Lehetetlen időzítés

Küszöbön álló probléma vagyok - mit kezdesz velem?

Ez a szó a szabadság

 

Reggel van. Egy új nap reggele, egy új nap, amikor túl kell élnem.
Jöhetnek a kihívások, állok éléjük.
Megmozgatom a fülemet, kinyitom a szememet, de azonnal visszacsukom, mert még túl sok nekem ez a fény. A barlangba, - ahol a csapatommal élek - besüt a nap. Újra kinyitom a szememet, mert a nap sugara játékosan csiklandozza az orromat. Most már a fejemet is felemelem. Jöhet egy jókora nyújtózkodás.

Jó is egy teli hassal való lefekvés után egy kényelmeset aludni!
Körbenézek, hogy felkeltettem-e valakit. Nem. Remek. Egyedül szeretek lenni, meg amugy is, korán van még. Úgy is csak morognának rám, ha véletlenül fel merészelném kelteni akár egyikőjüket is.
Apám a falka vezére, a területünk megkoronázatlan királya.
Kisétálok óvatosan, puha mancsaim hangtalanságát élvezve, és amint kiérek a barlangba, ahol már bátortalanul kel fel a nap, leugrálok a sziklák mélyedéseit használva lépcsőnek.
Boldog vagyok, amiért élek. Nincsenek gondjaim, kivétel ez alól a túlélés. A pillanatban élek, nem a múltban, és nem is a jövőben. Fülelek, hallgatózok. Afrika általános hangjai ütik meg a fülemet - születésem óta ez az altatódalom. Idegesítő szárnyasok rikoltozása, rovarok zümmögése, fűszálak rezzenése. Majmok makogása, madarak szárnyainak suhanása.
Nem érzek veszélyt, a levegő friss, a fűszálakon még látni lehet a zuzmarát : értékes víz, ha nincs máshol. De most éppenséggel nem vagyunk vízhiányban, kivételesen. Így hát csak a mancsomat mosdatják meg a kis vízcseppek. Beleborzongok a hidegbe. Viszont jól esik. Lesz ennél melegebb is. Akkorra elraktározom ezt az érzést.
A folyó felé sétálok, komótosan, nem sietve. Félni nincs kitől, inkább féljenek ők tőlem.
Kihívom a tiszteletet. Nem kímélek senkit, aki semmibe vesz. Csúcs ragadozó vagyok. Egy büszke állat az oroszlánok nemes véréből. A folyónál már akad egy kis tolongás, de puszta jelenlétemmel utat vágok magamnak. A folyó közelében élő kanalasgémek felröppennek, a szememmel követem először rendszerezetlen, majd rendszerezett alakzatukat. Ők ráérnek inni, de én most vagyok szomjas. A folyó széléhez lépkedek, ahol a - már - langyos víz kicsit megérinti a karmaim szélét.
Mintha meghajolni előttem, és megcsókolná a lábamat alázatosan.Szeretem ezt az uralkodói érzést.
Gyorsan lefetyelem a vizet, mohón, mert jól esik. Közben a víz visszatükröz engem. Le sem veszem a hullámokról a szememet, bár a füleim minden pillanatban hallgatóznak. Egy zöld szempárt látok a víztükörben. Aztán feljebb nézek, a zöld szempárok fölé. Ott pedig sárga fények úsznak.
a zöld szempárokban csillognak a sárga napsugarak fényei.
Boldog vagyok, amiért bőséges és termékeny hónapban járunk. Voltak ennél rosszabbak is. Amikor még nekünk, dicső oroszlánoknak is meg kellett alázkodnunk, minden percben védenünk a bőrünket. Szörnyű volt. De jobb nem arra gondolni, ezért nem is gondolok.
Lehet, hogy létezik az oroszlánoknál okosabb, többet tudó lény is. Nem tudok róla.
De biztos vagyok benne, hogy van valami, amit ezért a tudásért fel kellett áldoznia. Nekem semmit sem kellett feláldozzak. 
És mégis, van valamim, amit mindennél jobban becsülök, és belehalnék az elvesztésébe.
Megvan az, amire mindenki vágyik, de sokan nem kapják meg.Egy rövidke szó ez.

Ez a szó a szabadság.
Nem cserélném el semmire. Szerencsétlen teremtményeknek tartom azokat, akiknek ez nem adatik meg. Talán még sajnálom is őket.
Vagyis nem. Mert nem érdemlik meg a sajnálatomat.

