Lehetetlen időzítés

Küszöbön álló probléma vagyok - mit kezdesz velem?

Random.

Gőzöm sincs mit csinálok, csak ülök a földön, kint a jéghédeg fűben. Még csak nem is a saját kertünkben. Hanem valahol egy dombon. Oda kerültem mert oda mentem, ilyen egyszerű. Fázom, hideg a kezem, átfut rajtam a borzongás, de csak megkövülten tűröm a fájdalmakat, jól esik jelen pillanatban. Cole St. Clair, ő az, aki megdobogtatta a szívemet, és akiért most könnycseppeket hullatok, amik talán nem sokkal később oda fagynak az arcomra. Tél van, a hó bármelyik percben beállhat, és én pont azt a percet választottam, hogy megnyissam a lelkemet. Jó volt a háttér zaj hangja a természet a szél zúgása és az egyszerű csend összekeveredett harmóniája. Cole egy híres énekes volt, a NARKOTIKA rockbandában. Cola az egész életét elcseszte, mielőtt még más megtehete volna. Cole vérfarkassá változott, mert még jobban akarta, hogy fájjon, nem tudom mit akart, de szerintem erről volt szó. Cole jelleme lenyűgöz, minden álmom lenne vele beszélni. cole St. Clair egy könyv karaktere, és én teljes mértékben belé estem. Ám nem csak ez a gond, természetesen nem csak ez a gond, ha csak ez lenne a gond elnyomnám magamban és boldogan mosolyogva élném naiv kis gyerekes életemet mint eddig tettem, tudatosan. A gond az, hogy nem értem az életet, vagy az élet nem ért engem, bizonytalan vagyok a gondolataim összemosódnak zavaros az elmém csak betűket látok amint kavarognak, de olyan gyorsan hogy majdnem nem is tudom elolvasni mit jelentenek a betűk sosem érnek véget nincs pont vagy vessző esetlen kérdőjel a végükön csak jönnek és jönnek és sosem akarnak elmenni a betűk nem fognak elmenni. De én el akarok menni, el innen, el Mercy Fallsba, el Minnestovába, el innen, messze de nagyon messze, sosem jönnék vissza, itt hagynék mindent. Távol mindentől ami bizonytalan távol nagyon távol talán nem boldogan élnék, de élnék és tudnám amit csinálok. Talán beszélhetnék cole St. Clair- al és jobb lenne. Akkor biztos minen jobb lenne, mert ebben a pillanatban azon kívűl hogy egy vérfarkas harapjon meg másra sem vágyom, el tudná valaki hinni? Nyilvánvalóan őrült vagyok az vagyok mert az vagyok, nem tudom miért lettem az egy újjabb dolog amit nem tudok és nem is fogok megtudni csak a gondolataim sebesen elkúszó áramlatából horgásztamki nagy nehezen, majd visszaesik valamikor a vízbe, és akkor aztán talán örökre eltűnik, vagy visszajön és ott lebeg mélyen a tudatalattimban csendesen szólongatva. Fáj a fejem, de örülök neki hogy kikészíthettem magamat. Fáj a fejem és nézem ahogyan apróm, fehér, szabálytalan kis pöttyök hullanak az égből leérve elolvadni a földön. Bár pille az én nadrágomat választotta, így szép kis foltos lesz hamarosan, remélem az lesz mert akkor talán meg tudok fagyni. Teljesen elvesztettem az uralmat a fejem felett csak bámulok magam elé és halgatom azt a sok mindent ami odabent van és el szeretnék menni. Majd valamikor elmúlik, valami lesz ezután is gondolom mert kell legyen, mert most nem álkl meg az élet megy tovább egyszer csak történik valami és akkor véget szakít ennek a pillanatnak és vége lesz és eltűnik a tenger mélyére a fölöslegesen talán fölöslegesen lehullajtott könnyeimmel együtt mert ott van a helye.

Meg Cabot - Egy igazi Amerikai lány

Fantasztikus!!!! *O* Nagybetűkkel.

Meg Cabot tényleg nagyon jó író,és eggyáltalán nem zavarja őt,hogy sok hasonlóság van a külömböző kötetei közt.Nem bánja,csak írja ami jön.

