Lehetetlen időzítés

Küszöbön álló probléma vagyok - mit kezdesz velem?

Alice Csodaországban - 18.fejezet

~Éjjféli teaparti

 

*Chershire*


Hogy is fogalmazzak? Gowland, a vidámpark tulajdonosának a muzikális tehetsége... Förtelmes. Gyötrelmes dolog végighallgatni akár egy játékát is. Tíz kilóméteres körzetben mindenkinek süketséget okoz, ő és az a hegedűje! Jó, valamire használható, de határozottan nem zenélésre. Ezt szerintem a hegedűsön kívül mindenki tudja.
És sajnos, most már szegény Alice is, aki megdermedten pislogott a "konncert" után még jó pár percig. Amikor hozzászóltam, nem reagált. Komolyan azt hittem, megsüketült!
- Ali-ce-nyaan?! - A füléb kiáltottam, próbálgatva, hall-e még egyáltalán. Nagyot szökkent a hangom hallatán.
- Fúú, ez fájt... - simogatta a fejét. Gowlandra nézve pedig elmosolyodott. - Nem, nem az izé.. a...
- Előadás. - sugtam. Ajaj, Gowland várja a véleményt. Most mit fog mondani? Az igazságot, vagy egy hatalmas hazugságot?
- Ez az előadás. - folytatta - Öhm, sajnálom, egy kicsit fáj a fejem, sok zaj, nagy zsibongás, meg ilyenek! - csukta le a szemét, bár szerintem egyéb okok miatt fájt.
- Örvendek a találkozásnak! - mosolygott.



*Alice*



Nem tudom elképzelni, hogy képes valaki ilyen hangokat kihozni egy ártatlan hegedűből.
És sajnos rossz értelemben.
Miután ezt az érdekes találkozást megejtettük, utána pedig egy kis fagyival, - citrom és málna, természetesen - elnyomtuk (Micsoda szerencse, hogy Csodaországban is van fagyi és palacsinta!) ránéztünk a nagy órára, ami a vidámpark bármely részéről észrevehető volt. Fél négy. Mamma mia!
- Úr isten, Julius élve meg fog ölni! - szörnyedtem el. - Nem egész napra adta ki a szabad napomat... - motyogtam magamban, a semmibe tekintve. Oké, felkészülni a halálomra. Nem nagy dolog. Elviselem.

Bár azért örültem volna, ha előtte még elbúcsúzhattam volna a nővéremtől és az apámtól.
- Mi-mi? - pislogott Chershire - Alice-nyan, senki sem fog megölni, amíg én itt vagyook! - jelentette ki heves fejrázás köszben. Köszi. Majd megkérlek a sírom feletti beszéd mondásra.
- Jó, azért nem ilyen vészes a dolog. Julius jó fej. Csak nem fog megölni... - Reméljük. - Na, de minden esetre ideje hazamennem, Chershire! Köszönöm szépen ezt a napot, nagyon jól éreztem magam, máskor is szívesen meglátogatlak! - hálás mosolyt küldtem macskafül barátom felé menet közben.
Igazából most már megértem, miért szeret itt élni. Jó itt. Kellemes érzés fog el. Már nem is borzongok meg az arcnélküliek látványától. Végül is, ők is emberek. Csak kicsit másak. Mondjuk, nem teljesen értem ezt az egészet. 
De nem ez az egyetlen dolog itt, ami megmagyarázatlan. Szóval lassan kezdem megszokni Csodaország furcsaságait.
Azt hiszem. 
- Hm, Alice? - kérdezte Chershire. Nem nagyon figyeltem, ezért kicsit zavartan mosolyogtam el. Aztán eszembe jutott, hogy miről is beszéltünk.
- Izé... Nem kell elkísérned, megbírkozom vele egyedül is. - jelentettem ki határozottan. Próbáltam bátornak tűnni - hogy bátorítsam magamat.
- Rendben. Alice-nyan, egyébként majd máskor is jösz? - Csillogó szemekkel találtam magam szemben. És ide-oda mozgó macska fülekkel. Olyan kis aranyosak, bolyhosak voltak... Le nem tudtam venni róluk a szememet. Bólogattam némán, viszonozva a kedves mosolyt. 
- Nyaa! - Ásított nagyot, amitől egyre macskásabb lett a jelleme. Most a barna szemeiben is úgy láttam, mintha egy cica tekintett volna vissza rám. Vagy talán csak képzelődöm. - Jó éjt, Alice! - integetett, elindulva az ellenkező irányban az ösvényen.
- Jó éjt, Chershire-nyan! - Hoppá. Gyorsan a szám elé tettem megszeppenten a kezemet. Ez csak úgy kicsúszott belőlem. Rettentően elszégyelltem magam, mert ez olyan módon tűnt, mintha utánoznám, elvenném a fiú szövegét - márpedig eszem ágában sem volt! - Jaj, bocsánat... - szabadkoztam. 
- Nyem, dehogy, nagyon aranyosan ejted ki a nyan szót! - Nem járt messze, így még kiabálnunk sem kellett a beszélgetéshez. Megkönnyebbűltem, amint leesett, hogy különösebben nem zavarta őt.
- Ü-ühm. - bólintottam. - Na, szia Chershire! Ha nem találkoznánk soha többé... - szipogtam drámaian - Hát ég veleheed! - direkt szaggatottan vettem a levegőt, mintha legalábbis sírnék a meghatódottságtól.
Holott magamban úgy sejtettem, Julius azért olyan kemény csak nem lehet. Egy ennyiért nem lesz dühös.
Reméltem én.
Aztán megszólalt ő.


*Blood*



- Egy ilyen kis hölgy miért sétál egyedül a veszélyes erdő közelében? - Idegesítő. Idegesítő. Látom, amint majd szétveti a düh. Pedig én csak rá villantottam a legszebb mosolyomat. Már ezért is bűnhődnöm kell?

- Haza tartok. És nem vagyok olyan védtelen! - dobbantott a magassarkújával. Heves lány, meg kell hagyni. Azt hiszem, képes lenne még akár ellenem is használni azokat a sarkakat.
Amíg ezen tűnödtem, azalatt a pár másodperc alatt az ikrek máris ráakaszkodtak Alice-re.
- Nee-chan! Olyan jó, hogy találkozhatunk! - megfogták egy-egy kezét a láthatóan meglepődött lánynak, és meghajoltak. - Meg szeretnéd nézni a fegyverünket? - lóbálták a hatalmas lándzsát, aminek a végén gondosan kifényesített hatalmas kampó állt. Dee beszélhetett, a piros. Már ha igazam van.
- Nem, nem, bátyám! - Igazam volt. - A Nővérkénk biztos szívesen ki is próbálná! - Várakozó tekintetek. Egy vörös szempár, és egy kék szempár. A lány zavarodott, de határozottan látszik, hogy nem lenne ínyére kipróbálni azokat a fegyvereket, mert azonnal kapcsolt, mit is takar a kipróbálni kifejezés.
- Hagyjátok békén a Kisasszonyt! Elnézést. Még be sem mutatkoztunk. - szólt közbe Eliot, a nyuszifüles őröm. Alice szeme elvonult az ikrek civakodásáról, - ők mindig civakodnak, ha valamiben nem értenek egyet, ugyanis általában mindig egyet értenek - és a hosszú füleket nézte. Elég feltűnően.
Bohókás egy lány.
Persze Eliot meghajlása és csukott szeme miatt nem vette észre.
- A nevem Eliot Rabbit, örvendek a szerencsének, miszerint megismerhettem!
- mutatkozott be túlzott udvariassággal. Már-már nyálasan az etikettnek megfelelően. - Az úr testőre vagyok, éjjel-nappal védem. Ahogy ezek a kölykök is, a két iker, Dee és Dumm. Sosem lehet megkülönböztetni őket. Naponta megváltoztatják a ruháikat.
- Alice Kerry. - pukedlizett aprót.
- Most, hogy ilyen szépen megismerkedett mindenki mindenkivel, - tapsoltam egyet -, elmondhatom, miért kerestünk fel! Eliot, a meghívót!
- Parancsoljon. - vette elő a kabát zsebéből az apró, fehér borítékot. Átnyújtotta nekem, én pedig Alicenak.
- Éjjféli teapartit rendezünk a kastélyomban, szeretném, ha megtisztelnél jelenléteddel. - Kikapta a kezemből a meghívót, beletette a retiküljébe, miután összeráncolta a szemöldökét. Jól áll neki a zavarodottság, meg kell hogy jegyezzem.
- Értettem. Ezt az ajánlatot még átgondolom! - biccentett. - Most pedig, későre jár, haza kell mennem. - jelentette ki, kikerülve minket - Ha megengedik. - intett, és már ki is került minket. - A viszont látásra, Blood, Eliot, Dee és Dumm! - integetett.
Figyeltem egy ideig a távolodó alakját, a szőke tincseit, amint a lépteire ütemesen mozognak, és a karját, amint titkon megsimítja a retikült.
Remek megfigyelő vagyok, kétség kívűl.
Ott lesz és a parti remekül fog elsülni.

Alice Csodaországban - 17.fejezet

~ Egy, két, há, szórakozásra fel!

 

*Chershire*


Úgy terveztem, ezt csak egy egyszerű baráti szórakozásnak címkézem el. Mert amúgy is, mi más lenne?! Csupán idióta gondolataim támadtak, de hamar elhessegettem őket. 
- Ooo~lyan rég nyem jártam itt, Alice-nyan! - Elégedetten nyújtóztam egy nagyot, beleszagolva a levegőbe, ahol a jól ismert illatok keveredtek. Pattogatott kukorica, vattacukor, - annak minden egyes íze, ami csak van, eprestől elkezdve banánosig - friss sütemények (és természetesen az almáspite mennyei szaga is ide sorolandó!) pékáruk.. Minden, de minden be van ide zsúfolva. Még csokiba, karamellbe, különböző ízesítésű öntetekbe mártott almát is látni egy-egy kézben. És a hangok.. hát, azok már nem annyira felemelő érzéseket táplálnak bennem, mivelhogy a fejlettebb hallásomat eléggé zavarja ez a sook~sok összekuszálódó hang. Egyik játéknál ez a dallam, a másiknál az, a hullám vasúton mindenki sikít, az előadásokon nevetnek.. Úgy általánosságban pedig már maga az óriási tömörület is elég hangos, valamiért mindenki túl akarja kiabálni a másikat.
Ez lenne a Vidámpark. Emellett nagyon remélem, hogy nem találkozunk össze az öreggel.  
- Chershire! - fordult felém Alice, miután kellően kicsodálkozta magát, körbe tekintett, szagolt, felmérte a terepet - Hova akarsz először menni? - a szemei csillogtak az izgalomtól. 
- Ahova te, nyan~ - mosolyogtam nagyot. 
- Akkor-akkor.. nézett újra körbe - Kezdjük azzal a hullámvasúttal, mert reggel olyan szép lehet a táj, aztán később menjünk ahoz a vizes hullámvasúthoz is, de csak ha már kisütött a nap, hogy megszáradjunk, után pedig ... - A szó csak úgy ömlött belőle, még az egész sor alatt is, amit a hullámvasútig kellett kivárnunk. Ezt szeretem Alice-ben, ha valamit igazán szeret, azt őszintén kimutatja, feltűnőbb nem is lehetne, hogy mennyire örül, amiért eljöhetett ide. Én pedig azért, amiért vele jöhettem. 
Bevallom, annyira nem rajongottam a különféle vízzel járó, illetve olyan helyért, aminek a nevében szerepel a "kísértet" szó, kivétel a Kísértet Kávézó, - mert ott mindig olyan kedvesek a kiszolgáló lányok.. De Alice nem az a félős fajta, szerencsére ebben nem változott meg.
A hullámvasút után, - áá, nem dobtam ki a taccsot majdnem a idáman mosolygó Alice mellett, mentünk a többi hullámvasútra és így tovább az Alice által felsorolt helyekre. Mindketten nagyon jól éreztük magunkat, még az öreggel sem futottunk szembe, így a paranoiám is lankatt egy idő után.
- Vegyünk vattacukrot, ha már itt vagyunk! - állt meg a vattacukros bódé előtt, a sorba - Te milyent kérsz? Ez után pihenhetnénk egy kicsit, már dél is elmúlt, elég sok helyt voltunk! 
- Epres-málnásat. - válaszoltam. - Végreee~pihenő. Benne vagyok! 

