Lehetetlen időzítés

Küszöbön álló probléma vagyok - mit kezdesz velem?

Alice Csodaországban - 12.fejezet


,, Valahol,valamikor, valamiért lapoztak eggyet egy nagy könyvben. A könyvet ki kezében tartotta,nem tuhattuk hogy leány-e vagy férfiú, kicsi-e vagy nagy,olvas-e vagy ír, csak azt,hogy nagy mosolyra húzta száját,és a szemöldökei felértek szinte a homlokáig a csodálattól. " [Lola]

~Újabb hajnal

*Alice*


-Ez meg mi volt ? - hallottam még Chershire a szájából a kérdést,amikor becsukták az ajtót. Én meg csak ott mosolyogtam zavaromban,egymagam,és a kilincset  bámultam.
Julius időközben eltűnt, ezek szerint szabad lábra engedett a házában.
De nekem most már nem volt kedvem ide-oda ugrálni.. csak álltam.
A képek elvették a kedvemet.
Aludni akartam, egy biztonságos szobát,és végre egy kis magányt,nyugalmat. Az utóbbi kettőt már rég óta hiányoltam.

Néha jó ha az embertbékén haygják egy kicsit,hogy elbeszélgessen önmagával. Átgondolhatja a dolgokat,és nem veszti el a fejét..
Körülbelűl öt napja lehetek itt. Már nem is tudom. Az időérzékem felett elvesztettem az irányítást.. már azt se tudom hányadika van. Vagy hogy milyen év..
5 nap,mégis mennyi minden,amiket még fel sem bírtam dolgozni. Az agyam folyton kattogott,csak ment ahogy a történések is .. és nem állt le mélyebben gondolkozni. Pedig lett volna rá oka.
Amikor végre rászántam magam hogy megmozduljak,körbenéztem.Felmértem a terepet, -úgy rendesen.
Ahogy az ember benyit a főbejáraton,a nappaliba téved rögtön.     A nappali kicsinek látszik,a sok-sok érdekes tárgy miatt... mint egy múzeum! Minden eggyes polc dugig van,és még micsoda dolgokkal! Képek (csak Juliusról nincsen egy sem) szobrok, könyvek,órák.. lámpák,szerszámok,papírok,tollak,füzetek..
minden-minden rendezetten szana-szét. Mintha beállították volna ezt a rendetlenséget.

És az ajtók, amiből szintén volt jópár.. a kör alakú szobában volt vagy 6 ajtó... Igen,furdalt a kíváncsiság hogy mik lehetnek mögöttük,de legyűrtem. Egy ideig.
És a kis kanári..
-Szia,kisöreg! - léptem a kalitkához megint - Nagyon szép helyen laksz,tudod-e? - mosolyogtam rá - Most...egy ideig...öhm..velem is osztoznod kell a házadon.
Meddig maradok még itt? Eggyáltalán el akarok menni? Már régóta nem volt semmi ehez hasonló gondolatom.. csak sodródtam az árral.. Végülis senki nem mondta meg hogyan menekülhetnék el.
-Na most,jó hogy itt hagyott..de hol van Julius? Mit csináljak? Csak kénytelen leszek benézni az ajtók mögé.. - sóhajtottam,és szépen sorban ki-kinyitottam őket. Az első a konyha volt. A második egy sötét hely, ahol amikor villanyt kapcsoltam órákat és órákat láttam felhalmozva. A negyedik egy hálószoba volt,gondolom a vendégszoba,-lehet hogy ebben fogok lakni..-,az ötödik mögött pedig végre Juliust találtam egy ugyan olyan íróasztalnál ülve,mint a nappaliban.
-Kopp-kopp!  - mondtam kopogás helyett - Zavarok?
-Igen..de ha gyors leszel,meghalgatlak. Ezekkel még ma végeznem kell. - nézett  egy kosárnyi órára
-Nagyon szép házad van..anno...melyik lenne az én szobám?
-Kinyitogattad az ajtókat,mi? - nézett rám Julius - Az elöző lesz a tiéd. A ruhás szekrényben találsz egy hálóinget,a többi ruházatodat elintézem. Kezd sötétedni,ezért ajánlom,hogy térj nyugovóra. Reggel 8-ig itt alszom,addig fel ne merj kelteni. Hogy miközben nem vagyok ott mit csinálsz,a te dolgod. De - tolta fel a szemüvegét rám nézve - Ne törj szét semmit.
Huh. Ezek nem is olyan nehéz szabályok.. Szóval maradhatok itt,azt csinálok amit akarok és cserébe csak annyit kell tennem hogy békén hagyom és nem verem szét a házát. De..
-..Szeretnék segíteni a munkádban! - hajoltam meg - Cserébe,hogy itt lakhatok .Nem akarok ingyen élő lenni!
Átgondolta a dolgot,-legalábbis pár percig csendben bámult maga elé. -Eggyelőre még nem kell segítség.De köszönöm,hogy felajánlottad.Most pedig,ha megbocsájtanál.. - vett a kezébe egy apró szerszámot
-Ó,persze..Jó éjszakát! - köszöntem el
Biccentett.

*Julius*

Dolgozni szeretne..Csak kár,hogy még azt sem tudja hol él.

*Vivaldi*

-Heeee?Alice azt a porfészket választotta a kastély helyett? - néztem rá Peter-re
-Igen,felség.Saját akaratából döntött.
-Hát legyen.Ha ő agy akarja,nem ellenezhetem.azért kérlek néha látogasd meg a nevemben is.. - néztem rá
-Természetesen,királynőm. - hajolt meg,és elment

Mi késztethette ilyen döntésre? Talán nem élvezte a kastély beli életet? Hagyjuk. Végül is,szabad. Ő szabad.. - néztem ki az ablakhoz lépve.
Néhány szolga sűrgösködött,udvar hölgyek nevetgéltek a labirintusban sétálva.. Zajlott az unalmas,egyszerű élet.
Sóhajtottam.
Megértem miért is akart elmenni.. - léptem el az ablaküvegtől - Néha én is szívesen eltűnnék erről a helyről.
Ha tehetném.