Csodálom őt,mint minden kedvenc írónőmet. (persze Elizabeth Gnone marad az első,mivel ő mutatott rá hogy valójában milyen jó is olvasni,miatta lehettem az,aki most vagyok)
És a történet...
A könyvek olyan varázslatosak..ha egyszer elkezdesz olvasni,az idő megy,-de te nem érzékeled.Csak érzed a kezeddel hogy úristen,mindjárt kiolvastam ! És félsz,mert nem akarod abbahagyni!Mert annyira jó,hogy sosem csuknád be!Kész kínszenvedés amikor azt kell magadban mondanod hogy "Jó,akkor még ezt a fejezetet elolvasom,de a következőnél már tényleg becsukom és megyek aludni!!" olyan éjjel 1 körűl.
Beleéled magad,nevetsz,sírsz a szereplőkkel eggyütt..
Annyira csodálatos amit egy írónő eltud érni.Ezért is szeretnék az lenni.Vagy illusztrátor.A két munkában is van egy közös dolog : mindkettőben a rajongókért dolgoznak,és azért,mert szeretik.
Majd valamikor a jövőben én is szeretném látni a rajongóim boldog arcát,amikor odajönnek hozzám,és leteszik a művemet,hogy aláírást kérjenek..
És érezni hogy ezeknek az embereknek igenis fontos volt az,amit én hoztam létre.
Ennek a könyvnek a varázsa is elkapott,bár még csak tegnap kezdtem el olvasni,és minden erőmmel azon vagyok hogy megfékezzem magam,merthát tanulnom kéne,meg holnap suli..de folyton olvasni szeretném,és már mindjárt végeztem.
Az eggyetlen nyugovásom az,hogy van 2.kötete.
,,A könyvek elragadnak a valóságtól,de ne félj..nem bántanak.Csak élményekkel gazdagítanak.Olyan élményekkel,amiket talán sose élnél át.."

UI.: A könyvet ne ítéld a boríójáról,valóban furcs,nem túl biztató a címlapja,de csodálatos ami benne rejlik.

..van aki azért,mert nincs miért maradnia..

Nem mondom hogy olvasd el.

Tovább»

MUHAHAHA! Ezt neked Háttér! >O<

Muhahahahahaa!!! *őrült kacaj*
Nem fog kirajtam egy háttér!
Tonari no Kaibutsu-kun anime hangulatom van,ezért azt tettem be.ráadásul még jó érzést is kelt bennem,már ha csak ránézek a háttérre.Olyan szíínes!! *o*
PLUSSZ!!Nem kell sokat szinezgetnem. ^^ Ezen olyan jól meglátszik a fekete...
Wáááwá!Imádom ezt a háttért!
Na,végre Béke és Rend honol a blogomon,nincs fehér háttér,nincs nem látszó írás..
Huh! *sóhaj* És mindez csak 2 órámba tellett! 
Remek!Na,ennek örömére :

Tonari no Kaibutsu-kun !!! <3
Opening,vidi :



Wáwá,ez olyan színess mindigg megdobbogtattja a sszívvem!Mégg a ddalllamma iss oolllyan viddám...Ggommen,ollyan régg nem hallottam hogy már a szívvem dobboggása dobbogássa... *dokki-dokki* <3
Rainbow! *-*

Opening,full - Felirattal :

 

UI :. ~Kokoro-chan : :"3

Izisz Hercegnő utóirata

...

Sajnálom,de nem birtam odairni..túl szép volt..és..könnyet csalt a szemembe..meg minden.
Nehezebb úgy ,hogy tudod pontosan mi a vége.Mert én sajnos az olyan részleteket is tudom,amiket nem irtam le.Hogy miért nem?Mert ezek az érzések,gondolatok,és cselekvések.Lehet,sőt,remélem hogy ezeket ti is megtaláltátok!
Ez lett eddig..szerintem..a legjobb mini történetem.Nem önimádásból mondom.Most komolyan beszélek.És..sikerült egy olyan történetet irnom,aminek szomorú a vége.És talán lessz több változata is.Talán.
(lehetséges hogy ezt a kedvem tenné?)mindenesetre,szerintem ezentúl több időt,és bemtatást fektetek a szereplők bemutatására.Köszönöm,
köszönöm hogy elolvastátok.És,remélem megértettétek mit sugároz ez a történet.




Lola

Izisz Hercegnő



Esett a hó..az erdőben,japán legvégén,egy ici-pici falucska erdejében.
Egy lány zokogott,-egymagában,és várta hogy megfagyjon.A tél,-mintha teljesiteni akarná ezt a kivánságát -,apránként belepte.