*Alice*


Imádom ezt a helyet, imádom! Olyan gyönyörű, hangulatos, vidám.. mint ahogy a nevében benne van.. Finom illatok vannak, szuper játékok, meg minden! 
Amikor a vattacukros árus előtt álltunk és épp a rendeléseinket adtuk le.. Egy harmincas éveiben járható, de még fiatal kinézetű férfi sétált felénk. Chershire összerezzent, úgymond még a szőr is felállt a hátán. 
- Ohh, fiatalok! - köszöntött minket - Milyen szép is az életetek, randizgattok, szórakozrok.. - bólogatott lecsukott szemmel. Pedig szerintem nincs is olyan nagy korkülönbség köztünk.. - filóztam - Ohh, mit is mondott még? 
- Eeeeh? - jutott eszembe, fakadtam ki Chershire-vel egyszerre - Mi.. Ez.. Nem randi! - jelentettük ki. Azt hiszem, picit, nagyon elpirultunk mindketten. 
Bár úgy néz ki ez a helyzet, de nem! Nem ám, mert mi barátok vagyunk. Így igaz. 
- Óhh~ - elnyújtotta a szó végét, nem túlságosan úgy nézett ki, mint aki hisz nekünk - Értem. Tehát ez nem randi.
- Nem. - válaszoltuk.
- Értem. - mondta másodszorra is, majd felém fordult, vigyorogva megfogta a kezemet, macska fülű vattacukrott hammogó barátomat semminek véve.  - A vidámpark tulajdonosa vagyok, Gowland. Örvendek a szerencsének, Alice! Mert ugye jól tudom, ez a neved?
- Igen. 
- Óó! Akkor te vagy az a külföldi! - rázta meg a kezemet erősen, majd elengedte. A háta mögé nyúlt, onnan egy hegedűt varázsolt (vagy mi) elő, majd ezekkel a szavakkal rákezdett : 
- Találkozásunk alkalmából hadd játszak neked valamit, Alice!


*Blood*


A tárgyalás végeredménye : sikertelen. A helységet, azaz az irodát, továbbra is sietve hagyta el mind két fél, azaz Mary, - természetesen fő az illő megszólítás - és mi, a Maffia tagjai.
- Főnök, ezen is túl vagyunk.. most már igazán megengedhetünk magunknak egy répás pitét! - javasolta Eliot, a veszteséggel mit sem törődve.
- Nem, először mindenképp vattacukrot vegyünk! - kiáltották az ikrek, szokás szerint ellenszegülve nyuszi füles barátomnak.
- Még-  
- Jól van-jól van, menjünk.. - Felnéztem az égre, ami baba kék alapon fehér bárányfelhőkben pompázott. Bár, én jobb szeretem az esőt. Most minden olyan túl vidám. Nem jó jel.

 

*Peter*



- Felség.. - próbálta a Király nyugtatni a Királynőt. Mindig elmondom, milyen egy szerencsétlen ember, de most sem tudok mást mondani. 
Viszont azért nem sajnálom, egy-egy jelenetük vicces is szokott lenni, főleg amikor a Királynő lehetetlen dolgokat kér, azt mondván, ha azokat nem kapja meg, a saját jogarával szúrja szívenmagát. Még nekem is muszáj volt kuncognom a Király szerencsétlenkedésén.. Na de vissza a jelenbe. A Királynő nem hajlandó összehívni az országgyűlést, vagyis inkább lusta, túl nagy felhajtásnak mondja. A Király pedig arról győzködi, hogy ez a jelenlegi helyzetünkben elengedhetetlen. Azt hiszem, ideje besegítenem.
- Felség, ha szabad szólnom! - hajolok meg. Miután biccentett, folytattam - Szerintem is jó ötlet lenne mi hamarabb..- 
- Hát senki sem fogja fel, miért halasztgatom?! - kiáltotta el magát. Az egész koronaterem belezengett, pedig még aránylag halk volt. Hangos cipő kopogtatás kíséretében elviharzott. Oly gyorsan rohant végig a hosszú termen, hogy még szólni sem hagyott minket. 

*Vivaldi*



Tsh! Ezek a férfiak.. Mindig csak a baj van velük. Azt a célt látják csupán, ami maguk előtt lebeg, más verziót még képbe sem vesznek! Félre sem néznek! Bele sem gonndolnak. Mégis miért halasztom ezt a dolgot, mit érdekli őket?!
De engem érdekel. És ki fogok állni az elveim mellett. Mást úgy se tehetnek, az irányítás a kezemben van. 
Átvágok a folyosón, sietek, nehogy utánam jöjjenek, minél hamarabb a szobámban akarom tudni magamat, ami nem sokkal később meg is történik. Kívánságomra saját, hatalmas lakosztályom van, piros, szív alakú francia ágyal, rajta az én mindenemet jelentő igazi családommal. A plüss állataim a legfontosabban számomra, mindenhol ők vannak a szobában. Csak így érzem biztonságban magam, ebben az egész pompában, ebben az egész királynősdiben. Ha ők segítenek. Felejteni. Túlélni.
Magamhoz szorítom az egyik kedvencemet, Velenciát, aki egy gyönyörű, nagyon aranyos, csillogó tekintetű barnás- pirosas mackó. Elhanyatlok az ágyon, karomban Velenciával, egy ideig háttal elfeküdve nézem a plafont, aztán amikor már annak a nézése is idegesíteni kezd, felülök, térdemet a hasamhoz szorítom, hátamat az ágy fejfájának támasztom. Így ülve, kicsit elteredődtek a gondolataim. Valamire. Pontosabban valakire.
Vajon.. Most mit csinálhat?

Alice Csodaországban - 16.fejezet

~ Cél : A vidámpark!

* Alice *

- Most már érted? Nekünk itt semmi sem dobog, mint a ti világotokban. Az idő múlását, az életünk múlását órák mérik.
Ezért van az Óraszerelőknek ennyi dolga. Ők nem csupán átlagos órákat szerelnek.. ők a lelkeket gyógyítják meg.
- Ja. - bólogattam. Hülyének éreztem magam ebben a percben, gondolni sem
mertem volna az órák ilyen mély jelentőségére.  Magam elé nézve baktattam tovább oldalamon egy macska fülü sráccal. Olyan abnormális ez az egyész.
Van egy világ.. aztán még egy, de ez nem is világ, hanem egy ország.. akkor most mi van? Miért pont én kerültem ide? Miért pont most? Talán.. kissebb koromban jobban átéltem volna ezt az egészet. Itt nőhettem volna fel. Akkor semmi probléma nem lett volna. De már a majdnem felnőtté válás küszöbén..
Az álmaimmal tisztában lévén.. Kicsit más a helyzet. Nem tudom, vissza jutok-e valaha az otthonomba, azt sem, hogy nevezhetem-e már ezt a helyet új otthonomnak, nem tudom meddig maradok itt, nem tudom milyen mértékben szabad barátkoznom.. Nem akarok senkit sem elveszteni, de ha a való életem és eközött kéne választanom.. Azt hiszem, haza mennék.
- Hé. Figyelsz rám? - kérdezte hirtelen Chershire - Egész végig csak magad elé bámultál, Alice-nyan. Nem szeretem ha szomorú vagy. Tudod, vidámparkba megyünk. Ott.. olyan vidámnak kell lenni, érted? - húzta vigyorra száját.
Akarva akaratlanul is visszamosolyogtam rá. - Chershire.. 
Te az én helyemben mit tennél?
- Hm? - pislogott érdeklődve nagyokat. Egy gyönyörű szép pillangó szállt hajára. Fehér-kék hosszú szárnyait szétterpesztette-, nem mutatta kedvét annak, hogy valaha onnan elszálljon. A nap melegében úszott kis teste, Chershire meg nem láthatta.
- Sosem gondoltál még arra, hogy hazamennél? A .. valóságba. - fordultam szembe vele és hátra felé kezdtem sétálni. - Tényleg olyan jó itt neked? 
- N-nem.. vagyis igen! Chershire szeret itt élni. Kedves emberek is vannak itt, mint a gazdám, aki befogadott. Sosem unatkozom.. és.. bár valójában már nem élek a te világodban.. - Fülét megrezegtette előre-hátra. A lepke e mocorgásra dühösen pattant fel.  - Itt vagyok valaki, létezem. - a pillangó apró kis szárnyacskáival egyre feljebb és feljebb repült felettünk, mígnem egy fa tetején szem elől veszítettem. A fiú is oda nézett.  
- Értem. - bólintottam zavartan. Egy kósza tincsemet fülem mögé rendeztem. Most már előre felé, rendesen járva sétáltam az úton. Nem élek a te világodban. - csengett bennem a mondat.

*Chershire*

O-olyan hirtelen szegezte nekem ezt a kérdést! Mégis mi járhat a fejében? Bár nem változott sokat. Még mindig az az életvidám lány, aki egykoron volt. Szerencsére kétségbeesésem, hogy mégis miről fogunk beszélgetni út közben, alaptalannak bizonyult.  Örülök, amiért elvetettem a lovaskocsival való utazást. Amugy sincs olyan messze a Vidámpark.
- Hm? - nézett előre - Az a sok színes épület..
- Igen! - bólogattam boldogan - Haza értünk. Siessünk, amíg nincs tömeg a belépőnél!
- Öhm.. mennyibe kerül- - matatott a kis retiküljében, amit mintha soha sem eresztene maga mellől.
- Ma én állok mindet. - fogtam meg a kezét.
- De..! Nem-nem! Akkor legalább .. a-almás pitét had vegyek! - ellenkezett sietős léptekre váltva. Arca elpirult kicsit igyekezetében, s megadtam magam. Hisz almás pite! A gyengém. De mégis ez egy.. öö.. hát..
- Mi is ez? - suttogtam az orrom alatt.
- Ezt igennek veszem! - kiáltotta Alice, mielőtt még a belépő pulthoz nem érkeztünk, ahol zajlott az élet, mint mindig. Ő győzött, vehet nekem egy finom almáspitét!
Rengeteg ember tolongott már most, legtöbbjük kis gyereke karját szorongatva, vagy párjáét, az elszakadás megakadályozása miatt. Arcuk várakozás teli volt, kíváncsi, feszült, érdeklődő. Nem sokszor engedhetik meg a falusiak, hogy ilyen helyre jöjjenek, de kis fiuk vagy kislányuk miatt megteszik. Nagyon jó érzés végignézni a színes, sok féle tömegen, érezni a vattacukor, pattogatott kukorica és egyéb finomság illatát, s várni, hogy bejussak a kapukon túlra. Ott aztán, folytatódik a kaland.


*Blood*



- Vegyünk majd vattacukrot! - mondta a piros
- És palacsintát! - helyeselt lelkesen a kék
- De mindenképp répás pitét is. - bólogatott Eliot.
- Ahh.. Vannak akik sosem nőnek fel.. Majd ha végeztünk és lesz időnk, kaptok.
- Köszönjük, uram! - csillant fel a szemük. Bár, egy kis almás pitét én is szívesen megennék.. Ha nem épp ellenséges területen lennénk. Nem maradhatunk sokat itt, még a végén nem ússzuk meg ép bőrrel. Nem tudom, mi lesz a megegyezésből.

