Lehetetlen időzítés

Küszöbön álló probléma vagyok - mit kezdesz velem?

Kokoro-neesan~ Happy Birstday,utólag is. *o*

Kokoro~



Nee-sann..Ez itt az én ajándékom,szülinapodra.Nagyon sajnálom,hogy ilyen későn..Én igazán szerettem volna hamarább is odaadni,de tudod miért,-nem tehettem.

Tehát most olvasd,-nagy szeretettel irtam Neked,és persze minden kedves olvasómnak. ^^


 

 

 

Happy Birsday!


 

 

-Hova is megyünk? Kit követünk? Lolaa?? - kérdezte az előtte sétáló(?) futó(?) Lolát Kokoro.
-Háát..Á!Megvan!Tudod,ezen a napon ezt a példányt nehéz becserkészni..
-Kit is?Mit? - szegéy Kokoro-chan..Neki semmit nem mondott el Lola! ><
Lola hirtelen félrehúzta egy fal mögé,és onnan nézett ki-ki.
-Oké! Három...Kettő.. - kinézett  - Éééés eggy! - ugrott ki
Kokoro is utána lépett,hogy meg nézze ,,mit" cserkészett be Lola
-Meeegvaann,meeegvann! - kántálta az,egy fiún ülve.Pontosabban Shou-n ülve.Aki szegény,-kis testével nem birt kiszabaduli,csak vergődött.
-E-ez...
-Igen,Kokoro-chan!Elkaptam neked!Csak neked!Ez lessz a szülinapi ajándékod.Elmentek a mai matsuri-ra!
[Irói megjegyz.: matsuri = szentély fesztivál]
-H-hova?!Mikor lessz ilyen?És te honnan tudsz róla?És én mégis MIKOR EGGYEZTEM EBBE BELE?!
-Shou-kun.. - vette sirósra a hangját Lola - Én azt hittem,hogy barátok vagyunk..Hogy..számitott neked az,hogy akkor megmentettünk..Hogy..
-Jó,jó,elmegyek! - eggyezett bele Syo.
Lola felcsillant,mint a napsugár,Kokoro elfehéredett mint a hold.Akkor ez most egy randi Syo-val???!OMG!
-De..de.. - próbálkozott Kokoro,amikor Lola karonfogta,-és még mindig sokkos állapotban- hazavitte.A Mester Kurzus szállásába,ugyanis ők ketten a dalirók.
-Hah! - sóhajtott Lola ledobva magát az ágyára - Nagyon jó ötlet volt elküldeni azt a kis ribizli Harukát Alaszkába! - vigyorgott - Ráadásul mindenki úgy tudja,hogy azért ment oda,hogy védje a bálnákat... Előre a jó célért Nanami!Mentsd meg a bálnákat! - emelte fel a kezét.
-Namost.. 3  óra 7 perc van.A fesztivál 5-kor kezdődik.Van időnk.Először is..Yukata!Ez nagyon fontos..Ha rendes állapotban lennél,és mondjuk abbahagynád a remegést,akkor választhatnánk is!
-Oké!Vége!EL FOGOK MENNI SYO-KUNNAL A MATSURI-RA!!! >o< - mondta Kokoro,és elkezdett a szekrényében kotorászni.Egy idő után,amikor már majdnem minden szana szét volt dobva,Lola megkérdezte.
-Ezt keresed?  - mutatott a kezében tartott kék alapon halványkék pillangómintás yokatára.
-Igen! - kiáltott fel Kokoro.
-Bocsi,itt volt a székeden,csak most vettem észre..De most sipirc átöltözni,nekem még van egy kis dolgom!
-És a te ruhád?
-Az ágyamon. - szólt még vissza az ajtóból,és kiment.

~§~

 

-Hoy,minna'!- szólt Lola a 6 srácra a nappaliban - Tehát!Mindenki tudja a dolgát?
-Hai! - hallatszott az egységes válasz.
-Akkor! 20 percünk van elintézni a dolgokat.Mindenki a helyére!

 

~§~

 

*A lányok lakosztályában*

-Wááá!! - ugrált mindkét lány örömében,amikor meglátták egymást yokatában.
-Olyan szép vagy,Nee-san!
Kokoro a cseresznyevirág szinü haját kiengedte,s yokatája mellé egy a ruha alapszinével azonos szinü táskát szorongatott.
Lola laza kontyba kötötte be egy gyönyörü hajtüvel a  szőke haját,és cseresznyevirágmintás yokatát vett.
-Te is! Lolaaa~
Egyébként Kokoro-chanban fel sem merült a kérdés,hogy mégis Lola miért jön velük.Olyan természetesnek látta.Nem gyanakodott.Sajnos.