*Peter*

Bár nem tudom,azok után képes leszek-e a szeme elé kerülni..   Mi is történt valójában,azt még én se tudom. Olyan furcsa érzésem volt amikor Alice szemeibe néztem és mintha..
Nem! *fejrázás* Elfelejteni,elfelejteni,elfelejteni.......

*Chershire*

-Mit csináltál már megint? - nézett a véres karomra - Nem megmondtam hogy ne lófrálj a kastélyban?
-De most a bál..
-Tudom,tudom.Jól van - dobott egy törülközőt felém - Ápold le azt,ne vérezd itt nekem össze a padlót! - dobott nekem egy darabka fáslit.
-Igenis! - kaptam el az ép mancsommal.
Szeretek itt élni,ez a második valódi otthonom.
Az első Alice háza volt.
De itt is mindenki kedves,segítőkész,és jó az élet.
Majdnem mindenki..


*Alice*

Esteledik,és ezen már nem is csodálkozom. Az előbb reggeliztünk,most meg már vacsorázni sem tudok,leragad a szemem.. - nyitottam ki a hatodik ajtót,ahol a fürdő volt,mint gondoltam.
Letusoltam,felbvettem a hálóinget,és bedőltem a nagy és puha ágyba,majd lehunytam a szemem. Nem fáztam,a takaró nem kellett.

Gondolkodtam.
Hát  végül nem jutottam el  ahoz a kanárihoz,kihez szerettem volna..de mindegy is.. *ásítás*
Összegömbölyödtem,és elnyomott az álom.

*Julius*

Nem vagyok az apja vagy mi..minek akartam bemenni? - állt meg a kezem a kilincsnél -

De azell ellenőriznem,nem törte-e szét a szobát. - benyitottam.
Nem. Csak összegömbölyödve aludt,és a szemeit ráncolgatta,-egyáltalán nem tűnt békésen alvónak. A takarója mellette hevert összegyűrten,nyílván lerugta.
Rádobtam és kimentem. Ezentúl ezzel sem kell törődnöm.
-Meg fog itt élni... - suttogtam
Remélem.

*Alice*

Álmomban..Egy furcsa helyen jártam.Nagy fehérség az örökké valóságig.
Csak én álltam ott,és egy furcsa,középkorú öltözésű szemkendős férfi.
-Phantom a nevem,örvendek,Alice. Reméltem hogy egyszer találkozunk,és csak eljött az idő. - nyúlt a kezem után és kézcsókot adott.
-Én is,Phantom. Honnan tudod a nevemet?
-Nincs olyan dolog amit ne tudnék rólad. - mosolygott.
És ha te tudnád,miért vagy itt.. - gondolta Phantom.

-Mit szeretnél? - kérdeztem.
-Sok kérdésed van igaz? Én csak válaszokat szeretnék rájuk adni.
-Válaszokat? - gondolkodás nélkül belementem,mert egyszerűen muszáj volt megszereznem a válaszokat - Mi az a Csodaország?Milyen játék? Miért kerültem ide? Hogy juthatok ki innen? Mit kell tennem? Hogy vannak a valóságban -
-Ennyi egy szuszra elég lesz,nem akarjuk hogy megfulladj,igaz? - mosolygott az - Csodaország egy hely,ahol bármi megtörténhet. Élvezd csak,hogy ott élhetsz ezentúl. A játék..amiben te is csakbábú vagy? Még nem tudhatod ezt meg.Talán soha sem. Kijutni kijuthatsz,de nem ajánlom.Túl sok szomorúságot hoznál mindannyiunkra.. Itt az emberek szeretnek Alice! Mert új vagy,számukra érdekes,senki nem akar eldobni,mindenki keresi a társaságod.. hát nem erre vágytál mindig? Hogy ne csak egy senki legyél,hanem valaki?
És az utolsó kérdésemre nem válaszolt.
De igaza volt. Mint gazdag,befolyásos családban élő leánygyermek,nem voltak bárátaim,és mindenki csak a pénzemért szeretett.Vagyis legtöbbször eggyáltalán nem..
Itt tényleg érzem,hogy kedvelnek,pedig még szinte semmit sem tudnak rólam.
Vagy többet mint gondolnám? - szólalt meg egy hang legbelűl,de gyorsan elcsitítottam,ugyanis nem akartam túldramatizálni a dolgokat.
-És..mi újság van a valóságban?
Egy ideig csendben bámult maga elé. - A földön,dárgám?Hát,sok minden megváltozott mióta elmentél.Tudod,az idő telik,nem is akár hogyan.
-Nagyon ravaszul kikerülöd a kellemetlen válaszokat. - tettem karba a kezemet. - De lenne még egy kérdésem. - néztem fel rá reménykedve - Hogy van a nővérkém?És apa?
-Jól. - mosolygott - Most már egy másik helyen élnek,hiányzol nekik,de boldogak,mert így láthatnak - suttogta.
-Látnak engem?Eh..
-Sajnálom drágaságom,remélem kielégítő válaszokat adhattam. - vált fokozatosan a semmibe.
-Nem!Eggyáltalán nem,még van kérdésem és.. - nyúltam utána,de már késő volt.
Kinyíltak a szemeim,és ilyedten felültem.
Itt vagyok,még mindig Csodaországban. Éjjelnek tűnik még mindig,bár már fény szűrődik át a függönyökön keresztűl.
Félek,mert hirtelen úgy éreztem,az ismeretlenben vagyok,teljesen egyedül..
Kimegyek a nappaliban,ahol már(vagy még mindig) minden függöny el van húzva,és a hajnali fény besüt.
Molly,a kis madárka éberen nézeget engem,mit csinálok.
A ketrece melletti polcon találtam zacskóban madár eledelt és óvatosan beleöntöttem az okosan kitalált tálkájába (a ketrecen egy vízszintes hely,mint amekkora a tál ki volt hagyva,így a ketrec kinyitása nélkül lehetett enni adni neki) 
Az itatóját már csak benyúlva tudtam kiszedni,de szerencsére nem repült ki a madárka.
A konyhában,-mután vizet engedtem az itatóba,-kávét kerestem,majd a modern kávéfőző segítségével egy gyenge és édes kávét csináltam magamnak,Juliusnak meg egy jó erőset,gondoltam ha ő olyan sokáig fent marad,elkél a koffein.
Csendben dolgoztam,ugyanis az órák még csak hajnali 5-öt mutattak.
A meleg kávémmal a kezemben (remélem nem lesz mérges Julius hogy használtam a konyháját) felsétáltam a lépcsőkön,hogy felkutassam a terepet. Valahol itt kéne legyen a lépcsők végén a teraszra a bejárat.. És valóban.

