Egy kis fogyókúra nem a világ vége.. Vagy az? Öhm.. Mindegy, a kajámat már nem kapom vissza, John egyszerűen lusta volt visszafordulni a barlangba, én pedig nem mertem egyedül. Persze, ott lett volna Pocky, de valahogy nem akaródzott John mellől elmenni. Biztonságot nyújtott a jelenléte. Bármennyire is titokzatos, ebben az erdőben még ő is megbízhatóbb, mint ezek a fura növények vagy állatok.. a szörnyekről ne is beszéljünk.
Így hát végre könnyebb táskával botorkáltam tovább az erdő akadálypályáján. 
Legalább a ruháimat meghagyták.
Sokat gondolkoztam, a néma csendben történő "sétálgatásunk" alkalmával. Szörnyek, vámpírok, boszorkányok..sárkányok mindezekkel szembesültem. És egyáltalán nem lepődtem meg. Valahogy.. elvártam volna magamtól egy őszinte megrettenést! De nem, csak sodródok az árral. Nem zavar John jelenléte, de még Pocky-é se. Egy normális esetben félnem kéne? Nem? Nem? Nem..? 
- Félnem.. - motyogtam előrebambulva és azonnal megbotlottam valami kiálló fa gyökérbe. Így jár az, aki nem figyel! 
- Hm? - szólalt meg hosszú idő után először a vámpír vezetőm - Mitől félned? - vigyorodott el, hogy jól látszódjanak a kelleténél hosszabb, - de még nem a vérszíváshoz használatos - szemfogai. 
- Ó, ja, semmi, csak magamban motyogok! Nyugi, tőled egyáltalán nem félek! - mosolyogtam. Őszintén, valóban ezt gondolom.
John lefagyott. - H-hogy merészeled?! 
- M-mi? - simogattam meg a tarkómat értetlenül. 
- Kellett nekem megmentenem.. - motyogta lesajnálóan. Ezek szerint nem igazán alakul a tervem, miszerint nem fogom hátráltatni. De! Hirtelen ötletem támadt, amit mint mindig, előbb mondtam ki, mint ahogy végig gondoltam volna.
- Nos, ha te vagy itt a nagy mester... akkor álljunk csak meg valahol, mesélj nekem, hogy sikerült eddig kijutni innen, illetve most miért nem lehet? 
- Az igazgató egy elmebeteg. - Ez aztán a bőbeszédű válasz! Köszönöm, hogy felvilágosítottál erről a tényről, amire magamtól rá sem jöttem volna. - De nyugi. Van benne embertelenség, szerintem ez csak valami trükk.
- Hé, miért nem keressük meg a többieket? Hátha ők már tudnak valamit! - pattant ki a fejemből az újjabb zseniálisnak vélt ötlet.
- Hajrá. 
- Öhm.. Úgy értem, keressük meg a többieket.. Többes szám első személy.. - utalgattam a mondandóm lényegére. Mert, hogy én egyedül bolyongjak ebben az erdőben.. nem lehetetlen, de veszélyes. Saját magamra nézve is, meg az erdő épségére nézve is. Még véletlenül elesek a fa gyökérben.. aztán felgyújtom ezt a helyet, vagy mi.. Pff.. Beleremegek a gondolattól is. 
Körbenézett, mintha keresné ki lehet még rajta kivűl a "mi"-ben.
- Ó, leesett! Pocky-val akarsz menni, mi? Jó utat, sok szerencsét! - felállt, elindult előre. 
- Héé! Nem úgy értettem. Veled akarok menni! Kérlek, segíts! Hisz, a sors úgy hozta, hogy csapattársak lettünk, nemde? - mosolyogtam bátorítóan.
- A sors sosem volt kegyes.. - motyogta egy sóhajtás kíséretében - Jól van.. Menjünk, keressük meg a többieket. 
- Köszönöm! Ígérem, hogy mostantól nem foglak hátráltatni! Igaz, Pocky? - mosolyogtam a kis sárkányomra.
- Felőlem.. De aztán tartsd is be.