Tovább»

100. bejegyzés!!!! *O* ^O^ >w<

 

Hoy,minnya...~!!
Most látja Lola leesett állakkal,hogy az előző bejegyzés volt kereken a 100.-dik!! *O*(najó, 101.-ik,de ezt a bejegyzést akkor kezdtem el csinálni,amikor megvolt a 100.-ik)
Oki,ezt most meg kell ünnepelnünk! *party face* x"3
Kaptok egy-két kitudja mit,legyen meglepi,olvasgassatok,és élvezzétek a jóóó hosszú bejegyzést!
* eltáncol zumbázva*
Hawaii Random!!!~ <3 Vagy Kawaii Random? xDĐ
Dőljetek hátra,és élvezzétek a képeket,olvasgassatok,és érezzétek jól magatokat! ^~


~Syo-chuuuu~!!
Na valyon kiknek küldöm ezt a képet? :) *-* Igen,ti Shou-fanclubb tagok!!xD x"3










~Köszönöm mindenkinek aki ezt a blogot olvassa/olvasta!  <3 
#szeretemazolvasoimat


~Peacee!! ^o^

 


 



 

 

Amikor már csak 1 életem van a játékban.. . -^-

 

~Meow

~xD x"3 Az ott az én macsekom.. xĐMindig is tudtam hogy valamire készül..+__+

 

Kellegyilyenpulcsiii!! OwO

 

 

I love Rabit!!~~

 

Usui Nyuszui.. x"Đ Ez nem tudom hogy lett Nyuszui,de Kawaii!! >3<


~ <3

 


De aranyosak!!~Love

 


~Kawaii Nyuszii~ ^w^ E:3

 

Kawaii!!!!~ *O*

~Hamm!!Jajj de szívesen beszállnék ényis az eddegélésbe! :'3

 






Kokoro-neesan,emlékszel? >w< 

 

 


Vocaloid~ ^o^



Aztaa!! ^O^ Mintha csak a cicámat,Rudit(Rudolfot)látnám! O~O


Lepkék!~Sugoi!

 

(^w^)

 

Vivaldi


Amikor szakad az eső,és egy halk nyüszítésre leszel figyelmes..Odasétálsz egy dobozhoz,ahonnan egy kis ázott-reszkető pamacs csóválja rád a farkát..
Azonnal magadhoz szorítod,és nem törpdsz vele,hogy tiszta víz,-így te is az leszel-hanem azonnal hazaviszed.
Ezentúl ő lessz a leghűségesebb társad,még utolsó lehelletével is téged véd..~

 



Rainbow ^w^

 



A gyönyörű Tokiyót a hajnal első sugara lágyan melengette,miközben egy fiú a cseresznyefák alatt mosolyogva nézte az elé táruló tájat.~

 

~Oyasumi ^^

~Ohayoooo ~o^

 

-Szeretlek..~
-Neeem!!!Nem mehetsz el!!
-De!És ezt jól jegyezd emg..Érzem..Érzem hogy még találkozni fogunk!Sohasem foglak elfelejteniii!! *beleharapnak*


Megfestem mások boldogságához vezető utat,mert a sajátomat már elrontottam.~

 