~§~
*a matsurin*

-Syo-kun!Vigyázz rá!Értve vagyok?
-Pe-persze! 
-Kokoro!
-Hai!?
-Te meg magadra vigyázz,oké?
-Hai!Igenis örmester! 
Kokoro és Syo elmentek,mindketten vörös fejjel.És mindketten azonos okok miatt....

-Ööö..Mihez van kedved..? - kérdezte Syo,amolyan ,,mellékesen" hangnemben.
-Palacsinta! - csillant fel a lány szeme.
-Huh..Jó,legyen!De ne veszitsük el egymást.. - fogta meg Kokoro kezét,aki alig birt a zavarával.Ugy érezte,lüktet a szive..és..melegség áradt Syo érintéséből.Kokoro-hoz képest Syo magas volt,igy a méret nem számitott.
Sorba álltak a palacsintás standnál,Kokoro nutellásat kért,Syo is.
-Tudod,szerintem ez az egész randi meg minden.. - Kokoro félrenyelt - Arra megy ki,hogy ők is randizhassanak. - Kokoro lenyelte a félre csuszott falatot. 
-Kik? - pislogott nagyokat

-Hát ők! - mutatott a tömegben egy nagy sárgaságra.Kokoro odasanditott..Két sárgaság..Várjunk csak,ezek Piyo-chanos kalapok!Mégis ki vesz fel ilyeneket egy szentély fesztiválon?!
Csak két embert ismerek,aki erre képes lehet.Natsuki és Lola.

~§~

*egy óriásjegesmedvével,két macskafüles hajpántal és fényképezgetésekkel később,este 8.55*



-Arigattou..-mindent!! - mondta Kokoro,lila macskafülekkel a maciját,Syo-t szorongatva eggyik karjában,mig a másikkal a fagyiját (???) nyalogatta mosolyogva.A kedve felment a mércén 100% - ra és még azo is túl.Shou szinte egés végig fogta a kezét,-nehogy elvesszen.Nagyon boldog volt a fiú figyelmessége,és törődése miatt.
-Tudod,Kokoro-chan.. - kezdte Syo,amikor egydombhoz értek,ahonnan látszott a fényes hold,és megvilágitotta a két ember köralakját..
-Ez az ez az ez aaz!! - ujjongott egy bokor mögül Lola,a távcsövét a szemére nyomva,5 fiú mellett..
-Én.. - folytatta,de a végét Lola nem hallotta,mert hirtelen felszökkent a tüzijáték,és kiiródott az égre a ,,Kokoro-neesan Happy Birstday !'' felirat,és Kokoro gyorsan arra fordult.Minden bizonnyal ő hallotta,mit mondott a srác.És válaszolt is.Lola legnagyobb batában mg mindig a tüzijáték közben.
-Mi?MI?!Hova tüntek???  - állt fel a bokorból,Kokoro-t keresve.Sehol sem találta.
De mi történt..?



-Kokoro-chan..szeretlek. - suttogta Syo,és átölelte Kokoro-t,aki belefúrta a fiú vállába a könnyekkel teli fejét.Ez egy álom?!
-Syo-kun..! - zokogta. -Sze-szeretlek..
-Naa..Ne sirj.. - mondta Shou,mégjobban ölelve a lányt,aki biztonságban érezte a kedves,szeretetteljes ölelést.

Halk ének töltötte be az egész fesztivált,és egy pillanatra minden megállt..Mindenki becsukta a szemét,és halgatta a lágy lány hangot..


The End~ 



A történet még folytatódik,-egy rövidkét..de gondolom elég eggyértelmü.De Kokoro-channak elmesélem,ha szeretné.^^


Reélem tetszett a kis történetkém,nagy szeretettel! 


~Lola

Lehetetlen időzítés ~




~Ez a kép..Maga a lehetetlen idözités...rengeteg fontos dolog van rajta.
Nagyon meg lehet érteni..legalábbis nekem sikerült. Szóval most megújúlt erővel,és megújúlt ihlettel fogom folytatni a történetet!Ja,és megváltoztatok ezt-azt..(főleg az elején)Azt nem tudom hogy mikor,de valamikor.

UI:. Emlékeztek Leila álmára?A fekete orchideával?...
Fontos szerepe lessz a történetben.