Alice Csodaországban - 15.fejezet

~Órák

 

 

* Chershire *

 

- Alice-nyan! - kiáltottam boldogan, amint megláttam az úton felém érkező lányt - Mehetünk? A Vidámpark már ránk vár! - mosolyogtam - Biztos vagyok benne, hogy tetszeni fog.

- Szia Chershire! - üdvözölt - Igen.. Várj, beteszem a cuccokat, és indulhatunk. - lépett be a nagy ajtón. Még be is csukta, majd huppanást hallottam. Rögtön benyitottam, és Alice-t láttam ájultan feküdni a földön. - Mi történt? - kérdeztem Juliusra és a Lovagra nézve. Az utóbbin vértől áztatott köpeny volt, melyről patakokban csöppentek le a vércseppek, és borzasztó vérszagot árasztott. Nem csoda hát, hogy Alice eszméletét vesztette. A vér láttán mindig rosszul lesz.. Régi, maradandó emlékek miatt. Eddig még nem tudta túl tenni magát a múlt súlyán.
- Vigyük be a szobájába. - szólalt meg Julius, közben én felkaptam Alice-t - Te pedig itt maradsz. Még beszélünk. - utasította a Lovagot. Sosem tanul a hibáiból. Megint ő volt a hibás, ez alkalommal ráadásul Alice-t bántotta.

* Julius *

A lányt bevittük a szobájába, hideg vizes zsebkendővel ébresztgettük, hátha attól felkel. A Macska elmesélte ájulásának okát, múlt béli trauma miatt nem bírja a vér látványát. Bármennyire is aggódom érte, az életnek folytatódnia kell tovább.
- Te maradj itt. Már ébredezik, hamarosan fölébred. - mondtam a macskának, majd kiléptem az ajtón. Ace ott ült az íróasztalom székén.
- Hé, kimosnád a kabátom? - kérdezte. A megnevezett véres ruhadarab az asztalon hevert.
- Mi vagyok én, szolgáló lány?! - förmedtem rá - Mosd ki magad. De azonnal vedd le az íróasztalomról! Minden csupa vörös. Legalábbis mintha egy gyilkossági helyszín lenne a házam. - dünnyögtem mérgesen. - Az órákra visszatérve. Megjavítom őket. De mindig túl sokat hozol, nem érted meg? Mikor lesz ennek már vége.. - sóhajtottam fel, megigazítva szemüvegemet, és a véres kis zsákocskára figyeltem - De hát.. Ilyen ez a játék. - mosolyodtam el fáradtan.

* Alice *

Jéghideg, kellemetlen valamit érzékeltem az arcomon, - arra ébredtem fel. Az a valami egy vizs zsebkendő volt, később, amikor már levettem, tudtam meg. Semmi amnéziám nem lett, emlékeztem még arra is, hogy a vér miatt estem össze, és hogy az utolsó mondatomat Juliushoz intéztem, amelyben kijelentettem, hogy el fogok taccsolni.
- Alice, lehet, hogy ilyen állapotban nem kéne a Vidámparkba menned.. - tette bele egy pohárba a vizes zsebkendőt - Jobban vagy már?
- Mi? - nevettem fel röviden - Azt hiszed, egy kis ájulás miatt kidőlök? Soha. - jelentettem ki és kikeltem az ágyból. Ilyen semmiségektől függetlenül az élet megy tovább.
- Ühüm.. - bólintott bizonytalanul Chershire, tűnődve azon, hogy engedjen-e - Akkor induljunk minél hamarabb! - mozogtatta meg aranyos, fekete fülecskéit. Chershire macskaként is és srácként is irtó édes tud lenni. Emberként kicsit hasonlít a neko énjére, barna, száz felé álló de selymes haja, smaragdos zöld szeme, és a ruhája alól kilógó hosszú, fekete macska farok is. Furcsa lenne, ha nem Csodaországban élne. Itt viszont megszokott.
- Oké. - biccentettem vidáman.

* Kalapos (Blood) *

A díszes kis társaság közt rendet téve végre elindulhattunk, még a megbeszélt időpont előtt! Három csillagos csoda történt.
- Uram, és milyen lesz Alice? - hangzott a kérdés a velem szemben űlő két ikertestvér szájából tökéletesen egyszerre - Megmutathatjuk neki a lándzsánkat? A hétvégén fényeztük ki!
- A-azt inkább ne.. - mosolygott el zavartan Eliot - A kisasszony bizonyára nem épp ilyen fogadtatásra vágyna..
- Miért, te már láttad? - szegezték rá a tekintetüket
- Dehogy is! - mentegetőzött - Csak általában a hölgyek nem rajonganak a fegyverek iránt.
Az ablakon kinézve figyeltem meg az elsuhanó tájat, gondolataimat rendszerezni próbálva, csendben hallgattam beszélgetéseiket. Ugyan nincs nagy szerepük, de mégis jó társaságnak bizonyúlnak. Igazándiból odáig, hogy megöljék egymást sosem jutnak el, mert vagy én, vagy valami más ok közre játszik csatájuk végezetére.

* Markus *

Az a fránya dög mostánában mindig valahol a kastélyban, vagy az Óratoronynál lófrál. Aztán meg csak akkor jön haza, ha súlyosan megsérült, akkor fülét-farkát behúzva könyörög, hogy hadd maradjon.. Tsh! Nem értem ezeket a macskákat. Nem értem. Egy kutya jobb válaztás lett volna, most így visszagondolva erre a következtetésre jutottam.
Ma jön az az őrűlt is tárgyalásokra.. Mindig ezt csinálja. Még annál a lusta kandúrnál is rosszabb-, egy mocskos Maffia tag.

* Ace *

És végül magamnak kellett kimosnom a kabátomat, ráadásul még fel törölni is, még mielőtt Alice felkelt volna. Bűntetésül még egy kicsit beszélni sem tudtam vele. Nem, Julius nem egy szolgálólány, ő egy rabszolgahajcsár. Elvárja, hogy kevesebb órát hozzak neki, viszont azt nem akarja, hogy lelkek bolyongjanak az országban. Ezt másképp nem lehet megoldani, mint, hogy az órájuk megjavítjuk. Szóval amit kér, teljességgel lehetetlen.
- Ne lazsálj, Piroska! - szólt rám az ebédlő asztalnál dolgozó óramester gúnyos hangnemben. - Azok a foltok a padlómon nem tűnnek ám el maguktól.
- Igenis, Sir. - morogtam az orrom alatt. Valahogy én lettem a hibás, pedig csak a munkámat végeztem, ami azzal járt, hogy véres lett a köpenyem! Ráasásul ennek az embernek még mosógépe is van. De nem, ő nem használná, mossam ki én! Köszönöm szépen.

* Peter *

Az idő megy, megy és megy sosem áll meg. Nem akar megállni, sehogy.
Rég nem láttam Alice-t. Igazából ez nem tudom miért, de zavar. - D-dehoigyis hiányzik!  - motyogtam magamban a kastély folyósóján sétálva.
- Parancsol uram? - kérdezte egy szólgálólány
- Ó, nem, semmi! - mosolyodtam el zavartan - További szép napot! - vettem gyorsabbra a lépteimet. Az eszem egy lányon jár, amikor vannak ennél fontosabb dolgok is. Az állam ügyek..

* Alice *

Az úton Chershire rengeteget mesélt az itteni életéről, a faluról, sőt, még a viszájkodó erőkről is..
- Hé.. Öhm, Chershire. Julius-nak miért van mindig annyi munkája? - álltam meg egy pillanatra, a kék, szinte teljesen bárányfelhő mentes égre felnézve.
Egy percig ő is eltűnődött, majd magához húzott. Nem tudtam mire vélni a viselkedését, de fülemet mellkasának döntve megértettem.
Katt-katt-katt!
Nem hallattszott oda bentről semmi más. Csupán egy óra másodperc mutatójának ketyegése.
A fiú még mindig nem engedett. - Most már érted? Nekünk itt semmi sem dobog, mint a ti világotokban. Az idő múlását, az életünk múlását órák mérik.
Ezért van az Óraszerelőknek ennyi dolga. Ők nem csupán átlagos órákat szerelnek.. ők a lelkeket gyógyítják meg.

Alice Csodaországban - 14.fejezet

~ Szivárvány

*Alice*

Reggel dörrenésre riadtam fel. Az ablakon kinézve még elkaptam a villámlás fényét. Sötét volt az égbolt, és a vízcseppek csak úgy zuhogtak erősen egymás mellett esve,-szinte falként. Ezt neveznék felhőszakadásnak? Bizonyára.
Kivánszorogtam fáradtan a nappaliba, ahol Julius ült egy kávé mellett az étkezőasztalnál.
- Szép jó reggelt.. - motyogtam.
- Neked is. - üdvözölt
- Téged is ez az ítélet idő ébresztett fel? - ásítottam egy nagyot nem leplezve álmatlanságom
- Már jóval előtte talpon voltam.Sok a munka a villámlások miatt.
Bár nem értettem hogy mi köze a villámlásoknak az órákhoz,azért bólogattam.Egy ideig csak bambultam magam elé.
- Melyik szó nem volt érthető abból hogy sok a munka?
- Hm? Jaaaa... - szökkentem fel - Máris öltözöm! Nem,előbb egy kávét veszek be,fáradtan nem jó dolgozni.. Izé, te csak kezd el,mindjárt jövök! Pár peerc.. - siettem be először véletlenül a raktárba (az ajtókat még keverem) majd a konyhába.
Egy gyors kávé,majd mosakodás végül elkészülés,átöltözés. Szerintem rekord idő alatt megcsináltam mindezt. Ráadásul még a dörrenések zajától is minden percben meg kell álljak kezemet füleimre téve.
Ma egy hosszu újjú felsőt választottam,rá egy lenge kék,a vállnál buggyos anyagú ruhácskát. Nem volt túl hideg a toronyban,mert a két hálószobában és a nappaliban fűtés van,de inkább felöltöztem.
A villámlásoktól illetve dörrenésektől egészen kicsi korom óta félek. Kislány koromban mindig a szekrényembe bújtam be. Amikor már nagyobbacska voltam, és már nem volt illendő,egyszerűen csak összegömbölyödtem mint a kis süni, fülemre tapasztottam a kezem,és erősen becsuktam a szemem. Ezt csinálom most is.
Amikor esik,vagy dörren.. Mindig olyan érzésem van, hogy valaki rémségesen haragszik rám. Annyira, hogy azt kívánja csapjon belém a villám.
Talán ez is közrejátszik a félelmemben. De hát, nincs mit tenni. Julius szerint ez a nap ilyen lesz.
- Milyen évszak van? - kérdeztem egy kosár megszerelt órával a kezemben
- Az ősz most veszi kezdetét. Ez az első zivatar.
- Ühüm. Nálatok vannak hónapok? - bátorkodtam feltenni ezt a kérdést is
Julius szemöldökét ráncolva hümmögött és rázta a fejét.
- Oké kö -
Bummm! - egy óriási dörennés hallatazott,és több mint tíz másodpercig el sem halkult.
Kiejtettem a kezemből a kosarat,-szerencsére a tartalma nem törött el - és a jól ismert pózomba kucorogtam,várva a hatalmas égszakadás végét.
A szívem hevesen vert. Ez idáig ilyen rettenetesen hangos csattanást még nem éltem meg.
Végre elhallgatott.. - motyogtam zakatoló szívvel,ilyedt hangon.Felnéztem,és Julius furcsálló tekintetével találtam magam szemben.