-Anyu? - kérdezte a szomszéd kislány,rám mutogatva - Miért ilyen szomorú ez a lány minden nap? Vajon mi lehet a baja? - rángatta aranyosan a mamája ruhaszélét.
-Nem illik ilyet kérdezni!És föleg nem mutogatni! - förmedt rá az,és megselytve,hogy mindezt hallottam,betessékelte a házba a gyerekét.
Hogy miért vagyok mindig ilyen szomorú?Ez egy hosszú történet.De megpróbálom elmesélni,-röviden.
Amikor 3 éves koromban elvesztettem a szüleimet,a családunkban senki sem akart örökbefogadni.Otthonba kerültem.A gyerekkorom ott töltöttem,egyedül,bezárva,még mindig sokkoltan.Mert csak egy kisgyerek voltam,akinek senki semmit sem magyarázott meg,és még szülei sem voltak.Nem az volt,hogy a többiek nem akartak velem barátkozni,-az elején próbálkoztak.De én hidegen elutasítottam őket.Miért is tettem volna mást?Akkoriben még eggyetlen barátom sem volt,hisz 3 éves voltam.Nem tudtam hogy kezeljem ezeket a kedves gesztusokat,így bezárkóztam.Volt egy lány,aki egészen sokáig próbálkozott,mígnem egy nap annyira megsértettem,hogy azt hiszem még én is hallottam,amint a szíve összetör.Pedig igazán kedves kislány volt.Miattam elhagyta a barátait,és folyton utánam koslatott.
Miután összetörtem a kislányt,mindenki megutált,-már eggyáltalán nem próbálkoztak.Csúnyán néztek rám,-alkalmanként ha valami olyat tettem,ami nekik nem tetszett,meg is ütöttek,-gúnyoltak és mindent elkövettek,hogy rosszúl érezzem magam.
Nélkülük is elég jól elvoltam a sötét gondolataimmal,de így,hogy még ők is dupláztak,egyre több fekete helye lett a szívemnek,és lassanként mindent belepett a magány és a szenvedés.Már öntudatlan állapotban voltam,és mindenkit,de mindenkit kényszerítettem,hogy utáljon.Ez ment egészen 9 éves koromig.Akkor egy önkéntes,aki az otthonban dolgozott,örökbefogadott.Biztos azt hitte,hogy én csak egy problémás kislány vagyok,de belül vajszívem van,és hercegnő szeretnék lenni,-mint a többiek.Rosszúl hitte.Nagyon rosszúl hitte.Attól a perctől kezdve,hogy beültetett a kocsijába,megnémultam.Azóta nem beszélek.Nem azért,mert nem tudok,hanem mert nem akarok.Abban a házban,ahová vitt rengeteg sérelmet gyűjtöttem.Meg akartam utáltatni magam,de az a nő annyira kedves volt,hogy rendes módszerekkel nem sikerült.Ezért elkezdtem rosszalkodni.Eltörtem a játékokat amiket nekem vett,-drága pénzért.Rendetlenséget csináltam,petörtem az ablakot a telefonjával..De ő mindeztbirkanyugalommal végigtűrte.Nemúgy a férje.Minden eggyes rossz cselekedetem után üvöltött velem,-és mikor a felesége nem látta-meg is vert.Én nem bántam,hisz ezekből semmit nem tanultam.Csak egyre nőtt bennem a vágy,hogy kiszabaduljak.Míg végül 12 éves koromban sikerült megtennem az eggyetlen dolgot,amitől még a nő is összeroppant.Már nem is emlékszem miért,arra sem hogy hogyan,de emgöltem a macskáját.És amikor hazajött,és hatalmas mosollyal köszönteni akart,meglátta a kinyúlt állatot.Ekkorra végre észhez tért,és beltetett a kocsiba,hogy visszavigyen az árvaházba,-gondoltam-.De nem oda vitt.Hanem egyenesen az elmegyógyintézetbe.
18 éves koromig ott éltem,mígnem elérve a felnőtt kort,kiengedtek.Inkább nem mesélem el miket tettem,és hogy ők miket tettek velem ott.Nemhogy kigyógyítottak volna.Csak egyre sötétebb hellyé tették a szívemet.
És most,19 évesen,középiskolásként egyedül élek egy kis,de otthonos kertes- házban.Megengedhettem magamnak,mivel a diliház fizette ki a teljes árát.
És azon gondolkodom,amit a kislány mondott.
Hirtelen megindulásból fogtam magam,és átmentem hozzájuk,majd miután becsöngettem,és a kislány ajtót nyitott,hatalmas mosollyal megöleltem,és majdnem 16 év útán először megszólaltam :
-Tudod,azért vagyok mindig szomorú,mert az emberek ezt teszik.És én jelképezem minden ember szomorúságát.De az olyan kislányoknak mint te - emeltem fel,és magamhoz szorítottam - Nem szabad szomorúnak lenniük..Csak mosolyogni. Érted? - néztem mosolyogva a szemébe
-Igen. - csillogtak a szemei.Ezután letettem,és visszatértem a szokásos életemhez.A szokásos mindennapi szürkeségemhez.Csak annyi külömbséggel,hogy amikor a kislányt megláttam,egy kis melegség öntötte el a szívemet.Mert ő megkérdezte,hogy
,,Vajon mi lehet a baja?"Eddig ezt annyi őszinteséggel,mint ő soha senki nem kérdezte meg.Csak fehér ruhás dili doktorok,vagy a gyerekek,-de mind gúnnyal a hangukban.