Kinyitottam az ajtót,és hüvös,párás szél kapott bele a hajamba.
- Gyönyörű innen a kilátás! - sétáltam a korláthoz,és rákönyököltem.
Remélem tudok majd segíteni Julius-nak. - kortyolgattam a kávémat és elvesztem Csodaország gyönyörűségében.
Köd volt,de nem túl vastag,így át lehetett látni.Csúnya idő lesz ma a fekete felhőkből ítélve és még a nap se kelt fel,de még is varázslatos hely ez.
A tekintetem  a kastélyra tévedt,ami,-khm- nem épp a legközelebb volt a toronyhoz. Vajon Peter hazaért?
És mi volt az a furcsa érzés? Ajaj.. megint az elpirult arca,a kék szemei jutottak eszembe. Hogy nekem miért kellett simogatnom a nyuszit?!
És a legrosszabb,hogy az én fejem is némiképp vörössé vált,amikor rá gondoltam.
Kicsit fáztam,de a magamra terített takaró némiképp felmelegített.
Tovább néztem,a kastélyon kívüli helyekre. Először is,volt az erdő,-az óratorony a szélén állott. Az óratoronytól jobbra egy óriás kereket véltem kirajzolódni,meg rózsaszín-fehér-lila-sárga,-egyszóval élénk színű dolgokat,amik szinte egybefolytak. Az gondolom ott egy vidámpark lehet.
Balra a kastély volt,és ha lehet ilyet mondani,de nekem szemben,vagyis az óratoronnyal szemben a Blood vára vagy milye magaslott.
Sétáltam egy kicsit a korlát mentén,és a torony déli részére vetődtem. Az óratorony mögött volt még egy kis erdős terület,majd utána egy nagyobb lakott terület. Gondolom a város.Onnan jöttünk.. De az nem lehet. Várjunk csak.. - sétáltam vissza az északi felére- és a kastélyra hunyorogtam,próbáltam megkeresni azt az ösvényt,vagy akár egy templomot..
És megtaláltam a patakot. Szóval két város is van. Nem kéne ezen csodálkoznom,hisz végülis ez egy ország,hahó! Sőt,még több is lehet,mert kis házakat,templomokat szana-szét el-el vetve még találtam.
Elfogyott a kávém. Már csak azért szorongattam a csészét kezem közt,hogy felmelegítsen.
Sóhajtottam. Reménykedem benne,hogy a mai nap kevesebb eseményben lesz részem. Inkább dolgozni szeretnék,vagy maximum ha kell,bemegyek a városba vásárolni. De legszívesebben olvasnék.
A hajnali felkelésben az a jó,hogy minden olyan csendes.. senki sem zavar meg.. egymagamban lehetek a gondolataimmal.. és egy olyan pillanat,amit úgy érzem nem lehet el venni tőlem. Mintha csak az enyém lenne az ébredező táj gyönyöre.
És elhiszem, hogy tényleg csak az enyém..

Alice Csodaországban - 11.fejezet

Jó olvasást!^^

 

~Új otthon?Usagi-san?

 

*Julius*

Idegesítő egy alakot hozott!Alice lenne?
-Itt is van egy madár? - nézett fel a ketrec szemléléséből.
-Ha csak nem vagy vak,a saját szemeddel is láthatod..
-És ez a madár él?-
Már hogy ne élne! - léptem oda - Molly,mutatkozz be a hölgynek!Az én kis kedvencem elkezdett gyönyörűen énekelni.Nem mozdul hiába,energia takarékos kis lény.-Ezt szeretem.  - mosolyodtam el
-Julius te nem tudsz valamit véletlenül a kastélyban élő kanáriról?Mert az eggyik könyvedben..-
Nem tudok róla hogy a kastélyban tartózkodna kanári.Eggyáltalán normális élőlény.. - motyogtam
-Érdekes.
-Khm! - köhintett Ace
-Igen?
-Nem szeretnél megvendégelni minket?
-Van más választásom?
*Alice*

Végre kávé!Még nem ébredtem fel teljesen.És amugy is,mintha évek óta nem ittam volna kávét.
-Kekszet?
-Nem,köszönöm,ez a sütemény mennyei! -
Látszik.Mióta nem evett ez a lány? - nézett Julius Ace-re.
-Tegnap reggel vettem neki egy palacsintát. - válaszolt
-Értem. - tolta fel a szemüvegét Julius - Akkor egyél csak.
Nem is kellett mondani nekem. :3
-Hfogy érthetthed asztf hfogy.. - lenyeltem a mini szenvicset - Semleges terület ezért nem tehetsz ki?

