szívem rugott rajtam eggyet..Vagyis inkább Kitty,jó erőset a sípcsontomba,de a szívem is tett egy felfedezést.

Mit is akarok?!Komolyan..Barátkozni szeretnék velük?De..de még csak nagyon kevés ideje ismerjük egymást..Mi jogom van köszönni nekik?Ráadásul ez a hülye élet-halál vetélkedő dolog is eléggé zavar.Bárkivel egy csapatba kerülhetek.(kettős csapatok lesznek,a társamon függ nagyjából az életem!)Ráadásul még csak nem is mi választhatjuk a társunkat.Az egész szervezője,az igazgató úr.

Kitty-t meg valami ürlény tuti elvitte,mert csak bámult az igazgató felé,és FIGYELTE(Kitty-től ez nem kis teljesítmény)amit mondott.
Megböktem.Kicsit lemaradtam. - Miről beszélt?
-Eddig még csak a menetrendet olvasta fel,hogy mire számíthatunk. - válaszolta. -Ó!És erről  bővebben?
-Figyelj. - és visszafordult.

Oké,akkor most figyelni fogok.És figyeltem.

§Vége a tájékoztatásnak§

O_O Ha-lott-le-szek. Első szó ami eszembe jutott.

1.Inkább nem ismétlem meg,mik lesznek abba a ,,kedves kis túrában"(ahogy elneveztem)

2.Na ki lett a társam?Hát persze hogy nem Kitty!Isy.Ki fogom bírni!!!*bíztatja magát* Isy valójában egy kedves lány,csak rossz baráti körbe keveredett,ezért eltakarja őt a ,,menőség"!!!Biztos!!

ŐŐőőőő..És akkor ez miért is kéne jó legyen?!! Mit csináljak..izé..változtassam meg vagy mi?Mint azokban a filmekben,ahol a gonos csaj egy szobába kerül a szegény és jó lánnyal?Neeem..csak egyszerűen kibirom!Tehát,először is ... Fő a jó benyomás! (Tisztára mintha egy munkába jelentkeznék.._-_)

Odaléptem a lányokhoz. - Szia Isy... - mosolyogtam rá kedvesen.Végig mért.

-Rendben,elmegy. - Hű!!Túlléptem az első szinten!Pacsit ide!

Elköszönt a barátnőitől (ölelés,puszi, ,,jó szavak a túléléshez")és megállt mellettem. Csend.Csend...Kínos csend.

-Öhm,most mit kell csinálnunk?
-Várunk.

-De mire?

-Az eligazításra.

-De az nem az előbb volt?
-Semmire sem figyeltél?Hah! - sóhajtott - Mielőtt átengednének a terepre,még mindenkit leellenőriznek!

-H-hogy?Doktor?Vizsgálat??? - rémüldöztem.Akaratlanul is,mivel a szüleim mindig is féltek az orvosoktól,valamennyire én sem kedvelem őket..

-Nem,dehogy..Á,majd meglátod!Figyelj,mivel ez még csak az első nap,még nem kezdődnek el a nagy dolgok.Először még a csapatársak - azaz mi - összeismerkednek,miután meggyőzödtek az igazgatói emberei az egészségünkről.Fizikailag.

Á!Leesett.Bólintottam.
Majd csak álltam mellette,és vártunk.
Hű,izgalmas lessz ez a hét Issy mellett!

16.Lehetetlen időzítés - Nem az,aminek látszik..

...Kiderül,hogy miért nem mondtak el és hogy miket nem mondtak el Leila-nak,azt is megtudjuk,hogy ez a tábor igazából az iskola magántulajdona,és hogy nem nyaralás céljából rendezik ezt a ,,tábort".Ja,és ki tudja,talán Leila megbolondul...:c (csak a vicc kedvéért xd)


 


16.Lehetetlen időzítés - Nem
az,aminek látszik..