100. bejegyzés!!!! *O* ^O^ >w<

 

Hoy,minnya...~!!
Most látja Lola leesett állakkal,hogy az előző bejegyzés volt kereken a 100.-dik!! *O*(najó, 101.-ik,de ezt a bejegyzést akkor kezdtem el csinálni,amikor megvolt a 100.-ik)
Oki,ezt most meg kell ünnepelnünk! *party face* x"3
Kaptok egy-két kitudja mit,legyen meglepi,olvasgassatok,és élvezzétek a jóóó hosszú bejegyzést!
* eltáncol zumbázva*
Hawaii Random!!!~ <3 Vagy Kawaii Random? xDĐ
Dőljetek hátra,és élvezzétek a képeket,olvasgassatok,és érezzétek jól magatokat! ^~


~Syo-chuuuu~!!
Na valyon kiknek küldöm ezt a képet? :) *-* Igen,ti Shou-fanclubb tagok!!xD x"3










~Köszönöm mindenkinek aki ezt a blogot olvassa/olvasta!  <3 
#szeretemazolvasoimat


~Peacee!! ^o^

 


 



 

 

Amikor már csak 1 életem van a játékban.. . -^-

 

~Meow

~xD x"3 Az ott az én macsekom.. xĐMindig is tudtam hogy valamire készül..+__+

 

Kellegyilyenpulcsiii!! OwO

 

 

I love Rabit!!~~

 

Usui Nyuszui.. x"Đ Ez nem tudom hogy lett Nyuszui,de Kawaii!! >3<


~ <3

 


De aranyosak!!~Love

 


~Kawaii Nyuszii~ ^w^ E:3

 

Kawaii!!!!~ *O*

~Hamm!!Jajj de szívesen beszállnék ényis az eddegélésbe! :'3

 






Kokoro-neesan,emlékszel? >w< 

 

 


Vocaloid~ ^o^



Aztaa!! ^O^ Mintha csak a cicámat,Rudit(Rudolfot)látnám! O~O


Lepkék!~Sugoi!

 

(^w^)

 

Vivaldi


Amikor szakad az eső,és egy halk nyüszítésre leszel figyelmes..Odasétálsz egy dobozhoz,ahonnan egy kis ázott-reszkető pamacs csóválja rád a farkát..
Azonnal magadhoz szorítod,és nem törpdsz vele,hogy tiszta víz,-így te is az leszel-hanem azonnal hazaviszed.
Ezentúl ő lessz a leghűségesebb társad,még utolsó lehelletével is téged véd..~

 



Rainbow ^w^

 



A gyönyörű Tokiyót a hajnal első sugara lágyan melengette,miközben egy fiú a cseresznyefák alatt mosolyogva nézte az elé táruló tájat.~

 

~Oyasumi ^^

~Ohayoooo ~o^

 

-Szeretlek..~
-Neeem!!!Nem mehetsz el!!
-De!És ezt jól jegyezd emg..Érzem..Érzem hogy még találkozni fogunk!Sohasem foglak elfelejteniii!! *beleharapnak*


Megfestem mások boldogságához vezető utat,mert a sajátomat már elrontottam.~

 