Köszönöm, arigattou! >///<



Hihetetlenül boldog vagyok, amiért ezt láthattam! 

Június 22 - Látogatók száma : 1136!

Köszönöm, köszönöm, köszönöm, kedves olvasóim! :")


Nagy örömöt jelent számomra, hogy ennyien nézitek a blogomat, még akkor is, ha eléggé gyatra rendszerességgel töltök fel bejegyzéseket. ><"
Sajnálom, amiért nem látom, hogy kommentelnétek, de attól még kimondhatatlanul jól esik a tudat, hogy vannak olvasók, akiknek írhatok. ^w^


Alice Csodaországban - 18.fejezet

~Éjjféli teaparti

 

*Chershire*


Hogy is fogalmazzak? Gowland, a vidámpark tulajdonosának a muzikális tehetsége... Förtelmes. Gyötrelmes dolog végighallgatni akár egy játékát is. Tíz kilóméteres körzetben mindenkinek süketséget okoz, ő és az a hegedűje! Jó, valamire használható, de határozottan nem zenélésre. Ezt szerintem a hegedűsön kívül mindenki tudja.
És sajnos, most már szegény Alice is, aki megdermedten pislogott a "konncert" után még jó pár percig. Amikor hozzászóltam, nem reagált. Komolyan azt hittem, megsüketült!
- Ali-ce-nyaan?! - A füléb kiáltottam, próbálgatva, hall-e még egyáltalán. Nagyot szökkent a hangom hallatán.
- Fúú, ez fájt... - simogatta a fejét. Gowlandra nézve pedig elmosolyodott. - Nem, nem az izé.. a...
- Előadás. - sugtam. Ajaj, Gowland várja a véleményt. Most mit fog mondani? Az igazságot, vagy egy hatalmas hazugságot?
- Ez az előadás. - folytatta - Öhm, sajnálom, egy kicsit fáj a fejem, sok zaj, nagy zsibongás, meg ilyenek! - csukta le a szemét, bár szerintem egyéb okok miatt fájt.
- Örvendek a találkozásnak! - mosolygott.



*Alice*



Nem tudom elképzelni, hogy képes valaki ilyen hangokat kihozni egy ártatlan hegedűből.
És sajnos rossz értelemben.
Miután ezt az érdekes találkozást megejtettük, utána pedig egy kis fagyival, - citrom és málna, természetesen - elnyomtuk (Micsoda szerencse, hogy Csodaországban is van fagyi és palacsinta!) ránéztünk a nagy órára, ami a vidámpark bármely részéről észrevehető volt. Fél négy. Mamma mia!
- Úr isten, Julius élve meg fog ölni! - szörnyedtem el. - Nem egész napra adta ki a szabad napomat... - motyogtam magamban, a semmibe tekintve. Oké, felkészülni a halálomra. Nem nagy dolog. Elviselem.