-Még semmit sem mondtál el neki?
-Kellett volna?
-Ha ő – mutatott rám nem túl kedvesen – Tényleg Alice lenne,akkor illett volna bemutatnod az országot!
-De akkor nem értünk volna ide.. - töprengett Ace
-I-igazad van. - tolta föl a szemöldökét Julisus – Ha te vezetted volna körbe lehet hogy holnap ilyenkor is az erdőben bolyongnátok.. 
Kinyilt az ajtó.Mind a belépő ember felé néztünk..
Aki nem is ember,-inkább neko-kun volt.
-Alice nya~ - nyávogta ahogy meglátott – Hát itt vagy! 
-Miért ne lennék itt?
-Azt hittem valami szörnyűséget csinált az a személy veled.. - nézett Ace-re,aki mit sem sejtően harapott be egy csokis kekszbe. - De itt legalább biztonságban van Alice.
-Ó,én.. - magyarázkodtam
-Miért,úgy gondolod hogy nem tudnék rá vigyázni? - állt fel Ace 
-Hogy hagyhatnánk rád Alice-t,ha még saját magadat is elveszted?!A királynő nagyon dühös lessz ha megtudja hogy te loptad el!!
-Hé!! - szóltam közbe,de úgy tűnik ez amolyan "kettőnk harca" féleség,rám se hederítettek.Julius is csak ült és a teáját kortyolgatta nagy nyugodtan.
-Mondja ezt a macska!A királynő előbb bízna meg egy falevélben mint benned!Én egy szívlovag vagyok,a sereg harcosa,jogomban állt megismerkedni az új jövevénnyel.
- Kicsit elveted a sujkod,Ace...
-Alice,elmegyünk! - ragadta meg a karomat Chershire,és az ajtó felé vonszolt.
-De én – ellenkeztem – Itt akarok maradni! - jelentettem ki.Ezen a jelenlévők közűl mindenki meglepődött.Köztük én is.
Julius kezében megfagyott az élet,Ace csak bámult rám,Chershire meg csalódottan nézett rám.
-Ha Alice-nek tényleg ez lenne a kívánsága.. - engedte el a csuklómat
-Én..vagyis..a könyvek..meg az órák és...nem akarok visszamenni a kastélyba! - kiáltottam,mire Julius felébredt.
-Ha muszáj,akkor had maradjon.Egy feltételem van.Ne zavarj,és maradj csendben.
-Ez kettő volt. - suttogtam
-Jó megfigyelő vagy.Most,hogy ezeket megbeszéltük,a végre békén hagynátok,sok munkám van.Nem lazsálhatok,mint eggyesek. - nézett égető pillantással Ace-re.

*Chershire*

Mi lehet ez a hirtelen döntés?Alice-nya..Bár,így legalább közelebb lessz hozzám...és bármikor meglátogathatom,az az idióta vén ember is nyugton marad..
Pedig úgy láttam Alice-nya szereti a kasrélyt..akkor mégis miért?Hát mindegy.Minden esetre haza kell mennem.Az öreg már biztos dühös..Nagy valószínűséggel bűntetéssel fog várni...
-Nem tudom mi ez hirtelen,de mint kívülálló,jogodban áll így dönteni. - szólt a nyúl hátam mögűl.Mióta lehet ott?
-Usagi-san? - lepődött meg Alice [Megjegyz.: Usagi = Nyúl] Az "aranyos cukorfalat kis sejmesszőrű nyuszi" láttán
-Hogy merészel -
-Megsimogathatlak? - és választ sem várva odament,és karjába vette a nyulat – Milyen selymes!És puha..és aranyos!Tudod Peter többször kéne ezt az alakodat használnod!Sokkal hatásosabb,mint a Nyuszifül-úr imidzsed!Hé..Ace meg hovatűnt? - nézett körbe

*Ace *

Vissza a munkához!Jó volt Alice-al megismerkedni,de mostmár vége a kis pihenőmnek.
Amugy is,kezd ott túl sok ember lenni.. a miniszter is megjelent..

*Peter*

A lány ittmarad.Nehéz lessz ezt a királynőnek elmagyarázni.Talán lehetetlen is,de muszáj lesz..
- Öööö,Alice,ha megkérhetlek azonnal enged el,mert... - de csak jobban szorított,és nem engedett.Ez nem lessz jó..érzem hogy változom vissza..

*Alice*

-Eh? - néztem a karjaimba zárt Peter-re,aki már ember formát öltött.
Olyan lehetetlen helyzetbe keveredtünk hirtelen,hogy én a földre estem,ő meg rám,amikor hirtelen emberré lett.Az orrunk majdnem összeér..
Istenem..miért zakatol a szívem?
Tegyen már valaki valamit!
De..A külvilág megszűnt számomra..
Jelen pillanatban én elvesztem..a kék szemekben,és a közelségében.
A képek,amik már nagyon rég nem méltóztattak előjönni,most úgy döntötték,ez alkalmas pillanat.Peter arca volt az,amikor megmentett a farkasoktól..a nagy fehérségben az ő szemeit láttam,kedves mosolyát,az ő hangját hallottam..Hogy is felejthettem le?
Mindaz,ami most vagyok,hogy most élek,ennek az embernek köszönhető.
Nem vagyok képes megvédeni magamat.
Szánalmas vagyok,de elgyengűltem közelségétől.
Ámbár alig pár másodpercig tartott ez a pillanat,ő is a szemembe nézett,és félelem fogott el.Mit fog tenni?Amikor ilyen közel került hozzám..........
De ő felállt.Nem használta ki az alkalmat,és még uriember módjára fel is segített.De láttam,hogy ő is elpirult.
- Bo-csánnat! 
- Semmi. - porolta le a mellényéről a koszt zavartan,és ránézett az órájára
- Már ennyi az idő?Mennünk kell!  - célzott arra,hogy ők Chershire-vel, - aki aggódva figyelte a háttérből az eseményeket - mennének.
-Ez meg mi volt ? - hallottam még a macska fiú szájából a kérdést,amikor becsukták az ajtót.Én meg csak ott mosolyogtam zavaromban,egymagam,és a kilincset  bámultam.
Julius időközben eltűnt,ezek szerint szabad lábra engedett a házában.