-Anyu? - kérdezte a szomszéd kislány,rám mutogatva - Miért ilyen szomorú ez a lány minden nap? Vajon mi lehet a baja? - rángatta aranyosan a mamája ruhaszélét.
-Nem illik ilyet kérdezni!És föleg nem mutogatni! - förmedt rá az,és megselytve,hogy mindezt hallottam,betessékelte a házba a gyerekét.
Hogy miért vagyok mindig ilyen szomorú?Ez egy hosszú történet.De megpróbálom elmesélni,-röviden.
Amikor 3 éves koromban elvesztettem a szüleimet,a családunkban senki sem akart örökbefogadni.Otthonba kerültem.A gyerekkorom ott töltöttem,egyedül,bezárva,még mindig sokkoltan.Mert csak egy kisgyerek voltam,akinek senki semmit sem magyarázott meg,és még szülei sem voltak.Nem az volt,hogy a többiek nem akartak velem barátkozni,-az elején próbálkoztak.De én hidegen elutasítottam őket.Miért is tettem volna mást?Akkoriben még eggyetlen barátom sem volt,hisz 3 éves voltam.Nem tudtam hogy kezeljem ezeket a kedves gesztusokat,így bezárkóztam.Volt egy lány,aki egészen sokáig próbálkozott,mígnem egy nap annyira megsértettem,hogy azt hiszem még én is hallottam,amint a szíve összetör.Pedig igazán kedves kislány volt.Miattam elhagyta a barátait,és folyton utánam koslatott.
Miután összetörtem a kislányt,mindenki megutált,-már eggyáltalán nem próbálkoztak.Csúnyán néztek rám,-alkalmanként ha valami olyat tettem,ami nekik nem tetszett,meg is ütöttek,-gúnyoltak és mindent elkövettek,hogy rosszúl érezzem magam.
Nélkülük is elég jól elvoltam a sötét gondolataimmal,de így,hogy még ők is dupláztak,egyre több fekete helye lett a szívemnek,és lassanként mindent belepett a magány és a szenvedés.Már öntudatlan állapotban voltam,és mindenkit,de mindenkit kényszerítettem,hogy utáljon.Ez ment egészen 9 éves koromig.Akkor egy önkéntes,aki az otthonban dolgozott,örökbefogadott.Biztos azt hitte,hogy én csak egy problémás kislány vagyok,de belül vajszívem van,és hercegnő szeretnék lenni,-mint a többiek.Rosszúl hitte.Nagyon rosszúl hitte.Attól a perctől kezdve,hogy beültetett a kocsijába,megnémultam.Azóta nem beszélek.Nem azért,mert nem tudok,hanem mert nem akarok.Abban a házban,ahová vitt rengeteg sérelmet gyűjtöttem.Meg akartam utáltatni magam,de az a nő annyira kedves volt,hogy rendes módszerekkel nem sikerült.Ezért elkezdtem rosszalkodni.Eltörtem a játékokat amiket nekem vett,-drága pénzért.Rendetlenséget csináltam,petörtem az ablakot a telefonjával..De ő mindeztbirkanyugalommal végigtűrte.Nemúgy a férje.Minden eggyes rossz cselekedetem után üvöltött velem,-és mikor a felesége nem látta-meg is vert.Én nem bántam,hisz ezekből semmit nem tanultam.Csak egyre nőtt bennem a vágy,hogy kiszabaduljak.Míg végül 12 éves koromban sikerült megtennem az eggyetlen dolgot,amitől még a nő is összeroppant.Már nem is emlékszem miért,arra sem hogy hogyan,de emgöltem a macskáját.És amikor hazajött,és hatalmas mosollyal köszönteni akart,meglátta a kinyúlt állatot.Ekkorra végre észhez tért,és beltetett a kocsiba,hogy visszavigyen az árvaházba,-gondoltam-.De nem oda vitt.Hanem egyenesen az elmegyógyintézetbe.
18 éves koromig ott éltem,mígnem elérve a felnőtt kort,kiengedtek.Inkább nem mesélem el miket tettem,és hogy ők miket tettek velem ott.Nemhogy kigyógyítottak volna.Csak egyre sötétebb hellyé tették a szívemet.
És most,19 évesen,középiskolásként egyedül élek egy kis,de otthonos kertes- házban.Megengedhettem magamnak,mivel a diliház fizette ki a teljes árát.
És azon gondolkodom,amit a kislány mondott.
Hirtelen megindulásból fogtam magam,és átmentem hozzájuk,majd miután becsöngettem,és a kislány ajtót nyitott,hatalmas mosollyal megöleltem,és majdnem 16 év útán először megszólaltam :
-Tudod,azért vagyok mindig szomorú,mert az emberek ezt teszik.És én jelképezem minden ember szomorúságát.De az olyan kislányoknak mint te - emeltem fel,és magamhoz szorítottam - Nem szabad szomorúnak lenniük..Csak mosolyogni. Érted? - néztem mosolyogva a szemébe
-Igen. - csillogtak a szemei.Ezután letettem,és visszatértem a szokásos életemhez.A szokásos mindennapi szürkeségemhez.Csak annyi külömbséggel,hogy amikor a kislányt megláttam,egy kis melegség öntötte el a szívemet.Mert ő megkérdezte,hogy
,,Vajon mi lehet a baja?"Eddig ezt annyi őszinteséggel,mint ő soha senki nem kérdezte meg.Csak fehér ruhás dili doktorok,vagy a gyerekek,-de mind gúnnyal a hangukban.

 


Csak mi ketten,és az örökkévalóság..~

 

Rabbit-Girl E:×

Pika-pikachu-Girl~

 


Elbúcsúzok mindenkitől,-hisz holnap megyek erdélybe-,de nem örökre.
Ha lessz gép a kezem között,majd írok. ^^
De azért nem kell búslakodni,majd olyan 20-24 nap múlva újra itthon leszek,és akkor jövök egy csomó új résszel,szinte minden történetemből!
(Lehetetlen időzítés,Vérsziget és az álom,Végső remény,Alice csodaországban,és jó pár minitörténet!)
De remélem tetszett a munkám! (szívvel-lélekkel,egész nap ezen dolgoztam)Most olvassátok el ezt a kis,szívmelngető rövidke történetet,amit mindenkinek írtam!Neked írtam! :)

 


 

 

 


~Hello!^w^ A nevem Yui Asuna!Másodikos főiskolás vagyok.19 éves.
Van egy bátyám,és a szüleimmel eggyütt egy tanyán,-vagyis inkább egy villában,ami körül tanya van-élünk.A szüleimé japán legnagyobb tej,-és húsüzeme.
Átlagos lánynak gondoltam magam,ezért nagyon meglepődtem azon,amikor Hana-val találkoztam.A lánnyal,akiről szinte semmit sem lehetett tudni,de mégis kerekestűl felforgatta az életem..
Minden úgy kezdődött hogy..

