~ Egy, két, há, szórakozásra fel!

 

*Chershire*


Úgy terveztem, ezt csak egy egyszerű baráti szórakozásnak címkézem el. Mert amúgy is, mi más lenne?! Csupán idióta gondolataim támadtak, de hamar elhessegettem őket. 
- Ooo~lyan rég nyem jártam itt, Alice-nyan! - Elégedetten nyújtóztam egy nagyot, beleszagolva a levegőbe, ahol a jól ismert illatok keveredtek. Pattogatott kukorica, vattacukor, - annak minden egyes íze, ami csak van, eprestől elkezdve banánosig - friss sütemények (és természetesen az almáspite mennyei szaga is ide sorolandó!) pékáruk.. Minden, de minden be van ide zsúfolva. Még csokiba, karamellbe, különböző ízesítésű öntetekbe mártott almát is látni egy-egy kézben. És a hangok.. hát, azok már nem annyira felemelő érzéseket táplálnak bennem, mivelhogy a fejlettebb hallásomat eléggé zavarja ez a sook~sok összekuszálódó hang. Egyik játéknál ez a dallam, a másiknál az, a hullám vasúton mindenki sikít, az előadásokon nevetnek.. Úgy általánosságban pedig már maga az óriási tömörület is elég hangos, valamiért mindenki túl akarja kiabálni a másikat.
Ez lenne a Vidámpark. Emellett nagyon remélem, hogy nem találkozunk össze az öreggel.  
- Chershire! - fordult felém Alice, miután kellően kicsodálkozta magát, körbe tekintett, szagolt, felmérte a terepet - Hova akarsz először menni? - a szemei csillogtak az izgalomtól. 
- Ahova te, nyan~ - mosolyogtam nagyot. 
- Akkor-akkor.. nézett újra körbe - Kezdjük azzal a hullámvasúttal, mert reggel olyan szép lehet a táj, aztán később menjünk ahoz a vizes hullámvasúthoz is, de csak ha már kisütött a nap, hogy megszáradjunk, után pedig ... - A szó csak úgy ömlött belőle, még az egész sor alatt is, amit a hullámvasútig kellett kivárnunk. Ezt szeretem Alice-ben, ha valamit igazán szeret, azt őszintén kimutatja, feltűnőbb nem is lehetne, hogy mennyire örül, amiért eljöhetett ide. Én pedig azért, amiért vele jöhettem. 
Bevallom, annyira nem rajongottam a különféle vízzel járó, illetve olyan helyért, aminek a nevében szerepel a "kísértet" szó, kivétel a Kísértet Kávézó, - mert ott mindig olyan kedvesek a kiszolgáló lányok.. De Alice nem az a félős fajta, szerencsére ebben nem változott meg.
A hullámvasút után, - áá, nem dobtam ki a taccsot majdnem a idáman mosolygó Alice mellett, mentünk a többi hullámvasútra és így tovább az Alice által felsorolt helyekre. Mindketten nagyon jól éreztük magunkat, még az öreggel sem futottunk szembe, így a paranoiám is lankatt egy idő után.
- Vegyünk vattacukrot, ha már itt vagyunk! - állt meg a vattacukros bódé előtt, a sorba - Te milyent kérsz? Ez után pihenhetnénk egy kicsit, már dél is elmúlt, elég sok helyt voltunk! 
- Epres-málnásat. - válaszoltam. - Végreee~pihenő. Benne vagyok! 

*Alice*


Imádom ezt a helyet, imádom! Olyan gyönyörű, hangulatos, vidám.. mint ahogy a nevében benne van.. Finom illatok vannak, szuper játékok, meg minden! 
Amikor a vattacukros árus előtt álltunk és épp a rendeléseinket adtuk le.. Egy harmincas éveiben járható, de még fiatal kinézetű férfi sétált felénk. Chershire összerezzent, úgymond még a szőr is felállt a hátán. 
- Ohh, fiatalok! - köszöntött minket - Milyen szép is az életetek, randizgattok, szórakozrok.. - bólogatott lecsukott szemmel. Pedig szerintem nincs is olyan nagy korkülönbség köztünk.. - filóztam - Ohh, mit is mondott még? 
- Eeeeh? - jutott eszembe, fakadtam ki Chershire-vel egyszerre - Mi.. Ez.. Nem randi! - jelentettük ki. Azt hiszem, picit, nagyon elpirultunk mindketten. 
Bár úgy néz ki ez a helyzet, de nem! Nem ám, mert mi barátok vagyunk. Így igaz. 
- Óhh~ - elnyújtotta a szó végét, nem túlságosan úgy nézett ki, mint aki hisz nekünk - Értem. Tehát ez nem randi.
- Nem. - válaszoltuk.
- Értem. - mondta másodszorra is, majd felém fordult, vigyorogva megfogta a kezemet, macska fülű vattacukrott hammogó barátomat semminek véve.  - A vidámpark tulajdonosa vagyok, Gowland. Örvendek a szerencsének, Alice! Mert ugye jól tudom, ez a neved?
- Igen. 
- Óó! Akkor te vagy az a külföldi! - rázta meg a kezemet erősen, majd elengedte. A háta mögé nyúlt, onnan egy hegedűt varázsolt (vagy mi) elő, majd ezekkel a szavakkal rákezdett : 
- Találkozásunk alkalmából hadd játszak neked valamit, Alice!