*Chershire*

Nya..Ez a barlang nagyon unalmas..És a dörgések...Alice-nyan biztos nagyon megijedt tőlük.Talán most is egy szekrényben kuporog egyedűl,remegő szívvel..
És még csak nem is tudok semmit sem tenni érte.Míg a vízcseppek zuhataga el nem áll esernyőm híján nehézkesen juthatok el hozzájuk..
-Nyaa!!
Addig is,ápolom a karcolásaimat.

*Peter*

Elkezdődött az ősz.Az idő nagyon hamar telik.. - csóváltam a fejemet.
Gyűlölöm az esőt.Utána mindig rengeteg sár marad.Koszos cipők,fecsegő szolgáló lányok..
És még valami,ami számomra már meg sem történt.

*Julius*

A lány hangos robaj hallatára ijedten összekucorodott,és míg el nem halgatott az,fel sem nézett.A teste remegett,áramlott belőle a félelem és gyámoltalanság.
Legugoltam mellé,és gyengéden megérintettem a fejét.
Amikor arcát rám szegezte,könnyek patakzottak róla.
- Mi-mi a baj? - csodálkoztam
- J-julius t-te tudod..tudod ho-hogy milyen a-az ha f-f.. - zokogta szaggatottan beszélve.
- Álj,-álj.. - csitítottam - Először szépen letörölöd a könnyeidet. - álltam fel egy zseb kendő után kutatva. - Tessék.
Hálásan elvette,és először kifújta az orrát,majd elkezdte a kezével szemeit törölgetni.
- Na most próbáld el mondani. - mosolyogtam rá bíztatóan
Megrázta a fejét.Akkor várunk.

*Alice*

Még nem tudnék rendesen beszélni.Fenébe a gyenge idegzetemmel!De azért felállni felállhatok.
- Gyere,csinálok neked egy kis forrócsokit,benne vagy? - indult ki a dolgozó szoba ajtaján Julius
- Ü-hüm. - aprót mosolyogtam
Le kell nyugodnom.Mit is akartam volna mondani Juliusnak?Már mindegy.

A forró csokis csészét kezeim közt tartva felmelegestem,és a légzésem is egyenletessé vált.
- Köszi,Julius!
- Mi történt? - nézett a szemembe
- F-félek a villámoktól! - hadartam
- Hé,ezt most értenem kellett volna?
- Félek a villámoktól. - suttogtam lehajtva a fejemet.
- És mi ebben a szégyellni való? - nevetett fel
- H-hát hogy ilyenektől félek... - pirultam el.Elég kényes téma ez számomra,bárcsak hagynánk végre!
Julius fenevetett. - Mégis mit kell ezen szégyellni?Mindenki fél valamitől.
- Ühm. - bólintottam,és elidőztem az ablakról leguroló vízcseppek versenyének tanulmányozásával.Már nem dörgött,az eső sem volt olyan durva,talán mára ennyi lesz.
- És te,mitől félsz? - tettem le az üres kávés csészém
- H-hát.. - motyogta - A hörcsögöktől.
Ezen jót nevettem.A nagy,magas széles vállú,izmos Julius fél egy apró kis állatkától?
Szemétség felőlem,de akkor is olyan hihetetlen.
- Most lebuktál Julius.. - nevettem
- De miért? Egyszer az egyik kis fenevad megharapott. Begyulladt az újjam és be kellett kötözni,így pár napig nem dolgozhattam. Gondolhatod,mi volt.. Amióta a háborúk folynak nincs nyugtom. Egy napot sem hagyhatok ki.. Szépen fel is gyülemlettek az órák.. - mentegetőzött - És ráadásul még most is itt van a nyoma. - mutatta meg az újját,amin valóban két apró fognyomot vettem észre.
Furcsán néztem rá. - Uhh.. De.. Háború? Kik közt? Héé, Juliuus ne menj el! Elállt az eső is! - szaladtam az ablakhoz - Még szivárvány is van! Nézd, de gyönyörű!
- Akkor megkérhetnélek hogy bemenj a városba a kovácshoz? Egy csomag apró szeget kell venned. A pénzt már elintéztem előre.

- Persze! - biccentettem vidáman a szivárványtól kapott erőm miatt
- De azért esernyőt vigyél magaddal! - figyelmeztetett.
- Igenis!

Út közben eszembe jutott a vidámpark és Chershire. Azt mondta, kora délután jön értem. Addig bizony van időm.

*Vivaldi*

Újjabb dörgés hangja bolygatta meg a palota csendjét, miközben én unottan halgattam a jelentéseket a király mellett. Kétségtelenül én hozom a fontosabb döntéseket, de a korona az övé, meg a trón is. És hát, nem tehetek ellene semmit. Végtére is, a felesége vagyok, vagy mi. Persze kényszerből, de úgy érzem.. megérte. Én kaptam a szinte legmagasabb kártyalapot.

*Ace*

A szokásos munkámat végeztem. Öltem, mert ezért fizetnek. Nem túl barátságos egy dolog, de amíg egy maszk eltakar, én csak egy köpenyes árnyék vagyok. A lelkeket kell begyűjtenem, amit egy kardsuhintással megtehetek..
- K-k-k... - szakadozott az óra, majd végleg leállt a ketyegés. Hatalmas dörejre felkaptam a fejem, aminek a következményeképp szemembe hulltak az esőcseppek. Nem zavart túlságosan, de jobbnak láttam továbbállni. Összeszedtem a zsákmányt : csupán egy közepes méretű zsákra való jutott, és kardomat a helyére csúsztattam.
- Ez van, srácok.. - suttogtam.
Futni kezdtem az esőben, kabátommal védve a lelkeket.

* Kalapos *

-
Uram, minden készen áll az induláshoz! - hajolt meg Eliot - De nem vagyok biztos benne, hogy biztonságos ötlet erre a két kis csirkefogóra hagyni a kastélyt.. - nézett a kapu őr ikrekre.
- Ugyan miért?! - kiáltottak egyszerre - Te bezzeg mehetsz a vidámparkba! Örülj a szerencsédnek.. Nekünk itthon kell unatkoznunk!
Mindig is vicces társaságot nyújtanak ezek hárman.. persze amíg meg nem ölik egymást.
- Hé-hé! Mi lenne ha ti is jönnétek? Van elég katonám, aki vigyázhat a házra.
Elengedték Eliot-ot a faltól, ahová eddig két fegyverükkel szorították. - Tényleg? Köszönjük! - lelkendeztek - Hoy, Mr.Sárgarépazabáló! Bleee!! - nyújtotta ki a nyelvét a kék ruhás, azt hiszem Dee - Mi is megyünk vidámparkba - mi is megyünk vidám parkbaa!! - kántálták vigyorogva most már mindketten. A harcuk ezzel újraindult.

* Alice *

Julius azt mondta, menjek el a kovácshoz..
De azt nem, hogy HOL VAN A KOVÁCS!
Bolyongtam egy kicsit a városban, szét néztem az eladók portékái közt, vettem egy lángost, megcsodáltam a tér közepén álló szökőkutat.. És megtaláltam a kovácsműhelyt. Pontosabban a kovács talált meg engem, - épp haza tartott, amikor elhaladt előttem -  de egy és ugyan az..
Szóval, sikeresen megszereztem a szegeket!
Haza, vagyis az Óratorony felé tartva boldogan szívtam, be a friss, eső utáni levegő illatát, néztem fel at égre, ahol még mindig látszódott a szivárvány haloványan.
- Alice-nyaan! - kiáltott már messziről Chershire - Mehetünk? A Vidámpark már vár ránk! Biztos vagyok benne, hogy tetszeni fog! - mosolygott rám kedvesen
- Szia Chershire! - üdvözöltem - Igen.. Várj, beteszem a cuccokat, és indulhatunk.
- Julius.. - suttogtam - El..fogok..taccsolni.. - motyogtam, majd mint minden ájuló embernél, nálam is elhomájosodott a világ és beállt a sötét. Az utolsó, amit láttam, az Molly volt, a kis kalitkájában..

 


Alice Csodaországban - 13.fejezet

Alice akkor most Julius-nál fog lakni?Mi ez a hirtelen döntés?Miért nem akart a palotában maradni?Mi lesz a következő fordulat?
Bocsánat a rövidke részért..^^"


 

~Esőcseppek

 

*Julius*

Oly 9 óra környékén pakolás és tányér csörrenés zajára ébredtem.Felöltöztem és megnéztem miben mesterkedik az a lány.
Reggelit csinált.
Elmosolyodtam.Csak ehető legyen..
- Jó reggelt! - köszöntöttem,ő ugyanis el volt foglalva az étel feltálalásával
- Ó,jó reggelt! - mondta szomorúan - Felébresztettelek?Úgy terveztem megterítek még mielőtt felébredsz.Reggel 9 óra lesz pár perc múlva..
- Értem. - ültem le a székemre - Mi finomat készítettél?
- Omlett,zöldség saláta és - tett le egy csészét - A koffein szintedet nehogy lecsökkentsük,kávé.Elég szegényes a hűtőszekrényed - jegyezte meg - El kélne egy vásárlás - célozgatott.
- Vásárolni szeretnél?
- Én csak.. - ült le - Gondoltam veszek ételt.De nincs pénzem..
- Rendben.Ha rendesen megdolgozol a pénzedért,kapsz munkabért,továbbá rádbízom a bevásárlásra félretett pénzem is,magamnak amugy sem jut erre időm.
- Julius?
- Az a nevem.
- Te mit szoktál enni? - nézett rám kérdőn.
- Ha eszembe jut,általában tojást vagy szenvicset. - szúrtam a villámra egy darab tükör omlettet,majd nekiláttam az evésnek.Igazán ízletes volt.És a legjobb,hogy nem volt túl sózva a tojás.
- Oké!Akkor..először is,veszek kenyeret,tejet,kávébabot,felvágottat,sajtot,zöldségeket,gyümölcsöt..
- Minek ennyi minden? - csodálkoztam
- Egy hétre szoktunk bevásárolni,nem?Van hűtőd,és akkor legalább nem kell minden nap kimenni a városba,csak elővesszük a dolgokat,és kész. - mosolygott.
- Finom ez a kávé. - motyogtam
- Tényleg? - csillogott fel a szeme
- Igen,csak kicsit kihűlt.Tudod általában melegen szokták inni.
- Sajnálom..  - mosolyodott el.Gondolom valami eszébe juthatott,mert abban,hogy kihűlt a kávé semmi vidámság nincs.

