Hoy,minnya...~!!
Most látja Lola leesett állakkal,hogy az előző bejegyzés volt kereken a 100.-dik!! *O*(najó, 101.-ik,de ezt a bejegyzést akkor kezdtem el csinálni,amikor megvolt a 100.-ik)
Oki,ezt most meg kell ünnepelnünk! *party face* x"3
Kaptok egy-két kitudja mit,legyen meglepi,olvasgassatok,és élvezzétek a jóóó hosszú bejegyzést!
* eltáncol zumbázva*
Hawaii Random!!!~ <3 Vagy Kawaii Random? xDĐ
Dőljetek hátra,és élvezzétek a képeket,olvasgassatok,és érezzétek jól magatokat! ^~


~Syo-chuuuu~!!
Na valyon kiknek küldöm ezt a képet? :) *-* Igen,ti Shou-fanclubb tagok!!xD x"3










~Köszönöm mindenkinek aki ezt a blogot olvassa/olvasta!  <3 
#szeretemazolvasoimat


~Peacee!! ^o^

 


 



 

 

Amikor már csak 1 életem van a játékban.. . -^-

 

~Meow

~xD x"3 Az ott az én macsekom.. xĐMindig is tudtam hogy valamire készül..+__+

 

Kellegyilyenpulcsiii!! OwO

 

 

I love Rabit!!~~

 

Usui Nyuszui.. x"Đ Ez nem tudom hogy lett Nyuszui,de Kawaii!! >3<


~ <3

 


De aranyosak!!~Love

 


~Kawaii Nyuszii~ ^w^ E:3

 

Kawaii!!!!~ *O*

~Hamm!!Jajj de szívesen beszállnék ényis az eddegélésbe! :'3

 






Kokoro-neesan,emlékszel? >w< 

 

 


Vocaloid~ ^o^



Aztaa!! ^O^ Mintha csak a cicámat,Rudit(Rudolfot)látnám! O~O


Lepkék!~Sugoi!

 

(^w^)

 

Vivaldi


Amikor szakad az eső,és egy halk nyüszítésre leszel figyelmes..Odasétálsz egy dobozhoz,ahonnan egy kis ázott-reszkető pamacs csóválja rád a farkát..
Azonnal magadhoz szorítod,és nem törpdsz vele,hogy tiszta víz,-így te is az leszel-hanem azonnal hazaviszed.
Ezentúl ő lessz a leghűségesebb társad,még utolsó lehelletével is téged véd..~

 



Rainbow ^w^

 



A gyönyörű Tokiyót a hajnal első sugara lágyan melengette,miközben egy fiú a cseresznyefák alatt mosolyogva nézte az elé táruló tájat.~

 

~Oyasumi ^^

~Ohayoooo ~o^

 

-Szeretlek..~
-Neeem!!!Nem mehetsz el!!
-De!És ezt jól jegyezd emg..Érzem..Érzem hogy még találkozni fogunk!Sohasem foglak elfelejteniii!! *beleharapnak*


Megfestem mások boldogságához vezető utat,mert a sajátomat már elrontottam.~

 



