Érdekes. Ami egyik nap mélypont számomra, másik napra már a nevetség tárgya, amolyan söpörjük a szőnyeg alá-dolog. Legszívesebben törölném is már (ma) azt az "ominózus" előző bejegyzést, a mostanihoz hasonló elmés címmel ellátottat. Igen, itt az X címűre gondolok.

Azannyát, kurva gyorsan változnak az idők, nem?

Hát azért se fogom törölni. Már azért sem, mert a színtiszta valóság. És, mint itt a blogomon sokszor, itt kiélhetem azt, amit az életem nem enged meg.

Lehetek EGOISTA.

Mert az vagyok. Totál egoista. Vagy csak egy magányos ember, akinek saját magán kívül nincs, kin pletykálkodjon? Megszólal az egoizmus! Már próbálom is védeni magam.

Ha-ha-ha.

 

De most komolyan. Elgondolkodván, ez a, - tán idegen szó? Nem is tudom. Nézzük csak, mit ír róla a lexikon.hu? "Egoizmus: Olyan életelv, mely szerint az ember saját magát állítja tevékenysége, viselkedése középpontjába; olyan emberre jellemző magatartás, aki saját, önös érdekeit a társadalom, a közösség és mindenki más érdekei elé helyezi." És elvileg valami német csávó vetette fel először ezt a gondolatot. Remek. Úgyis németül tanulok.
Szóval ez a szó egy nagy hülyeség, de érdekes a jelentése. Sőt, amúgy rájöttem, hogy különösebben nem is vonatkozik rám.
Ugyanis az a személy, aki a legjobban gyűlöl engem ezen a világon, én magam vagyok. A legtöbb fájdalmat saját magamnak okoztam.

Mindegy is. Holnap meg valószínűleg ez a bejegyzés lesz számomra zavaró. El fogom hitetni magammal, hogy nem igaz, amiket ide írtam.
Talán.
Az is lehet, miképpen törlöm. Bár nem hinném. Van egy érzésem : csak azért is nem fogom törölni.

Hogy én mennyire szeretlek, drága blogom.

Neked mindent elmondhatok.

És nem kell agyon nyomnom a backspace gombot. Szegény, már eléggé sajnálom. Évtizedek óta őrülten püfölöm. Hogy tud így létezni?

Speciel jómagam nem sokáig bírná.

 

Amúgy megvagyok. Élek. Létezem.

Túlvagyok egy felvételin, lesz ami lesz. (egy olyan borzalmas időszak volt az számomra, amit még a blogomon sem fejtenék ki. Jobb is így.) Majd felvesznek valahova. És oda megyek.
Új iskola, új élet, mi?

Nem vagyok túlságosan oda érte.

Nem szeretem a változásokat.

Túl sokat változik minden.

Én is.

<< Backspace. >>