Alice Csodaországban - Különkiadás

Különkiadás!^^Eljutottunk a történetünkben a 10.-ik részig!*o*
Jó,ez  lehet hogy másnak nem olyan nagy szám,de nekem igen.Meg csak úgy,okot ad hogy írhassak különkiadást.*w*
Köszönöm az olvasóknak akik figyelemmel követik ezt a történetet!

Elisabeth meséli el mindezt a könyvében.Ugyanis ő napló helyett könyvet írt.


Régi emlékek,én és hugom kapcsolata


A neve Alice. Akkoriban, vagyis pontosabban most,miközben e sorokat írom, alig töltötte be a hetedik életévét. De máris minden érdekelte,tanulni akart, követelte hogy tanítsam..olvassak fel neki esténként a mesékből.. tanítsam meg  őt számolni. Bár a dadánk ellenezte mindezt (merthát az ő dolga lett volna,csak Alice nem bírt várni míg eléri azt a kort,amikor már tanítója lesz) én megmutattam neki mindazt,amit 10 esztendősen egy gazdag leány gyermeknek megtanítottak.
Apánk akkortájt még ránk-ránk nézett,fennállt a "jó család" címszó. Alice imádta Őt. Ami persze egy gyerektől elvárható. Csüngött a szavain, csillogtak a szemében a fények valahányszor elvitt minket bárhova. Minden kis apróság megdobogtatta szívét.

Emlékszem, ezekben az években a legkedvesebb emlékem az volt,mikor kimentünk a hegyekbe a nyaralóba. Csak mi, apa, Alice és én.
Mi könyörögtük ki hogy arra az egy hétre ne jöjjön a dada. És apa belement. Látni kellett volna a nő arcát! Hogy fel volt dühödve! Még a haja szála is égnek eredt.
(Szerintem úgy gondolta,hogy ennyi munka után neki is kijár valami szabadság.Megkapni megkapta,nem leszünk a nyakán.)
Így hát elutazhattunk! Egy gyönyörű helyre.. Ahol én már voltam,még régebben. De Alice-nek ez volt az első messzebb illetve hosszabb ideig tartó kirándulása. Nagyon fel volt lelkesülve, természettudománnyal kapcsolatos képes könyveket nézegetett, és amit tudott egyedül, amit nem segítséggel megértett. Nagyon aranyos, kissé önfejű kislány.
Így amikor készültünk, csomagolás közben a dadának szépen fennhangon sorolta a mérgező,nem mérgező gombafajtákat ,és hogy melyik állat ártalmatlan, melyiktől kell tartani. Apának már egy nappal ezelőtt elmondta, sőt,új információkat is szerzett tőle.
- A farkasok jámbor állatok ha nem ingereljük, vagyis bosszantsuk fel vagy irritáljuk hússal, vérrel..
Felkaptam a fejemet. - Alice, ígérd meg, hogy még ha jámbor állatnak is írják le, sosem fogsz közel merészkedni! Nem,eggyáltalán nem mehetsz farkasok közelébe!Megértetted?
- Még fotó képet sem szabad? - nézett rám szomorúan
- Nem!Az nagyon az ingerelő hatások közé tartozik.Majd távcsővel lehet hogy meglátunk egyet-kettőt.De életközelből semmiképp. - mondtam ki komoly hangon.
- Értettem!Tehát..hol is tartottam?
- Erdei mókus. - hajtott össze egy ruhácskát Meldy,a dadánk.
- Igen,erdei mókos.Kis aranyos jószágok,de veszetséget,vagyis halállal járható komoly vírust,azaz betegséget is okozhatnak,ha egy veszett mókus megharap..
És fojtatta.Olyan szavakat mondott el,-és meg is magyarázta,amiket talán nem is ért,de bemagolta.
Ez az én kis hugicám.
Amikor eljött a nagy nap,elköszöntünk Meldy-től,és kocsiba ültünk.
- Papa,látni fogunk őzikéket? - tette fel a sokadik kérdését Alice
- Bizonyára.
- Papa,ugye nem fogsz vadászni?
- Bizonyá... - dőlt be a remek cselnek - Öhm.. - sóhajtott - Nem fogok..
- Rendben. - hagyta abba a kérdezősködést,és visszaült a hejére (eddig apánkra csimpaszkodott,és lelkesen figyelte válaszait)

- Megérkeztünk lányok! - ébresztett apánk a hosszú út végén.
- Mrrr... - nyögtem fel
- Gyönyörű!! - ugrott ki a kocsiból Alice és elkezdett forogni,majd beszívni a friss levegőt.Más a levegő erdőn,mint a nagyvárosban.

- Onee-channal akarok aludni! - jelentette ki amikor beléptünk az óriási nyaralóba
- Egy szobában fogunk aludni,semmi akadálya. - mosolygott édesapánk,és a csomagjainkat a cselédekre bízta.-Nos,mit szeretnétek először csinálni?
- Menjünk... - ugrott fel a heverőről Alice - Oda ahova Nee-san szeretne menni.Legyen az első nap az ő kívánsága!Hány óra van?Már ebédeltünk,de a nap még fent van.
Egy-két órát még bóklászhattunk - osztotta ki az engedélyt apa,és elment berendezkedni.
Alice rögtön az erdő felé vette az irányt,úgyhogy követtem.Futottunk,élveztük a friss levegőn szaladgálást..Felfedeztünk egy kicsinyke patakocskát,ahol később sokat fürödtünk..de beljebb nem engedtem hogy menjünk.Magamat is erősen késztetett volna a kalandvágy,de mint idősebb gyermek,felfogtam a veszélyeket.