 


Csak mi ketten,és az örökkévalóság..~

 

Rabbit-Girl E:×

Pika-pikachu-Girl~

 


Elbúcsúzok mindenkitől,-hisz holnap megyek erdélybe-,de nem örökre.
Ha lessz gép a kezem között,majd írok. ^^
De azért nem kell búslakodni,majd olyan 20-24 nap múlva újra itthon leszek,és akkor jövök egy csomó új résszel,szinte minden történetemből!
(Lehetetlen időzítés,Vérsziget és az álom,Végső remény,Alice csodaországban,és jó pár minitörténet!)
De remélem tetszett a munkám! (szívvel-lélekkel,egész nap ezen dolgoztam)Most olvassátok el ezt a kis,szívmelngető rövidke történetet,amit mindenkinek írtam!Neked írtam! :)

 


 

 

 


~Hello!^w^ A nevem Yui Asuna!Másodikos főiskolás vagyok.19 éves.
Van egy bátyám,és a szüleimmel eggyütt egy tanyán,-vagyis inkább egy villában,ami körül tanya van-élünk.A szüleimé japán legnagyobb tej,-és húsüzeme.
Átlagos lánynak gondoltam magam,ezért nagyon meglepődtem azon,amikor Hana-val találkoztam.A lánnyal,akiről szinte semmit sem lehetett tudni,de mégis kerekestűl felforgatta az életem..
Minden úgy kezdődött hogy..

 


Eggyik reggel,az ajtóban készülődve a suliba,megláttam egylányt a házunk elött a hóban.A házunk..Hát jófordmán a semmi közepén van,így meglepődtem nagyon.

-Tomoee..? - szóltam a bátyámnak
-Hm? - nézett fel az újjságából


-Véletlenül nincs egy barátnőd? - kérdeztem azt,ami legelőször eszembe jutott.
-Nincs. - válaszolta furcsálló tekintettel.
-Oké.Jó tudni. - ettem egy csokis kekszet
-De miért kérded?
-Áh,csak egy lány áll a hóban,és egy filmjelenetet játszik..Tudod,azt a ,,hóban áll a főszereplő lány és bámul a semmibe,várva a hercegét". - magyaráztam még egy keksz között
-Miért nem hívod be?
-Mert mennem kell suliba!Yaya már biztos vár a busznál! - fejeztem be a kekszemet.



A legjobb barátnőm, Yaya,és a barátja,Tayan.

-Á,értem.Akkor csak menj oda,és vált két szót vele,oké?
-Hah!Jó..

 

-§-

 

-Szia! - köszöntem a lánynak,aki még mindig ugyanott ált,gyönyörű barna haja,-olyan színű,mint az enyém,- és ruhája már egyre jobban havasodott.De nem szólalt meg.Csak bámult előre.Meglengettem az arca előtt a kezem,de erre sem reagált.
-Hahhóó?~ - próbálkoztam. - Oké,figyelj!Nekem nincs időm itt órákig várni!Csak azt akarom mondani,hogy ha gondolod,bemehetsz hozzánk.A tesóm,Tomoe jófej.Nem kell félni tőle.Vagy jöhetsz velem.Nem tudom ki vagy,de nem hiszem hogy jókedvedből álldogálsz és bambulsz a hóban,itt,a semmi közepén. - és elindultam.
-Várj! - fogta meg a kabátom újjját. Haladás!Megtudtam,hogy tud beszélné,ráadásként még járni is! - A nevem Hana.
-Örvendek,Hana.Én Yui vagyok.Mit keresel itt?
-Nem tudom. - válaszolt őszintén.Szegény lány..
-Hogy kerültél ide?Várj,azt hiszem ezt útközben is meg tudjuk beszélni!Mehetünk?
-J-jó!- engedte el a kabátomat,és követett.-Nem tudom.Egyszer csak álltam itt,és másra nem emlékszem.
-És a neved?
-Nem tudom.Izé,a nevem tudom,csak azt nem tudom hogy honnan tudom.. - huhh.Kezdek rosszúl lenni a sok ,,tudom,tud" ragozásából..
-Áh.Értem.Akkor elmenjünk a rendőrségre?
-NE! - kiáltott fel - Én semmit sem tettem.. - hátrált
-Hé-hé!Nem kell félni!Csak azért,hogy talán..
-NEM!
-Okééé..- folytattam utamat.
Furcsa szerzet.A nevét kívűl,-és persze hogy egyszer csak ott állt a hóban,-semmit sem tud.Útközben próbáltam kiszedni valamit belőle,hátha ez csak valami vicc..De nem.Semmi.Nuku.Talán amnéziás lett.Ez a legésszerűbb válasz.Bár azt még mindig nem tudom,mit keresett itt,a semmi közepén..

