Lehetetlen időzítés

Küszöbön álló probléma vagyok - mit kezdesz velem?

Alice Csodaországban - 10.fejezet

Nyaaaa!!Ma nem követem el ugyanazt a hibát mint multkor!! >< Jó olvasást!!~
Elérkeztünk a 10.-ik fejezethez!!! *O* 


~Az Óratorony

 

 

*Alice nővére*

Már a tél első hava is lehullott,de Alice még mindig sehol sincs..Apa!Miért?Adj választ..
-Kisasszony,pihennie kell,egyre rosszabbodik az állapota.
-Tudom. - mondtam halkan,és visszafeküdtem az ágyba.Most már nem számíthatok senkire.

-Uram,nem mehet be!Lady Elisabeth gyengélkedik.
-Muszáj beszélnem vele. - lökte félre a cselédlányt,és benyitott a szobámba
-Igaz a hir hogy..
-Igen.Mindkettő.
Arca rémületbe váltott át,pedig Alice már rég kinyilvánitotta kapcsolatuk végét.
-Hogy vagy?
-Rosszabbul.Nincs értelme.De..emlékszel?Tartozol nekem.
-Igen. - bólintott,és leült a teaasztalomhoz.
-Azt kérem,hogy ha Alice hazajönne..Vigyázz rá helyettem is.Értetted,Blood?
-Igen.

*Alice*
Tehát.
Csokis vagyok,el kell mennünk valamien Julius-hoz,és a könyv,amiről még mindig semmit sem tudok,nem ezt írta ami történt.De mi kellett volna akkor történnie?
Már megint futunk!
Hirtelen erős érzés futott végig rajtam,amit itt eddig még csak az álmaimban éreztem.
Honvágy.
Kiértünk az erdőből,és nekem egyre csak olyan érzésem támadt,hogy haza akarok menni.Féltem,rájöttem,hogy itt minden annyira..Idegen.
Hiányzik Apa.

Hiányzik Onee-san.
Hiányzik..
Maga a valóság,ahol minden valós,és kemény..de mégis,ott éltem!
Haza akarok jutni.
A kis kanári..vagy valaki..mondjon már valamit!

*Ace*
Alice hirtelen letört lett.Még így is aranyos.Az arca,a keze,a lesütött szemei..érzek végre valamit..Talán erről beszélt a könyv?

*Alice*

Ace hirtelen megállt,a szemembe nézett,és megölelt.Erősen magához szorított.
-Itt sosem vagy egyedül. - suttogta,és miután elengedett megfogta a kezem,amitől még jobban elpirultam,ha az ölelést nem is számítjuk,akkor is minimum egy paradicsom pirosságát vette fel az arcom.
Még mindig nagyon el voltam havazva...de eldöntöttem,hogy a jelenben élek,és majd ha haza érek,beszélek a kanárival.Ezért élveztem a túrát az erdőben.
Az erdő,a fák sokajága..;tele volt különféle jelzőtáblkákkal,utvesztőkkel..
Eggyik táblán ez állt : Blood Dupre,a másikon a kastély rajza,a harmadikon,ami a legnagyobb volt talán mindközűl egy vidámpark.. Boldogság Vattacukra.És még voltak kissebbek,de azok csak útvesztők lehettek.
Nem igazán figyeltem,merre megyünk,túlságosan lekötött az a melegség,ami Ace nagy és biztonságérzetet nyújtó kezéből áradt.
Így kicsit meglepett,amikor megállt..az erdő közepén.
-Anno.. - dörzsölgette meg a tarkóját féloldalas mosollyal - Azt hiszem..eltévedtünk..megint..
Hát igen,nem először kellett hátrafordulnunk már.Csak egy baj van.Kezd sötétedni.Nincs kedvem újra a farkasok társaságába keveredni.
-Bocsánat! - hajolt meg,és tényleg látszott rajta hogy kellemetlenül érzi magát - Mindig eltévedek.
-És ilyenkor mit csinálsz?Ha sötétedik. - néztem körül
-Mindig nálam van ez.. - dobta le a válláról a hátizsákját,amiből előhúzott egy sátrat és egy batyut,amiben feltehetőleg étel van.
Elmosolyogtam.Majd elkomorodtam.
Hogy kerültem én idee??? Már száz százalék,hogy keresnek a palotában.
Aztán visszaemlékeztem az okokra amiért a palacsintámat ott kellett hagynom..
A macska jött.A fenébe!!!!!Chershire volt az!
-Kérlek..vigyél vissza a városba!
-Menj csak - bukkant elő a sátorból - Én már fáradt vagyok.Sokat mentünk
Sóhajtottam. - És én hol kapok helyet?
Felhúzta a sátor bejáratát.
-Ne is álmodj róla.
/10 perc sötétben-az erdőben-egyedül-kint lét után/
-Oké,te a sátor szélére húzódsz én pedig.. - húztam fel a zipzárt,de Ace már aludt.
Egy hálózsákba bújt be,és a barna haja és szempillái a sötétben feketének tűntek.Mellette egy kis hely volt,és a kabátja meg egy pokróc leterítve.
Hát gondolt rám.Nagyon kedves valójában ez az ember. - bújtam bele az Ace-illatú kabátba,ami kellemesen felmelegített a hideg éjjszakában.A pokrócot is magamra húztam majd kezemet az állam alá téve lehunytam a szemem.
Át kell gondolnom a dolgokat,minden annyira gyorsan történik itt.Szinte el sem hiszem,hogy nem álmodok.
Vagy mégis?Ez egy álom lenne?Egy álomban az ember szokott aludni?És az álom ilyen hosszú is lehet?
Mik is történtek..mi valós és mi nem?
Találkoztam pár kedves emberrel.Vivaldi..Peter..
És Chershire,akiről azt hittem elveszett.Apu azt mondta,hogtalált magának egy szép cicalányt,és elszöktek eggyütt.Nem mondott igazat,tudtam.Chershire nem hagyna csak úgy el.
Blood..Akiről még szinte semmit nem tudok,de lányos zavarba jövök ha csak rá nézek.Annyira furcsa..
És Ace..a magányos Szívlovag.Vajon mindig így alszik?Egyedül ebben a sátorban,kiszolgáltatva bármilyen rablónak,állatnak?Sosem fél,hogy nem éri meg a reggelt?

*Ace*

Alice már biztos bejött.Hallom a szuszogását,érzem.