Bár azért örültem volna, ha előtte még elbúcsúzhattam volna a nővéremtől és az apámtól.
- Mi-mi? - pislogott Chershire - Alice-nyan, senki sem fog megölni, amíg én itt vagyook! - jelentette ki heves fejrázás köszben. Köszi. Majd megkérlek a sírom feletti beszéd mondásra.
- Jó, azért nem ilyen vészes a dolog. Julius jó fej. Csak nem fog megölni... - Reméljük. - Na, de minden esetre ideje hazamennem, Chershire! Köszönöm szépen ezt a napot, nagyon jól éreztem magam, máskor is szívesen meglátogatlak! - hálás mosolyt küldtem macskafül barátom felé menet közben.
Igazából most már megértem, miért szeret itt élni. Jó itt. Kellemes érzés fog el. Már nem is borzongok meg az arcnélküliek látványától. Végül is, ők is emberek. Csak kicsit másak. Mondjuk, nem teljesen értem ezt az egészet. 
De nem ez az egyetlen dolog itt, ami megmagyarázatlan. Szóval lassan kezdem megszokni Csodaország furcsaságait.
Azt hiszem. 
- Hm, Alice? - kérdezte Chershire. Nem nagyon figyeltem, ezért kicsit zavartan mosolyogtam el. Aztán eszembe jutott, hogy miről is beszéltünk.
- Izé... Nem kell elkísérned, megbírkozom vele egyedül is. - jelentettem ki határozottan. Próbáltam bátornak tűnni - hogy bátorítsam magamat.
- Rendben. Alice-nyan, egyébként majd máskor is jösz? - Csillogó szemekkel találtam magam szemben. És ide-oda mozgó macska fülekkel. Olyan kis aranyosak, bolyhosak voltak... Le nem tudtam venni róluk a szememet. Bólogattam némán, viszonozva a kedves mosolyt. 
- Nyaa! - Ásított nagyot, amitől egyre macskásabb lett a jelleme. Most a barna szemeiben is úgy láttam, mintha egy cica tekintett volna vissza rám. Vagy talán csak képzelődöm. - Jó éjt, Alice! - integetett, elindulva az ellenkező irányban az ösvényen.
- Jó éjt, Chershire-nyan! - Hoppá. Gyorsan a szám elé tettem megszeppenten a kezemet. Ez csak úgy kicsúszott belőlem. Rettentően elszégyelltem magam, mert ez olyan módon tűnt, mintha utánoznám, elvenném a fiú szövegét - márpedig eszem ágában sem volt! - Jaj, bocsánat... - szabadkoztam. 
- Nyem, dehogy, nagyon aranyosan ejted ki a nyan szót! - Nem járt messze, így még kiabálnunk sem kellett a beszélgetéshez. Megkönnyebbűltem, amint leesett, hogy különösebben nem zavarta őt.
- Ü-ühm. - bólintottam. - Na, szia Chershire! Ha nem találkoznánk soha többé... - szipogtam drámaian - Hát ég veleheed! - direkt szaggatottan vettem a levegőt, mintha legalábbis sírnék a meghatódottságtól.
Holott magamban úgy sejtettem, Julius azért olyan kemény csak nem lehet. Egy ennyiért nem lesz dühös.
Reméltem én.
Aztán megszólalt ő.


*Blood*



- Egy ilyen kis hölgy miért sétál egyedül a veszélyes erdő közelében? - Idegesítő. Idegesítő. Látom, amint majd szétveti a düh. Pedig én csak rá villantottam a legszebb mosolyomat. Már ezért is bűnhődnöm kell?

- Haza tartok. És nem vagyok olyan védtelen! - dobbantott a magassarkújával. Heves lány, meg kell hagyni. Azt hiszem, képes lenne még akár ellenem is használni azokat a sarkakat.
Amíg ezen tűnödtem, azalatt a pár másodperc alatt az ikrek máris ráakaszkodtak Alice-re.
- Nee-chan! Olyan jó, hogy találkozhatunk! - megfogták egy-egy kezét a láthatóan meglepődött lánynak, és meghajoltak. - Meg szeretnéd nézni a fegyverünket? - lóbálták a hatalmas lándzsát, aminek a végén gondosan kifényesített hatalmas kampó állt. Dee beszélhetett, a piros. Már ha igazam van.
- Nem, nem, bátyám! - Igazam volt. - A Nővérkénk biztos szívesen ki is próbálná! - Várakozó tekintetek. Egy vörös szempár, és egy kék szempár. A lány zavarodott, de határozottan látszik, hogy nem lenne ínyére kipróbálni azokat a fegyvereket, mert azonnal kapcsolt, mit is takar a kipróbálni kifejezés.
- Hagyjátok békén a Kisasszonyt! Elnézést. Még be sem mutatkoztunk. - szólt közbe Eliot, a nyuszifüles őröm. Alice szeme elvonult az ikrek civakodásáról, - ők mindig civakodnak, ha valamiben nem értenek egyet, ugyanis általában mindig egyet értenek - és a hosszú füleket nézte. Elég feltűnően.
Bohókás egy lány.
Persze Eliot meghajlása és csukott szeme miatt nem vette észre.
- A nevem Eliot Rabbit, örvendek a szerencsének, miszerint megismerhettem!
- mutatkozott be túlzott udvariassággal. Már-már nyálasan az etikettnek megfelelően. - Az úr testőre vagyok, éjjel-nappal védem. Ahogy ezek a kölykök is, a két iker, Dee és Dumm. Sosem lehet megkülönböztetni őket. Naponta megváltoztatják a ruháikat.
- Alice Kerry. - pukedlizett aprót.
- Most, hogy ilyen szépen megismerkedett mindenki mindenkivel, - tapsoltam egyet -, elmondhatom, miért kerestünk fel! Eliot, a meghívót!
- Parancsoljon. - vette elő a kabát zsebéből az apró, fehér borítékot. Átnyújtotta nekem, én pedig Alicenak.
- Éjjféli teapartit rendezünk a kastélyomban, szeretném, ha megtisztelnél jelenléteddel. - Kikapta a kezemből a meghívót, beletette a retiküljébe, miután összeráncolta a szemöldökét. Jól áll neki a zavarodottság, meg kell hogy jegyezzem.
- Értettem. Ezt az ajánlatot még átgondolom! - biccentett. - Most pedig, későre jár, haza kell mennem. - jelentette ki, kikerülve minket - Ha megengedik. - intett, és már ki is került minket. - A viszont látásra, Blood, Eliot, Dee és Dumm! - integetett.
Figyeltem egy ideig a távolodó alakját, a szőke tincseit, amint a lépteire ütemesen mozognak, és a karját, amint titkon megsimítja a retikült.
Remek megfigyelő vagyok, kétség kívűl.
Ott lesz és a parti remekül fog elsülni.