 

-§-

 



-Yui!Yuiiii~ - hallottam meg a nevem már messziről.Ez tuti Yaya.
-Szia,miújság? - léptem hozzájuk,hogy eggyütt várjuk a buszt.Hana csendben állt mellettem.
-Ő..
-Hana.Ma reggel tal..találkoztunk.Ő az unokatesóm.
-Örvendek! - mosolygott rá Yaya
-Ühüm. - bólintott Hana.
-És átiratkoztál a mi sulinkba?
-Nem,én..- válaszolt volna Hana,de közbe vágtam.
-Hana csak a kávézóba ugrik be helyettem.A főnök megkért,hogytúlórázzak,és mivel nekem délutánonként nincs időm,délelött meg suli,így Hana,-aki nálunk tölri a karácsonyt,és a szilvesztert is,-felajánlotta,hogy ha már úgyis itt van,besegít.Igaz?
-Ühüm. - bólogatott nagyban.
Ez az!Milyen jó ötlet.Félrehúztam Hanat.
-Figyelj,én ezt komolyan gondoltam.
-Ehhh? - nézett rám rémülten
-Csak el tudsz menni a kávézóba,ha megadom az útvonalat..Innen nincs mesze,gyalog eljuthatsz oda..
-Nem-nem!Yui-chan nélkül nem megyek.
Nagyot sóhajtottam.Nehéz napom lessz.De még milyen nehéz!
-Oké.Akkor ost a következő lessz.Elkísérlek téged,-lógok az első két óráról,és megbeszélem a dolgokat a főnökkel,maj vállalom a következményeket,és visszamegyek a suliba.Így megfelel?
-De ez nem helyes!! >3< Akkor igazolatlanokat fogsz kapni és..
-Az a két igazolatlan belefér. - mosolyogtam rá bátorítóan.És láthatólag ezzel meg is győztem.
-Akkor menjünk is! - csapta össze a két kezét,és mosolygott rám



Elköszöntem Yaya-éktól (addigra már Tayan is megérkezett,így ők elvoltak egymással..)és fjó lelkiismerettel bár,de elindultam Hana-val az oldalamon a kávézóba,ahol dolgozom.
-Egyébként mi van a táskádban? - kérdeztem,majd gyorsan hozzátettem :
-A nem tudom nem megfelelő válasz!
-Ööö..Akkor.. -kotorászott a táskájában - Egy pénztárca,pár papír,egy mobil,néhány rágó..
Hirtelen megálltam.Hogy eddig miért nem néztük meg a táskáját?!Talá be tudjuk azonosítani hogy ki ő!
-Hana,kérlek add ide a tárcát!Igen.Ahogy gondoltam.Itt van a személyi igazolványod.És a teljes neved...MI??!!!
Le kellett ülnöm egy padra,hogy megemésszem a látottakat. A személyiigazolványon a családnévnél..
Asuna áll.
De..Talán csak névrokonok vagyunk..Próbáltam magam nyugtatni,de nem sikerült,mert megláttam anya és apa aláírását a szülők aláírása-nál.
-Hana..Ismered a szüleidet?
-Szüleim? - nézett rám értetlenül.
-Hazamegyünk.Most azonnal. - tettem vissza a kártyát a pénztárcába,majd azt a táskába,és felhúztam Hana-t.
-De nem úgy volt hogy ..
-Úgy volt,de változnak a dolgok.


-§-

 