/Regel/

-Mrr... - motyogtam felkelve.Megnyomtam a jobb kezem.Megpróbáltam felemelni,de valami lenyomta.Oda fordítottam a fejem.Alice.
A karomat használta párnaként,úgy aludt.
Biztos vagyok benne,hogy ezért aludtam ilyen jól.A másik kezemmel átnyúltam rajta,mire ő megmozdult,és még közelebb ért hozzám.Rátettem a pokrócot.Fázott.

Egy ideig csak néztem a sátor tetejét,majd óvatosan felültem,és a karom helyé a hálózsákot tettem.
Mocorgott egy kicsit,átölte a puha anyagot,és becsukta a száját.Kissurantam a sátorból,kinyújtózkodni.
Már tudom hol vagyunk..Akkor Ez után jobbra kell menni..és pár bozótos úton..majd oda érünk.Látom is.Hisz nagyon közel vagyunk.Csak a sötét tévesztett  meg.

*Chershire*

Hogy...A Szívlovag!
Nyaa Alice..remélem nem bántották.Megnézem az Óratoronynál.Ott szokott az tanyázni.

*Alice*
Mnyaaaa... nyitottam ki a szememet.Hát,még mindig itt vagyok.
-Jó reggelt! - másztam ki a hálózsákból
-Mehetünk?
-Hova??
-Az Óratoronyba.Reggelizni.
-O-oké.
Gyorsan összeszedte a sátort,és,- most már céltudatosan,-jobbra fordult.
Keresztülmentünk pár bozóton,és én nagyon örültem hogy ezt a cipőmet vettem fel,amit még a valóságban is hordtam,mert jól bírja a strapát.
Csendben mentünk.
Annyira belejöttem az eggyütemű sétába,hogy amikor Ace megállt,szépen neki is ütköztem a hátának.
-Itt vagyunk! - mondta,és elegáns mozdulattal rámutatott a tenyerével a nagy épületre.
Egy toronyhoz értünk,aminek az alja kissé szélesebb volt,és egy hatalmas bejárati ajtó tátongott rajta,felette pedig terasz,-korlátokkal.A tetején,nemis igazán a csúcsán,de mint a Londoni Big-ben-ben,egy óra állt,de nem működött.
Bementünk az ajtón,és én miután lefagytam az ámulattól,és miután felébredtem,rögtön nekikezdtem az ide-oda szaladgálásnak,mert annyi könyv,annyi érdekes darab..minden,amit szeretek itt volt!
Amikor egy asztalhoz értem,egy bábut láttam meg,akit ugy formáztak,mintha órát készítene.Milyen élethű bábú!A hosszú,fekete,-szinte kékesen fénylő-haja..a ruhája,a keze,az arca..és főleg a szemei..Megbökdöstem,és meglepetésemre elkezdtek rángani a szempillái.
-Ez..egy ember? - fordultam Ace felé
-Igen,egy dolgozó ember,akit megzavartak!Minek hoztál ide ilyeneket? - nézett rá Ace-re szemrehányóan.
-De ő Alice! - próbált kimagyarázkodni
-És mit érdekel az engem? - nézett rá rezzenéstelen arckifejezéssel
-Mondom ő Alice! - válaszul még mindig az az arckifejezés maradt a férfin. - Jól van,feladom.Alice,ő Juli,Juli,Alice.
-Khm,örvendek hölgyem,a nevem Julius Monrey,itt élek,illetve dolgozok az óratoronyban,ami mellesleg semleges terület,így nincs jogomban önt kidobni. - hajolt meg Julius.
-Nem gond ha körülnézek? - kérdeztem lelkesen
-Eddig is azt csináltad.. - motyogta - Persze.Csak nyugodtan.De nem nyúlni semmihez,nem összetörni és.. - vett nagy levegőt - Nem levenni a helyéről. - mondta még ki,de ekkor már messze jártam a szobában és épp egy könyvbe olvastam bele.Uppsz...

Alice Csodaországban - 9.fejezet

Én tényleg..órákig dolgoztam rajta..De mégis..elveszett.Véletlenül közzétettem a még nem kész szöveget,és mire újra akartam nyitni..már csak az üres lap fogadott.

Nagyon szépen bocsánatot kérek.Pedig már olyan hosszúra és jóra sikeredett,szinte még elégedett is voltam!.. :((
Bocsánat,hogy ez lett belőle..Majd a következő részt megpróbálom hosszúra (és izgalmasabbra) írni!!Nyaaa!! >w<

UI:. Ezentúl ilyen betűtipussal íródik a történet.


~A magányos,-avagy nem?- Szívlovag


 

*Alice*
Ültem,és figyeltem Csodaország kis városát a felkelő nap fényében.

Najó,ez is megvolt! - gondoltam a város macskakövezett útján sétálva - Néztem lányos bájjal a napfelkeltét!
Kis lelkiismeret furdalással ám,-hisz lehet,hogy aggodalmat okoznék? - de elindultam a városba szétnézni.

*Chershire*
Hol lehet Alice?Mi történik itt?Az emberek elmennek...Alice nincs itt,és minden elromlott.Meg kell találnom.
Miután szétnéztem az udvaron,a szimatom a kastély bejáratához vezetett.
Követtem Alice illatát : vanilia,és néha,-ha épp frissen hajat mosott - orgona virág.A város felé ment!
Hogy képes..Mindig bajba keveredni.. - motyogtam még,majd rátértem az oda vezető ösvényre.

*Peter*
Hol lehet?Már átfésűltem az egész palotát!Mindent elrontott az eltünése..Meg kell találnom.. 

*Vivaldi*
-Nyugodj meg,csak meglessz! - mondta szemérmetlenül Blood
-Nem fogod fel?Ha az itteniekre ilyen hatással volt,akkor mi lessz ott? - szegeztem fel a kérdést,ami nem hagyott nyugodni.
Alice-t meg kell találni.