*Alice*

Annyira jó érzés hogy végre nem kezelnek megint fontosnak!Itt annyival jobb mint a kastélyban!Otthon,-még a valóságban,-sem szerettem ha kisasszonynak hívnak.Emlékszem,amikor kicsi voltam folyton elbújtam ha valami báli ruhát akartak rám adni..És kész kis fogocska volt a tanáraimnak amikor órára méltóztattak hívatni.
Az elmúlt napokban nyugalmasan telt az idő,pont mint szerettem volna.
Segítettem Juliusnak,bevásároltam,nem tévedtem el se a városba vezető úton,se a városban,épségben hazaértem..Majd "otthon" kitakarítottam,pontosabban csak poroltam,mert bár nagy rend volt,a por elég vastagon állott.
Aztán még az órákban is segítettem.
Amely órákkal kész volt Julius,azokat kosárba tetem,felcimkéztem (minden kosár egy-egy számot kapott,nem tudom mi alapján csak ráírtam a számot amit a főnök úr diktált) és bevittem a raktárba.Másnapra ezek a kosarak üressé váltak,gondolom értük jöttek a tulajdonosok.
Molly-t is reggelente én láttam el,csupán este ragaszkodott Julius,- neki is jusson kis kedvence szeretetéből valami,-hogy had gondozza akkor ő.
Jól megvoltunk,amolyan alkalmazott-munkaadó kapcsolatban,és nagyon megkedveltem az óratornyot.
Chershire,illetve Peter is meg-meg látogattak (a macska barátom kísért el a városba) szinte minden nap.
- Alice-nyan!
- Hm? - fordultam Chershire felé a kezemben tartott kosárra összpontosítva (hogy ki ne esse a kezemből..)
- Van kedved eljönni holnap a vidámparkba?
- Öö..Hát persze.Megkérdezem Julius-t,hogy nem gond-e neki,és .. - sétálgattam eltűnődve. Vidámpark-vidámpark.. - gondolkodtam - Honnan ismerős ezt?
Aznap hajnalt..Igen!Bingo!Az a nagy óriáskerék meg az a sok színes épület..az kell hogy legyen. - Szívesen jövök. - mosolyogtam Chershire felé
- Ez az! - virult Chershire.
Hogy miért keresi folyton a társaságomat..?Talán csak megmaradt macska szokás.Ennyi az egész..Remélem.

*Vivaldi*

- Olyan uuunalmaas.. - toporzékoltam a királyi trónteremben - Miért nem látogathatom meg Alice-t?
-Tessék,felség? - csodálkozott Peter.Hát persze.Tudhatnám,hogy egy királynőnek hol a helye.A kastélyban.A kilyelőlt ponton.Csak szükség esetén léphetek..
-Semmi.Hagyjuk.Mi mondani valód volt,Minister? - néztem rá újra tisztes arckifejezést felvéve.
-A városról lenne szó továbbá az építkezések és .......

*Chershire*

Holnap Alice elfog jönni hozzánk!Igen!Ez az! - mosolyogtam
Nagyon szerettem volna már rég óta megmutatni neki az új otthonom.Hogy lássa,hova kerültem azután...

*Blood*

-Uram,mit szándékozik ma tenni? - hajolt meg a nyúlfüles
-Lustálkodni.Mi van Alice-val? - kortyoltam bele a zöld teámba  - Figyelted,ahogy meghagytam?
-Igen is,uram!Alice holnap egy találkozóra fog menni a vidámparkba.
- Oh,igen?Érdekes,nekünk is ott lesz dolgunk.. - mosolyogtam el.

*Peter*

Sok dolog van mostanában.Ujítások,az ország irányítása,lázadások,egyre több haláleset és még a királynő is nyűgös Alice elvesztése miatt..
Felnéztem az égre,majd az órámra.Végre van egy kis szabad időm..

*Alice*

Hát,akkor szabadnap.Kicsit rosszúl érzem magam,ugyanis alig egy hete "dolgozom" a főnökömnél,akinek a házába csak úgy betörekedtem..
Julius olyan jóságos nagybácsi féle.Ha lett volna apának testvére,biztos nagyon hasonlított volna Juliusra.
- Julius.. - nyitottam be a dolgozóba kopogás kíséretében
- Hm? - tette le a kávéját.
- Megint kávézol?Koffeinfüggő leszel és..Holnap elmehetek a vidámpírkba? - kérdeztem.
- Menj csak. - egyezett bele
- Tényleg?
- Szerinted ha azt mondom hogy menj csak,akkor nem gondolom komolyan?! - ráncolta a homlokát.Upsz..Jobb ha elhúzok.
- Kö-köszi! - mosolyogtam és kihátráltam,nehogy tovább indegesítsem.
Ilyen az életem..
Itt,Csodaországban.
Letusoltam és felvettem a hálóruhámat.
Furcsa,logikátlan...
Szórtam Molly táljába egy kis eledelt.
..de én így szeretem.
Ledobtam magam háttal az ágyra,ami puhán huppant.
Nem tudom miért..De beleszerettem ebbe a helybe.
Magamhoz öleltem egy párnát.
Sosem akarom itt hagyni.Úgy érzem,ez nem csak egy álom.Ez nem lehet csak egy álom.Ez valami más..Valami új,és élvezetes.
Bevackoltam magam a takaró alá.
Mint egy új esély.

Alice Csodaországban - 12.fejezet


,, Valahol,valamikor, valamiért lapoztak eggyet egy nagy könyvben. A könyvet ki kezében tartotta,nem tuhattuk hogy leány-e vagy férfiú, kicsi-e vagy nagy,olvas-e vagy ír, csak azt,hogy nagy mosolyra húzta száját,és a szemöldökei felértek szinte a homlokáig a csodálattól. " [Lola]

~Újabb hajnal

*Alice*


-Ez meg mi volt ? - hallottam még Chershire a szájából a kérdést,amikor becsukták az ajtót. Én meg csak ott mosolyogtam zavaromban,egymagam,és a kilincset  bámultam.
Julius időközben eltűnt, ezek szerint szabad lábra engedett a házában.
De nekem most már nem volt kedvem ide-oda ugrálni.. csak álltam.
A képek elvették a kedvemet.
Aludni akartam, egy biztonságos szobát,és végre egy kis magányt,nyugalmat. Az utóbbi kettőt már rég óta hiányoltam.

Néha jó ha az embertbékén haygják egy kicsit,hogy elbeszélgessen önmagával. Átgondolhatja a dolgokat,és nem veszti el a fejét..
Körülbelűl öt napja lehetek itt. Már nem is tudom. Az időérzékem felett elvesztettem az irányítást.. már azt se tudom hányadika van. Vagy hogy milyen év..
5 nap,mégis mennyi minden,amiket még fel sem bírtam dolgozni. Az agyam folyton kattogott,csak ment ahogy a történések is .. és nem állt le mélyebben gondolkozni. Pedig lett volna rá oka.
Amikor végre rászántam magam hogy megmozduljak,körbenéztem.Felmértem a terepet, -úgy rendesen.
Ahogy az ember benyit a főbejáraton,a nappaliba téved rögtön.     A nappali kicsinek látszik,a sok-sok érdekes tárgy miatt... mint egy múzeum! Minden eggyes polc dugig van,és még micsoda dolgokkal! Képek (csak Juliusról nincsen egy sem) szobrok, könyvek,órák.. lámpák,szerszámok,papírok,tollak,füzetek..
minden-minden rendezetten szana-szét. Mintha beállították volna ezt a rendetlenséget.

És az ajtók, amiből szintén volt jópár.. a kör alakú szobában volt vagy 6 ajtó... Igen,furdalt a kíváncsiság hogy mik lehetnek mögöttük,de legyűrtem. Egy ideig.
És a kis kanári..
-Szia,kisöreg! - léptem a kalitkához megint - Nagyon szép helyen laksz,tudod-e? - mosolyogtam rá - Most...egy ideig...öhm..velem is osztoznod kell a házadon.
Meddig maradok még itt? Eggyáltalán el akarok menni? Már régóta nem volt semmi ehez hasonló gondolatom.. csak sodródtam az árral.. Végülis senki nem mondta meg hogyan menekülhetnék el.
-Na most,jó hogy itt hagyott..de hol van Julius? Mit csináljak? Csak kénytelen leszek benézni az ajtók mögé.. - sóhajtottam,és szépen sorban ki-kinyitottam őket. Az első a konyha volt. A második egy sötét hely, ahol amikor villanyt kapcsoltam órákat és órákat láttam felhalmozva. A negyedik egy hálószoba volt,gondolom a vendégszoba,-lehet hogy ebben fogok lakni..-,az ötödik mögött pedig végre Juliust találtam egy ugyan olyan íróasztalnál ülve,mint a nappaliban.
-Kopp-kopp!  - mondtam kopogás helyett - Zavarok?
-Igen..de ha gyors leszel,meghalgatlak. Ezekkel még ma végeznem kell. - nézett  egy kosárnyi órára
-Nagyon szép házad van..anno...melyik lenne az én szobám?
-Kinyitogattad az ajtókat,mi? - nézett rám Julius - Az elöző lesz a tiéd. A ruhás szekrényben találsz egy hálóinget,a többi ruházatodat elintézem. Kezd sötétedni,ezért ajánlom,hogy térj nyugovóra. Reggel 8-ig itt alszom,addig fel ne merj kelteni. Hogy miközben nem vagyok ott mit csinálsz,a te dolgod. De - tolta fel a szemüvegét rám nézve - Ne törj szét semmit.
Huh. Ezek nem is olyan nehéz szabályok.. Szóval maradhatok itt,azt csinálok amit akarok és cserébe csak annyit kell tennem hogy békén hagyom és nem verem szét a házát. De..
-..Szeretnék segíteni a munkádban! - hajoltam meg - Cserébe,hogy itt lakhatok .Nem akarok ingyen élő lenni!
Átgondolta a dolgot,-legalábbis pár percig csendben bámult maga elé. -Eggyelőre még nem kell segítség.De köszönöm,hogy felajánlottad.Most pedig,ha megbocsájtanál.. - vett a kezébe egy apró szerszámot
-Ó,persze..Jó éjszakát! - köszöntem el
Biccentett.

*Julius*

Dolgozni szeretne..Csak kár,hogy még azt sem tudja hol él.

*Vivaldi*

-Heeee?Alice azt a porfészket választotta a kastély helyett? - néztem rá Peter-re
-Igen,felség.Saját akaratából döntött.
-Hát legyen.Ha ő agy akarja,nem ellenezhetem.azért kérlek néha látogasd meg a nevemben is.. - néztem rá
-Természetesen,királynőm. - hajolt meg,és elment

Mi késztethette ilyen döntésre? Talán nem élvezte a kastély beli életet? Hagyjuk. Végül is,szabad. Ő szabad.. - néztem ki az ablakhoz lépve.
Néhány szolga sűrgösködött,udvar hölgyek nevetgéltek a labirintusban sétálva.. Zajlott az unalmas,egyszerű élet.
Sóhajtottam.
Megértem miért is akart elmenni.. - léptem el az ablaküvegtől - Néha én is szívesen eltűnnék erről a helyről.
Ha tehetném.


*Peter*

Bár nem tudom,azok után képes leszek-e a szeme elé kerülni..   Mi is történt valójában,azt még én se tudom. Olyan furcsa érzésem volt amikor Alice szemeibe néztem és mintha..
Nem! *fejrázás* Elfelejteni,elfelejteni,elfelejteni.......

*Chershire*

-Mit csináltál már megint? - nézett a véres karomra - Nem megmondtam hogy ne lófrálj a kastélyban?
-De most a bál..
-Tudom,tudom.Jól van - dobott egy törülközőt felém - Ápold le azt,ne vérezd itt nekem össze a padlót! - dobott nekem egy darabka fáslit.
-Igenis! - kaptam el az ép mancsommal.
Szeretek itt élni,ez a második valódi otthonom.
Az első Alice háza volt.
De itt is mindenki kedves,segítőkész,és jó az élet.
Majdnem mindenki..


*Alice*

Esteledik,és ezen már nem is csodálkozom. Az előbb reggeliztünk,most meg már vacsorázni sem tudok,leragad a szemem.. - nyitottam ki a hatodik ajtót,ahol a fürdő volt,mint gondoltam.
Letusoltam,felbvettem a hálóinget,és bedőltem a nagy és puha ágyba,majd lehunytam a szemem. Nem fáztam,a takaró nem kellett.

Gondolkodtam.
Hát  végül nem jutottam el  ahoz a kanárihoz,kihez szerettem volna..de mindegy is.. *ásítás*
Összegömbölyödtem,és elnyomott az álom.