-Anyu? - kérdezte a szomszéd kislány,rám mutogatva - Miért ilyen szomorú ez a lány minden nap? Vajon mi lehet a baja? - rángatta aranyosan a mamája ruhaszélét.
-Nem illik ilyet kérdezni!És föleg nem mutogatni! - förmedt rá az,és megselytve,hogy mindezt hallottam,betessékelte a házba a gyerekét.
Hogy miért vagyok mindig ilyen szomorú?Ez egy hosszú történet.De megpróbálom elmesélni,-röviden.
Amikor 3 éves koromban elvesztettem a szüleimet,a családunkban senki sem akart örökbefogadni.Otthonba kerültem.A gyerekkorom ott töltöttem,egyedül,bezárva,még mindig sokkoltan.Mert csak egy kisgyerek voltam,akinek senki semmit sem magyarázott meg,és még szülei sem voltak.Nem az volt,hogy a többiek nem akartak velem barátkozni,-az elején próbálkoztak.De én hidegen elutasítottam őket.Miért is tettem volna mást?Akkoriben még eggyetlen barátom sem volt,hisz 3 éves voltam.Nem tudtam hogy kezeljem ezeket a kedves gesztusokat,így bezárkóztam.Volt egy lány,aki egészen sokáig próbálkozott,mígnem egy nap annyira megsértettem,hogy azt hiszem még én is hallottam,amint a szíve összetör.Pedig igazán kedves kislány volt.Miattam elhagyta a barátait,és folyton utánam koslatott.
Miután összetörtem a kislányt,mindenki megutált,-már eggyáltalán nem próbálkoztak.Csúnyán néztek rám,-alkalmanként ha valami olyat tettem,ami nekik nem tetszett,meg is ütöttek,-gúnyoltak és mindent elkövettek,hogy rosszúl érezzem magam.
Nélkülük is elég jól elvoltam a sötét gondolataimmal,de így,hogy még ők is dupláztak,egyre több fekete helye lett a szívemnek,és lassanként mindent belepett a magány és a szenvedés.Már öntudatlan állapotban voltam,és mindenkit,de mindenkit kényszerítettem,hogy utáljon.Ez ment egészen 9 éves koromig.Akkor egy önkéntes,aki az otthonban dolgozott,örökbefogadott.Biztos azt hitte,hogy én csak egy problémás kislány vagyok,de belül vajszívem van,és hercegnő szeretnék lenni,-mint a többiek.Rosszúl hitte.Nagyon rosszúl hitte.Attól a perctől kezdve,hogy beültetett a kocsijába,megnémultam.Azóta nem beszélek.Nem azért,mert nem tudok,hanem mert nem akarok.Abban a házban,ahová vitt rengeteg sérelmet gyűjtöttem.Meg akartam utáltatni magam,de az a nő annyira kedves volt,hogy rendes módszerekkel nem sikerült.Ezért elkezdtem rosszalkodni.Eltörtem a játékokat amiket nekem vett,-drága pénzért.Rendetlenséget csináltam,petörtem az ablakot a telefonjával..De ő mindeztbirkanyugalommal végigtűrte.Nemúgy a férje.Minden eggyes rossz cselekedetem után üvöltött velem,-és mikor a felesége nem látta-meg is vert.Én nem bántam,hisz ezekből semmit nem tanultam.Csak egyre nőtt bennem a vágy,hogy kiszabaduljak.Míg végül 12 éves koromban sikerült megtennem az eggyetlen dolgot,amitől még a nő is összeroppant.Már nem is emlékszem miért,arra sem hogy hogyan,de emgöltem a macskáját.És amikor hazajött,és hatalmas mosollyal köszönteni akart,meglátta a kinyúlt állatot.Ekkorra végre észhez tért,és beltetett a kocsiba,hogy visszavigyen az árvaházba,-gondoltam-.De nem oda vitt.Hanem egyenesen az elmegyógyintézetbe.
18 éves koromig ott éltem,mígnem elérve a felnőtt kort,kiengedtek.Inkább nem mesélem el miket tettem,és hogy ők miket tettek velem ott.Nemhogy kigyógyítottak volna.Csak egyre sötétebb hellyé tették a szívemet.
És most,19 évesen,középiskolásként egyedül élek egy kis,de otthonos kertes- házban.Megengedhettem magamnak,mivel a diliház fizette ki a teljes árát.
És azon gondolkodom,amit a kislány mondott.
Hirtelen megindulásból fogtam magam,és átmentem hozzájuk,majd miután becsöngettem,és a kislány ajtót nyitott,hatalmas mosollyal megöleltem,és majdnem 16 év útán először megszólaltam :
-Tudod,azért vagyok mindig szomorú,mert az emberek ezt teszik.És én jelképezem minden ember szomorúságát.De az olyan kislányoknak mint te - emeltem fel,és magamhoz szorítottam - Nem szabad szomorúnak lenniük..Csak mosolyogni. Érted? - néztem mosolyogva a szemébe
-Igen. - csillogtak a szemei.Ezután letettem,és visszatértem a szokásos életemhez.A szokásos mindennapi szürkeségemhez.Csak annyi külömbséggel,hogy amikor a kislányt megláttam,egy kis melegség öntötte el a szívemet.Mert ő megkérdezte,hogy
,,Vajon mi lehet a baja?"Eddig ezt annyi őszinteséggel,mint ő soha senki nem kérdezte meg.Csak fehér ruhás dili doktorok,vagy a gyerekek,-de mind gúnnyal a hangukban.