*Alice*
Mennyi ember!Vajon hány óra lehet?Már ilyen korán lenne?Egy piac..Tényleg,hisz már vasárnap van!Milyen gyorsan telik az idő!Biztos már a bálnak is vége. - mosolyogtam,és végignéztem az embertömegen..Ahol ismeretlen,felfedezhetetlen felnőtt arcokra találtam,de szikrázó mosolyú kisgyerekekre is,akik épp az almácskájukat vagy az édességüket eszegetik anyukájuk kezét fogva.Hihetetlen,hogy milyen falusias hangulat van itt!
*korr~*
Ó-ó..Ez az én hasam volt..
Éhes lettem hirtelen az eladók között nézelődve.De pénzem nem volt.Mégcsak azt sem tudtam,mivel fizetnek itt.
Eldöntöttem hát,hogy amint kijutottam innen,visszamegyek a palotához,reggelizni.
Uramisten!!Palacsinta.. - csorgattam a nyálamat,kicsit túl sokáig,ugyanis valaki nekem jött.
Mindketten megtántorodtunk,-én a nagy lendülettől le is estem.
-Bocsánat! - hallottam meg előszőr a hangját.Kinyitottam az első szememet,megláttam egy kezet.Majd a kéz tulajdonosát is szemügyre vettem,és arra a következtetésre jutottam,hogy megengedhetem magamnak hogy megfogjam a segítségnyújtó kezet.
-Én kérek elnézést... *Korr~* Duplán. - pirultam el.
-Van kedved egy palacsintára?Én állom. - kacsintott rám.
Kihagyhattam volna ezt az ajánlatot.De nem tettem.Jó érzéssel töltött el csak ránézni a fiúra.A barna,szemébe lógó haja..A természetellenesen vöröses-barna szemei..A lovagias kabátja,mely ezer zsebbel,csattal,és még kitudja mivel egészült ki..A kard az oldalán..Kicsit ilyesztőnek tűnhet,de a mosolya az egész külsejét megváltoztatja.
-Hát..
De nem adott időt dönteni.
-Milyet kérsz?Csokisat,lekvárosat,vagy gyümölcs darabkás joghurtosat?
Az elsőt választottam,ugyanis az előttem állók palacsintájából ítélve abból tesznek bele a legtöbbet.
-Nyamiii!! - tátottam nagyra a számat,és neki kezdtem a pusztításnak.Ő csak nézett fürkészően.Kicsit zavarba jötem,ezért próbáltam illedelmesebben enni.
-Anno..Köszönöm!Mivel hálálhatnám ezt meg? - kérdeztem
-Mondjuk ha bemutatkoznál.
-A nevem Alice,és nemrég jöttem ide..szóval most turista vagyok ebben a városban.
-Hát tényleg te vagy az,Alice!A nevem Ace,és Szívlovagként szolgálok.
-Hm.Valahogy éreztem,-nem is tudom honnan-,hogy közöd van a katonasághoz.Amolyan hatodik érzék. - nyalatam le a szám széléről a nutellát,ámbár tudtam,hogy már amugyis a teljes pofám olyan lett.
-Alice..Alice..El sem hiszem hogy itt van mellettem..És mégsem érzek semmit.Furcsa, a könyv nem ezt mondja. - töprengett,és megette a barack lekváros palacsintája utolsó harapását.
Én még csak a felénél sem tartottam,a nutellával harcolnom kellett!!
-Milyen könyv?

*Chershire*
-Hol lehet Alice? - álltam lábújhegyre,hogy átlássak a tömegen,de nem sikerült.Túl sok ember.Ahaa! - ugrottam fel egy ponyván keresztűl a város fodrászatának tetejére. 
-Alice..Alice.. - motyogtam,és próbáltam kiszúrni a kék rúháját,és a jellegzetes masni hajbavalóját.
-Alice! - vettem észre.De ki mellett???!

*Ace*

-Ezt meg kell kérdeznem Juliustól.. 
A könyv nem ezt írta.
Alice ki kellett volna váltson belőlem érzelmeket.De én nem éreztem semmit.Akkor most ez hogy van?
Mi ugrál ott..?
A Macska!
-Ó-ó!Nem adom! - ragadtam meg a karját,és futni kezdtünk.Még arra sem hagyhattam időt hogy szegény lány a még szomorúbb sorsú palacsintáját (ami kiesett a kezéből) sirassa.Muszáj volt elrejtőznűnk,így behúztam két ház közti résbe,eggyik kezemmel a száját,másikkal őt magát lefogva.
-Tsh! - suttogtam,és kinéztem.A macska ment tovább egyenesen.Nem hiába mondják néha hogy buta-cica!


*Alice*
-Jól van,nyugi! - engedett végre el.Nem hittem volna,hogy ezt fogja tenni.Pedig azt hittem kedves ember..És még a palacsintám is kárba veszett...
-Rossz kutya!!!

*Ace*
-Aúú!! - fájlaltam a bokámat,amibe egy jó célzással erősen belerugott.
-Ez jár a rossz fiúknak!Első szabály : soha ne rabolj el egy gyanútlan NUTELLÁS palacsintát evő lányt,főleg ne engem.
Bólogattam.-Igenis!
-Megkíméllek a további kiképzéstől...haa - nyújtotta el a mondatot - Megmagyarázod a viselkedésedet.

*Olvasói szemszög*

-Rossz kutya!Csak akkor kapsz jutalmat,ha azt csinálod amit mondok!Érted? - kérdezte csípőre tett kézzel chibi-Alice.
-Wau! - vakkantotta chibi-Ace,akinek közben kutya fülei lettek,és farka,amit fojamatosan csóvált.
-Na most akkor,üül!! - lengette meg a "kutya" orra előtt Alice a keksz-csontot,mire az leűlt,és angyali szemekkel kérlelte a kekszet.
-Jó kutya! - dobta a szájába a kekszet - Látod,ilyen egyszerű! - mosolygott,és tétezte a kényeztetést egy simivel is.

*Alice*
-Nem adlak át.A macska jött.El kell mennünk Juliushoz.Csokis vagy,de mindenhol. - mondta Ace

Happyyyy ^^

Hoy,minnasai~
Lola jelenleg a fellgekben van,végre újra zene.. *-* Mivel kapott egy "átmeneti-mp3"-at. ((: És ezért egy történettel kedveskedik,mert már olyan rég óta nem is írt..
Hogy miért? o_o Egy szó : iskola. Brrrrr... Q_________Q   és a hozzátartózójaa : dolgozat.. BRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRRR ... O____________________________________O