*Julius*

Nem vagyok az apja vagy mi..minek akartam bemenni? - állt meg a kezem a kilincsnél -

De azell ellenőriznem,nem törte-e szét a szobát. - benyitottam.
Nem. Csak összegömbölyödve aludt,és a szemeit ráncolgatta,-egyáltalán nem tűnt békésen alvónak. A takarója mellette hevert összegyűrten,nyílván lerugta.
Rádobtam és kimentem. Ezentúl ezzel sem kell törődnöm.
-Meg fog itt élni... - suttogtam
Remélem.

*Alice*

Álmomban..Egy furcsa helyen jártam.Nagy fehérség az örökké valóságig.
Csak én álltam ott,és egy furcsa,középkorú öltözésű szemkendős férfi.
-Phantom a nevem,örvendek,Alice. Reméltem hogy egyszer találkozunk,és csak eljött az idő. - nyúlt a kezem után és kézcsókot adott.
-Én is,Phantom. Honnan tudod a nevemet?
-Nincs olyan dolog amit ne tudnék rólad. - mosolygott.
És ha te tudnád,miért vagy itt.. - gondolta Phantom.

-Mit szeretnél? - kérdeztem.
-Sok kérdésed van igaz? Én csak válaszokat szeretnék rájuk adni.
-Válaszokat? - gondolkodás nélkül belementem,mert egyszerűen muszáj volt megszereznem a válaszokat - Mi az a Csodaország?Milyen játék? Miért kerültem ide? Hogy juthatok ki innen? Mit kell tennem? Hogy vannak a valóságban -
-Ennyi egy szuszra elég lesz,nem akarjuk hogy megfulladj,igaz? - mosolygott az - Csodaország egy hely,ahol bármi megtörténhet. Élvezd csak,hogy ott élhetsz ezentúl. A játék..amiben te is csakbábú vagy? Még nem tudhatod ezt meg.Talán soha sem. Kijutni kijuthatsz,de nem ajánlom.Túl sok szomorúságot hoznál mindannyiunkra.. Itt az emberek szeretnek Alice! Mert új vagy,számukra érdekes,senki nem akar eldobni,mindenki keresi a társaságod.. hát nem erre vágytál mindig? Hogy ne csak egy senki legyél,hanem valaki?
És az utolsó kérdésemre nem válaszolt.
De igaza volt. Mint gazdag,befolyásos családban élő leánygyermek,nem voltak bárátaim,és mindenki csak a pénzemért szeretett.Vagyis legtöbbször eggyáltalán nem..
Itt tényleg érzem,hogy kedvelnek,pedig még szinte semmit sem tudnak rólam.
Vagy többet mint gondolnám? - szólalt meg egy hang legbelűl,de gyorsan elcsitítottam,ugyanis nem akartam túldramatizálni a dolgokat.
-És..mi újság van a valóságban?
Egy ideig csendben bámult maga elé. - A földön,dárgám?Hát,sok minden megváltozott mióta elmentél.Tudod,az idő telik,nem is akár hogyan.
-Nagyon ravaszul kikerülöd a kellemetlen válaszokat. - tettem karba a kezemet. - De lenne még egy kérdésem. - néztem fel rá reménykedve - Hogy van a nővérkém?És apa?
-Jól. - mosolygott - Most már egy másik helyen élnek,hiányzol nekik,de boldogak,mert így láthatnak - suttogta.
-Látnak engem?Eh..
-Sajnálom drágaságom,remélem kielégítő válaszokat adhattam. - vált fokozatosan a semmibe.
-Nem!Eggyáltalán nem,még van kérdésem és.. - nyúltam utána,de már késő volt.
Kinyíltak a szemeim,és ilyedten felültem.
Itt vagyok,még mindig Csodaországban. Éjjelnek tűnik még mindig,bár már fény szűrődik át a függönyökön keresztűl.
Félek,mert hirtelen úgy éreztem,az ismeretlenben vagyok,teljesen egyedül..
Kimegyek a nappaliban,ahol már(vagy még mindig) minden függöny el van húzva,és a hajnali fény besüt.
Molly,a kis madárka éberen nézeget engem,mit csinálok.
A ketrece melletti polcon találtam zacskóban madár eledelt és óvatosan beleöntöttem az okosan kitalált tálkájába (a ketrecen egy vízszintes hely,mint amekkora a tál ki volt hagyva,így a ketrec kinyitása nélkül lehetett enni adni neki) 
Az itatóját már csak benyúlva tudtam kiszedni,de szerencsére nem repült ki a madárka.
A konyhában,-mután vizet engedtem az itatóba,-kávét kerestem,majd a modern kávéfőző segítségével egy gyenge és édes kávét csináltam magamnak,Juliusnak meg egy jó erőset,gondoltam ha ő olyan sokáig fent marad,elkél a koffein.
Csendben dolgoztam,ugyanis az órák még csak hajnali 5-öt mutattak.
A meleg kávémmal a kezemben (remélem nem lesz mérges Julius hogy használtam a konyháját) felsétáltam a lépcsőkön,hogy felkutassam a terepet. Valahol itt kéne legyen a lépcsők végén a teraszra a bejárat.. És valóban.

Kinyitottam az ajtót,és hüvös,párás szél kapott bele a hajamba.
- Gyönyörű innen a kilátás! - sétáltam a korláthoz,és rákönyököltem.
Remélem tudok majd segíteni Julius-nak. - kortyolgattam a kávémat és elvesztem Csodaország gyönyörűségében.
Köd volt,de nem túl vastag,így át lehetett látni.Csúnya idő lesz ma a fekete felhőkből ítélve és még a nap se kelt fel,de még is varázslatos hely ez.
A tekintetem  a kastélyra tévedt,ami,-khm- nem épp a legközelebb volt a toronyhoz. Vajon Peter hazaért?
És mi volt az a furcsa érzés? Ajaj.. megint az elpirult arca,a kék szemei jutottak eszembe. Hogy nekem miért kellett simogatnom a nyuszit?!
És a legrosszabb,hogy az én fejem is némiképp vörössé vált,amikor rá gondoltam.
Kicsit fáztam,de a magamra terített takaró némiképp felmelegített.
Tovább néztem,a kastélyon kívüli helyekre. Először is,volt az erdő,-az óratorony a szélén állott. Az óratoronytól jobbra egy óriás kereket véltem kirajzolódni,meg rózsaszín-fehér-lila-sárga,-egyszóval élénk színű dolgokat,amik szinte egybefolytak. Az gondolom ott egy vidámpark lehet.
Balra a kastély volt,és ha lehet ilyet mondani,de nekem szemben,vagyis az óratoronnyal szemben a Blood vára vagy milye magaslott.
Sétáltam egy kicsit a korlát mentén,és a torony déli részére vetődtem. Az óratorony mögött volt még egy kis erdős terület,majd utána egy nagyobb lakott terület. Gondolom a város.Onnan jöttünk.. De az nem lehet. Várjunk csak.. - sétáltam vissza az északi felére- és a kastélyra hunyorogtam,próbáltam megkeresni azt az ösvényt,vagy akár egy templomot..
És megtaláltam a patakot. Szóval két város is van. Nem kéne ezen csodálkoznom,hisz végülis ez egy ország,hahó! Sőt,még több is lehet,mert kis házakat,templomokat szana-szét el-el vetve még találtam.
Elfogyott a kávém. Már csak azért szorongattam a csészét kezem közt,hogy felmelegítsen.
Sóhajtottam. Reménykedem benne,hogy a mai nap kevesebb eseményben lesz részem. Inkább dolgozni szeretnék,vagy maximum ha kell,bemegyek a városba vásárolni. De legszívesebben olvasnék.
A hajnali felkelésben az a jó,hogy minden olyan csendes.. senki sem zavar meg.. egymagamban lehetek a gondolataimmal.. és egy olyan pillanat,amit úgy érzem nem lehet el venni tőlem. Mintha csak az enyém lenne az ébredező táj gyönyöre.
És elhiszem, hogy tényleg csak az enyém..

Alice Csodaországban - 11.fejezet

Jó olvasást!^^

 

~Új otthon?Usagi-san?

 

*Julius*

Idegesítő egy alakot hozott!Alice lenne?
-Itt is van egy madár? - nézett fel a ketrec szemléléséből.
-Ha csak nem vagy vak,a saját szemeddel is láthatod..
-És ez a madár él?-
Már hogy ne élne! - léptem oda - Molly,mutatkozz be a hölgynek!Az én kis kedvencem elkezdett gyönyörűen énekelni.Nem mozdul hiába,energia takarékos kis lény.-Ezt szeretem.  - mosolyodtam el
-Julius te nem tudsz valamit véletlenül a kastélyban élő kanáriról?Mert az eggyik könyvedben..-
Nem tudok róla hogy a kastélyban tartózkodna kanári.Eggyáltalán normális élőlény.. - motyogtam
-Érdekes.
-Khm! - köhintett Ace
-Igen?
-Nem szeretnél megvendégelni minket?
-Van más választásom?
*Alice*

Végre kávé!Még nem ébredtem fel teljesen.És amugy is,mintha évek óta nem ittam volna kávét.
-Kekszet?
-Nem,köszönöm,ez a sütemény mennyei! -
Látszik.Mióta nem evett ez a lány? - nézett Julius Ace-re.
-Tegnap reggel vettem neki egy palacsintát. - válaszolt
-Értem. - tolta fel a szemüvegét Julius - Akkor egyél csak.
Nem is kellett mondani nekem. :3
-Hfogy érthetthed asztf hfogy.. - lenyeltem a mini szenvicset - Semleges terület ezért nem tehetsz ki?

-Még semmit sem mondtál el neki?
-Kellett volna?
-Ha ő – mutatott rám nem túl kedvesen – Tényleg Alice lenne,akkor illett volna bemutatnod az országot!
-De akkor nem értünk volna ide.. - töprengett Ace
-I-igazad van. - tolta föl a szemöldökét Julisus – Ha te vezetted volna körbe lehet hogy holnap ilyenkor is az erdőben bolyongnátok.. 
Kinyilt az ajtó.Mind a belépő ember felé néztünk..
Aki nem is ember,-inkább neko-kun volt.
-Alice nya~ - nyávogta ahogy meglátott – Hát itt vagy! 
-Miért ne lennék itt?
-Azt hittem valami szörnyűséget csinált az a személy veled.. - nézett Ace-re,aki mit sem sejtően harapott be egy csokis kekszbe. - De itt legalább biztonságban van Alice.
-Ó,én.. - magyarázkodtam
-Miért,úgy gondolod hogy nem tudnék rá vigyázni? - állt fel Ace 
-Hogy hagyhatnánk rád Alice-t,ha még saját magadat is elveszted?!A királynő nagyon dühös lessz ha megtudja hogy te loptad el!!
-Hé!! - szóltam közbe,de úgy tűnik ez amolyan "kettőnk harca" féleség,rám se hederítettek.Julius is csak ült és a teáját kortyolgatta nagy nyugodtan.
-Mondja ezt a macska!A királynő előbb bízna meg egy falevélben mint benned!Én egy szívlovag vagyok,a sereg harcosa,jogomban állt megismerkedni az új jövevénnyel.
- Kicsit elveted a sujkod,Ace...
-Alice,elmegyünk! - ragadta meg a karomat Chershire,és az ajtó felé vonszolt.
-De én – ellenkeztem – Itt akarok maradni! - jelentettem ki.Ezen a jelenlévők közűl mindenki meglepődött.Köztük én is.
Julius kezében megfagyott az élet,Ace csak bámult rám,Chershire meg csalódottan nézett rám.
-Ha Alice-nek tényleg ez lenne a kívánsága.. - engedte el a csuklómat
-Én..vagyis..a könyvek..meg az órák és...nem akarok visszamenni a kastélyba! - kiáltottam,mire Julius felébredt.
-Ha muszáj,akkor had maradjon.Egy feltételem van.Ne zavarj,és maradj csendben.
-Ez kettő volt. - suttogtam
-Jó megfigyelő vagy.Most,hogy ezeket megbeszéltük,a végre békén hagynátok,sok munkám van.Nem lazsálhatok,mint eggyesek. - nézett égető pillantással Ace-re.

