~Órák

 

 

* Chershire *

 

- Alice-nyan! - kiáltottam boldogan, amint megláttam az úton felém érkező lányt - Mehetünk? A Vidámpark már ránk vár! - mosolyogtam - Biztos vagyok benne, hogy tetszeni fog.

- Szia Chershire! - üdvözölt - Igen.. Várj, beteszem a cuccokat, és indulhatunk. - lépett be a nagy ajtón. Még be is csukta, majd huppanást hallottam. Rögtön benyitottam, és Alice-t láttam ájultan feküdni a földön. - Mi történt? - kérdeztem Juliusra és a Lovagra nézve. Az utóbbin vértől áztatott köpeny volt, melyről patakokban csöppentek le a vércseppek, és borzasztó vérszagot árasztott. Nem csoda hát, hogy Alice eszméletét vesztette. A vér láttán mindig rosszul lesz.. Régi, maradandó emlékek miatt. Eddig még nem tudta túl tenni magát a múlt súlyán.
- Vigyük be a szobájába. - szólalt meg Julius, közben én felkaptam Alice-t - Te pedig itt maradsz. Még beszélünk. - utasította a Lovagot. Sosem tanul a hibáiból. Megint ő volt a hibás, ez alkalommal ráadásul Alice-t bántotta.

* Julius *

A lányt bevittük a szobájába, hideg vizes zsebkendővel ébresztgettük, hátha attól felkel. A Macska elmesélte ájulásának okát, múlt béli trauma miatt nem bírja a vér látványát. Bármennyire is aggódom érte, az életnek folytatódnia kell tovább.
- Te maradj itt. Már ébredezik, hamarosan fölébred. - mondtam a macskának, majd kiléptem az ajtón. Ace ott ült az íróasztalom székén.
- Hé, kimosnád a kabátom? - kérdezte. A megnevezett véres ruhadarab az asztalon hevert.
- Mi vagyok én, szolgáló lány?! - förmedtem rá - Mosd ki magad. De azonnal vedd le az íróasztalomról! Minden csupa vörös. Legalábbis mintha egy gyilkossági helyszín lenne a házam. - dünnyögtem mérgesen. - Az órákra visszatérve. Megjavítom őket. De mindig túl sokat hozol, nem érted meg? Mikor lesz ennek már vége.. - sóhajtottam fel, megigazítva szemüvegemet, és a véres kis zsákocskára figyeltem - De hát.. Ilyen ez a játék. - mosolyodtam el fáradtan.

* Alice *

Jéghideg, kellemetlen valamit érzékeltem az arcomon, - arra ébredtem fel. Az a valami egy vizs zsebkendő volt, később, amikor már levettem, tudtam meg. Semmi amnéziám nem lett, emlékeztem még arra is, hogy a vér miatt estem össze, és hogy az utolsó mondatomat Juliushoz intéztem, amelyben kijelentettem, hogy el fogok taccsolni.
- Alice, lehet, hogy ilyen állapotban nem kéne a Vidámparkba menned.. - tette bele egy pohárba a vizes zsebkendőt - Jobban vagy már?
- Mi? - nevettem fel röviden - Azt hiszed, egy kis ájulás miatt kidőlök? Soha. - jelentettem ki és kikeltem az ágyból. Ilyen semmiségektől függetlenül az élet megy tovább.
- Ühüm.. - bólintott bizonytalanul Chershire, tűnődve azon, hogy engedjen-e - Akkor induljunk minél hamarabb! - mozogtatta meg aranyos, fekete fülecskéit. Chershire macskaként is és srácként is irtó édes tud lenni. Emberként kicsit hasonlít a neko énjére, barna, száz felé álló de selymes haja, smaragdos zöld szeme, és a ruhája alól kilógó hosszú, fekete macska farok is. Furcsa lenne, ha nem Csodaországban élne. Itt viszont megszokott.
- Oké. - biccentettem vidáman.