Valaki állt az esőben.
Valaki arcáról cseppek gurultak lefelé,csak azok lecseppenése látszott,ugyanis a hajzuhatag eltakarta arcát.
A valaki mellett álló fiú vizslatta a valaki szőke haját,melyben kék tincseket fedezett fel.Próbálta megtaslálni valaki szemeit.
-S-ssajnálom a-amit aa su-suliban mondtam.Kérlek v-vedd semminek! - szipogta valaki,kisöpörve a haját arcából,hogy felnézzen,de meglepetésére a fiú szemeivel találta szemben magát.Azokkal a kékes zöld szemekkel,amik miatt sokat veszekedet tönmagával.
-Nem szeretném semminek venni.. - mondta,és elfordult,mert nehezen bírta a lány könnyes tekintetét. - Ne sírj.
-Gy-gyengék az idegeim.De látod,ezek már csak e-esőcseppek... - mosolyodott el félénken a lány,és a fiú közelségétől hirtelen felmelegedett.
-Hát persze. - mosolyodott el a srác is.
-Áhh,francba is,azt reméltem,hogy mint a filmekben,most el fog állni az eső.. - motyogta a lány.
-Kéred a kabátom?
-Köszönöm,de nem. - tett egy lépést előre a lány.
-Oké,akkor gondolom az esernyő sem érdekel,muhahaaaa
-Héééé!!! - állt meg,majd hátrált a fiú mellé,aki addigra már kinyitotta az esernyőjét.
-Az enyiiim!! - futott el
-Francot,egy szerencsétlen lányt hagynál megázni???? >o<" - futott a fiú után a lány.
-Hát persze! - vihogott az - Már amugy is mindegy ..

Így máris jobb. - gondolta a lány később a fiú és az esernyő biztonságban hazafelé menni.Az eső még mindig istenesen esett,de valahogy ez pont nem érdekelte.

*Előzmények*

/5.órai szünet/

-Ai-kun! - álltam meg mögötte.
-Hm? - fordította felém a fejét
-Én..én..Szeretlek! - kiáltottam,és a bátorságom eddig tartott.Kifutottam,és beszárkóztam egy wécé-fülkébe.
Nem..nem..hogy lehettem ennyire hülye?Mi lessz holnap?És holnapután?Hogy fogom elkerülni?Mögöttem ül!!!!!!!!!Még meg sem vártam a válaszát....Hülye vagyok!Hülye!Hülye!! - ütöttem a kezével a fejére
-Hikaru! -hallottam a barátnőim hangját.Miért van az,hogy rögtön tudják hol vagyok?? >< Ezen még sírva is nevettem.
-Hikaru-chiii!! - kopogtattak minden ajtón,majd elém értek.
-Nem megoldás benn bőgni!
-De.
-Mindjárt jön a tanár,ha feltünt volna,becsöngettek.
-Szóljatok hogy szarul vagyok,haza megyek!Bezárkozóm a szobámba,és kisem jövök soha többé. - suttogtam.
-Na áljunk csak meg! - szólalt meg Inori-san,akiről tundni kell,nagyon nem bírja a szenvedéseket - Most komolyan fel akarod adni??Hova tűnt a régi lelkesedésed?Az erőd csak eddig futja?Tudod mit?Menj a francba haza! - ajtó csattanás.Ezek szerint kiviharzott dühösen.Remek.Bár,megérdemlem.Már nem sírtam.Kinyitottam az ajtót.
Yuki-chan azonnal megölelt,a töbiek pedig biztattak.
Visszamentem a terembe,és leültem a helyemre.Mintha semmi sem történt volna,úgy kezeltek.Vagyis sehogy.Ai rám se hederített szünetekben,órákon pedig szétperzselt a tekintetével,nehezen álltam meg hogy ne nézzek hátra.Valamit tennem kell.
Az utolsó szünetben találtam megoldást.Suli után megmondom neki,hogy az egész hülyeség,hagyja a fenébe.Remélem megérti.Csak megérti!!!>O<


/Suli után./
Futottam.Ai-t egyszerűen szem elől veszítettem.Hogy tud ilyen gyors lenni?És még esik is..És én miért érzem,hogy nem csak az esőcseppek áztatják az arcom?Miért vagyok ilyen gyenge?Nem..nem szabad lelassulnom..

Vérsziget és az álom - 5.fejezet [2]

 

Vérsziget és az álom - 5.fejezet [2.rész]

 

- Felébredtem. - fordult meg, hogy Ellalunával szembe állhasson...Egy arc, aki pontosan olyan volt, mint Ellaluna.
- Te.. én vagy? - tette fel az igen buta kérdést, de más eszébe sem jutott.
A nyuszi füles (Ellaluna közelebbről is megnézte,és valójában nyuszi fülek voltak) lány szégenlőssé vált, az előbbi hangja teljesen elhalkult, - bár még mindig eggyezett Ellalunáéval.
- N-nem tudom... A nevem Ellaluna és én vagyok az egyik Szellemed. - mondta fejét lehajtva, és a füleit kezdte birizgálni.
- Á! Szia.. Ellaluna. Örvendek. A nevem..Ellaluna. Figyelj, nagy baj lenne,ha megváltoztatnánk a neved? - kérdezte és lassan kezdte felfogni, hogy mégis mitörtént. De a név nagyon nem tetszett neki. Inkább olyan Alice-s, mint a mesékből : Alice Csodaországból a nyuszi. Csak hát ott az fiú,szóval nem nevezhetjük úgy el.. Ezért Alice lessz.
- O-oké... - mondta - Nekem jó lessz.Végülis, ha úgy vesszük, ez az én döntésem.. - nevetett fel.
- Igen. - húzta mosolyra a száját Ellaluna - Akkor..Örvendek a találkozásnak, Alice.
- Én is, Ellaluna.
- Valamit árulj el nekem. - kérte Ellaluna
- Mit szeretnél tudni? - nézett fel és lila szemeiben megcsillant a fény.
- Hogy kerültél ide? Egyszer csak lettél? Hogy nőttél fel?
- Nem igazán tudom.. Ez valahogy úgy van, hogy miközben zuhantál, mi megszülettünk a szíved darabkáiból..
- Hányan "vagytok"?
- Ezt én nem tudhatom. Csak észlelem, ha egy újjab Szellem, akár tiéd, akár másé a közelben van. De szóval, mint mondtam.. egyszer csak valahogy lettünk. Én mióta az eszemet tudom, ilyen vagyok..
- Hány éves vagy?
- Húsz.
- Csak három évvel vagy idősebb.
- Ühüm.
- És most,mit kéne csinálnunk?
- Semmit. Mostantól örökké melletted kell lennem. Ennyi.
- Oké.. - mondta Ellaluna és felröppent újra.
- Gyönyörű vagy. - követte a lány repülését Nyuszifül
- N-ne mondj ilyeneket, hisz te is az vagy.. Azok igaziak? - bökött a füleire
- H-hai!
[ Megjegyz.: Hai japánul az igen. ]


Egy porfelleg süvített végig a szürke útmaradványon.
Egy nő gyönyörködött művében, mosolya mögött gonosz szándék állt.
Szemeiben fel lehetett valamit fedezni.. 
A harag tüzét.