*Chershire*

Mi lehet ez a hirtelen döntés?Alice-nya..Bár,így legalább közelebb lessz hozzám...és bármikor meglátogathatom,az az idióta vén ember is nyugton marad..
Pedig úgy láttam Alice-nya szereti a kasrélyt..akkor mégis miért?Hát mindegy.Minden esetre haza kell mennem.Az öreg már biztos dühös..Nagy valószínűséggel bűntetéssel fog várni...
-Nem tudom mi ez hirtelen,de mint kívülálló,jogodban áll így dönteni. - szólt a nyúl hátam mögűl.Mióta lehet ott?
-Usagi-san? - lepődött meg Alice [Megjegyz.: Usagi = Nyúl] Az "aranyos cukorfalat kis sejmesszőrű nyuszi" láttán
-Hogy merészel -
-Megsimogathatlak? - és választ sem várva odament,és karjába vette a nyulat – Milyen selymes!És puha..és aranyos!Tudod Peter többször kéne ezt az alakodat használnod!Sokkal hatásosabb,mint a Nyuszifül-úr imidzsed!Hé..Ace meg hovatűnt? - nézett körbe

*Ace *

Vissza a munkához!Jó volt Alice-al megismerkedni,de mostmár vége a kis pihenőmnek.
Amugy is,kezd ott túl sok ember lenni.. a miniszter is megjelent..

*Peter*

A lány ittmarad.Nehéz lessz ezt a királynőnek elmagyarázni.Talán lehetetlen is,de muszáj lesz..
- Öööö,Alice,ha megkérhetlek azonnal enged el,mert... - de csak jobban szorított,és nem engedett.Ez nem lessz jó..érzem hogy változom vissza..

*Alice*

-Eh? - néztem a karjaimba zárt Peter-re,aki már ember formát öltött.
Olyan lehetetlen helyzetbe keveredtünk hirtelen,hogy én a földre estem,ő meg rám,amikor hirtelen emberré lett.Az orrunk majdnem összeér..
Istenem..miért zakatol a szívem?
Tegyen már valaki valamit!
De..A külvilág megszűnt számomra..
Jelen pillanatban én elvesztem..a kék szemekben,és a közelségében.
A képek,amik már nagyon rég nem méltóztattak előjönni,most úgy döntötték,ez alkalmas pillanat.Peter arca volt az,amikor megmentett a farkasoktól..a nagy fehérségben az ő szemeit láttam,kedves mosolyát,az ő hangját hallottam..Hogy is felejthettem le?
Mindaz,ami most vagyok,hogy most élek,ennek az embernek köszönhető.
Nem vagyok képes megvédeni magamat.
Szánalmas vagyok,de elgyengűltem közelségétől.
Ámbár alig pár másodpercig tartott ez a pillanat,ő is a szemembe nézett,és félelem fogott el.Mit fog tenni?Amikor ilyen közel került hozzám..........
De ő felállt.Nem használta ki az alkalmat,és még uriember módjára fel is segített.De láttam,hogy ő is elpirult.
- Bo-csánnat! 
- Semmi. - porolta le a mellényéről a koszt zavartan,és ránézett az órájára
- Már ennyi az idő?Mennünk kell!  - célzott arra,hogy ők Chershire-vel, - aki aggódva figyelte a háttérből az eseményeket - mennének.
-Ez meg mi volt ? - hallottam még a macska fiú szájából a kérdést,amikor becsukták az ajtót.Én meg csak ott mosolyogtam zavaromban,egymagam,és a kilincset  bámultam.
Julius időközben eltűnt,ezek szerint szabad lábra engedett a házában.

Alice Csodaországban - Különkiadás

Különkiadás!^^Eljutottunk a történetünkben a 10.-ik részig!*o*
Jó,ez  lehet hogy másnak nem olyan nagy szám,de nekem igen.Meg csak úgy,okot ad hogy írhassak különkiadást.*w*
Köszönöm az olvasóknak akik figyelemmel követik ezt a történetet!

Elisabeth meséli el mindezt a könyvében.Ugyanis ő napló helyett könyvet írt.


Régi emlékek,én és hugom kapcsolata


A neve Alice. Akkoriban, vagyis pontosabban most,miközben e sorokat írom, alig töltötte be a hetedik életévét. De máris minden érdekelte,tanulni akart, követelte hogy tanítsam..olvassak fel neki esténként a mesékből.. tanítsam meg  őt számolni. Bár a dadánk ellenezte mindezt (merthát az ő dolga lett volna,csak Alice nem bírt várni míg eléri azt a kort,amikor már tanítója lesz) én megmutattam neki mindazt,amit 10 esztendősen egy gazdag leány gyermeknek megtanítottak.
Apánk akkortájt még ránk-ránk nézett,fennállt a "jó család" címszó. Alice imádta Őt. Ami persze egy gyerektől elvárható. Csüngött a szavain, csillogtak a szemében a fények valahányszor elvitt minket bárhova. Minden kis apróság megdobogtatta szívét.

Emlékszem, ezekben az években a legkedvesebb emlékem az volt,mikor kimentünk a hegyekbe a nyaralóba. Csak mi, apa, Alice és én.
Mi könyörögtük ki hogy arra az egy hétre ne jöjjön a dada. És apa belement. Látni kellett volna a nő arcát! Hogy fel volt dühödve! Még a haja szála is égnek eredt.
(Szerintem úgy gondolta,hogy ennyi munka után neki is kijár valami szabadság.Megkapni megkapta,nem leszünk a nyakán.)
Így hát elutazhattunk! Egy gyönyörű helyre.. Ahol én már voltam,még régebben. De Alice-nek ez volt az első messzebb illetve hosszabb ideig tartó kirándulása. Nagyon fel volt lelkesülve, természettudománnyal kapcsolatos képes könyveket nézegetett, és amit tudott egyedül, amit nem segítséggel megértett. Nagyon aranyos, kissé önfejű kislány.
Így amikor készültünk, csomagolás közben a dadának szépen fennhangon sorolta a mérgező,nem mérgező gombafajtákat ,és hogy melyik állat ártalmatlan, melyiktől kell tartani. Apának már egy nappal ezelőtt elmondta, sőt,új információkat is szerzett tőle.
- A farkasok jámbor állatok ha nem ingereljük, vagyis bosszantsuk fel vagy irritáljuk hússal, vérrel..
Felkaptam a fejemet. - Alice, ígérd meg, hogy még ha jámbor állatnak is írják le, sosem fogsz közel merészkedni! Nem,eggyáltalán nem mehetsz farkasok közelébe!Megértetted?
- Még fotó képet sem szabad? - nézett rám szomorúan
- Nem!Az nagyon az ingerelő hatások közé tartozik.Majd távcsővel lehet hogy meglátunk egyet-kettőt.De életközelből semmiképp. - mondtam ki komoly hangon.
- Értettem!Tehát..hol is tartottam?
- Erdei mókus. - hajtott össze egy ruhácskát Meldy,a dadánk.
- Igen,erdei mókos.Kis aranyos jószágok,de veszetséget,vagyis halállal járható komoly vírust,azaz betegséget is okozhatnak,ha egy veszett mókus megharap..
És fojtatta.Olyan szavakat mondott el,-és meg is magyarázta,amiket talán nem is ért,de bemagolta.
Ez az én kis hugicám.
Amikor eljött a nagy nap,elköszöntünk Meldy-től,és kocsiba ültünk.
- Papa,látni fogunk őzikéket? - tette fel a sokadik kérdését Alice
- Bizonyára.
- Papa,ugye nem fogsz vadászni?
- Bizonyá... - dőlt be a remek cselnek - Öhm.. - sóhajtott - Nem fogok..
- Rendben. - hagyta abba a kérdezősködést,és visszaült a hejére (eddig apánkra csimpaszkodott,és lelkesen figyelte válaszait)

- Megérkeztünk lányok! - ébresztett apánk a hosszú út végén.
- Mrrr... - nyögtem fel
- Gyönyörű!! - ugrott ki a kocsiból Alice és elkezdett forogni,majd beszívni a friss levegőt.Más a levegő erdőn,mint a nagyvárosban.

- Onee-channal akarok aludni! - jelentette ki amikor beléptünk az óriási nyaralóba
- Egy szobában fogunk aludni,semmi akadálya. - mosolygott édesapánk,és a csomagjainkat a cselédekre bízta.-Nos,mit szeretnétek először csinálni?
- Menjünk... - ugrott fel a heverőről Alice - Oda ahova Nee-san szeretne menni.Legyen az első nap az ő kívánsága!Hány óra van?Már ebédeltünk,de a nap még fent van.
Egy-két órát még bóklászhattunk - osztotta ki az engedélyt apa,és elment berendezkedni.
Alice rögtön az erdő felé vette az irányt,úgyhogy követtem.Futottunk,élveztük a friss levegőn szaladgálást..Felfedeztünk egy kicsinyke patakocskát,ahol később sokat fürödtünk..de beljebb nem engedtem hogy menjünk.Magamat is erősen késztetett volna a kalandvágy,de mint idősebb gyermek,felfogtam a veszélyeket.

Másnap,és utána még három napig csodás idő volt, túráztunk ,lubickoltunk,horgásztunk.. Mint apánlk megígérte felmentünk a madárlesbe, s onnan távcsővel Alice állatokat keresett. Csalódására se farkast, se rókát nem látott, de örömmé váltott ez át, amikor megpillantott egy kis vaddisznő-családot .És a pindurka vaddisznókat... ahogy szépen, majdnem egyenes sorban cammogtak az anyjuk mögött. Nem sokkal később még egy sünit is kiszúrt, aki már rég ott lehetett összegöngyölödve, -szem előtt- de jól be olvadt a környezetbe, ezért csak amikor megmozdult látszott. Mégis, a legszebb az volt, amikor apánk csendre intett bennünket, és azt mutatta, nézzünk le. Lélegzetünket visszafolytva lenéztünk, és mit láttunk,mit nem,egy őz csordát! Vonakodva lépdeltek, hegyezték a fülüket,meg se mertünk mozdulni a madárleső építmény tetején.. Először a nagy szarvas lépkedett hatalmas agancsaival, utána a nőstények, és mellettük kis őzgidáik. Sajnos csak áthaladtak alattunk... de megcsodálhattuk az őzek nemzetét! Alice-nek ezek után már nem volt búslakodásra oka.
A negyedik ottöltött napunkon azonban eljött a rossz idő,és a nyaralóba szorultunk, ahol igen nagy volt a tétlenségünk.Az előrejelzés azt mondta, hogy legalább egy hétig még ilyen idő lesz. Így a hegy mászást elfelejthettük.
Apánk szomorú hírrel fogadott egy reggelen :
- Lányok..hazamegyünk.
Csendben néztünk rá. Azt akartuk,hogy álljon el az eső most és azonnal, hogy újra felölthessük fűrdő ruhánkat, és egymásra pancsolhassuk a kellemesen langyos vizet a patakban.. hogy halgassuk amint apánk az erdőben különféle vadász meséket mond. Hogy megélhessük milyen a hegymászás.. És hogy sose érjen véget ez az eggyüttlét. Tudtuk, hogy ha hazamegyünk,apánk bizonyára nagyon elfoglalt lesz, mint általában.
- De...
- Nem kicsim, nem lessz jó idő.
- Akkor legalább holnapig had maradjunk! Holnap jár le az öt ap,vagyis az egy hét, hétköznapja. - kérlelte Alice
- Ha így szeretnétek mindketten..
- Igen! - hejeseltem én is. Mert nem tudtam mi mást tenni. Legalább még egy nap.
Azon az egy napon gumicsizmába léptünk, esőkabátot vettünk ,és amikor egy kicsit is elállt az eső, lementünk a patakhoz békát fogni,mert elő jöttek a sáros latyagós időben.
Emlékszem, voltak elcsúszások, mire hazaértünk még apánk is sáros volt.. de legalább jól mulattunk. A békákat pedig a végén közösen elengedtük. Én ötöt, Alice kettőt, apánk pedig négyet fogott.