 


Csak mi ketten,és az örökkévalóság..~

 

Rabbit-Girl E:×

Pika-pikachu-Girl~

 


Elbúcsúzok mindenkitől,-hisz holnap megyek erdélybe-,de nem örökre.
Ha lessz gép a kezem között,majd írok. ^^
De azért nem kell búslakodni,majd olyan 20-24 nap múlva újra itthon leszek,és akkor jövök egy csomó új résszel,szinte minden történetemből!
(Lehetetlen időzítés,Vérsziget és az álom,Végső remény,Alice csodaországban,és jó pár minitörténet!)
De remélem tetszett a munkám! (szívvel-lélekkel,egész nap ezen dolgoztam)Most olvassátok el ezt a kis,szívmelngető rövidke történetet,amit mindenkinek írtam!Neked írtam! :)

 


 

 

 


~Hello!^w^ A nevem Yui Asuna!Másodikos főiskolás vagyok.19 éves.
Van egy bátyám,és a szüleimmel eggyütt egy tanyán,-vagyis inkább egy villában,ami körül tanya van-élünk.A szüleimé japán legnagyobb tej,-és húsüzeme.
Átlagos lánynak gondoltam magam,ezért nagyon meglepődtem azon,amikor Hana-val találkoztam.A lánnyal,akiről szinte semmit sem lehetett tudni,de mégis kerekestűl felforgatta az életem..
Minden úgy kezdődött hogy..

 


Eggyik reggel,az ajtóban készülődve a suliba,megláttam egylányt a házunk elött a hóban.A házunk..Hát jófordmán a semmi közepén van,így meglepődtem nagyon.

-Tomoee..? - szóltam a bátyámnak
-Hm? - nézett fel az újjságából


-Véletlenül nincs egy barátnőd? - kérdeztem azt,ami legelőször eszembe jutott.
-Nincs. - válaszolta furcsálló tekintettel.
-Oké.Jó tudni. - ettem egy csokis kekszet
-De miért kérded?
-Áh,csak egy lány áll a hóban,és egy filmjelenetet játszik..Tudod,azt a ,,hóban áll a főszereplő lány és bámul a semmibe,várva a hercegét". - magyaráztam még egy keksz között
-Miért nem hívod be?
-Mert mennem kell suliba!Yaya már biztos vár a busznál! - fejeztem be a kekszemet.



A legjobb barátnőm, Yaya,és a barátja,Tayan.

-Á,értem.Akkor csak menj oda,és vált két szót vele,oké?
-Hah!Jó..

 

-§-

 