 

Pusztaságba vész tekintete.. Majd.. valamikor.


 

Gomene,hogy ilyen két részletbe tettem,-de semmiképp nem akartam ilyen hamar "lelőni a poént" ezért hagytam,hadd várakozzunk egy kicsit. ^^ Meg, (az igazi oka..) hogy a vége felé kifogyott az ihlet.Szóval egy kicsit várnom kellett.
Mindenkitől bocsánatot kérek~˘^˘

Lola~

Vérsziget és az álom - 5.fejezet [1]

 

Vérsziget és az álom - 5.fejezet [1.rész]

 

 

- Ne kapják el rögtön! Had játszadozzak! - mosolygott el, de nem kedvességből.
- Igenis. - hajolt meg szolgája egedelmesen. - Megtudhatom mi a terve?
- Hadjuk, meneküljenek csak. Most abban a tévhitben vannak, hogy győztek. Showny drágám, ezért még lakolni fogsz..- Csóválta a fejét a királynő, felállva trónjárólés ahogy felállt dús és hosszú hajgyönyörűsége hátára hullott, majd alatta kibukkantak szárnyai.

 

.. Fellebbent egy fa tetejére s onnan nézte megbűvölten a holdat, jó barátját, ki - szerénykedve -, rávetette ragyogó fényét. Nem lehetett eldönteni, hogy a nagy égitest a lány szeméből verősik rá az égre, vagysem fordítva.

- Sakura-chan ébredj fel..
Cseresznyevirágok bontakoznak,
Új érzések mutatkoznak!


- Anya, mi ez a dal? Nagyon szeretem! - tapsolt mosolyogva a kicsi Ellaluna - Énekeld el mégegyszer! - követelte és addig nem volt hajlandó újra az ágyba bújni, míg anyukája el nem kezdte a dalt. Lehunyta szemét és apró kis arcán mosoly jelent meg.

 

- Kellj fel Sakura-chan,
Fell kell kelned,mert már ébredeznek a virágok fáradtan..fáradtan..

-  folytatta egy hang,mely Ellaluna fülében ismerősen csengett,de folytatta,nem hagyta abba az éneklést!

- Sakura-chan.. - énekelte a reflént, keresve a válaszoló hang tulajdonosát
- Sakura chan.. - válaszoltak neki.
Ellaluna felröppent, hogy körbenézzen, mert ahol eddig ült, a fák takarták a széttekintést.
Egy emberlányt vélt felfedezni a selyemfű-mező közepén állva.
- Showny.. - sugta,de a tündér aludt. Hagyta. Tudta, - Showny még mielőtt aludt volna elmesélte-, hogy a tündérek úgy alszanak/működnek, mint egy felhúzós baba. Energiát kell gyűjtenie ahoz, hogy fel tudjon ébredni.
A lány felé repült. A holdfény hátulról világította, olyan mintha a holdban lett volna.
Körvanalai jól kivehetőek, hosszú, rendezetlenül széthulló tincsekből álló haj, kalap, a kalapból oldalt két toll, vagy valami olyasmi áll ki, csipkés ruha, mely teljesen összeolvad piros szine létére a lilás hajával.
Az arca még mindig rejtély - gondolta Ellaluna.
De azért halkan megkérdezte. - Sakura-chan?
- Felébredtem...


19.Lehetetlen időzítés

,,Elővett a hátizsákjából (csak az enyém ilyen nagy?!! ><) egy termoszt.
- Még mindig új nekem ez az egész.Te milyen lény vagy?
- És te?
- Passz.
Mosolyra húzta a száját.
- Hm.Én is igy vagyok..."


-
..Legalábbis annyit tudok, hogy véren élek.
- Remek. Akkor legalább azok ot fönn - mutattam a denevérekre - Nem egyedül ancsalognak a véremre.
- Nem talált. Sem, mi közöm a denevérekhez. Ráadásul ezek nem is vérszívók.. hanem zöldségevők.
- Ó. Ez megmagyaráz pár maguk után hagyott foltot.. - húztam el a számat a földet nézegetve. Szép, foltos mintázatú volt..
Nem kommentálta a felfedezést.
- Egyébként nem akarsz kijutni..? - kérdeztem, csak úgy mellékesen.
- Már voltam a kijáratnál.
- Mi? - csodálkoztam. Még egy nap is alig telt el, és ő már megjárta azt az utat?
- Zárva van.
- Mi hol mikor.. állj.. mi van zárva? - próbáltam értelmesen gondolkodni.
- A kapu.
- Itt komolyan.. egy erdőben.. van egy KAPU?!
- Ja. -  felelte lazán  - Ha feltűnt volna, amiután elindultunk, felhúzták a falat. Egyrészt, hogy a szörnyek ne jussanak ki, másrészt, hogy mi ne jussunk ki.
- De..
- Nyugi,szerintem ez csak az igazgító idei évi vicce.
- Haha! Mintha április elseje lenne! Kicsit eltévesztette a napszámot.. - motyogtam - És ez téged nem zavar?
- Egyszer csak ki enged! - mondta, miközben a hálózsákját göngyölte ki, teljes lelki nyugalommal. 
- És..
- Hé-hé.. - csitította a kérdéseimet - Nézd, elállt az eső! Nincs kedved kimenni, és lányos gondolatok közt bámulni az szépséges a szivárványt? Már ha van... 
- Ez inkább Kitty-s húzás. Alszol?
- Még nem. De szoktam! - tette hozzá gyorsan - Én vagyok a család lustája.
Aham. Gondolom azért, mert mondjuk a normál vámpírok nem alszanak..
- De most hogy így felhoztad.. - ásított, mint egy álmos cica - Nem is rossz ötlet.
Nem igazán figyeltem.. Magamban épp Neko-kunnak [ Írói megjegyz.: Macska-fiú ] neveztem el, és aranyos cicafüleket meg csengőt képzeltem rá..
Jó. Oké.. Ő nem vámpír. Csak félig. Nem fogja kiszívni a véremet.
Egy fiúval fogok aludni.
Nem leszek egyedül. Itt van nekem Po...
Hol van Pocky??
- Hé, Pocky! - üldöztem az ide-oda repkedő ( Pocky gyanántel is kezdtem gondolkodni azon, hogy hogyan tudnak repülni a sárkányok..) kis állatkát, rovarokat, bogarakat.
Mire elkaptam ( és rájöttem hogy vacsorázott épp, -bogarakal) John már el is aludt.
- Jó éjt.. - suttogtam, és én is nyugovóra tértem.