Másnap,és utána még három napig csodás idő volt, túráztunk ,lubickoltunk,horgásztunk.. Mint apánlk megígérte felmentünk a madárlesbe, s onnan távcsővel Alice állatokat keresett. Csalódására se farkast, se rókát nem látott, de örömmé váltott ez át, amikor megpillantott egy kis vaddisznő-családot .És a pindurka vaddisznókat... ahogy szépen, majdnem egyenes sorban cammogtak az anyjuk mögött. Nem sokkal később még egy sünit is kiszúrt, aki már rég ott lehetett összegöngyölödve, -szem előtt- de jól be olvadt a környezetbe, ezért csak amikor megmozdult látszott. Mégis, a legszebb az volt, amikor apánk csendre intett bennünket, és azt mutatta, nézzünk le. Lélegzetünket visszafolytva lenéztünk, és mit láttunk,mit nem,egy őz csordát! Vonakodva lépdeltek, hegyezték a fülüket,meg se mertünk mozdulni a madárleső építmény tetején.. Először a nagy szarvas lépkedett hatalmas agancsaival, utána a nőstények, és mellettük kis őzgidáik. Sajnos csak áthaladtak alattunk... de megcsodálhattuk az őzek nemzetét! Alice-nek ezek után már nem volt búslakodásra oka.
A negyedik ottöltött napunkon azonban eljött a rossz idő,és a nyaralóba szorultunk, ahol igen nagy volt a tétlenségünk.Az előrejelzés azt mondta, hogy legalább egy hétig még ilyen idő lesz. Így a hegy mászást elfelejthettük.
Apánk szomorú hírrel fogadott egy reggelen :
- Lányok..hazamegyünk.
Csendben néztünk rá. Azt akartuk,hogy álljon el az eső most és azonnal, hogy újra felölthessük fűrdő ruhánkat, és egymásra pancsolhassuk a kellemesen langyos vizet a patakban.. hogy halgassuk amint apánk az erdőben különféle vadász meséket mond. Hogy megélhessük milyen a hegymászás.. És hogy sose érjen véget ez az eggyüttlét. Tudtuk, hogy ha hazamegyünk,apánk bizonyára nagyon elfoglalt lesz, mint általában.
- De...
- Nem kicsim, nem lessz jó idő.
- Akkor legalább holnapig had maradjunk! Holnap jár le az öt ap,vagyis az egy hét, hétköznapja. - kérlelte Alice
- Ha így szeretnétek mindketten..
- Igen! - hejeseltem én is. Mert nem tudtam mi mást tenni. Legalább még egy nap.
Azon az egy napon gumicsizmába léptünk, esőkabátot vettünk ,és amikor egy kicsit is elállt az eső, lementünk a patakhoz békát fogni,mert elő jöttek a sáros latyagós időben.
Emlékszem, voltak elcsúszások, mire hazaértünk még apánk is sáros volt.. de legalább jól mulattunk. A békákat pedig a végén közösen elengedtük. Én ötöt, Alice kettőt, apánk pedig négyet fogott.

Hazatértünk.. és Alice elkezdett kérlelni, hogy had szóljon ő is a történetembe. Így hát az ő emlékei is belekerültek később e sorok között (mert nem emlékezhetek egyedül mindenre) Nagyon szerettem,és szeretem is a hugomat. Nálánál jobb kishugicát el sem tudnák képzelni .Még azt se bánom, ha néha hideg vizet önt nyáron a nyakamba. Azt se, ha kicseréli a limonádémat mosószeres vízre. Mert utána rájövök, hogy olyan nincs tökéletes. Ha csak jóság lenne,és semmi játékosság,életképtelen márványszobornak is hívhatnánk. Ezért gyerek. Ezért vagyok én is az. Mert még megvan bennünk az élet,a játék és a kíváncsiság!





Őszi szünet..

 

Lola bevetésben!!  *w*
És végre itt van a várva várt őszi szünet!
Jövök pár Alice Csodaországban résszel,majd meglepinek Lehetetlen időzítés,amit már olyan rég nem írtam hogy hujujujj..˘^˘ 
Egyébként mesterkedtem egy kicsit a naopokban,és elkezdtem egy történetet egy játék oldalon írni.Hát,kiderült,hogy ha moderátorok is vannak,és csak 50 soros (!! én általában átnépem a 100-at,nem hogy 50..-.-) lehet max a szöveg..Hát,nem nagyon sikerült.De azért befejezem a történetecskét,és kész.
Kinek hogy telik az őszi szünete? *vakreménykedik hogy valaki komizik* 
Szóval,akkor neki is állok az írásnak!~ ^^



Nya,de most már vége van.. (október 4-étől újra kezdődik a rémálom) szóval nem tudom hogy lesznek a részek,de próbálok néha-néha fentlenni! ˘^˘

 

Tyúúúúúúúúú!!!! ~

 

Gondolkodtam, új ötletek, ujdonságok, jobbítások, fejlemlények, stb.

 

Írás, írás, írás.
( egyébként több is volt, de tegnap elfelejtettem sajnos hogy mit akartam^^" )

Ezentúl megpróbálok nem azon stresszelni hogy 1000%-os jó legyen, hanem csak leírni, ami jön a fantáziámból, ugyanis eddig mindig a legnagyobb tökéletességre törekedtem, de az úgy nagyon lassú. De azért persze még mindig a legjobbra törekszem, de nem állok le minden 3.-ik mondatnál, - magyarán. ^^
Neki állok a Lehetetlen időzítésnek!!
És az Alice Csodaországban-nak.
Valamint szüneteltetem a Vérsziget és az álmot, sok ok miatt. Köztük ott van az is,hogy most valahogy ahoz a történethez nem jön ihletem.. Meg a suli is, ami lekicsinyiti a szabadidőm óráinak számát.. :"c
Így végre-valahára össz-vissz 2 történet maradt hátra, amiket szépen folytatni is fogok! Most, hogy most nem fog ezer cuccos idebent * az fejére mutat * kavarogni, már nagyobb életerővel írhatok. És remélem tetszeni fog!