Mint mindig,most sem voltak otthon a szüleim.Ezért a még mindig újságot olvasó bátyámat vontam kérdőre.
Amikor berontottam a házba,első dolgom az volt,hogy a pofájába(a szemüvegébe) nyomtam Hana személyigazolványát.
-Na EZT hogy magyarázod meg,bátyókám?! - kiáltottam dühösen
-Nyugi..Alapból,mi lenne,ha megnézhetném?! Mert így hogy a pofámba nyomtad (volt kitől tanulnom a kifejezéseket ) semmit sem látok.Köszönöm. - mondta,amikor odaadtam neki.
-Ez.. - nézett fel furcsa tekintettel miután megnézte
-Igen.A szüleink aláírása,a mi vezetéknevünk,és ráadásul az én születési dátumom.
-Hm.Értem. - tértek vissza az eredeti arcvonásai
-Mit értesz? - fakadtam ki újra.
Eközben szegény Hana a konyhaasztal szélső székén űlt,és az asztalon aludt. (??) Hát,őt nem nagyon érdekelte,hogy talán rokonok vagyunk.
-Sajnálom,de nem mondhatom el. -tért vissza,pontosabban tért volna vissza az újságához,ha nem tépem ki a kezei közül.
-Addig nem kapod vissza,míg el nem mondod,mi az,amit tudsz.
-Azt hiszed egy újsággal meg tudsz vesztegetni? - nézett rám gúnyosan.
-NEm,az újsággal nem.Hanem.. - ráztam ki az újságpapírok közűl egy magazint - Ezzel tudlak megvesztegetni.Oh,milyen nagy trauma!Valyon kinek adjam oda?Apunak..Vagy az én szeretett bátyómnak? - lapoztam bele a magazinba,amit inkább nem nevezek meg.
-Te..
-Én? - néztem rá angyali tekintettel
-Jól van,jól van.Elmondom.De ha tudni akarod,ilyen mocskos trükkök nélkül is elmondtam volna,csak kérni kell.Szépen kérni.
-Na,halljuk!
-Én csak annyit tudok,hogy anyu és apu a születésedkor nagyon furcsán viselkedtek.Nem láthattam az ultrahangot sem,és csak annyit mondtak,hogy hugom lessz.És... - nézett Hana-ra - Azt eggyáltalán nem állították,hogy 1 hugom lessz..
-Szóval szerinted Hana..
-Az ikertesód!Nézz rá.És nézz tükörbe.Jó,neki talán egy nagyon kicsit hosszabb a haja,de te egyszer levágtad egy kicsit,szóval..
-Jesszusom..Az nem..Nem lehet..Hogy belőlem kettő lenne..Mindig..Ááá!! - rogytam le a földre.
-Gyere ide,Yui.. - ölelt magához Tomoe.Nem,nekem nem lehet még egy testvérem.Nekem csak Tomoe..Tomoe az én testvérem..
-Tomoe.. - suttogtam a könnyeimmel küszködve - Ígérd meg,hogy te mindig is csak az én bátyám maradsz!
-Hé.. Mindig is az voltam,és az is maradok. - ölelt szorosabban Tomoe. -Renben,most hogy így kibőgtük magunkat,hívjuk fel anyuékat.. - és,-mint végszóra,-ekkor betoppant anyu.
Elég fura látvány tárulhatott a szeme elé.A fia öleli a konyhakövön a lányát,-aki sír,-és a konyhaasztalnál egy barna hajú lány alszik édesdeden.
-Oké.. - hátrált anya - Én nem is zavarok.. Próbált kimenni,de én megállítottam.
-Hova-hova ? - néztem fel rá,és Tomoe felállt,majd felsegített engem is.
-A szobámba mondjuk? - mosolygot erőltetve
-És mivel magyarázod ezt?! - mutattam Hana-ra.
-Én?Hisz itt se voltam,honnan tudjam miért alszik egy lány a konyhámban!
-Mármint ezt! - mutattam fel neki is a személyiigazolványt
-Kicsim.. - vett nagy levegőt - Tudtam hogy ez a nap is eljön,de hogy ilyen hamar...
-Ne kertelj! - szóltam rá,és mérgesen a szemébe néztem
-Ő..
-Igen,ő?????
-Kérlek hallgass végig.Ő a.. testvéred. - mondta kis habozás után .Tudom,ez így most hirtelenül jött neked,és nekem is,mindannyiunknak,de ez az igazság. - szabadkozott az arcomat látva - Most biztos azt kérdeznéd,hogy akkor hogy-hogy csak most tűnt fel?Bár ezt még én sem értem,hogy került ide,de a válasz a kérdésre az,hogy nem akartunk ikreket.Ezért..
-Más szülőkhöz adtátok? Áh,értem én!
-Sajnálom. - nézett szomorúan a szemembe. - De most fontosabb dolog,hogy neki ezt nem szabad megtudnia.Hazavisszük.Várj,hívom máris apádat,és ő majd intézi a vonatjegyet..
-Hol lakik?
-Otakában.
-Az jó messze van.. - szeppentem meg - Re-renben.Akkor felébresztem,és elmagyarázom neki a helyzetet..
-Jó.Én addig megbeszélem ezt apátokkal. - pötyögött az ultra okos érintőképernyős telefonján,és elment.
-Hana.. - ráztam meg gyengéden a vállát.
-Hmm..?Máris reggel van? - pislogott nagyokat
-Nem..Már lassan dél van. -  néztem a faliórára
-Akkor jó..Még alszom egy kicsit.. - feküdt vissza
-Ne,várj..Emlészel már?
-Ja.A szüleim valamiért ideküldtek és.. - kezdett el fecsegni.Megnyugodtam.Végre emlékszik!Bár a megnyugvást követően éreztem még valami mást is..Fájdalmat.Fájdalmat,hogy bár még csak most ismertem meg az ikertestvéremet,-aki maga nem is tudja,hogy ő az én testvérem,-máris elmegy.
-Értem. - bólogattam. - A szüleim elintézik hogy hazamehess,mindjárt jön anya,és..De már meg is jött.Menjünk.
-Haza megyek?
-Igen. - mosolyogtam rá szomorúan.
-Hah! - sóhajtott boldogan.Nem tudom felfogni,hogy ő hogy élte át ezt a találkozást.. O_O