 

 

Miután befejeztem,vártam a hatást.Hát ja.Várhattam.-

Először John szólalt meg :

-Hű,a skót szoknyás üknagyapám jutott eszembe erről.

-Nekem a Mágia-kódex-beli Amnesia főgrófnő.

Végre,legalább Mason mondott valami értelemeset!

-Kifejtenéd pontosabban?Ki az?Miért?Érted mire akarok kijukadni.. - boldog voltam,hogy egy dolgot legalább megtudhatok,sőt - a Mágia-kódexel együtt - kettőt.

-Van egy könyv,a Mágia - kódex. - huh,kicsit úgy érzem,mintha a Harry Potter-ben lennénk..de nem is ismerem azt a filmet,soha nem néztem végig,de gondolom van benne ilyen köny. - Az iskola tulajdona,a könyvtárban van,a raktárhelyiségben.A diákok elolvashatják,de csak felügyelet mellett,helyben.Abban a könyvben van szó egy ősi Amnesia főgrófnő legendájáról. Miszerint amikor az éjj leszáll,megváltozik - a színek egy árnyalatává - a haja s szeme,és elindul hogy begyűjtse a férfiak szívét.De szó szerint érti. Mivel rendkívül jól néz ki,erős vonzerővel rendelkezik,eggyesek Fekete-özvegynek is nevezik.Bár özvegynek nem özvegy..Csupán ötször ment férjhez. Az ex-férjei mindig ,,rejtélyes módon" eltűntek.

Amikor befejezte,én komolyan nem tudtam hogy erre mit mondjak.Vagy mit gondoljak.

'Mi a....? Fekete.özvegy?! Nem-nem-nem!Én nem vagyok az a nő,szóval semmi közöm hozzá.De a varázs-kódexnek utánanézek.'

-Öhm...öööö....szép kis horrol stori...... - nyekegtem.

-Ja.Csak az a kár,hogy ez igaz. - félelmetes hangsúlyt fektetve az utolsó szóra.

-Megérkeztünk gyerekek! - tapsolt az o.fö. Tisztára első osztályosoknak néz minket..

Szerencsére emiatt nem kellett tovább hallgatnom Mason rémisztgetéseit.Nem mintha féltem volna,csak az a helyzet,hogy ha valami velem is megtörtént(márpedig a mostani hajam,és a kiskori fényképekbeli hajam nem eggyezik,és soha nem festettem a hajam,a fodrászom rá a tanú!)akkor kicsit babonás tudok lenni...Meg amugy is,egy ilyen suliban egy ilyen könyvben.. Beszélő macskák,boszorkányok,és még valamik,ami John..(aki eggyik nap a 18.századból lépett elő,illedelmes,kissé rideg,távolságtartó,másik nap meg csak egy fiatal srác)
-Kitty... -kerestem tekintetemmel a barátnőmet,mert nem akartam 
egyedül maradni,a srácok meg már elmentek...

-Lela,iitt! - egy kéz fogott meg,majd szembetaláltam magam egy citromos nyalókával(???)de elfogadtam.Kitty-nél mindig van pár ilyen
dolog,tudja hogy mivel nyugtasson. c:
§Fél órával később§

-Jaj,ez az ágy!!Imádom ezt a helyet!És milyen gyönyörű kilátás!

-Naaa,Lela-chan! - amikor elkezd Japánul beszélni már nagyon szeretne valamit.
-Mi a baj?

-Őőőőő..Tito?

-Hol van?

-Azt hittem nálad...

-Nem a te bőröndödben van?!

-Nem,és a tiédbe tettem,Lela-chaaann!! - ugrált idegesen.

-Oké,higgadjunk le.Tehát,nincs valami nyomkövető bigyusza?

-Öhm.. - gondolkozott egy ideig - nincs.

-Akkor va...mágiával... ?

-Megpróbálom.

-Oké.

-Oké.

-Oké,gyerünk.

-Ok.

-???Kitty?

-Igen?

-Kezdenéd már?