Meg Cabot - Egy igazi Amerikai lány

Fantasztikus!!!! *O* Nagybetűkkel.

Meg Cabot tényleg nagyon jó író,és eggyáltalán nem zavarja őt,hogy sok hasonlóság van a külömböző kötetei közt.Nem bánja,csak írja ami jön.

Csodálom őt,mint minden kedvenc írónőmet. (persze Elizabeth Gnone marad az első,mivel ő mutatott rá hogy valójában milyen jó is olvasni,miatta lehettem az,aki most vagyok)
És a történet...
A könyvek olyan varázslatosak..ha egyszer elkezdesz olvasni,az idő megy,-de te nem érzékeled.Csak érzed a kezeddel hogy úristen,mindjárt kiolvastam ! És félsz,mert nem akarod abbahagyni!Mert annyira jó,hogy sosem csuknád be!Kész kínszenvedés amikor azt kell magadban mondanod hogy "Jó,akkor még ezt a fejezetet elolvasom,de a következőnél már tényleg becsukom és megyek aludni!!" olyan éjjel 1 körűl.
Beleéled magad,nevetsz,sírsz a szereplőkkel eggyütt..
Annyira csodálatos amit egy írónő eltud érni.Ezért is szeretnék az lenni.Vagy illusztrátor.A két munkában is van egy közös dolog : mindkettőben a rajongókért dolgoznak,és azért,mert szeretik.
Majd valamikor a jövőben én is szeretném látni a rajongóim boldog arcát,amikor odajönnek hozzám,és leteszik a művemet,hogy aláírást kérjenek..
És érezni hogy ezeknek az embereknek igenis fontos volt az,amit én hoztam létre.
Ennek a könyvnek a varázsa is elkapott,bár még csak tegnap kezdtem el olvasni,és minden erőmmel azon vagyok hogy megfékezzem magam,merthát tanulnom kéne,meg holnap suli..de folyton olvasni szeretném,és már mindjárt végeztem.
Az eggyetlen nyugovásom az,hogy van 2.kötete.
,,A könyvek elragadnak a valóságtól,de ne félj..nem bántanak.Csak élményekkel gazdagítanak.Olyan élményekkel,amiket talán sose élnél át.."

UI.: A könyvet ne ítéld a boríójáról,valóban furcs,nem túl biztató a címlapja,de csodálatos ami benne rejlik.

Elhagyatott út

Remélem tetszeni fog e történet kezdete~ 
Gomenasai,hogy ilyen rég nem jelentkeztem..Csak most..Öhm,valahogy nem ment..Meg tanulás,olvasás,és most a blogspotos blogocskáimmal is foglalkozok..De majd ma belehúzok..Már ha végzek a matekkal.Matekból TZ-t írunk!!! OMG...˘˘ Ráadásul rögtön hétfőn...szóval ma elvileg tanulnom kéne,de annyira elhanyagoltam a drága blogomat,hogy majd próbálok szünetet tartani..Merthát valójában ez az én főblogom,minden itt kezdődött,és a világért sem hagynám itt egy blogspotos blogért.
És nagyon köszönöm az olvasóknak hogy míg én nem is voltam itt,mennyien nézték.Az elmúlt napokban volt olyan nap,amikor 200-nál is több látogató volt!Sőt,egy nap 900-nál is többen látogattak el ide. (azt hiszem még nyáron) Szóval köszönettel tartozom,mert mindig biztatólag hat rám ha látom hogy ennyi olvasója van a blognak.^^
Akkor,j olvasást.Ja,erről a történetről annyi lenne hoogy..hát,még régebben irtam róla,emlékeztek?Bár,ha ezt most elolvassátok megkérdezhetitek :
-Mi van?Ez szinte eggyáltalán nem hasonlít arra,amit akkoriban írt.
Tényleg nem,mert ez még csak az eleje. Most megismerkedünk a főszereplővel,a jellemével,és hogy mi miért van. (persze ami titok az titok,ki tudja mikor derűl rá fény?)

 


 

 

Karácsony


Tsh..Hogy az emberek miért nem törődnek sosem a saját dolgukkal?Mit bámulnak?
Sétáltam a hóban,igaz bicegve,de rendesen felöltözve,-munkaruhámban.Kirugtak,de a ruhát megtarthattam,ez a lényeg.Még visszamegyek a szállásra,és észrevétlenűl elhúzok.
Csak ne fájna ilyen rohadtul a lábam!
És ez az idegesítő légkör..A karácsonyfák fényei..az a sok csicsás dísz,mint a kéményekről lelógó müanyag mikulások..csillag-angyalka esetleg karácsonyfa formájú világító ablakdíszek...Mennyei illatű karácsonyi vacsora a családdal..
Amelyet én sosem élhettem át.
-Merry Christmas!Ho-ho-hó! - jöt felém egy mikulásnak öltözött manusz,és felém nyújtott egy szaloncukrot.
Majd ha álmod.Szó nélkül kikerültem,és tovább ballagtam a magam lassú tempójában.
Tűrnöm kell,még ha fáj is,mindenem a szálláson van.Még taxit sem fogadhatok.Az összes megtakarított pénzem..
Levettem a csengős végű mikulás-sapkát a fejemről s nem zavart hogy a lassan szállingozó hópelyhek rögtön elfoglalták a helyüket a fejemen.Csak előre,és előre.
Az emberek suttogtak,kuncogtak,de ez engem úgyszint hidegen hagyott.
Had képzeljenek azt,amit akarnak.Boldog karácsonyt,nem szólok ma be senkinek sem.Ez az én ajándékom,Mikulás bá.Gúnyos mosollyal felnéztem az égre.
-Segíthetek.. - próbálkozott egy újjabb srác.
Őt is csendesen kikerültem.De követett. - Hé,kérdeztem valamit!
-Én pedig válaszoltam.
suttogtam és rá se nézve folytattam az utam.
-De látom hogy valami nincs rendben...
-Akkor menj szépen a francba,mit tudom én hova,ünnepeld a kis családocskáddal a karácsonyt,és méltóztass engem békén hagyni szépfiú! - förmedtem rá.
Megállt.Már nem követett.Azért füleltem,vajon mit mond.
-Tudom milyen érzés amikor nincs hova hazamenned. - azzal zsebre vágta a kezét,és egy fordulattal ellentétes irányba húzott el nagy léptekkel.A szemem sarkából egy ideig követtem,majd kifujtam egy kis párát.
Mindjárt ott vagyok.
Végre nem állítottak meg minden eggyes lépésemnél,és a sugdolózás is abbamaradt,kezdtek kiürülni az utak,mindenki haza felé tartott,hogy megünnepeljék a karácsonyt.
Csak pár romantikus párocska lézengett a sűrűsödő hóhullásban,-mert az olyan csodás ha a pasidnak dölve "melegedhetsz a hidegben",hát nem?Persze ezek csak előítéletek,így nem folytatom.Semmi jóra nem számítok tőlűk,csúnya szavak,amik az egész életemben kísértek..
A lábam egyre jobban fájt,de tudtam hogy még csak a felénél tarok.