Hazatértünk.. és Alice elkezdett kérlelni, hogy had szóljon ő is a történetembe. Így hát az ő emlékei is belekerültek később e sorok között (mert nem emlékezhetek egyedül mindenre) Nagyon szerettem,és szeretem is a hugomat. Nálánál jobb kishugicát el sem tudnák képzelni .Még azt se bánom, ha néha hideg vizet önt nyáron a nyakamba. Azt se, ha kicseréli a limonádémat mosószeres vízre. Mert utána rájövök, hogy olyan nincs tökéletes. Ha csak jóság lenne,és semmi játékosság,életképtelen márványszobornak is hívhatnánk. Ezért gyerek. Ezért vagyok én is az. Mert még megvan bennünk az élet,a játék és a kíváncsiság!





Alice Csodaországban - 10.fejezet

Nyaaaa!!Ma nem követem el ugyanazt a hibát mint multkor!! >< Jó olvasást!!~
Elérkeztünk a 10.-ik fejezethez!!! *O* 


~Az Óratorony

 

 

*Alice nővére*

Már a tél első hava is lehullott,de Alice még mindig sehol sincs..Apa!Miért?Adj választ..
-Kisasszony,pihennie kell,egyre rosszabbodik az állapota.
-Tudom. - mondtam halkan,és visszafeküdtem az ágyba.Most már nem számíthatok senkire.

-Uram,nem mehet be!Lady Elisabeth gyengélkedik.
-Muszáj beszélnem vele. - lökte félre a cselédlányt,és benyitott a szobámba
-Igaz a hir hogy..
-Igen.Mindkettő.
Arca rémületbe váltott át,pedig Alice már rég kinyilvánitotta kapcsolatuk végét.
-Hogy vagy?
-Rosszabbul.Nincs értelme.De..emlékszel?Tartozol nekem.
-Igen. - bólintott,és leült a teaasztalomhoz.
-Azt kérem,hogy ha Alice hazajönne..Vigyázz rá helyettem is.Értetted,Blood?
-Igen.

*Alice*
Tehát.
Csokis vagyok,el kell mennünk valamien Julius-hoz,és a könyv,amiről még mindig semmit sem tudok,nem ezt írta ami történt.De mi kellett volna akkor történnie?
Már megint futunk!
Hirtelen erős érzés futott végig rajtam,amit itt eddig még csak az álmaimban éreztem.
Honvágy.
Kiértünk az erdőből,és nekem egyre csak olyan érzésem támadt,hogy haza akarok menni.Féltem,rájöttem,hogy itt minden annyira..Idegen.
Hiányzik Apa.

Hiányzik Onee-san.
Hiányzik..
Maga a valóság,ahol minden valós,és kemény..de mégis,ott éltem!
Haza akarok jutni.
A kis kanári..vagy valaki..mondjon már valamit!

*Ace*
Alice hirtelen letört lett.Még így is aranyos.Az arca,a keze,a lesütött szemei..érzek végre valamit..Talán erről beszélt a könyv?

*Alice*

Ace hirtelen megállt,a szemembe nézett,és megölelt.Erősen magához szorított.
-Itt sosem vagy egyedül. - suttogta,és miután elengedett megfogta a kezem,amitől még jobban elpirultam,ha az ölelést nem is számítjuk,akkor is minimum egy paradicsom pirosságát vette fel az arcom.
Még mindig nagyon el voltam havazva...de eldöntöttem,hogy a jelenben élek,és majd ha haza érek,beszélek a kanárival.Ezért élveztem a túrát az erdőben.
Az erdő,a fák sokajága..;tele volt különféle jelzőtáblkákkal,utvesztőkkel..
Eggyik táblán ez állt : Blood Dupre,a másikon a kastély rajza,a harmadikon,ami a legnagyobb volt talán mindközűl egy vidámpark.. Boldogság Vattacukra.És még voltak kissebbek,de azok csak útvesztők lehettek.
Nem igazán figyeltem,merre megyünk,túlságosan lekötött az a melegség,ami Ace nagy és biztonságérzetet nyújtó kezéből áradt.
Így kicsit meglepett,amikor megállt..az erdő közepén.
-Anno.. - dörzsölgette meg a tarkóját féloldalas mosollyal - Azt hiszem..eltévedtünk..megint..
Hát igen,nem először kellett hátrafordulnunk már.Csak egy baj van.Kezd sötétedni.Nincs kedvem újra a farkasok társaságába keveredni.
-Bocsánat! - hajolt meg,és tényleg látszott rajta hogy kellemetlenül érzi magát - Mindig eltévedek.
-És ilyenkor mit csinálsz?Ha sötétedik. - néztem körül
-Mindig nálam van ez.. - dobta le a válláról a hátizsákját,amiből előhúzott egy sátrat és egy batyut,amiben feltehetőleg étel van.
Elmosolyogtam.Majd elkomorodtam.
Hogy kerültem én idee??? Már száz százalék,hogy keresnek a palotában.
Aztán visszaemlékeztem az okokra amiért a palacsintámat ott kellett hagynom..
A macska jött.A fenébe!!!!!Chershire volt az!
-Kérlek..vigyél vissza a városba!
-Menj csak - bukkant elő a sátorból - Én már fáradt vagyok.Sokat mentünk
Sóhajtottam. - És én hol kapok helyet?
Felhúzta a sátor bejáratát.
-Ne is álmodj róla.
/10 perc sötétben-az erdőben-egyedül-kint lét után/
-Oké,te a sátor szélére húzódsz én pedig.. - húztam fel a zipzárt,de Ace már aludt.
Egy hálózsákba bújt be,és a barna haja és szempillái a sötétben feketének tűntek.Mellette egy kis hely volt,és a kabátja meg egy pokróc leterítve.
Hát gondolt rám.Nagyon kedves valójában ez az ember. - bújtam bele az Ace-illatú kabátba,ami kellemesen felmelegített a hideg éjjszakában.A pokrócot is magamra húztam majd kezemet az állam alá téve lehunytam a szemem.
Át kell gondolnom a dolgokat,minden annyira gyorsan történik itt.Szinte el sem hiszem,hogy nem álmodok.
Vagy mégis?Ez egy álom lenne?Egy álomban az ember szokott aludni?És az álom ilyen hosszú is lehet?
Mik is történtek..mi valós és mi nem?
Találkoztam pár kedves emberrel.Vivaldi..Peter..
És Chershire,akiről azt hittem elveszett.Apu azt mondta,hogtalált magának egy szép cicalányt,és elszöktek eggyütt.Nem mondott igazat,tudtam.Chershire nem hagyna csak úgy el.
Blood..Akiről még szinte semmit nem tudok,de lányos zavarba jövök ha csak rá nézek.Annyira furcsa..
És Ace..a magányos Szívlovag.Vajon mindig így alszik?Egyedül ebben a sátorban,kiszolgáltatva bármilyen rablónak,állatnak?Sosem fél,hogy nem éri meg a reggelt?

*Ace*

Alice már biztos bejött.Hallom a szuszogását,érzem.

/Regel/

-Mrr... - motyogtam felkelve.Megnyomtam a jobb kezem.Megpróbáltam felemelni,de valami lenyomta.Oda fordítottam a fejem.Alice.
A karomat használta párnaként,úgy aludt.
Biztos vagyok benne,hogy ezért aludtam ilyen jól.A másik kezemmel átnyúltam rajta,mire ő megmozdult,és még közelebb ért hozzám.Rátettem a pokrócot.Fázott.

Egy ideig csak néztem a sátor tetejét,majd óvatosan felültem,és a karom helyé a hálózsákot tettem.
Mocorgott egy kicsit,átölte a puha anyagot,és becsukta a száját.Kissurantam a sátorból,kinyújtózkodni.
Már tudom hol vagyunk..Akkor Ez után jobbra kell menni..és pár bozótos úton..majd oda érünk.Látom is.Hisz nagyon közel vagyunk.Csak a sötét tévesztett  meg.

*Chershire*

Hogy...A Szívlovag!
Nyaa Alice..remélem nem bántották.Megnézem az Óratoronynál.Ott szokott az tanyázni.

*Alice*
Mnyaaaa... nyitottam ki a szememet.Hát,még mindig itt vagyok.
-Jó reggelt! - másztam ki a hálózsákból
-Mehetünk?
-Hova??
-Az Óratoronyba.Reggelizni.
-O-oké.
Gyorsan összeszedte a sátort,és,- most már céltudatosan,-jobbra fordult.
Keresztülmentünk pár bozóton,és én nagyon örültem hogy ezt a cipőmet vettem fel,amit még a valóságban is hordtam,mert jól bírja a strapát.
Csendben mentünk.
Annyira belejöttem az eggyütemű sétába,hogy amikor Ace megállt,szépen neki is ütköztem a hátának.
-Itt vagyunk! - mondta,és elegáns mozdulattal rámutatott a tenyerével a nagy épületre.
Egy toronyhoz értünk,aminek az alja kissé szélesebb volt,és egy hatalmas bejárati ajtó tátongott rajta,felette pedig terasz,-korlátokkal.A tetején,nemis igazán a csúcsán,de mint a Londoni Big-ben-ben,egy óra állt,de nem működött.
Bementünk az ajtón,és én miután lefagytam az ámulattól,és miután felébredtem,rögtön nekikezdtem az ide-oda szaladgálásnak,mert annyi könyv,annyi érdekes darab..minden,amit szeretek itt volt!
Amikor egy asztalhoz értem,egy bábut láttam meg,akit ugy formáztak,mintha órát készítene.Milyen élethű bábú!A hosszú,fekete,-szinte kékesen fénylő-haja..a ruhája,a keze,az arca..és főleg a szemei..Megbökdöstem,és meglepetésemre elkezdtek rángani a szempillái.
-Ez..egy ember? - fordultam Ace felé
-Igen,egy dolgozó ember,akit megzavartak!Minek hoztál ide ilyeneket? - nézett rá Ace-re szemrehányóan.
-De ő Alice! - próbált kimagyarázkodni
-És mit érdekel az engem? - nézett rá rezzenéstelen arckifejezéssel
-Mondom ő Alice! - válaszul még mindig az az arckifejezés maradt a férfin. - Jól van,feladom.Alice,ő Juli,Juli,Alice.
-Khm,örvendek hölgyem,a nevem Julius Monrey,itt élek,illetve dolgozok az óratoronyban,ami mellesleg semleges terület,így nincs jogomban önt kidobni. - hajolt meg Julius.
-Nem gond ha körülnézek? - kérdeztem lelkesen
-Eddig is azt csináltad.. - motyogta - Persze.Csak nyugodtan.De nem nyúlni semmihez,nem összetörni és.. - vett nagy levegőt - Nem levenni a helyéről. - mondta még ki,de ekkor már messze jártam a szobában és épp egy könyvbe olvastam bele.Uppsz...

2.

Feedek
Megosztás
HTML
Powered by Blogger.hu