-§-

 

A vonatállomásra Tomoe vitt ki minket,a szüleim elkerültén a...a lányukat.
Amikor mosolyogva megölelt,majd felszállt a vonatra,valami megtört bennem,és újra elkezdtem sírni.Lehetséges,hogy a testvéri szeretet..Bár nem tudom.Csak sírtam,és integettem az ikertestvéremnek,aki,-már megint,- talán örökre elmegy,és talán sosem találkozunk .Ettől a gondolattól még jobban elkezdtem sírni,de ekkorra már Hana beült a helyére,és az ablakból integetett.Mosolya az én arcomra is azt csalt,és sírva-mosolyogva intettem vissza neki.Majd amikor a vonat elzakatolt,még sokáig követtem könnyekkel teli szememmel,mosolyogva a naplementében.



-Yui.. - szólt Tomoe,látva hogy nem tudok megmozdulni.
-Tudom.Mehetünk.- követtem,és hazamentünk.
Ez a nap nagyon emlékezetes volt számomra,bár jócskán átsírtam a felét.Attól még elgondolkodtam dolgokon,és azóta is sokat gondolon Hana-ra,az én ikertestvéremre.


 

The End

I'm so sorry.

A bejegyzést csak a szerzők láthatják!

Merry Chrismast!!!!

Nyárimádóknak nem ajánlott ez a bejegyzés!!(Figyelmeztetés : Tél található benne!!)

Tovább»

Elisabethtown - Film

Elisabethtown

 

Egy film..Még 20.-án.A címe Elisabetthown.
Nagyon szép film.
Egy fiúról szól..Aki épp öngyilkos akar lenni,amikor felhívja a huga,hogy meghalt az apjuk.
Innentől az élete teljesen megváltozik.Jó értelemben.Amikor apja még élt,egy utat tervezgettek,-de mindig áttették a munkájuk miatt-halaszgatva.Most,-apja hamvaival- megtudta tenni.De ez nagyon a végén volt.Eközben megismerkedik Klerrel,a stewardes lánnyal..Aki megváltoztatja az életét,és értelmet ad neki.Néhol vicces,néhol szerelmes,néhol szomorú,és néhol csak egyszerűen szívmelengető.Nekem a szívemig hatolt.
És tanulságos..
Bár én nem hinném hogy amikor épp öngyilkos lennék,valaki épp akkor hívna.Tuti hagynák,hadd legyek öngyilkos.(legalábbis nemis tudnának róla..-.- )Majd rá 3 napra valaki keresne telón..És rájönnének,hogy jé,már nem él... :/
Pff..Mindenesetre mindenkinek ajánlom ezt a filmet.(azt nem tudom hány karikás..asszem 12..)Én imádom.
Ez lett a nemtudomhányadik kedv. Filmem. :)

És ez a kép..Ehez a filmhez rajzoltam.
A fiú a filmben egyszer ezt mondja :
A világ tényleg fekete fehér..
És ehez az egy mondathoz rajzoltam ezt a fát,melynek ágai végtelen hoszúak, s sehol nincs végük..S fekete-fehér . . .

2.

Feedek
Megosztás
HTML
Powered by Blogger.hu