Sommertime 2.rész - Mesélés a #100happydays programról~

Gomene, amiért részekre bontom a bejegyzést, de tegnap túl fáradt voltam folytatni, viszont mindenképp közzé akartam tenni minimum egy bejegyzést (hogy tudjátok, élek ˘w˘) ezért döntöttem ezeknél a részeknél. :)
Nya, itt a #100happydays programról írkálnék. c:



Tudnál 100 napig folyamatosan boldog lenni?


Kokoro-chan bíztatására, és vele együtt jelentkeztem ebbe a programba. Mármint, igazából nem is jelentkeztem, csak csinálom. Annyi a dolgom, hogy valamelyik oldalon (pl. tumblr, instagramm, facebook, stb.) minden napodról teszel fel képeket, hogy aznap mik tettek boldoggá. Én május 26.-án kezdtem, ha jól emlékszem, és szeptember 2.-án végzek. Ó, és twitteren munkálkodom, ha valakit érdekel :

Nagyon jó ötlet ez a 100 happy days!
Jobbá tette eddig az életemet, sokkal-sokkal többet mosolygok, és a szomorúságot elűztem a francba! :D
Egyszerűen hihetetlen, mennyit segített.

A program előtt kicsit kezdtem antiszociálódni, félni az emberektől... (mint tavaj nyáron... ) De a segítségével visszataláltam a barátaimhoz, mostanában annyit röhögök/nevetek, hogy majd kiesik a vakbelem... Hülye vagyok, mint mindig, és a barátaimmal jól érzem magamat. A lényeg ez. :")
Ó, képzeljétek, még Zoey is megpróbálkozik ezzel, szintén twitteren. ^^
A 19.nap volt eddig a legboldogabb. A Könyvhét. :3
Nya, de az a következő bejegyzésben következik ~~~

Sommertime 1.rész - Nyári lista

Hoy, Minna-san! :3


Megérkeztem, hogy keserítsem az életeteket az én életemről való nyavajgással! ^^
Ma volt a nyár legjobb napja, pedig csak most kezdődött. :"D Könyvhét. Könyvek. Sok-sok könyv.
Ó, és nyár! ♥
Meg Zoey barátosném. Akivel ketten tökéletesen alakítjuk... Két őrült lány szerepét. :D
Hát, ez van. Mi szeretünk őrültek lenni. Ilyen az élet~

Olyan jó hooosszúakat aludni, későn lefeküdni, későn kelni, olvasni egész nap... Nyan-nyan, csinálok is egy listát, nehogy megfeledkezzek a terveimről!
/(oWo)/ Amit NYÁRON meg szeretnék valósítani :

  • aludni
  • olvasni (Jegyzet : a lista hozzá a polcomon van. x"3 )
  • animét nézni, mangát olvasni (Jegyzet : a lista hozzá a füzetkémbe van. :"3)
  • filmezni Zoey-val (Jegyzet : pattogatott kukorica kell!)
  • aludni (Jegyzet : jó sokat!)
  • rajzolni
  • írni
  • zenét hallgatni
  • késő estig fent maradni, és a barátaimmal skeypolni
  • Kokoro-channal sokat beszélni
  • biciglizni
  • élni
  • Rudival törődni
  • rendet rakni
  • elpakolni a suliscuccokat a francba, lehetőleg soha többé nem akarom őket látni
  • lógni a barátaimmal
  • sok-sok boldog élményt szerezni
  • hülyének maradni (Jegyzet : mivel ehhez csak én, és a barátaim kellenek, nem lesz túl nehéz. :"33)
2.

Feedek
Megosztás
HTML
Powered by Blogger.hu