 

Nem szabad elfutnia a végzete elől...

..van aki azért,mert nincs miért maradnia..

Nem mondom hogy olvasd el.

Tovább»

Vérsziget és az álom - 4.fejezet

 

A Tél tündére..



Elhozni a rideg télt.. Amikor minden újra elalszik..
Álomba ringatni az őszi tájat, lassítani a tavaszt..
Lefagyasztani a fák ágát, gyerekeknek havat ajándékozni..
Ez az én dolgom. Vidám, mégis szomorú.
Rideg, mégis melegséggel tölti el az embereket, amíg én kint az ablakból hullajtom rájuk a pilléket. Ők bent űlnek a kandalló előtt, beszélgetnek, várjak az emberi mítoszokból eredő "Mikulást" vagy "Télapót" melyek csak a gyerekek hitetlenítésére valók.
Mégis az arcuk, mikor kibontják az ajándékot.. Mindig annyi boldogságot tükröz,h ogy legszívesebben én is ott ülnék mellettük, hogy közelebbről szemlélhessem az érzéseiket.
Persze vannak olyan családok, akik ezt nem tehetik meg..
De olyanok is, melyek megtehetik, és bőven meg is teszik. Olyankor a gyerekek arcán nem látom azt az őszinte mosolyt.. mert mindent megkaphatnak. Gúnyos vigyor ül ki arcukon, mintha csak azt mondanák : tudtam hogy meg fogom kapni ezt!
Sokféle arcot láttam már karácsony éjjszakáján. Sok ablakon hagytam magam mögött jégvirágot. Néhány helyen hóvihart keltettem dühömben, máshol egy fuvallattal elsöpörtem a fehér tündérporom.
Én vagyok a tél tündére, - évezredek óta. Ezen semmi, és senki nem változtathat. A tél úgy megy, ahogy a természet anya utasítja. Én vagyok az ő jobb keze. A piszkos munkákat én végzem el.
De cserébe mindent megtehetek. Cserébe csak kiközösítést kapok.
Cserébe.. Kivagyok zárva. Mindig is az ablakon kívülről kell figyelnem.
Mert egy fonal megakadájozza, hogy beléphessek az ajtón.

 

 

Vérsziget és az álom - 4.fejezet

A gyönyörűségnek ára van..
Magas ára.
Félre kell lökni.
Meg kell ölni.
El kell pusztítani,
Azt,
Ami előtted áll.

 

"Azt hittem.. azt hittem egy csodás helyre érkeztem, ahol ilyen szót nem is használnak.. ez..ez nem lehet.. igaz.. ugye? NEM! ,,

Ellaluna torkán megakadt a mini-kenyér.
- V-vér?! Dehát miért? - köhécselte.
- Ez egy nagyon hosszú történet. Régebb ez az egész hely a tündéreké volt.
- Éh-értem. - mondta megkönnyebűlve, hogy túlvan az ,,életveszélyen" ,-vagyis lenyelte a kenyeret. 
Showny egy darabig csendben pakolászott. Ellaluna pedig magába mélyedve gondolkozott. Hogyan tovább? Mindkettőjük fejében ez járt.
Miért kell minden jóban egy kis rossznak lennie? Miért van az, hogy az én esetemben a "kis"-ből nagy lessz? Mindig.. Apa! Miért? Hisz mindig azt mondtad, hogy a jing és jang a világ.. és hogy teljes harmóniában van.. Akkor most mi történt?
Meg kell találnia az énjét! A királynő már biztos megtudta, hogy ide érkezett. Túl erős a kisugárzása. Talán már keresik is. Addig, míg védtelen és egyedül van, nem tehetek semmit .. Hacsak nem.. - tűnődött Showny és felröppent.
- Az ikrek! Megvan!! - rángatta Ellalunát.
- Hm? - nyelte le az utolsó falatokat is
- Ők is emberek! Biztos befogadnak! Nagyon kedvesek és őket nem fenyegeti a királynő, mivel megvan a Szellemük. Így nevezik az énedet. És..legalább találsz magadnak ruhát. Ez kissé.. - repült gyorsan, maga után hívva a lányt, aki próbálta az ütemet tartani, de végül mégis vissza kellett vennie a tündérkének az iramból.
- Mesélj róluk! - kérte az.Milyen emberek?Hogy kerültek ide?Miért vannak itt?Vajon tényleg befogadják?Hány évesek lehetnek?
- Ben és Lila.Tűz és víz,se egymás nélkül,se egymással.Így vannak.Viszont a Szellemük..Tökéletes harmóniában van.Iker-Szellemeknek nevezem csak őket.
Négyen élnek egy barlangban,repülve olyan fél óra..
- És gyalog? - kérdezte a lány aki már-már feladta.A még mindig gyenge teste teljes erőből tiltakozott.
- Nem tudom. 
Megálltak pihenni egy kőnél.A tündérke hirtelen gondolt eggyet,majd előhúzott egy -mini-medált,és körbe körbe repkedett.
Egy helyen erősen kezdett világítani.
- Ezaz!!
- Mi az? - lépdelt oda kíváncsian Ellaluna.Amit látott,el sem akarta hinni.Minden..ez az egész csak egy álom!Először tündérek,aztán pedig aranyszőrű lovak?!Vagyi..unikornisok..?? o_o
-Ez..ez..
-Ezek nem unikornisok.Hanem a királynő ménese.Varázserővel lettek megáldva,-már születésükkor.Minden eggye állat arany színét egy tündér halála kívánta. - sziszegte Showny,rá se nézve a tüneményekre.Ezzel szemben Ellaluna le sem tudta róluk venni a szemét.
A fű zöldebb volt ott,ahol ők legeltek..minden pompázott,beleértve őket is.
Két csikó épp kergetőztek,az első meg-meg előzte a másikat,de az csak még jobban nekilendűlt,mígnem utolérte az elsőt,és egymásba gabajodva hemperegtek.
Gyönyörű aranyszínű sörényük még a nap fényénél is szebben világított..Fehér szőrük tökéletesen engedte kibontakozni ezt a fényességet.

Óriási ménes..és azok a kis édes csikók!Olyan..elképzelhetetlen hogy egy ilyen jószágért egy életet kell fizetni..
Gyűlölöm ezeket az állatokat.Annak idején is..Miattuk..Lett ez a sorsom.Egy kis gebe ló miatt halt meg.. - szorította ökölbe aprócska kezét Showny.
- De..miért is hozott minket ide a medálod? - tért éshez Ellaluna.