-Szia! - köszöntem a lánynak,aki még mindig ugyanott ált,gyönyörű barna haja,-olyan színű,mint az enyém,- és ruhája már egyre jobban havasodott.De nem szólalt meg.Csak bámult előre.Meglengettem az arca előtt a kezem,de erre sem reagált.
-Hahhóó?~ - próbálkoztam. - Oké,figyelj!Nekem nincs időm itt órákig várni!Csak azt akarom mondani,hogy ha gondolod,bemehetsz hozzánk.A tesóm,Tomoe jófej.Nem kell félni tőle.Vagy jöhetsz velem.Nem tudom ki vagy,de nem hiszem hogy jókedvedből álldogálsz és bambulsz a hóban,itt,a semmi közepén. - és elindultam.
-Várj! - fogta meg a kabátom újjját. Haladás!Megtudtam,hogy tud beszélné,ráadásként még járni is! - A nevem Hana.
-Örvendek,Hana.Én Yui vagyok.Mit keresel itt?
-Nem tudom. - válaszolt őszintén.Szegény lány..
-Hogy kerültél ide?Várj,azt hiszem ezt útközben is meg tudjuk beszélni!Mehetünk?
-J-jó!- engedte el a kabátomat,és követett.-Nem tudom.Egyszer csak álltam itt,és másra nem emlékszem.
-És a neved?
-Nem tudom.Izé,a nevem tudom,csak azt nem tudom hogy honnan tudom.. - huhh.Kezdek rosszúl lenni a sok ,,tudom,tud" ragozásából..
-Áh.Értem.Akkor elmenjünk a rendőrségre?
-NE! - kiáltott fel - Én semmit sem tettem.. - hátrált
-Hé-hé!Nem kell félni!Csak azért,hogy talán..
-NEM!
-Okééé..- folytattam utamat.
Furcsa szerzet.A nevét kívűl,-és persze hogy egyszer csak ott állt a hóban,-semmit sem tud.Útközben próbáltam kiszedni valamit belőle,hátha ez csak valami vicc..De nem.Semmi.Nuku.Talán amnéziás lett.Ez a legésszerűbb válasz.Bár azt még mindig nem tudom,mit keresett itt,a semmi közepén..

 

-§-

 



-Yui!Yuiiii~ - hallottam meg a nevem már messziről.Ez tuti Yaya.
-Szia,miújság? - léptem hozzájuk,hogy eggyütt várjuk a buszt.Hana csendben állt mellettem.
-Ő..
-Hana.Ma reggel tal..találkoztunk.Ő az unokatesóm.
-Örvendek! - mosolygott rá Yaya
-Ühüm. - bólintott Hana.
-És átiratkoztál a mi sulinkba?
-Nem,én..- válaszolt volna Hana,de közbe vágtam.
-Hana csak a kávézóba ugrik be helyettem.A főnök megkért,hogytúlórázzak,és mivel nekem délutánonként nincs időm,délelött meg suli,így Hana,-aki nálunk tölri a karácsonyt,és a szilvesztert is,-felajánlotta,hogy ha már úgyis itt van,besegít.Igaz?
-Ühüm. - bólogatott nagyban.
Ez az!Milyen jó ötlet.Félrehúztam Hanat.
-Figyelj,én ezt komolyan gondoltam.
-Ehhh? - nézett rám rémülten
-Csak el tudsz menni a kávézóba,ha megadom az útvonalat..Innen nincs mesze,gyalog eljuthatsz oda..
-Nem-nem!Yui-chan nélkül nem megyek.
Nagyot sóhajtottam.Nehéz napom lessz.De még milyen nehéz!
-Oké.Akkor ost a következő lessz.Elkísérlek téged,-lógok az első két óráról,és megbeszélem a dolgokat a főnökkel,maj vállalom a következményeket,és visszamegyek a suliba.Így megfelel?
-De ez nem helyes!! >3< Akkor igazolatlanokat fogsz kapni és..
-Az a két igazolatlan belefér. - mosolyogtam rá bátorítóan.És láthatólag ezzel meg is győztem.
-Akkor menjünk is! - csapta össze a két kezét,és mosolygott rám



Elköszöntem Yaya-éktól (addigra már Tayan is megérkezett,így ők elvoltak egymással..)és fjó lelkiismerettel bár,de elindultam Hana-val az oldalamon a kávézóba,ahol dolgozom.
-Egyébként mi van a táskádban? - kérdeztem,majd gyorsan hozzátettem :
-A nem tudom nem megfelelő válasz!
-Ööö..Akkor.. -kotorászott a táskájában - Egy pénztárca,pár papír,egy mobil,néhány rágó..
Hirtelen megálltam.Hogy eddig miért nem néztük meg a táskáját?!Talá be tudjuk azonosítani hogy ki ő!
-Hana,kérlek add ide a tárcát!Igen.Ahogy gondoltam.Itt van a személyi igazolványod.És a teljes neved...MI??!!!
Le kellett ülnöm egy padra,hogy megemésszem a látottakat. A személyiigazolványon a családnévnél..
Asuna áll.
De..Talán csak névrokonok vagyunk..Próbáltam magam nyugtatni,de nem sikerült,mert megláttam anya és apa aláírását a szülők aláírása-nál.
-Hana..Ismered a szüleidet?
-Szüleim? - nézett rám értetlenül.
-Hazamegyünk.Most azonnal. - tettem vissza a kártyát a pénztárcába,majd azt a táskába,és felhúztam Hana-t.
-De nem úgy volt hogy ..
-Úgy volt,de változnak a dolgok.