* Kalapos (Blood) *

A díszes kis társaság közt rendet téve végre elindulhattunk, még a megbeszélt időpont előtt! Három csillagos csoda történt.
- Uram, és milyen lesz Alice? - hangzott a kérdés a velem szemben űlő két ikertestvér szájából tökéletesen egyszerre - Megmutathatjuk neki a lándzsánkat? A hétvégén fényeztük ki!
- A-azt inkább ne.. - mosolygott el zavartan Eliot - A kisasszony bizonyára nem épp ilyen fogadtatásra vágyna..
- Miért, te már láttad? - szegezték rá a tekintetüket
- Dehogy is! - mentegetőzött - Csak általában a hölgyek nem rajonganak a fegyverek iránt.
Az ablakon kinézve figyeltem meg az elsuhanó tájat, gondolataimat rendszerezni próbálva, csendben hallgattam beszélgetéseiket. Ugyan nincs nagy szerepük, de mégis jó társaságnak bizonyúlnak. Igazándiból odáig, hogy megöljék egymást sosem jutnak el, mert vagy én, vagy valami más ok közre játszik csatájuk végezetére.

* Markus *

Az a fránya dög mostánában mindig valahol a kastélyban, vagy az Óratoronynál lófrál. Aztán meg csak akkor jön haza, ha súlyosan megsérült, akkor fülét-farkát behúzva könyörög, hogy hadd maradjon.. Tsh! Nem értem ezeket a macskákat. Nem értem. Egy kutya jobb válaztás lett volna, most így visszagondolva erre a következtetésre jutottam.
Ma jön az az őrűlt is tárgyalásokra.. Mindig ezt csinálja. Még annál a lusta kandúrnál is rosszabb-, egy mocskos Maffia tag.

* Ace *

És végül magamnak kellett kimosnom a kabátomat, ráadásul még fel törölni is, még mielőtt Alice felkelt volna. Bűntetésül még egy kicsit beszélni sem tudtam vele. Nem, Julius nem egy szolgálólány, ő egy rabszolgahajcsár. Elvárja, hogy kevesebb órát hozzak neki, viszont azt nem akarja, hogy lelkek bolyongjanak az országban. Ezt másképp nem lehet megoldani, mint, hogy az órájuk megjavítjuk. Szóval amit kér, teljességgel lehetetlen.
- Ne lazsálj, Piroska! - szólt rám az ebédlő asztalnál dolgozó óramester gúnyos hangnemben. - Azok a foltok a padlómon nem tűnnek ám el maguktól.
- Igenis, Sir. - morogtam az orrom alatt. Valahogy én lettem a hibás, pedig csak a munkámat végeztem, ami azzal járt, hogy véres lett a köpenyem! Ráasásul ennek az embernek még mosógépe is van. De nem, ő nem használná, mossam ki én! Köszönöm szépen.

* Peter *

Az idő megy, megy és megy sosem áll meg. Nem akar megállni, sehogy.
Rég nem láttam Alice-t. Igazából ez nem tudom miért, de zavar. - D-dehoigyis hiányzik!  - motyogtam magamban a kastély folyósóján sétálva.
- Parancsol uram? - kérdezte egy szólgálólány
- Ó, nem, semmi! - mosolyodtam el zavartan - További szép napot! - vettem gyorsabbra a lépteimet. Az eszem egy lányon jár, amikor vannak ennél fontosabb dolgok is. Az állam ügyek..

* Alice *

Az úton Chershire rengeteget mesélt az itteni életéről, a faluról, sőt, még a viszájkodó erőkről is..
- Hé.. Öhm, Chershire. Julius-nak miért van mindig annyi munkája? - álltam meg egy pillanatra, a kék, szinte teljesen bárányfelhő mentes égre felnézve.
Egy percig ő is eltűnődött, majd magához húzott. Nem tudtam mire vélni a viselkedését, de fülemet mellkasának döntve megértettem.
Katt-katt-katt!
Nem hallattszott oda bentről semmi más. Csupán egy óra másodperc mutatójának ketyegése.
A fiú még mindig nem engedett. - Most már érted? Nekünk itt semmi sem dobog, mint a ti világotokban. Az idő múlását, az életünk múlását órák mérik.
Ezért van az Óraszerelőknek ennyi dolga. Ők nem csupán átlagos órákat szerelnek.. ők a lelkeket gyógyítják meg.