- Egy Szelén könycsepp felér a tündérek erejével.
- Szóval így hívják őket. De a lovak sosem sírnak! Vagy igen?
- Ezek különlegesek. - mondta cseppnyi csodálattal sem - Eggyütt megyünk oda.
- Én is?
- Igen.Biztosra veszem, hogy megérzik a kisugárzásodon..És segíteni fognak.
- Ööö.. oké..- mondta a lány és nagyon csendben, óvatosan odasétált az eggyik kancához. Minden ló felkapta a fejét, -beleértve a kancát is. Ellaluna tartotta az egy méter távolságot, nehogy elilyessze őket.
- Nyugalom.. nem akarlak bántani titeket! - suttogta lágy hangon.
A két kis csikó és az egész ménes kíváncsian nézett rá. Mindegyik állat megmerevedett. Ellaluna anyira félt, hogy ő sem mert mozdulni.
- És most? - kérdezte Showny-tól.
- Most jövök én. - odarepűlt a kancához. Minden ló fellélegzett, folytatták azt, amit eddig csináltak.
Míg Showny a kancával beszélt, Ellaluna leült lassan törökülésbe a fűre-Látta, hogy a két kis csikót nagyon érdekli, mi lehet ő, csak félnek.De amikor leült, erőt vett az eggyik magán, és társával a háta mögött elindult.
Ellaluna szeme felcsillant. Ezek a gyönyörűségek felé tartanak!
De nem mozdult. Levegőt is alig mert venni.
Amikor az első csikó odaért hozzá, előrenyúlt, és megszaglászta. Majd belenyomta a hajába orrát.
- Hé.. - kuncogott Ellaluna és simogatva kigubancolta az orrocskát hajából.
A csikók, miután megszagolták teljesen megnyugodtak. Már engedték hogy simogassa őket!
- Jól van.. nagyon ügyesek vagytok! Tudjátok, nem rég jöttem ide és még minden új nekem.. - suttogta, amikor a csikók, -talán az álmosságtól; talán a lágy szavaktól-lefeküdtek mellé - Ti is azok vagytok. De nem mehetek vissza, mert olyan már nincs. Ahol én éltem, már egy semmi.
Az egyik csikó fülére rászállt egy szentjánosbogár, és álmosan, már-már lehunyt szemmel megrázta a fejét. Ellalunának ez olyan hatást gyakorolt, mintha a csikó is rosszalná ezt a helyzetet.
- Igen, nem fogok visszamenni, itt maradok és megkeresem a Szellemem! Még találkozni fogunk! - puszilta meg mindkettőt, a két édesdeden alvó jószágot és felállt óvatosan.
Showny már várta a bokornál, egy fénylő zsákocskával.
- Ez meg?
- Csak azért sikerült ezt megszereznem, mert ismerem a gyenge pontjukat. -  És mert itt vagy te.- Tessék. - nyitotta ki a tarsolyt, amiből a ragyogó valami Ellaluna kinyújtott kezébe pottyant. Egy tökéletesen megformázott könycsepp, mely türkiszes színekben úszott, hol kék, hol zöld, hol fehér árnyalatok tűntek fel.
- Le kell nyelned.
Ellaluna felfigyelve Showny rossz hangulatára engedelmesen végrehajtotta. Majd megtörtént az, amire végleg nem számított.. Érzett a hátán valamit, valamit,ami ki akart bontakozni,ami élni akart. Felemelkedett a levegőbe, és egy gömbbe találta magát. Becsukta a szemét, átengedve testét a pillanat varázsának. Mintha minden megállt volna az idő. És ekkor hirtelen kinyitotta a szemeit és egyszeriben megjelentek a szárnyai.. majd fényes por vette körűl és mire az eltűnt, más ruhája lett. Még valami megváltozott. Felkelt a hold, s átvette az éjszaka a nappalt. Pedig mikor elindultak, még csak a tetőpontján járt. És nem is mentek oly sokat.
-Tündér lettél. Gyönyörű vagy. - suttogta Showny, csillogó szemekkel. - A méreted miatt ne aggódj. Ez természetes. Sosem leszel igazi tündér, ha Szelén könnyével változol át. Csak átmeneti hatás ez. Gyere..
Ellaluna szóhoz sem jutott.Nem tudta mit mondjon. Repült! Megtehette azt, amire mindig is vágyott! A lehetetlen most megvalósúlt. Boldogan próbálgatta a szárnyát, magasabbra, a hold fényében sütkérezett.. élvezte ahogy a ráfeküdhet a szélre, s az viszi gyönyörű hosszú szárnyait.. Míg nem egy kis patakhoz értek.
-Nézd meg magad! 
A lány, aki tündér lett.. óvatosan odalépett a tükörsima vízhez,és csak nézte tágranyílt szemekkel a látványt. Mintha nem is ő lenne! Lila szárnyi bokájkáig leértek,és csillámló hatást gyakoroltak, - mintha egy pillangó lenne! Haja, mely éjjfekete hosszan megnőtt, és hullámos tincsekben omlott rá szárnyaira, - néhol csillogott.. És a ruhája is káprázatos volt. Hófehér ruhácska, mely a térdéig ért, alatta fekete harisnya és balerina cipő. A ruhácskát ugyanolyan lila öv díszítette, mint amilyen színt kapot a szárnya és kétrétegő volt.. néhol fodrozva. A ruha újja a vállnál megállt, így azt csak a haja melegítette a hideg éjjszakában. De mintha nem is fázott volna.. Nagyon jól érezte magát! A szemem... A legszebb! Lila és szürke.. - gondolta Ellaluna, közelebbről megvizsgálva. Ugyanis a lány szemei, melyek eddig gesztenyebarnán-lilásan világítottak, most megváltoztatták színűket. Jobb szeme szürke, bal szeme pedig lila színt ötlött fel. Nem volt álmos, de Showny nagyokat ásított.
- Tudod hány órája vagyunk úton?
- Órája? - csodálkozott
- Igen. Körülbelűl három órát repültünk. De te ezt észre sem vehetted. Most kicsit meginog az időérzéked. Szükségem van a pihenésre. Egy olyan helyre megyünk, ahol nem találnak ránk. Már biztos hogy keresnek. Ha nem lett volna elég a kisugárzásod, most már az átváltozásoddal is árulkodtunk.. de ne aggódj, ez mind a tervben van. Ismerek jó helyeket, melyek valamikor nekünk.. nekem is jól szolgáltak.
Valójában csak azt akarta,hogy a lány még maradjon egy kicsit mellette. Annyira jó kisugárzással rendelkezett.. Jó volt ránézni.. mellette állni..Végül egy cseresznyefákkat körbenőtt tisztáson kötöttek ki. Mint a lovak körűl, -a füvet itt is selyemből készítették. - állapította meg a lány. A hold világított,a cseresznyevirágok hullajtották szirmaikat, egy-egy belekapott Ellaluna hajába, aki fellebbent egy fa tetejére, és onnan nézte a holdat. Cseppet sem volt álmos. Hisz éjj tündér.