-§-

 


Mint mindig,most sem voltak otthon a szüleim.Ezért a még mindig újságot olvasó bátyámat vontam kérdőre.
Amikor berontottam a házba,első dolgom az volt,hogy a pofájába(a szemüvegébe) nyomtam Hana személyigazolványát.
-Na EZT hogy magyarázod meg,bátyókám?! - kiáltottam dühösen
-Nyugi..Alapból,mi lenne,ha megnézhetném?! Mert így hogy a pofámba nyomtad (volt kitől tanulnom a kifejezéseket ) semmit sem látok.Köszönöm. - mondta,amikor odaadtam neki.
-Ez.. - nézett fel furcsa tekintettel miután megnézte
-Igen.A szüleink aláírása,a mi vezetéknevünk,és ráadásul az én születési dátumom.
-Hm.Értem. - tértek vissza az eredeti arcvonásai
-Mit értesz? - fakadtam ki újra.
Eközben szegény Hana a konyhaasztal szélső székén űlt,és az asztalon aludt. (??) Hát,őt nem nagyon érdekelte,hogy talán rokonok vagyunk.
-Sajnálom,de nem mondhatom el. -tért vissza,pontosabban tért volna vissza az újságához,ha nem tépem ki a kezei közül.
-Addig nem kapod vissza,míg el nem mondod,mi az,amit tudsz.
-Azt hiszed egy újsággal meg tudsz vesztegetni? - nézett rám gúnyosan.
-NEm,az újsággal nem.Hanem.. - ráztam ki az újságpapírok közűl egy magazint - Ezzel tudlak megvesztegetni.Oh,milyen nagy trauma!Valyon kinek adjam oda?Apunak..Vagy az én szeretett bátyómnak? - lapoztam bele a magazinba,amit inkább nem nevezek meg.
-Te..
-Én? - néztem rá angyali tekintettel
-Jól van,jól van.Elmondom.De ha tudni akarod,ilyen mocskos trükkök nélkül is elmondtam volna,csak kérni kell.Szépen kérni.
-Na,halljuk!
-Én csak annyit tudok,hogy anyu és apu a születésedkor nagyon furcsán viselkedtek.Nem láthattam az ultrahangot sem,és csak annyit mondtak,hogy hugom lessz.És... - nézett Hana-ra - Azt eggyáltalán nem állították,hogy 1 hugom lessz..
-Szóval szerinted Hana..
-Az ikertesód!Nézz rá.És nézz tükörbe.Jó,neki talán egy nagyon kicsit hosszabb a haja,de te egyszer levágtad egy kicsit,szóval..
-Jesszusom..Az nem..Nem lehet..Hogy belőlem kettő lenne..Mindig..Ááá!! - rogytam le a földre.
-Gyere ide,Yui.. - ölelt magához Tomoe.Nem,nekem nem lehet még egy testvérem.Nekem csak Tomoe..Tomoe az én testvérem..
-Tomoe.. - suttogtam a könnyeimmel küszködve - Ígérd meg,hogy te mindig is csak az én bátyám maradsz!
-Hé.. Mindig is az voltam,és az is maradok. - ölelt szorosabban Tomoe. -Renben,most hogy így kibőgtük magunkat,hívjuk fel anyuékat.. - és,-mint végszóra,-ekkor betoppant anyu.
Elég fura látvány tárulhatott a szeme elé.A fia öleli a konyhakövön a lányát,-aki sír,-és a konyhaasztalnál egy barna hajú lány alszik édesdeden.
-Oké.. - hátrált anya - Én nem is zavarok.. Próbált kimenni,de én megállítottam.
-Hova-hova ? - néztem fel rá,és Tomoe felállt,majd felsegített engem is.
-A szobámba mondjuk? - mosolygot erőltetve
-És mivel magyarázod ezt?! - mutattam Hana-ra.