*Blood*


A tárgyalás végeredménye : sikertelen. A helységet, azaz az irodát, továbbra is sietve hagyta el mind két fél, azaz Mary, - természetesen fő az illő megszólítás - és mi, a Maffia tagjai.
- Főnök, ezen is túl vagyunk.. most már igazán megengedhetünk magunknak egy répás pitét! - javasolta Eliot, a veszteséggel mit sem törődve.
- Nem, először mindenképp vattacukrot vegyünk! - kiáltották az ikrek, szokás szerint ellenszegülve nyuszi füles barátomnak.
- Még-  
- Jól van-jól van, menjünk.. - Felnéztem az égre, ami baba kék alapon fehér bárányfelhőkben pompázott. Bár, én jobb szeretem az esőt. Most minden olyan túl vidám. Nem jó jel.

 

*Peter*



- Felség.. - próbálta a Király nyugtatni a Királynőt. Mindig elmondom, milyen egy szerencsétlen ember, de most sem tudok mást mondani. 
Viszont azért nem sajnálom, egy-egy jelenetük vicces is szokott lenni, főleg amikor a Királynő lehetetlen dolgokat kér, azt mondván, ha azokat nem kapja meg, a saját jogarával szúrja szívenmagát. Még nekem is muszáj volt kuncognom a Király szerencsétlenkedésén.. Na de vissza a jelenbe. A Királynő nem hajlandó összehívni az országgyűlést, vagyis inkább lusta, túl nagy felhajtásnak mondja. A Király pedig arról győzködi, hogy ez a jelenlegi helyzetünkben elengedhetetlen. Azt hiszem, ideje besegítenem.
- Felség, ha szabad szólnom! - hajolok meg. Miután biccentett, folytattam - Szerintem is jó ötlet lenne mi hamarabb..- 
- Hát senki sem fogja fel, miért halasztgatom?! - kiáltotta el magát. Az egész koronaterem belezengett, pedig még aránylag halk volt. Hangos cipő kopogtatás kíséretében elviharzott. Oly gyorsan rohant végig a hosszú termen, hogy még szólni sem hagyott minket. 

*Vivaldi*



Tsh! Ezek a férfiak.. Mindig csak a baj van velük. Azt a célt látják csupán, ami maguk előtt lebeg, más verziót még képbe sem vesznek! Félre sem néznek! Bele sem gonndolnak. Mégis miért halasztom ezt a dolgot, mit érdekli őket?!
De engem érdekel. És ki fogok állni az elveim mellett. Mást úgy se tehetnek, az irányítás a kezemben van. 
Átvágok a folyosón, sietek, nehogy utánam jöjjenek, minél hamarabb a szobámban akarom tudni magamat, ami nem sokkal később meg is történik. Kívánságomra saját, hatalmas lakosztályom van, piros, szív alakú francia ágyal, rajta az én mindenemet jelentő igazi családommal. A plüss állataim a legfontosabban számomra, mindenhol ők vannak a szobában. Csak így érzem biztonságban magam, ebben az egész pompában, ebben az egész királynősdiben. Ha ők segítenek. Felejteni. Túlélni.
Magamhoz szorítom az egyik kedvencemet, Velenciát, aki egy gyönyörű, nagyon aranyos, csillogó tekintetű barnás- pirosas mackó. Elhanyatlok az ágyon, karomban Velenciával, egy ideig háttal elfeküdve nézem a plafont, aztán amikor már annak a nézése is idegesíteni kezd, felülök, térdemet a hasamhoz szorítom, hátamat az ágy fejfájának támasztom. Így ülve, kicsit elteredődtek a gondolataim. Valamire. Pontosabban valakire.
Vajon.. Most mit csinálhat?