Közleméény~ :3

Szeptember.Suli.Mond ez valakinek valamit?Ja,igen.Azaz.Rémálom. :'s
Szóval,-szegény Lola sem kivétel az Iskola rabjai című film forgatása alól.Muszáj,mert az élethez kell.Ennyi.
Naaa!!>< Hagyom ezt a témát,mert rosszul vagyok.
A közlemény közleménye igazándiból annyi lenne,hogy mostantól hétköznap ritkán leszek,ezért ígérni nem tudom,hogy mikor,de hétköznap csak 1 történetet tudok adni.
:"((
De hétvégén megpróbálok időt szánni rá.^^
Szóval,nem tűnök el öröké,csak ritkábban leszek.Ennyi.
Ja,és még egy valami..
Ezentúl a történetek elején/végén (mint tapasztalhattátok) lessz egy kis rejtélyes mondóka,idézet,valami. ~.~ Csak,-a rejtyélyesség kedvéért.Nya,valójában meg azért,mert sokat mondóak.

Alice Csodaországban - 8.fejezet

~Felkelő nap fénye Csodaországban

 




 

'Áhh,hát itt van!Alice,ő itt .. - jött hozzánk Vivaldi
-Blood Dupre. - hajolt meg "

*Alice*

Rámosolyogtam,és megkérdeztem,honnan jött.Odavezetett (lágyan a karomnál  fogva,-mint egy uriember) az ablakhoz,ahol csak a csillagokat lehetett látni,a hold eltűnt.
-Látod azt az erdőt?
-Igen.
-És azt a hosszabb fának látszó tornyot? - nézett rám,én pedig gyorsan elkaptam a tekintetem.
-Ho-hol? 
-A közepén.Az az én váram.
-I-igen!Nagyon szép! - most már láttam,hisz a hold előbukkant,és megvilágította a magányosan kiálló kőfalat.

*Alice nővére*
Most mi lessz?Nem,nem gondolhatok a legrosszabbra.Jön is az orvos!Muszáj megkérdeznem..

*Chershire*
Hol van Alice??Hova kerültem?Miért simogatják ezek az idegen lányok a fülemet?Nyaaaaa!!!!!!!!!!!!! >w< Futáás!!!
-Aliceee! - rohantam le véletlenül az ablaknál,ahol azzal állt.
-Alice-nyan,nem szabadna ilyen gyanús személyekkel szóba álnod. - segítettem föl.

*Blood*

Kezdenek érdekessé válni a dolgok.Megjelent a macsek is.

*Alice*
Beszorúltam két kutya..vagyis egy macska és egy kutya közé,akik farkasszemet néztek. o_o" Bonyolúlt ez nekem!!
-Ööö..én mennék is,álmos vagyok.. - próbáltam menekülni,de valaki megfogta a kezem.Nem Blood,nem Chershire,hanem Peter!
-Mielőtt elmész,megtisztelnél még egy táncal?
-Ne..igen! - válaszoltam,és engedtem hogy behúzzon a tánctérbe.
-Figyelj.. - kezdte a mondandóját - Ezek ketten nincsenek túl baráti viszonyban.
-Rájöttem.. - motyogtam. - De miért ilyen furcsa..és barátságos..velem minden?
-Mert új vagy,mert kivülálló vagy.Vonzod magadhoz az itt élőket.Mind szeretnek,és kedvelnek téged.
-Még te is? - kérdeztem,-nem is tudom miért.Mit érdekel az engem?!
-Én nem vagyok itt élő.
-Ho..
-Ne kérdezd.Úgy sem fogom megválaszolni. - pörgetett meg. - De,most fontosabb az,hogy nagyon vigyázz magadra.Itt értékes vagy.Te vagy a..
Ezek után nem mondott semmit,nem válaszolt a kérdésemre,csak táncoltunk.

Véget ért a tánc.
Hajnalodott.
Hogy megy itt az idő! - jegyeztem meg.
Végre kiszabadultam a bálból,és első dolgom az volt,hogy levettem a cipőmet.
-Ah! - sóhajtottam fel,amint a harmatos fűre léptem,ami jólesően hűtötte sajgó lábamat.
-Gyönyörű a napfelkelte itt!Jé,az egy város?Szerintem nem lenne baj.. - vettem fel a kezembe cipőmet - Szétnéznék ott..
És elindultam.
Miközben sétáltam a földből kirakott úton,sok mindent felfedeztem.A virágok,a madarak..minden élénkebb mint ahonnan én jöttem.
Egy-egy nyuszit is láttam,mikor elhaladtam az odujuk előtt,-épp kikukucskáltak,biztonságos-e reggelit keresni.Mosolyogva folytattam utomat,mely alig volt több mint fél óra.Közben megismerkedtem az itteni természettel,dolgozó gazdákkal..az út szélén játszadozó gyerekekkel..
Már minden ébren volt,-pedig órám szerint még csak hajnali hat óra!
Beértem a városban,ahol még az utam során szerzett élményeknél is fantasztikusabb látvány tárult elém.
Zsibongó város!Piac..kutyák,kosarak,harsonák,beszélgetések..
És a patak!Amint az ember átsétál a hídon,-át kell sétálnia,ha akarja ha nem,csak így juthat be a városba- rögtön észreveszi ezt a gyönyörűséget.
Áttetsző víz,tavirózsák,békák,halak..kész kis vizi világ!
És amikor a felkelő nap fénye először a házak mögűl,de megvilágította a patak felszínét,rávetve az árnyékokat..Leültem,és vártam,mit tesz legközelebb a nap.Ezzel a kis várossal nem bírtam betelni.El is felejtettem,hogy honnan jöttem,és hogy talán már keres a királynő vagy Chershire.
Ültem,és figyeltem Csodaország kis városát a felkelő nap fényében.

Közben éreztem,egyre jobban,hogy ide tartozom..

2.

Feedek
Megosztás
HTML
Powered by Blogger.hu