-Én?Hisz itt se voltam,honnan tudjam miért alszik egy lány a konyhámban!
-Mármint ezt! - mutattam fel neki is a személyiigazolványt
-Kicsim.. - vett nagy levegőt - Tudtam hogy ez a nap is eljön,de hogy ilyen hamar...
-Ne kertelj! - szóltam rá,és mérgesen a szemébe néztem
-Ő..
-Igen,ő?????
-Kérlek hallgass végig.Ő a.. testvéred. - mondta kis habozás után .Tudom,ez így most hirtelenül jött neked,és nekem is,mindannyiunknak,de ez az igazság. - szabadkozott az arcomat látva - Most biztos azt kérdeznéd,hogy akkor hogy-hogy csak most tűnt fel?Bár ezt még én sem értem,hogy került ide,de a válasz a kérdésre az,hogy nem akartunk ikreket.Ezért..
-Más szülőkhöz adtátok? Áh,értem én!
-Sajnálom. - nézett szomorúan a szemembe. - De most fontosabb dolog,hogy neki ezt nem szabad megtudnia.Hazavisszük.Várj,hívom máris apádat,és ő majd intézi a vonatjegyet..
-Hol lakik?
-Otakában.
-Az jó messze van.. - szeppentem meg - Re-renben.Akkor felébresztem,és elmagyarázom neki a helyzetet..
-Jó.Én addig megbeszélem ezt apátokkal. - pötyögött az ultra okos érintőképernyős telefonján,és elment.
-Hana.. - ráztam meg gyengéden a vállát.
-Hmm..?Máris reggel van? - pislogott nagyokat
-Nem..Már lassan dél van. -  néztem a faliórára
-Akkor jó..Még alszom egy kicsit.. - feküdt vissza
-Ne,várj..Emlészel már?
-Ja.A szüleim valamiért ideküldtek és.. - kezdett el fecsegni.Megnyugodtam.Végre emlékszik!Bár a megnyugvást követően éreztem még valami mást is..Fájdalmat.Fájdalmat,hogy bár még csak most ismertem meg az ikertestvéremet,-aki maga nem is tudja,hogy ő az én testvérem,-máris elmegy.
-Értem. - bólogattam. - A szüleim elintézik hogy hazamehess,mindjárt jön anya,és..De már meg is jött.Menjünk.
-Haza megyek?
-Igen. - mosolyogtam rá szomorúan.
-Hah! - sóhajtott boldogan.Nem tudom felfogni,hogy ő hogy élte át ezt a találkozást.. O_O


-§-

 

A vonatállomásra Tomoe vitt ki minket,a szüleim elkerültén a...a lányukat.
Amikor mosolyogva megölelt,majd felszállt a vonatra,valami megtört bennem,és újra elkezdtem sírni.Lehetséges,hogy a testvéri szeretet..Bár nem tudom.Csak sírtam,és integettem az ikertestvéremnek,aki,-már megint,- talán örökre elmegy,és talán sosem találkozunk .Ettől a gondolattól még jobban elkezdtem sírni,de ekkorra már Hana beült a helyére,és az ablakból integetett.Mosolya az én arcomra is azt csalt,és sírva-mosolyogva intettem vissza neki.Majd amikor a vonat elzakatolt,még sokáig követtem könnyekkel teli szememmel,mosolyogva a naplementében.



-Yui.. - szólt Tomoe,látva hogy nem tudok megmozdulni.
-Tudom.Mehetünk.- követtem,és hazamentünk.
Ez a nap nagyon emlékezetes volt számomra,bár jócskán átsírtam a felét.Attól még elgondolkodtam dolgokon,és azóta is sokat gondolon Hana-ra,az én ikertestvéremre.


 

The End