-De hisz kész vagyok!Ott van az ágyam alatt.

-És ehez mágia kellett? Istenkém!

Szerencsére  valóban ott feküdt az ágy alatt,és mintha jót nevetett volna rajtunk.. :/
Hát ez az este... Tito pedig egy jót aludt. És kajált.

Na mi volt a szobánkban?Hát Tv!!! :) Persze Kitty.. ,,Véletlenül" hozott pár(25)dvd-t,amik mellé ,,véletlenül" bepakolt egy dvd-lejátszót.(eggyáltalán hol voltak azok eddig?)És ,,véletlenül" én pedig hoztam popkornot,és egy kis segítséggel(Mason,John)feltankoltunk. :) Rendesek voltak,hogy türték ahogy berontunk (Kitty) bocsánatot kérünk(én) cserét ajánlunk három tasak popkorn = 4 gumicukor(mi)alkudozunk(ők)megállapodunk 3=3-ban(mindenki),megkérdezzük mit néznek(mi)horrolt néznek (ők)leülünk mi is,mert izgalmasnak tűnik a film(mi)aztán ettünk-ittunk(mind)amikor az ügyeletes tanár jött villanyoltás kapcsán(jé,pedig mi nem is kapcsoltuk fel a vilanyt!csak a tévé ment :D)szidást kaptunk(mind)+büntiből(dvd-zés)reggel segíteni kell modogatni(????) a konyhán. Mind a négyünknek. Hmmm..Azért azt vicces elképzelni,ahogy Mason vagy akár John konyhásruhában mossa az edényeket..

Ezután volt egy kis csajbuli. :) Egy tanár nem állíthatja meg Kitty elképzeléseit. :) Amugy a fiúkat hagytuk,de zsákmánnyal(4 tasak gumicukor,popkorn)és még a bőröndömből előkerülő ,,Milka-tehénkékkel" elbeszélgettünk. Például arról,hogy a macskák mióta esznek Milkacsokit. Vagy hogy Kitty miért hozott magával dvd-t.Azt mondta,tudta hogy lesz tv.

-Egy lány mindenre fel van készülve! - ,,oktatott" Kitty egy ananász és egy mikuláskalap alakú gumicuki között.

-Ühüm. - bólogattam,miközben rajzoltam. Titót muszáj volt lerajzolnom!A sötétben olyan gyönyörű a bundája..!

Aztán (02.41)benyitott a szobánkba ( mi akkor "épp lefeküdni készültünk" )az igazgató.Kittynek csak annyit mondott :

-Engedély megadva. - és elment.De előtte még megvárta Kitty biccentését,aki miután ezt megtette,felém fordult,és beavatott pár titokba.

Szóval - mivel leírtam -  felvázolom.

1.A szüleim azért irattak ide be,mert szeretnék,ha megtudnám az erőm.

2.az erőm szó jelentése : képességem,fajtám,mi vagyok,milyen varázslény vagyok

3.Kitty tényleg boszorkány

4.Titó tud beszélni

5.Mason varázsló

6.John .. nem tudni ,,mi"

7.Ez a ,,kirándulás" igazándiból egy tábor. Hogy felélesszük az erőnnk túlélési ösztöneit.. És csak az mehet haza,aki túléli.

Ezek után Kitty nemes egyszerűséggel bealudt.

'Hmm..Vajon felhívjam anyáékat?Neem..inkább most nem..még a végén üvöltöznék.. ^^",

Én is lefeküdtem. Másnap ,,szokásosan" Titó farkára ébredtem. Nem tudom miért nem alszik a gazdijával.. Ez a macska! MEglepetésemre Kitty ébren volt.(07.03)És valami furcsa maskarába..khm..kosztümbe öltözött.

-Vedd fel te is. - mutatott egy ugyan ilyen szabású,viszont más színű kösztümre.

-Oké.Jó reggelt!

-Jó reggelt.

2.

Feedek
Megosztás
HTML
Powered by Blogger.hu