Itt vagyok.A fényeket lekapcsolták már.Biztos alszanak.
Bepityegtem a lakás azonosítóját a bejárati ajtónál lévő csengőnél.
Beengedett,sétáltam pár lépcsőfokot,majd kotorászva elővettem a kulcsokat,és halkan beléptem az elhagyatottnak tűnhető házba.
A kezemben tartott sapka csengett egyett,ezért megrémülve lefogtam a csengőt.
Benyitottam az alvóba,ahol csak ..azt az embert véltem kirajzolódni a sötétségben,akivel leginkább nem volt kedvem találkozni.
Tudtam hogy le kell lépjek,de a búcsú fájdalmas lenne,ésaz ő esetében szinte lehetetlen is.Erőszakkal itt tartana.Túlságosan is ragaszkodik hozzám.
Nincs arról szó,hogy én nem viszonoznám ezeket az érzéseket,de számomra semmi sem állandó.
Mindig készen áll a bőröndöm,a szürke gurulós titokzsebekkel ellátott böröndöm,amiből ki nem pakolnék.Most a tartalma szanaszét hevert,és Say az ágyamon feküdt összeszorított fogakkal,a tőle kapott macimat szorongatva,
Összeszedtem mindent nesztelenül,csak a macit hagytam ott.
-Say..Nem várom el hogy bocsáss meg.De kérlek ne gyűlölj örökké,csak felejtsd el. - hajoltam felé,és elkövettem azt a hibát,hogy csókot leheltem homlokára.Keze kinyúlt,és azonnal karjaiban találtam magamat.
-Ne! - ellenkeztem,mert túlságosan is jól esett az ölelése.Mindenem fájt,át voltam fagyva,de ő olyan melegséget árasztott..
-Luce,csak úgy itt hagytál volna? - nyitotta a szemeit,amik így az enyémmel párhuzamba kerültek,és csak úgy árasztották a szomorúságot.
-Nem,én..Say,mindent megnehezítesz ezzel! - mozdulni sem tudtam,annyira magához szorított.Hallottam a szívverését,ami olyan sebességgel dobbant,hogy azt hittem majd kiugrik.Nem teheti ezt!Ez...túl nehéz számomra..amíg vele voltam..túl sok érzelmet szereztem.Edig mindig sikerült elmennem,de most,hogyan tovább?
-Say,én szeretlek! - eredtek el a könnyeim – De a rohadt életbe is nem maradhatok itt! - ellökni próbáltam,mert azt hittem végre felfogta.De túl erős volt.Még nekem is. - Nem is tudod mennyit szenvedtem emiatt..Az álmatlan éjszakák melletted,amikor tudtam,hogy egyszer el kell mennem,mégis..
-Tss.. - csitított,és eggyik kezét kihúzta alólam,azzal simogatta könynes arcomat.Szemeimet csukva tartottam,mert ha kinyitnám,Say törődő mosolyával találnám magam szemben,ami ellen semmit nem tudok tenni. - Luce..
Olyan akaratos..De mégis...Ha kimondja ezt a nevet..
Csak ő szólított Luce-nek.Mindenki más Lucy-nak hívott.
-Semmi baj.Megoldunk mindent,eggyütt.

Bár így lett volna. - sóhajtottam fel a vonaton űlve.De semmit nem oldottunk meg.Reggel csendben felkeltem,a tegnapi és még mindig a tegnapi mikulás-ruhámban fogtam a szürke bőröndömet,és elmentem.
Kitöröltem Say-t,és minden itt megismert barátomat a mobilom memóriájából,hogy még csak kísértésbe se eshessek.
És létrehoztam egy újjab üres,fekete szobát a lelkemben.
Mindig ez megy le.A búcsú,majd visszatérek a saját egyedül élő életmódomhoz,míg lakást és munkát nem találok.
Say-jel más volt az eset.Őt tényleg szerettem.Ezért is utáltam magam,és azt a félő énemet,amiért képes voltam otthagyni....hogy csendben elmeneküljek még a csata előtt.
El fog felejteni egy idő után...nyugodj meg. - szólalt meg bennem valaki.Igazat adtam neki,és az új életem történetén gondolkoztam,- tollammal kopogtattam a jegyzetfüzetemben.

2.

Feedek
Megosztás
HTML
Powered by Blogger.hu