 


Eggyik reggel,az ajtóban készülődve a suliba,megláttam egylányt a házunk elött a hóban.A házunk..Hát jófordmán a semmi közepén van,így meglepődtem nagyon.

-Tomoee..? - szóltam a bátyámnak
-Hm? - nézett fel az újjságából


-Véletlenül nincs egy barátnőd? - kérdeztem azt,ami legelőször eszembe jutott.
-Nincs. - válaszolta furcsálló tekintettel.
-Oké.Jó tudni. - ettem egy csokis kekszet
-De miért kérded?
-Áh,csak egy lány áll a hóban,és egy filmjelenetet játszik..Tudod,azt a ,,hóban áll a főszereplő lány és bámul a semmibe,várva a hercegét". - magyaráztam még egy keksz között
-Miért nem hívod be?
-Mert mennem kell suliba!Yaya már biztos vár a busznál! - fejeztem be a kekszemet.



A legjobb barátnőm, Yaya,és a barátja,Tayan.

-Á,értem.Akkor csak menj oda,és vált két szót vele,oké?
-Hah!Jó..

 

-§-

 

-Szia! - köszöntem a lánynak,aki még mindig ugyanott ált,gyönyörű barna haja,-olyan színű,mint az enyém,- és ruhája már egyre jobban havasodott.De nem szólalt meg.Csak bámult előre.Meglengettem az arca előtt a kezem,de erre sem reagált.
-Hahhóó?~ - próbálkoztam. - Oké,figyelj!Nekem nincs időm itt órákig várni!Csak azt akarom mondani,hogy ha gondolod,bemehetsz hozzánk.A tesóm,Tomoe jófej.Nem kell félni tőle.Vagy jöhetsz velem.Nem tudom ki vagy,de nem hiszem hogy jókedvedből álldogálsz és bambulsz a hóban,itt,a semmi közepén. - és elindultam.
-Várj! - fogta meg a kabátom újjját. Haladás!Megtudtam,hogy tud beszélné,ráadásként még járni is! - A nevem Hana.
-Örvendek,Hana.Én Yui vagyok.Mit keresel itt?
-Nem tudom. - válaszolt őszintén.Szegény lány..
-Hogy kerültél ide?Várj,azt hiszem ezt útközben is meg tudjuk beszélni!Mehetünk?
-J-jó!- engedte el a kabátomat,és követett.-Nem tudom.Egyszer csak álltam itt,és másra nem emlékszem.
-És a neved?
-Nem tudom.Izé,a nevem tudom,csak azt nem tudom hogy honnan tudom.. - huhh.Kezdek rosszúl lenni a sok ,,tudom,tud" ragozásából..
-Áh.Értem.Akkor elmenjünk a rendőrségre?
-NE! - kiáltott fel - Én semmit sem tettem.. - hátrált
-Hé-hé!Nem kell félni!Csak azért,hogy talán..
-NEM!
-Okééé..- folytattam utamat.
Furcsa szerzet.A nevét kívűl,-és persze hogy egyszer csak ott állt a hóban,-semmit sem tud.Útközben próbáltam kiszedni valamit belőle,hátha ez csak valami vicc..De nem.Semmi.Nuku.Talán amnéziás lett.Ez a legésszerűbb válasz.Bár azt még mindig nem tudom,mit keresett itt,a semmi közepén..

 

-§-

 



-Yui!Yuiiii~ - hallottam meg a nevem már messziről.Ez tuti Yaya.
-Szia,miújság? - léptem hozzájuk,hogy eggyütt várjuk a buszt.Hana csendben állt mellettem.
-Ő..
-Hana.Ma reggel tal..találkoztunk.Ő az unokatesóm.
-Örvendek! - mosolygott rá Yaya
-Ühüm. - bólintott Hana.
-És átiratkoztál a mi sulinkba?
-Nem,én..- válaszolt volna Hana,de közbe vágtam.
-Hana csak a kávézóba ugrik be helyettem.A főnök megkért,hogytúlórázzak,és mivel nekem délutánonként nincs időm,délelött meg suli,így Hana,-aki nálunk tölri a karácsonyt,és a szilvesztert is,-felajánlotta,hogy ha már úgyis itt van,besegít.Igaz?
-Ühüm. - bólogatott nagyban.
Ez az!Milyen jó ötlet.Félrehúztam Hanat.
-Figyelj,én ezt komolyan gondoltam.
-Ehhh? - nézett rám rémülten
-Csak el tudsz menni a kávézóba,ha megadom az útvonalat..Innen nincs mesze,gyalog eljuthatsz oda..
-Nem-nem!Yui-chan nélkül nem megyek.
Nagyot sóhajtottam.Nehéz napom lessz.De még milyen nehéz!
-Oké.Akkor ost a következő lessz.Elkísérlek téged,-lógok az első két óráról,és megbeszélem a dolgokat a főnökkel,maj vállalom a következményeket,és visszamegyek a suliba.Így megfelel?
-De ez nem helyes!! >3< Akkor igazolatlanokat fogsz kapni és..
-Az a két igazolatlan belefér. - mosolyogtam rá bátorítóan.És láthatólag ezzel meg is győztem.
-Akkor menjünk is! - csapta össze a két kezét,és mosolygott rám



