Egy „Gyere, elmegyünk valahova.” Kijelentéssel John kisétál a kocsi kulccsal kezében. Bizonytalanul, de követtem, beültem mellé az első ülésre. Hogy hova visz engem, azt nem tudom, csak azt, hogy bízom benne, ezért vele megyek. Mikor hátrapillantottam az útra, nem láttam semmit a sűrű köd miatt. A sáros, vizes levelek a járdákat beborították nagy halmokba rendeződve. Megannyi színben pompázhattak, bár amikor elhajtottunk mellettük, csak nagy halom.. nem is, inkább egy körnek tűntek a homályban. Beszélgetni akartam, kérdezni akartam, de John irtó fáradtnak nézett ki, így inkább úgy döntöttem, nem rombolom az agysejtjeinek számát, csendben maradok. John hálásan bólintott, mosolygott egyet. Körülbelül fél órát utaztunk, mert nem volt túl nagy forgalom a mi kis városunkban ebben az órában.

- Megérkeztünk. – Egy templom előtt parkolja le a kocsit. Nem tudom, mit akarhat ezen a helyen. Kérdőjelek jelennek meg a fejem fölött, miközben gyanakodva fellépek a kőlépcső első fokára, de látom, hogy John nem megy fel.
- Ne aggódj, mi nem megyünk be. - nyugtat meg. Nekidől az omladozó kőből készült korlátnak, lecsukja a szemét.
- Akkor..? Miért jöttünk egy ilyen helyre? - kérdezem, mert még mindig nem értem, hogy lehet ilyen nyugodt.
- Várunk valamire. Egyelőre csak ennyit mondhatok. - Rám mosolyog. Ez jó jel. Legalább nem valami rosszra kell számítsak.

Jól van. Ha nem mondja el, hát nem. De.. Talán mégis tudnom kéne? - Az alatt a jó pár év alatt, amit együtt töltöttünk, már sikerült megismernem eléggé ahhoz, hogy tudjam, meglepetést tervez nekem. Mindig is szerettem az ajándékokat, csak azt a részét nem, amikor várni kell rájuk. Mégis, most próbáltam túltenni türelmetlenségemen.
- Hmm.. - kezdeném, de csak ennyit mondhatok, mert amikor épp kérdezősködni kezdhettem volna, kinyílnak a nagy ajtók és..
- Anya, Apa! - rohantam fel, hogy megöleljem őket. - Ti? Itt? Hogy-hogy? Miért egy templomban? Jól vagytok? Biztos sokat utaztatok, fáradtak vagytok? Hol fogtok aludni? Ugye nálunk?  - üdvözölöm a szüleimet, miközben széles ívben mosolyogtam Johnra. Tudom, hogy nem nagyon bírják egymást, mégis beszélt velük, elhozott. Hogy én milyen szerencsés lány vagyok, John mellett!
- Drágám, mintha ezer éve nem láttunk volna! - ölelt vissza Apa kedvesen. Olyan megnyugtató volt annyi idő után újra hallani a kedves hangját.. Rögtön régi mondandói kavarogtak a fejemben.. Mint például.. "Leila, kicsim.. olyan szép a hajad! Mint a nap, olyan narancssárga!" , "Leila, elkésel az iskolából!" , "Leila, fürdesd meg a kutyát!"..
- Egyszerre csak egy kérdést! - mosolygott Anya is. Miután kibontakoztam Apa öleléséből, hatalmasat kapott Anya is. Az ő lágy, kellemes és megnyugtató hangja is kimondhatatlanul jól esett szívemnek. Mert, valljuk be, jó sok minden történt a múltban.. De attól még ők a szüleim. Ha úgy vesszük.
John felszalad a lépcsőkön, hozzánk érve a szüleim bőröndjeit megragadja.
- Ezt otthon is meg tudjuk beszélni, nem? -

Haza indulok. A szüleimmel együtt. Nagyon boldog vagyok, hogy viszont láthatom őket, nem is gyanakodom, nem is kérdezősködöm többet ennek okáért. Világutazók, lehet, hogy egyszerűen csak meg akartak látogatni. Ők szeretik ezt a munkát, de azt is tudom, hogy hiányzom nekik. Ezért ha tehetik és ha szabadságot kapnak, mindig meglátogatnak minket.  
Egész úton beszélgettünk. A szüleim meséltek, én pedig kérdezősködtem, mindenről. Nagyon-nagyon fel voltam dobva, hogy végre a teljes családommal lehetek. Mert John ugyan a barátom és együtt élünk, azért egy nagy házban ketten lakunk. És néha jó, ha vendégeink jönnek, betöltik a nagy ház üres hatását vidámsággal.
Hirtelen bele gondoltam -, amikor kiszálltam a kocsiból és a mi házunk felé baktattam -, hogy mennyi minden történt az elmúlt száz évben.. És hogy mennyire más lehet a nézőpontunk.. Mindkettőnknek. John-nak és nekem. De ezt hamar elhessegettem, mivel a szüleimre  figyeltem. Amikor bementünk a házba, a sütő órája, ami talán az egyetlen jól működő óránk, hajnali egy óra két percet mutatott. Ám attól még ez minket nem gátolt meg egy jó kis vacsorára, a szüleimmel együtt. Még John is megpróbálta odatenni magát.