Elköszöntem Yaya-éktól (addigra már Tayan is megérkezett,így ők elvoltak egymással..)és fjó lelkiismerettel bár,de elindultam Hana-val az oldalamon a kávézóba,ahol dolgozom.
-Egyébként mi van a táskádban? - kérdeztem,majd gyorsan hozzátettem :
-A nem tudom nem megfelelő válasz!
-Ööö..Akkor.. -kotorászott a táskájában - Egy pénztárca,pár papír,egy mobil,néhány rágó..
Hirtelen megálltam.Hogy eddig miért nem néztük meg a táskáját?!Talá be tudjuk azonosítani hogy ki ő!
-Hana,kérlek add ide a tárcát!Igen.Ahogy gondoltam.Itt van a személyi igazolványod.És a teljes neved...MI??!!!
Le kellett ülnöm egy padra,hogy megemésszem a látottakat. A személyiigazolványon a családnévnél..
Asuna áll.
De..Talán csak névrokonok vagyunk..Próbáltam magam nyugtatni,de nem sikerült,mert megláttam anya és apa aláírását a szülők aláírása-nál.
-Hana..Ismered a szüleidet?
-Szüleim? - nézett rám értetlenül.
-Hazamegyünk.Most azonnal. - tettem vissza a kártyát a pénztárcába,majd azt a táskába,és felhúztam Hana-t.
-De nem úgy volt hogy ..
-Úgy volt,de változnak a dolgok.


-§-

 


Mint mindig,most sem voltak otthon a szüleim.Ezért a még mindig újságot olvasó bátyámat vontam kérdőre.
Amikor berontottam a házba,első dolgom az volt,hogy a pofájába(a szemüvegébe) nyomtam Hana személyigazolványát.
-Na EZT hogy magyarázod meg,bátyókám?! - kiáltottam dühösen
-Nyugi..Alapból,mi lenne,ha megnézhetném?! Mert így hogy a pofámba nyomtad (volt kitől tanulnom a kifejezéseket ) semmit sem látok.Köszönöm. - mondta,amikor odaadtam neki.
-Ez.. - nézett fel furcsa tekintettel miután megnézte
-Igen.A szüleink aláírása,a mi vezetéknevünk,és ráadásul az én születési dátumom.
-Hm.Értem. - tértek vissza az eredeti arcvonásai
-Mit értesz? - fakadtam ki újra.
Eközben szegény Hana a konyhaasztal szélső székén űlt,és az asztalon aludt. (??) Hát,őt nem nagyon érdekelte,hogy talán rokonok vagyunk.
-Sajnálom,de nem mondhatom el. -tért vissza,pontosabban tért volna vissza az újságához,ha nem tépem ki a kezei közül.
-Addig nem kapod vissza,míg el nem mondod,mi az,amit tudsz.
-Azt hiszed egy újsággal meg tudsz vesztegetni? - nézett rám gúnyosan.
-NEm,az újsággal nem.Hanem.. - ráztam ki az újságpapírok közűl egy magazint - Ezzel tudlak megvesztegetni.Oh,milyen nagy trauma!Valyon kinek adjam oda?Apunak..Vagy az én szeretett bátyómnak? - lapoztam bele a magazinba,amit inkább nem nevezek meg.
-Te..
-Én? - néztem rá angyali tekintettel
-Jól van,jól van.Elmondom.De ha tudni akarod,ilyen mocskos trükkök nélkül is elmondtam volna,csak kérni kell.Szépen kérni.
-Na,halljuk!
-Én csak annyit tudok,hogy anyu és apu a születésedkor nagyon furcsán viselkedtek.Nem láthattam az ultrahangot sem,és csak annyit mondtak,hogy hugom lessz.És... - nézett Hana-ra - Azt eggyáltalán nem állították,hogy 1 hugom lessz..
-Szóval szerinted Hana..
-Az ikertesód!Nézz rá.És nézz tükörbe.Jó,neki talán egy nagyon kicsit hosszabb a haja,de te egyszer levágtad egy kicsit,szóval..
-Jesszusom..Az nem..Nem lehet..Hogy belőlem kettő lenne..Mindig..Ááá!! - rogytam le a földre.
-Gyere ide,Yui.. - ölelt magához Tomoe.Nem,nekem nem lehet még egy testvérem.Nekem csak Tomoe..Tomoe az én testvérem..
-Tomoe.. - suttogtam a könnyeimmel küszködve - Ígérd meg,hogy te mindig is csak az én bátyám maradsz!
-Hé.. Mindig is az voltam,és az is maradok. - ölelt szorosabban Tomoe. -Renben,most hogy így kibőgtük magunkat,hívjuk fel anyuékat.. - és,-mint végszóra,-ekkor betoppant anyu.
Elég fura látvány tárulhatott a szeme elé.A fia öleli a konyhakövön a lányát,-aki sír,-és a konyhaasztalnál egy barna hajú lány alszik édesdeden.
-Oké.. - hátrált anya - Én nem is zavarok.. Próbált kimenni,de én megállítottam.
-Hova-hova ? - néztem fel rá,és Tomoe felállt,majd felsegített engem is.
-A szobámba mondjuk? - mosolygot erőltetve
-És mivel magyarázod ezt?! - mutattam Hana-ra.
-Én?Hisz itt se voltam,honnan tudjam miért alszik egy lány a konyhámban!
-Mármint ezt! - mutattam fel neki is a személyiigazolványt
-Kicsim.. - vett nagy levegőt - Tudtam hogy ez a nap is eljön,de hogy ilyen hamar...
-Ne kertelj! - szóltam rá,és mérgesen a szemébe néztem
-Ő..
-Igen,ő?????
-Kérlek hallgass végig.Ő a.. testvéred. - mondta kis habozás után .Tudom,ez így most hirtelenül jött neked,és nekem is,mindannyiunknak,de ez az igazság. - szabadkozott az arcomat látva - Most biztos azt kérdeznéd,hogy akkor hogy-hogy csak most tűnt fel?Bár ezt még én sem értem,hogy került ide,de a válasz a kérdésre az,hogy nem akartunk ikreket.Ezért..
-Más szülőkhöz adtátok? Áh,értem én!
-Sajnálom. - nézett szomorúan a szemembe. - De most fontosabb dolog,hogy neki ezt nem szabad megtudnia.Hazavisszük.Várj,hívom máris apádat,és ő majd intézi a vonatjegyet..
-Hol lakik?
-Otakában.
-Az jó messze van.. - szeppentem meg - Re-renben.Akkor felébresztem,és elmagyarázom neki a helyzetet..
-Jó.Én addig megbeszélem ezt apátokkal. - pötyögött az ultra okos érintőképernyős telefonján,és elment.
-Hana.. - ráztam meg gyengéden a vállát.
-Hmm..?Máris reggel van? - pislogott nagyokat
-Nem..Már lassan dél van. -  néztem a faliórára
-Akkor jó..Még alszom egy kicsit.. - feküdt vissza
-Ne,várj..Emlészel már?
-Ja.A szüleim valamiért ideküldtek és.. - kezdett el fecsegni.Megnyugodtam.Végre emlékszik!Bár a megnyugvást követően éreztem még valami mást is..Fájdalmat.Fájdalmat,hogy bár még csak most ismertem meg az ikertestvéremet,-aki maga nem is tudja,hogy ő az én testvérem,-máris elmegy.
-Értem. - bólogattam. - A szüleim elintézik hogy hazamehess,mindjárt jön anya,és..De már meg is jött.Menjünk.
-Haza megyek?
-Igen. - mosolyogtam rá szomorúan.
-Hah! - sóhajtott boldogan.Nem tudom felfogni,hogy ő hogy élte át ezt a találkozást.. O_O


-§-

 

A vonatállomásra Tomoe vitt ki minket,a szüleim elkerültén a...a lányukat.
Amikor mosolyogva megölelt,majd felszállt a vonatra,valami megtört bennem,és újra elkezdtem sírni.Lehetséges,hogy a testvéri szeretet..Bár nem tudom.Csak sírtam,és integettem az ikertestvéremnek,aki,-már megint,- talán örökre elmegy,és talán sosem találkozunk .Ettől a gondolattól még jobban elkezdtem sírni,de ekkorra már Hana beült a helyére,és az ablakból integetett.Mosolya az én arcomra is azt csalt,és sírva-mosolyogva intettem vissza neki.Majd amikor a vonat elzakatolt,még sokáig követtem könnyekkel teli szememmel,mosolyogva a naplementében.



-Yui.. - szólt Tomoe,látva hogy nem tudok megmozdulni.
-Tudom.Mehetünk.- követtem,és hazamentünk.
Ez a nap nagyon emlékezetes volt számomra,bár jócskán átsírtam a felét.Attól még elgondolkodtam dolgokon,és azóta is sokat gondolon Hana-ra,az én ikertestvéremre.


 

The End

Alice Csodaországban - 7.fejezet

~Áll a bál!

 

Alice Csodaországban - 7.fejezet

*Alice*

Áll a bál!Vagy csak én állok?Nem tudom.De miután táncoltam Chershire-vel (természetesen megkapta az első táncomat)és furcsa mód Vivaldi is felkért(??) kicsit kidőlve ingadoztam a magassarkúban,ami nagyon sértette a lábam.De Ebba szerint csakis ez az üveg ,,cipellő" (mintha én lennk Hamupipőke)illik a ruhámhoz.
Az összhatás gyönyörű volt (már a ruha,nem én) de kényelmetlen is.Ezért már váltam,hogy elüsse az óra az éjjfélt,és jöjjön a hintó...
De csak nem jött.Ahogy az az ember sem jött,akinek Vivaldi beakart mutatni.
Közben megfigyeltem Petermunkáját,-aki ide-oda járkált a vendégek között,és mindenkivel szóba elegyedett,majd ittam egy kis puncsot,ettem egy rózsaszín cukormázzal bevont fehércsokis maffint (jó,kettőt) és kellettlenül beszélgettem a hozzám szóló hölgyekkel.Itt nagyon furcsák az emberek.Bár nem tudom megállípítani hogy míért,de nem tűntek..normálisnak..(??)

*Vivaldi*

Mikor jön már meg?! Ugye nem teázza el az időt?Alice egyre jobban feszeng,nem tudom meddig tudom marasztalni.
-Úrnőm,megjött a.. - jött hozzám egy szolgálólány
-Értem.Vezessenek hozzá!
-Épp teázik..
-Minél hamarabb vezessenek hozzá! - toldottam ki előbbi mondatomat.

*Alice nővére*

-Hogy lehettél ennyire felelőtlen?!Nem hiszem el,hogy ezt csináltad. - nem kiabált,nem volt hangosabb a megszokott hangnemétől,de mégis szigorú és egyben megvető volt apám.
-És akkor ezt mivel magyarázod? - mutattam fel a masnit
-Bárki elhagyhatta!
-De.. - tudtam,hogy lehet hogy igaza van,de nem akartam.
-Rendben.Tegyük fel,hogy az övé.Tegyük fel. - hangsúlyozta - Akkor mit akarsz tenni?Alice elszökött.Már nem..
-Te ezt hiszed?!Hogy elszökött?Alice.Alice és az elszökött szó két külön világban él! - háborodtam fel,és megpróbáltam felülni az ágyamból.
-Ne erőltesd meg magad.Azt akarom,hogy felejts el mindent,ami Alice... - nem tudta befejezni,mivel erős köhögőrohamot kapott,és a földre térdelve,kezét szája elé kapva próbálta abbahagyni,de egyre rosszabbodott.
Kiugrottam az ágyamból,és gyorsan felsegítettem egy székre,majd,-látva hogy nem jobbúlt,-hivattam egy szolgával az orvos,aki szerencsére még a házban tartózkodott.

*Vivaldi*

-Épp ideje hogy megjöjj!Mi tartott ennyi ideig,az ég szerelmére?!Csak nem azt hiszed,hogy a te meghívód nem a megadott időre érvényes?!Te akartál találkozni vele,és én lehetővé tettem ezt.De már kezdem bánni,mert te csak egy mocskos.. - kezdtem a letorlását.
-Hjaj,hjaj! - tette fel mindkét kezét,és szemét becsukva mosolygott - Még be sem léptem a terembe,és máris fejmosást kapok?
-Méghogy be sem léptél!Tudom ám hogy eddig teáztál!
-Muszáj volt megkóstolnom a zöld teát.
-Igen,igen! - vettem gyorsabbra lépteimet. - Gyere már!

*Alice*

Hol lehet Vivaldi?És Peter?Chershire?Valaki...? - néztemkörbe az emberek között.Senki ismerős arcot nem fedeztem fel.
-Alice - szólított fel egy nálam jóval magasabb,barna hajú kalapot viselő férfi
-Igen?
-Áhh,hát itt van!Alice,ő itt .. - jött hozzánk Vivaldi
-Blood Dupre. - hajolt meg

2.

Feedek
Megosztás
HTML
Powered by Blogger.hu